sierra, Platon:

 

Bocs, de nem külön-külön válaszolok, szerintem ki tudjátok válogatni, mi kinek szól:)

Elnézést a terjedelemért, aki nem akar magyargyalázást olvasni, ugorja át:)

 

Ne komolytalankodjunk már.Én pedig konkrétan megkérdeztem erdélyi barátaimat, valóban elemi igény volt-e részükről az állampolgárság.
A válasz az volt, hogy igen.

Rendben, akkor mindketten a tapasztalataink alapján döntöttünk. Én nem hibáztatlak téged, még csak azt sem állítom, hogy akármelyik párt kampánya befolyásolt volna. És ennél többet tőled sem várok.

 

Egyébként kicsivel komolyabban, nem gondolnám, hogy komolytalankodtam volna.

Mint írtam korábban, legalább 10 éve rendszeresen járok Erdélybe, az utóbbi 5 évben Szlovákiába is, és soha senki nem mondta nekem, hogy magyar állampolgár szeretne lenni. De most megkérdeztem az oda valósi ismerőseimet, hogy ők tudnak-e ilyen igényről. Mert hátha csak nekem nem mondták, vagy mittudomén, ők mégiscsak jobban ismerik az ottani közvélekedést.

Ezek értelmes emberek, politika iránt érdeklődők, történelmet, hagyományokat ismerők. Természetesen nem jogosította őket fel senki a képviseletére, de nem is ez volt a kérdés.

Mármost a saját tapasztalataimmal és az ő tapasztalataikkal szemben mi is áll?

 

Patrubány és a külhoni magyar szervezetek véleménye. Akik mind egytől egyig politikusok. A magyar szervezetek minden esetben politikai pártok is. Akik szavazókat akarnak, több-kevesebb sikerrel. Az RMDSZ-nek nagy erőkkel szervezi a Fidesz az ellenszervezetet, hátha akkor egyáltalán nem lesz magyar párt a Parlamentben. Most akkor el tudsz te képzelni olyan politikust, aki egy népszerű humbug ellenében észérvek mentén nemet mondana?

És a támogatottságukról meg ne nagyon beszéljünk, emlékezzünk inkább arra, amikor Kasza egyenesen rácsapta a telefont Bolgárra, amiért az meg merte kérdezni, hogy a választáson miért nem kaptak még csak megközelítőleg annyi szavazatot sem, mint ahány magyar nemzetiségű választó ott van.

Ez a nemzetiségi párt dolog egyébként is sikamlós pálya. Ha belegondolunk, agyrém, hogy egy nemzetiséginek törik-szakad, a saját pártjára kell voksolni, a párt legalábbis erről van meggyőződve. Mert éppen a leglényegesebb  kérdésekről egy nemzetiségi párt nem tud nyilatkozni. Mármint úgy, hogy az a baloldali-jobboldali-liberális-szélsőséges választóinak egyaránt megfeleljen. Külpolitika, gazdaság, egészségügy, oktatás, stb.

 

Úgyhogy összefoglalva politikusok véleménye áll szemben a többszörös személyes tapasztalatommal. Én engedelmeddel inkább az utóbbinak hiszek. Miért kellene fordítva tennem? Azért mert ezen politikusok pillanatnyi érdekei éppen egybevágnak a te meggyőződéseddel?

 

Kimondhatatlanul fáj, hogy azt kellett megélni, éppen ezt a senkinek nem ártó hagyományt akarják elvenni talmi kifogásokkal, alantas egzisztenciaféltésre apellálással, alantas hatalmi céloktól vezetve.

 

Nem értem, ki és mit akarna elvenni. A népszavazás sikertelenségével semmi nem változott. Minden éppen úgy van, mint előtte, ha nem jobban.

Lehet csűrni-csavarni, de én idén nyáron is voltam kinn, és bátran állíthatom, hogy senkit nem érdekel már ez ott. Mert a barátaira úgysem haragszik az ember, akit meg nem ismer, az amúgy is közömbös.

Ennek a témának a turbózása kizárólag magyar belpolitika.

 

Azért ez a nemzeti érzelmeknek fokmérője, hogy én az ilyesmit iszonyat kínosnak és arcpirítónak élem meg. Szégyennek.

 

Rendben, én megértem, hogy te annak éled meg. De most mi a fenét tegyünk, rendőrséggel nem lehet szavazni hurcolni a népeket.

