Végigjártuk a középiskolát, alapszinten tanultunk fizikát, matekot, biológiát, vegytant; elfogadtuk és megértettük a törvényeket, némelyiket most, évtizedek múltán is fel tudnám idézni. Részeivá váltak a világképemnek, de többé már nem a meghatározói. Simán mögéjük tudok nézni; érzékelem és értem a fizikán túli (meta-fizikai) valóság igazságát is. Vajon azok, akik itt a topicban fölényeskednek, olvastak-e előtte annyit Hamvastól, Mereskovszkijtól, Dethlefsentől, Bruntontól, Guénontól, Jane Robertstől, Teilhard de Chardintől, mint amennyit mi a természettudományokról? Nem, és nem is akarnak. Többször hivatkoztam a püspökökre, akik nem néztek bele Galilei távcsövébe, nehogy felül kelljen vizsgálniuk megcsontosodott világképüket. Most is ezt a hasonlatot tartom ideillőnek.

Pár héttel ezelőtt megírtam itt Ervint, a gyerekkoromban megismert félkegyelmű harangozót, aki jámbor mosollyal tűrte a gyermekek kegyetlenkedését. Bennem nincs annyi alázat, amennyi őbenne volt, inkább visszahúzódtam.