-

Sajó László: ANYEGIN ÖREGKORI LEVELE TATJÁNÁHOZ

1.

Levelét megkaptam, asszonyom.
Szórakozottan olvasgatom
az ovális üvegasztalon,
hol szeretkeznék, te!, veled,
rajtad már csak a matrózblúz van,
szoknyád, bugyid bokádra csúszva,
s én lent nyalom az üveget.
Óh, mennyire szeretkezlek téged,
a könyvtárszobában szertetéplek,
mint bugyidat, mint leveled ...
Megbocsásson. Nem emlékképek,
csak poros pornóképzelet,
mely engem magával ragad.
Az üvegasztalon nem marad
nyomunk se, szerelemmaszat.
Bíztatóm valál, maradj magad.

2.

Leveled megkaptam, téged nem.
Ezt amíg élek, szégyellem.
Túl önözésen, önzésen,
olybá tűnsz, mint magömlésem:
már késő, túl korai vagy.
Ezzel zárom soraimat.

3.

Én írok önnek.
Vagy, ha jobban tetszik így, neked.
Visszaviszem, kölcsönkönyvet,
szabadpolcra az életet.
De hát ez is csak egy olvasat.
A halál engem is polcra rak.
Zárnak. Teremőreim jönnek.
És körülnézünk ama szép
napon, heverünk szanaszét,
drága barátném, szedegesd,
rakd össze az asztalüveget.
Tükröm, tükröd ovális szilánk.
Majd jó lesz emlékezni ránk.
Mert el fog jőni ama nap,
szellő fujdogál, lángra kap
a könyvtár, a polcról szárnyra kél
Egyetlenem, kincsem, az az egy,
Összetépett Összes Leveled.
S e három el nem küldött levél.
Legyen néked könnyű az ég.
Ég veled,
Tatjána. Több levelet,
a címzett ismeretlen,
ne írj.
Aggkor is, ott is hörögve szeret,
már vénülő kezekkel
Jevgenyij
-