Kedves J.!

Természetesen nem Zolikával van a baj, hanem a kedves szülőkkel, anyukával, apukával, és bölcsis nénivel.
A gyerekeknek (főleg 2 éves korban), még nincs morális tisztánlátásuk. Nem tudják, hogy mit lehet csinálni és mit nem. Ők csak késztetéseket éreznek (amiket valjuk be mi felnőttek, ugyanúgy érzünk). Ki ne érezte volna már, hogy úgy bepancsolna valakinek, aki elé vágott az autójával, vagy szemtelenűl szolgálta ki egy boltban, de persze mi jól nevelt felnőttek ezt már csak gondolatban játszuk le, de a gyerekek még egy az egyben megteszik. Nem ezzel van a baj.
A szülő és a pedagógus feladata utat mutatni (nem feltétlenül jó szó a nevelés) a gyereknek, hogy hogyan tanulja meg kezelni az indulatait. Nem feltétlenül elfojtani azokat, hanem pl. máshogy levezetni. Ennek az útmutatásnak az eszközei elsősorban a pozitív példa. Ehhez magunknak is megfelelően kell tudnunk kezelni indulatainkat. Elsősorban a közvetlen családtagjainkkal szemben, és itt is első helyen magával a gyerekkel szemben. Sokszor találkozom azzal, hogy egy anyuka arról panaszkodik, hogy agresszív a gyereke, közben pedíg neki néha "eljár a keze". A gyerekek jó tanulók...
Fontos a megértés az elfogadás is. Ez azonban idő és energia szükséges. Megértenünk, hogy mi váltja ki az agressziót a gyermekünkből (az agresszó eyébként nem feltétlenül negatív dolog, sőt!), és segíteni neki, hogy mit kezdjen vele. Ez nyilván otthon könnyebb, mint egy böcsiben, vagy oviban, ahol több gyerek jut egy pedagógusra. Ez azonban nem lehet ok, arra, hogy a pedagógus elmulassza az útmutatást. Az A betű megtanulásának hiányára sem magyarázat, hogy "Tanító néni, én akkor hiányoztam",
Persze a kislányod nem lehet áldozat. Ez tiszta sor. Zolika szüleinek "megnevelée" sem a Te feladatot. Talán még jót is teszel velök, ha kapnak valamilyen visszajelzést, hogy nem o.k, amit csinálnak. Azt persze megtilthatod, hogy Zolikával barátkozzon a lányod, de amíg a bölcsibe jár, addíg a bölcsisnénivel is beszélned kell, hogy lehetőleg jobban figyeljen oda ezekre a "jelenségekre", hiszen a gyerekek "érzékeny műszerek", és alapvetően fontos, hogy a belső iránytű, jól legyen beállítva. És ez az első években történik!
üdv: J.