Én meg azt élem meg szégyennek, hogy a cigány-kérdéssel évtizedek óta az égvilágon semmit sem tudtunk kezdeni, de mostmár mindegy is, nekünk annyi, csak az vígasztal, hogy az eszkalációt én már nem érem meg. És akkor most kit nevezzek nemzetietlennek?

 

És egy trianoni tragédia után egyszerűen képtelenek vagyunk demonstratíve elfordulni tőlük, jelezni, hogy vége a szolidaritásnak, ennyi volt, asszimilálódjanak, vagy csináljanak, amit akarnak, mi nem segítünk. Mert ha az ország kétharmadának elcsatolását még annyiban sem tudjuk delegitimálni saját magunk előtt, hogy elmegyünk szimbolikusan lenépszavazni, szimbolikusan elítélni, akkor kész, vége, megroppantunk és nincs ami többé talpra állítson bennünket. Nincsen többé összetartó ereje a magyar nemzeti összetartozás érzésének.

 

Most zavarban vagyok egy kicsit, mert annyira eltérően gondolkodunk, hogy nem is tudom, érdemes-e itt még egyáltalán érvelni.

Mindenesetre Trianonnal előjönni folyton, tévút, szerintem.

Először is nem kellett volna aljas háborúkba beleugrálni, mindíg az agresszor és ráadásul mindíg a vesztes oldalán. És persze kitartani mellette a legvégsőkig, mert a magyar az nekiugrik.

De még az is lehet, hogy így jártunk jobban.

Magyarország ezeréves történelme nem a nemzetiségekkel való bánásmód mintapéldája. Elcsatolták ugye a 2/3-adunkat, de ott csak 3-4 millió magyar élt. Ha megmarad, kaptunk volna vele kétszer ennyi, tömbben élő, militáns anyaországgal rendelkező kisebbségit. Ezt a helyzetet a sztálinizmus-brezsnyevizmus konzerválta volna, hogy aztán mi történhetett volna, abba jobb bele se gondolni, könnyen lehet, hogy valóban a csatamezőre szólítottak volna minket, nem tudom.

 

És hát én ebben a nemzeti összetartozásban sem nagyon hiszek, mert ebben is ellenkezőek a tapasztalataim. Kevés nemzetet ismerek, amelynek tagjai konkrét helyzetekben olyan elánnal vágnának egymás alá, mint a miénk. Úgy egyáltalán, én nem vagyok különösebben büszke a magyarságomra (most majd nyilván az jön, hogy nem is lehetek, ami talán igaz is:), legalábbis nem gondolom, hogy bármilyen értelemben is különbek lennénk, mint bármely más nemzet. Nyilvánvaló, hogy ennek ellenére nem vagyok világpolgár, az életemet más országban nem tudnám elképzelni, hiszen több mint 40 évet húztam le itt, ismerem a történelmet, a szokásokat, a kajákat, de ennyi.

Én az életemet nem nemzeti alapon élem, hanem csak úgy szimplán. Ettől én nem érzem magam rosszul, de nem is vitatom el bárki jogát, hogy fontosnak tartsa a magyarságát. Ez minden esetben fordítva történik.

 

Mert ahogy a családot nem szokta az ember eladni zsebpénzért, úgy a nemzetet meg nem szokta kicsit olcsóbb kórházi ellátásért.

 

Már megint a család-nemzet párhuzam.

Én a barátaimat sem adom el semmiért, pedig néhányuk sem nem családtagom, sem nem nemzettestvérem. Viszont van néhány családtagom, akikkel még csak fel sem ismernénk egymást az utcán, hát értük bizony nem sokat tennék. Ez van.

 

De itt azért nem kicsit olcsóbb kórházi ellátásról van szó.

 

Az a baj, hogy nem igazán tudja egyikünk sem, miről is beszélünk, mert igazi felmérések, hatástanulmányok nem készültek, vagy csak én nem ismerem őket.

Ha készültek (volna), akkor meg megintcsak hozzáállás alapján hinnénk el azokat, vagy tartanánk hazugságnak.

Hogy kinek lett volna ez a dolga, a kormánynak, vagy a MVSZ-nek, azt nem tudom, leginkább talán mindkettőnek, mindenesetre egyik sem csinálta(tta) meg.

