landsmann Creative Commons License 2006.08.14 0 0 182

Szia!

 

De igen, dolgozok. Egyedül élek, pontosabban a szüleimmel.

Azéret annyira nem rossz még a helyzet hogy nyugtatókat szedjek. Ezek a dolgok csak akkor és rövid ideig bosszantanak, tehát semmiképp sem tartósan.

Mint írtam, dolgozok, a szabadidőmben netezek sokat, főleg ha jön a rosszabb idő. Egy másik fórumon sokat voltam, de onnan kirúgtak 8 év után. Nem mondom hogy nem hagyott bennem nyomot, mert igazságtalannak is tartottam, ráadásul tisztázni sem lehet a helyzetet elvileg, mert IP cím alapján letiltottak onnan. Azért írtam hogy elvileg, mert ettől függetlenül bármikor vissza tudok menni, bár úgy is törölnének egyből. De azért van még 1-2 dolog a tarsolyomba hogy igazságot tegyek. Tudom, más már régen abbahagyta volna az egészet, ennyit nem vesződne egy talán jelentéktelen dologgal. De nem viselem el, ha igazságtalanbul csak úgy megpróbálják befogni a pofámat. Fogok én még kellemetlenséget okozni nekik. Azt hittem összetartóbb a csapat, de tévedtem. A 7-8 év ottlét alatt egyetlen egy olyan személy sem került ki közülük, akivel rendszeresen tartanám  a kapcsolatot. Miközben egy másik fórumról lényegesen rövidebb idő alatt több barátot is szereztem, akikkel már személyesen is találkoztam. Így tehát hogy arra a fórumra kevesebbet járok, több szabadidőm maradt. Még nem döntöttem el hogy mivel töltöm ki ezt az időt, de talán a fotózás egy jó alternatíva. Kimenni a természetbe és fényképezgetni. Digitális géppel nagyon költséghatékony. Gyakorlatilag semmibe sem kerül. A rejtvényfejtés különösebben nem vonzott sosem.

 

Azt mondják, nincs olyan rossz, amiben nem lenne valami jó. Én is így vagyok vele. Azt nem mondanám hogy szemüveges vagyok, mert csak néha vettem elő, ha fáradtabb voltam és a számítógép előtt ültem. Viszont a betegségem óta egyáltalán nem használom a szemüveget, nem érzem szükségességét. Lehet hogy az egyik gyógyszer mellékhatásaként lett jobb a látásom. Én legalábbis erre gondolok. Az értágító hatásaként a szem vérellátása is jobb, a hajszálereken több vér folyhat, jobban működhet a szem. Én erre tippelek.

 

 

Előzmény: Melles-leg-nő (180)