Nos.
Első ízben van lehetőségem a Politikai Klubfórum nagytekintélyű közönsége előtt megszólalni.
Nem kívánok nagyívű politikai fejtegetésekbe bocsájtkozni, csupán egy két gondolatot szertnék papirra (képernyőre) vetni,
Ami most Budapest utcáin és a vidéki városokban történik, az nem előzmények nélküli és azt hiszem, valamivel hoszabb magyarázatra szorul.
Vissza kell mennünk a kezdetekig, a demokrácia, a piacgazdaság, a rendszer-, és ideológiaváltozás időpontjáig, tehát jó tizenhat évet.
Ebben az időben vált egyértelművé, hogy a szicializmusnak nevezett formáció az adott világgazdasági és világpolitikai körülmények között nem életképes és az a rendszer MO.-on ( a többi szoc országgal egyetemben) nem tartható fenn.
Ennek a felismerésnek az alapját az a máltai találkozó képezte, ahol az akkori világ két vezető hatalmának promonensei megegyeztek a részletekben.
A döntés megszületett, a végrehajtás maradt az örszágok értelnmiségi és állampárti szereplőire, hogy lehetőleg vér nélkül vezényeljék le a változást.
Ez nem ment mindenhol símán, de elmondhatjuk, hogy a történelemben először gyakorlatilag vér és erőszak nélkül történt meg egy ilyen horderejű változás.
Természetesen, mint mindennek, ennek is meg kellett adni az árát. Az állampárti elit megőrízte pozicióit a gazdaságban, politikai potenciálját igen hamar gazdasági erővé konvertálta, privatizáció, kárpótlás és egyéb akciók révén megerősítette gazdasági pozicióit a társadalomban.
Emellett a társadalom többi része olyan mértékű veszteségeket volt kénytelen elszenvedni, amelynek hatásait egyesek szerint csak egy háborúéval lehet összevetni.
Megugró infláció, munkanélküliség, drasztikus életszinvonalcsökkenés, létbizonytalanság, stb.
A magyar társadalom , egy –két ellenvéleménnyel (taxisblokád) viszonylag békésen tűrte, bízott abban, hogy a végre eljött piacgazdaság majd idővel csurgat egy kis tejet, egy kis mézet a bögrénkbe, és jobban fogunk élni.
Mivel ezt az első ciklus kormányzata nem tudta megadni ( nem is tudhatta ilyen előzmények után, fizetési válság, stb) át kellett adni a helyét a valamikori állampárt utódpártjának.
A pohár tulzottan keserűre sikeredett, a nosztalgia erősebb volt a realitásoknál.
És ebben a ciklusban történt meg a baj.
A gazdasági szükségintézkedéseket, amelyeket már nem lehetett tovább halasztani, aaz indokoltnál hosszabb hezitálás után ez a kormányzat megtette.
Vállalta az intézkedések nyomán megnyilvánuló elégedetlenségeket, tüntetéseket, politikai támadásokat.. A gazdaság kezdett megfelelő pályára kerülni, beindult a növekedés, viszont ez a polgár szintjén még nem volt érezhető.
A választások közeledtével a „Bokros-csomaggal” a háta mögött a koalició nem tudott hitelesen igérni, míg az ellenfél egy kis riogatással (Jön megint a bajuszos) , igérgetéssel ,
megnyerte a választást.
A poltikai eltibe ekkor vésődött bele, hogy MO.-on csak az nyerhet választást, aki igér. Nyugdijemelést, AFA csökkentést, alacsony gázárat, fűt-fát, mindegy, csak ADNI, ADNI.
Megszorításokról, gazdasági racionalításról szó sem lehet, mert az a biztos bukás.
És innen elszabadult a pokol. A következő választási kampányt már egy olyan ígéret verseny jellemezte, ami már messze a racionalitásokon túl, a józan ész határait feszegette. A nép megint a koalíciónak hitt jobban, az ő igéreteit tartotta hitelesebbnek. (bár az a véleményem hogy itt a hitelességről és a racionalitásról már meglehetősen nehéz beszélni.)
