Arra, hogy a gravitáció irányát hogyan érzékeljük, és egy hegyet megérzünk-e, most nem térnék ki, hanem csak a fül egyensúlyi szervéről szólnék pár szót:

A fülben - a hallószervecskék mellett - van 3 db kb. fálkör alakú járat (csövecske). Ezek egymásra nagyjából merőlegesen helyezkednek el. Belsejükben folyadék van. Ha a fejünk valamerre elmozdul, akkor a folyadék a tehetetlensége miatt (nem gravitáció!) áramolni kezd. Ezt az áramlást érzékelik a csövek falában lévő sejtek, és az érzékletet az agyba továbbítják. Normál esetben az innen érkező érzékletek összhangban vannak az egyéb érzékletekkel (látás, nyakizmok feszessége, egyéb helyzetinformációt adó érzékletek...), és nem tapasztalunk semmi különöset. A világot úgy tapasztaljuk, ahogy még csecsemőkor tájékán megszoktuk. A fejünket balra fordítva nem a világ fordul jobbra a látásunk szerint, hanem tudjuk, hogy balra néztünk.

Ezt a folyamatot sok minden megzavarhatja, pl. az egyensúlyszerv megsérülése is. Ilyenkor szédülést érzünk a megszokott összhang hiánya miatt. Ha csak sokáig forogtunk körbe (körhinta), akkor a félkörben a folyadék áramlása időlegesen állandósul, és ezért szédülünk. Az áramlási érzékletet igyekszik a szemmozgató izmunk összhangba hozni a szem mozgatása által, s úgy látjuk, hogy forog velünk a világ.

Nem folytatom a példákat, inkább csak arra helyezném a hangsúlyt, hogy az egyensúlyi szervek a test helyzetének megváltozását(!) érzékelik, nem pedig a pozícióját, és semmiképpen sem a gravitációt. Utóbbira máshonnan jönnek arra utaló jelzések (pl. a liftben a hasi szervek elmozdulása, a talpnyomás, stb.).