Ahogy írsz róla, imádnivaló kutyus lehetett! Igazi egyéniség. Azért milyen kis ravaszak tudnak lenni! Tudja, hogy nem mehet fel valahová, de azért csak kihasználja, hogy nincs otthon a gazdi, és elfoglalja a jó puha, meleg ágyikót!

Nekem is a szívem szakad meg sokszor, amikor látok kutyákat magányosan kóborolni az utcán. Akár maguk szöktek meg és nem találnak haza, akár kidobták őket, nagyon félhetnek szegények. A te kutyusodnak nagyon nagy szerencséje volt, hogy ilyen szerető gazdira talált!

A fehér részein /hasa, lábai/ ugyanolyan fekete foltok voltak elszórva, mint a dalmatáknak. Nehezen hittük mi is, hogy dalmatához is lehet köze, mert olyan tacskós volt, de az állatorvos szerint is lehetett az ősei között. Meg a fejformája is a tacskó és a dalmata keveréke volt - de ezt már csak én gondolom így, lehet, hogy nincs igazam.
De szerintem valami nyúl is lehetett az ősei között :-), mert bármilyen pici volt, a kis rövid, görbe lábaival úgy ugrott fel a magas helyekre is, nem is értettük, hogy képes erre.