Azt mondod, már megint nem fedeztem föl a spanyol viaszt?

Nem, hogy átugrottam, el sem jutottam addig, mert úgy megörültem a 148-nak. A könyv írja a léptetős módszert, erről beszélünk? Nem vitás, hogy csak minden második kap védelmet, de az is több a semminél. Vagy nem éri meg a befektetést, annyival ormótlanabb, vastagabb lesz? Tudom, hogy a puding próbája az evés, de ahhoz  kötnöm kéne, ami ugye, most nem megy.

Van itt más is:

Foglalkoztat ez, a „zoknikötés két tűvel” technika, (sajnos, elméleti síkon). Az, az érzésem, hogy ugyanúgy működik, mint a kesztyű kötése két tűvel. Tehát, síkban köti meg, és aztán összedolgozza.

Annak, aki térben köt, ez már túlhaladott fokozat, de egy kezdőnek (hogy úgy mondjam: „első zoknisnak” főleg ha kévéssé gyakorlott kötő, lehetne mankó, önbizalom erősítő.

Mondom, ez mind elmélet.

Sajnos, elmenteni nem tudtam, csak kinyomtatni. (hiába, no a finn nekem kínai) pedig bespájzoltam volna, mint érdekességet.

Erről, mi a véleményed?