Márk Miklós

Rózsák lánya

  

Leszel-e kedvesem

szellő, patak partján?

Tavaszi bíbor-hajnal

mennyboltnak alján?

 

Hozol-e szivárványt

a megfakult mának?

mosolyodtól széttörik,

a lélekgyötrő bánat.

 

Csókolsz-e akkor is,

ha megvet, ki nem ismer?

nem érdemli két kezed,

ki keveri a sorsot a tiszta hittel.

 

Bújj hozzám, szoríts magadba megint,

egymás száján lélegzünk, ízed égi manna.

Álmaink ölelkezve repülnek a vágy felé,

lelkünket várja a szabad, örök szavanna.

Fejem öledbe hajtom, mint őzike anyjának,

csendes erdő mélyén, tisztásnak szélén,

Nem sejtettem, nem tudtam rózsák lánya,

hogy Te állsz ott minden történet végén…