 

Én egyébként havi 168 ezer forintról most hallok először, pártok weblapjait nem látogatom, mint ahogy a kampánygyűléseket, meg egyáltalán, a bármilyen gyűléseket sem. A politikai hirdetéseket egyszerűen átlapozom, mert nem érdekelnek.

Tehát egyszerűen kikérem magamnak, hogy mostmár többedszer megtévesztett idiótának tituláltattam.

És én érdeklődöm a politika iránt, de vajon hogy a fenébe lehet megtéveszteni azt a választót, aki meg nem? Aki nem politikai műsort néz, hanem Bruce Lee-t, nem Népszabit vesz, hanem Blikket, vagy semmit, aki nem Bolgárurat hallgat, hanem Danubiust, stb?

 

Mármost én nem mondom, hogy összedőlne a TB, vagy az oktatás, mert mindegyik állami cég, legfeljebb a hiány növekedne.

Nade megintcsak konkrét tapasztalatok alapján mondom, hogy bizony erősen megterhelné ezeket a rendszereket az áp.

Persze voltam én már itt xenofób, és kollektív törvénysértést véleményező is (lassan már csak maoista és fasiszta nem), de itt nem ilyesmire gondoltam, csak egyszerű gazdasági racionalitásokra.

 

És ezzel nincs is mit kezdeni. Sem haragudni miatta, sem úgy tenni, mintha nem lennének, semmi értelme. Ilyen az ember.

 

Ha én munkanélküli vagyok és a kinti segélyem lényegesen kevesebb, mint az itteni és csak egy lakcímet kell hozzá generálnom, hogy az ittenit kapjam, akkor azonnal megteszem.

Ha dolgozom, de itt jobb fizetést kapok, lásd fent.

Ha nyugdíjas vagyok, lásd fent.

Ha beteg vagyok, és itt jobb kezelésre számíthatok, lásd fent.

Nem folytatom...

 

A magyar egészségügy szakember-hiánnyal küzd, ami ezer szerencséje, mert ha lenne elég ember, akkor nem tudnák megfizetni őket.

Az oktatással hasonló a helyzet.

Nem elbagatellizálható a kintről jogosulttá váló 3-4 millió ember hatása. Ez közel másfélszeresése emelhetné a költségeket. És azért illik felkészülni a legrosszabb forgatókönyvre is.

Mibul?

 

Ezek nem észrevehetetlen költségek, így aztán annak eldöntése, hogy aránytalanok-e, amíg nem áll fel az Aránytalanságügyi Minisztérium, hagy legyen már minden felelősen gondolkodó polgár szuverén joga.

Ki így dönt, ki úgy, a végén a demokrácia adja meg a választ, csakhogy a résztvevőknek csak az egyik fele fogja a másikat nemzetárulózni, megtévesztettezni, ez történelmi tapasztalat.

 

És hát elhiszem én, hogy neked ez fájdalom, meg is értem, nem is firtatom a szavazatodat.

De az egyértelmű, hogy a kintieknek meg egyszerű gazdasági kérdés.

A fentiekből is látható, miért, de vajon miért nem követelik az áp-ot az ausztriai magyarok, a kanadai, amerikai, ausztrál menekültek már ottani állampolgárságú, de magyar nemzetiségű tagjai?

Mert őket nem érdekli. Mint ahogy nem érdekelte a jugoszláviaikat sem, amíg mi jártunk hozzájuk nyugati útlevéllel és 20 dollár költőpénzzel.

 

Kegyetlenül hangzik? Lehet. De igaz.

 

És egyébként a MVSZ legitimációja szempontjából érdekes kérdés, hogy vajon miért nem vett részt egyetlen tengerentúli sem a kampányban, de anyaországbelivel sem találkoztam.

 

Volt viszont Tőkés, aki renitens közpapból eminens politikussá lényegült, Kasza, Duray, aki csendben megőrült és Patrubány, aki mindíg is futóbolond volt. Mindegyik politikus és a 4-ből legalább 3 gyakorló elmebeteg. Az egyik zsoltárt énekel, a másik verset szaval.

Ha ezek képviselik hitelesen a magyarságot, akkor már értem a vérzivataros századainkat.

 

De én mondjak igent az agymenésükre, mert nemzet.

Hát, köszönöm, inkább nem...