jason574 Creative Commons License 2007.01.06 0 0 1162
Óvást nyújtott be a Fővárosi Főügyészség a terézvárosi építési hatóságnál a Nagymező utcai mélygarázshoz adott fakivágási engedély kapcsán és egyúttal annak hatályon kívül helyezését kezdeményezi - tájékoztatta az ügyészség erről szóló  leveléről a Levegő Munkacsoport az MTI-t szombaton.

Társadalmi szervezetek és helyi lakosok tavaly november vége óta folyamatosan tiltakoznak a mélygarázs - szerintük jogszerűtlenül kiadott - építési engedélye, illetve a fák kivágása ellen. 

"Mégis csak létezik civil kontrol, mégis csak mindenkire érvényesek a jogszabályok, még a fákra is" - írta  a közleményben Lukács András, a munkacsoport vezetője. - írja az MTI.

Mint emlékeztet, a Nagymező utcai platánokat fővárosi és kerületi szintű jogszabályok védik. Az ügyészség döntése azt jelenti, hogy a fakivágási engedély nem felelt meg a vonatkozó rendeleteknek - tartalmazza a közlemény.