Teljesen megértelek. Igazából nekem is nagyon friss, hiszen pont ma egy hónapja történt...talán amiatt könnyebb, hogy én már nagyon rég tudtam, hogy bármikor rosszabbul lehet és "készültem" rá. Örülök, hogy ilyen sokáig még velünk maradhatott.

Biztos képes leszel rá, hogy megint legyen egy kutyusod csak még várnod kell. Szerintem, akinek egyszer már volt kutyája az nem tud kutya nélkül élni.

Igazából nem is maga a döntés meghozatala volt nehéz. Már előtte sokkal megfogadtam, hogy nem fogom húzni az időt, ha rosszul lesz, főleg, hogy valószínűleg volt már daganat a tüdején és nagyon nagy szenvedés lett volna a haldoklása, mert az fuldoklást jelentett volna, ami borzasztó. És megfogadtam, hogy nem hagyom hogy sokáig szenvedjen. :-(((...most már biztos jól van. Szegénykém már annyira rég óta nem volt jól és nem tudott úgy igazán örülni :-(. Csak így a következő pár napban volt nagyon rossz érzésem, hogy talán még nem is jött el az idő és elég lett volna egy lázcsillapító, amit beadnak és jobban lett volna. Nem tudom.  

Hidd el nekem sem telik el úgy egy napom, hogy ne könnyezném meg szegény kutyámat. Mindig szoktam neki köszönni, mikor hazajövök...elképzelem, hogy ott fekszik lenn :-(. Engem megnyugtat, hogy itt fekszik mellettünk, az ablakomból még látom is a sírját. 

A megbocsátás, hát igen. Nekem ez a pillanat mutatott meg egy csomó "igazságot" néhány emberről (család meg barát). És sajnos nem jó irányba. Ez mindig bennem fog maradni, sose fogom elfelejteni. Persze, akinek nem volt kutyája az valószínű agyrémnek nézné ezt, de tudom akinek van kutyája az érti hogy miért bántott sok ember reakciója.