"emberi elménk számára felfoghatatlan"

Ennek a szemantikai értelmezése fontos: nyilván, ha minden mozzanatában felfoghatatlan, akkor értelmetlen róla beszélni -- ez így az "az amiről nem lehet beszélni, arról nem lehet beszélni" tautológia lenne (azt hiszem, körülbelül ezt mondod); de ez jelentheti azt is, hogy teljesen ugyan nem megismerhető, de közvetetten megtapasztalható, és az emberi elme képes bizonyos analógiákkal részben megragadni a koncepciót. [ mondjuk I*ten esetén a legnaívabb elképzelés szerint szakállas öregúrként, vagy órásmesterként, ki-ki iskolája szerint ].

Nincs másképpen ez a részecske esetén, mert ugyan vannak emberi fogalmaink amik némi analógiás támpontot nyújtanak, de azért az irtózatosan pici kis gömböc elképzelés körülbelül a szakállas öregúr szintjén áll -- mondjuk azt szoktam kérdezni, hogy akkor sárga-e az elektron, és máris megtörik az analógia. Kanti értelemben képtelen az emberi agy másképp felfogni, mint pici gömböc, csak közben az agyam egy másik részében tisztában vagyok azzal, hogy ez csak egy jobb híján való közelítés, és amikor kell, akkor el tudok szakadni az analógiától, és arról fecsegni hogy az ott nem úgy megy, és a szín nem értelmezhető. Néha meg más aspektusaiban meg más modellekre támaszkodom (pl. Kirchoff törvények). Tehát a maga teljességében felfoghatatlan, ám mégis, analógiákon, modellezéseken keresztül mégis meg tudom ragadni az elektron valamiféle emberi agyra szűkített koncepcióját, amennyire a számomra releváns dolgokban szükséges.