freyya Creative Commons License 2008.01.08 0 0 225
Szerintem a valódi motiváció hiánya az, ami leginkább hátráltatja Szelesztét. Az emberi agy nem hülye, nem tárol hosszabb távon olyan dolgokat, amiket az ember (akár tudatalatti szinten) feleslegesnek ítél. Erre magam is tökéletes példa vagyok. Négy nyelvet tanultam meg felsőfokú szinten, ebből hármat legalább a középfokú nyelvvizsgaszintig teljesen egyedül. Vagyis sem a felfogóképességemmel, sem a memóriámmal, semmiféle nyelvérzékkel nem lehet nálam baj. Mégis nyolc év orosztanulás után úgy hagytam el a középiskolát, hogy a varóna i rák c. mese első három sorát leszámítva egyetlen szót nem beszélek oroszul. Hiába volt kötelező, hiába tanultam meg mindent az órákra, hogy megkapjam érte az ötösömet, hosszú távon semmit nem tárolt belőle az agyam, mert nem érdekelt. Az egy más dolog, hogy a mostani eszemmel már érdekelne, de akkor tizenévesen nem kötött le. Szeleszténél is valami ilyesmi lehet a baj. Kizárólag külső elvárásra tanulja a nyelvet, őt magát egyáltalán nem érdekli.
A másik, amit tapasztaltam, hogy ha az ember hamar, és nem évek múlva akar sikerélményt a nyelvtanulásban, akkor az elején nagyon intenzíven kell csinálni. Akárhányszor rákattantam egy új nyelvre, az első hónapokban napi sok órában tanultam. Nem egyszer előfordult, hogy napokig reggeltől estig csak a nyelvvel foglalkoztam. Heti néhány óra tanulással egyetlen nyelvet nem lehet egy-két év alatt normális szinten megtanulni. Később a szintentartáshoz, némi fejlődéshez már elég ennyi is. De az elején nem.
Előzmény: loop1o (223)