Mellesleg ebben része volt annak a mérsékelt restriktiv gazdaságpolitikának, amit a Fidesz hangos retorikával leplezve ugyan de a ciklus nagy részében folytatott.
És jött egy ujabb négy év. A koalició elkövette azt a hibát, hogy elődeivel ellentétben igeretei egy részét megpróbálta betartani. Az egyébként valóban szükséges béremelések, nyugdijintézkedések olyan mértékben voltak gazdaságilag megalapozotlanok, hogy már ekkor lehetett tudni, hogy baj van, lépni kell.
A gazdasági intézkedések helyett kicserélték a ME.-t. Egy nem túl jelentős időközi EU-s választásból vontak le olyan következtetéseket, amelyek ezt a lépést kényszerítették ki. (szerintem akkor tévesen) Nekem akkor az a régi vicc jutott eszembe, hogy nem az ágyat kell kicserélni, hanem a dolgozókat.
A gazdaságban a negatív tendenciák erősödtek.
Megtörtént a ME váltás. A Párt Ifjutörökjei szembefordultak a nagy öregekkel, Kovács EU-ba, Kósáné szintén, stb.
Gyurcsány , átvéve a ME széket, a következő dilemmával került szembe: mivel tisztában volt a gazdaság, a költségvetés helyzetével, azonnali lépéseket kellett volna tennie. Másrészt viszont, már a ciklus félidején túl a következő választásra figyelve ezeknek az intézkedéseknek a megtétele egyet jelentett volna a 2006.-os országgyűlési választásokon elszenvedett nagyon súlyos vereséggel, az esetleges folytatás esélye nélkül.
Gyakorlatilag arról volt szó, ha elkezdi a ciklus negyedik évében a gazdaság gatyába rázását, akkor biztosan nem lesz lehetősége a folyamat végivitelére.
Amennyiben beszáll a MO-on immár elkerülhetetlen igérgetés és adakozás versenybe, meg lehet az esélye annak, hogy egy választási ciklus egészében, négy éven keresztül a szükséges intézkedések meghozatalával (no meg a várható EU.-s pénzek segítségével, ami ugyebár nem semmi) sinre lehet tenni a gazdaságot.
Ennek volt egy pártpolitikai vonatkozása is, történetesen, ha bejön a dolog, akkor a ciklus utolsó évében már annyira érződik a program (na meg az EU.-s pénzek) hatása, hogy a 2010.-es választást a koala símán nyeri.
Most nem szándékozom belemenni abba a polémiába, hogy ez tisztességes volt-e a ME részéről, mindenesetre a politikai realitása a dolognak nehezen megkérdőjelezhető.
A választások megnyerése után, még a saját pártja elött is titkolozva elkezdte az intézkedéscsomag kidolgozását. (Itt azért meg kell jegyeznem, hogy szvsz túl nagy szerepet kaptak az SZDSZ-es és ahhoz filozófiailag közel álló emberkék)
És eljött az Igazság Pillanata. És természetesen kitört a botrány.
Az a társadalom, amely megszokta, hogy folyamatosan kap, gázt, fizut, nyugdíjat, eü ellátást, mindent, hirtelen szembesült azzal, hogy vége az ingyenebédnek, nincs tovább.
Nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen.
És ekkor jött a megváltó.
A FIDESZ a 2002.-es választások ota hirdetett „permanens forradalma” most érett be.
Az elégedetlenkedőket ki lehetett vinni az utcára, lehetett egy kis 56-os feelinget bevinni a TV szétbarmolásával, és lehetett arra számítani, hogy a többszázezres népharag majd felbuzdul és elsöpri a gazembereket .
És akkor majd jön ismét…….
Egyelőre itt tartunk.
Egyébként az ominózus öszödi beszédben csak az hangzott el, amit már egy évtizede el kellett volna mondania valakinek….