A sámán azt akarja elhitetni, hogy ezen a területen ő a jani, de bizonyítani nem tudja. Nem a maga, hanem a mi számunkra.

...

Mi ugyanis nem vagyunk sámánok

 

 Persze. Na de mi (közgondolkodást befolyásoló értelmiség, most nagyképűen magamat is idesorolom) nem is fogadjuk el, mi nem is megyünk a sámánhoz, és ha csak mi lennénk, akkor nem is élnének meg a sámánok, ezért aztán tök felesleges őket tetemrehívni. De a TTT arról szól, hogy a Pista bácsit kell meggyőzni, hogy ő se fogadja el, és mindezt úgy, hogy magunkkal is konzisztensek maradjunk. Legalábbis gondolom, erről szól, és nem valami öncélú szellemi birkózásról.

 

 Pista bácsinak viszont tudja bizonyítani. Amikor azt mondom, hogy bizonyít, akkor persze más keretrendszerben bizonyít: előhozza a Mari néni (meg még néhány -- a mi fogalmaink szerint spontán -- meggyógyult beteg) példáját. Ezt persze mi a mi rendszerünkben nem fogadjuk el, mert az egyedi példa (sem a néhány kiragadott példa) a mi módszertanunkban nem elfogadott. De Pista bácsi nagyon is hajlamos elfogadni ezt, mert az ember agya evolúciósan úgy alakult, bár nem 100%-os, de adott körülmények között elég optimális stratégia, hogy kevés példából is általánosít. Az ő "józan eszének", intuíciójának ezért a sámán magyarázata teljesen jónak tűnik. Ráadásul a statisztika és a valszám modellje sokszor az intuícióval, Pista bácsi józan eszével homlokegyenest szembemenő dolgokat mond (pl. 1,2,3,4,5 esélye a lottón ugyanakkora, mint bármely más számötösé; hogy rulettben 4 piros után nem valószínűbb a fekete, mint máskor, stb, bár mi már konkrétan ezekre ráedzettük magunkat, biztosan tudok olyat mondani még Neked is valszámból, amiben az intuíciód rossz lesz, ezt még a Mérő Lacival is sikerült nekem :-)). Mindehhez hozzátesszük azt a kognitív tényezőt, hogy Pista bácsi hinni is akar a sámánnak, mert nem elégszik meg azzal a válasszal, hogy a testvére meggyógyítására az orvosok kevés esélyt adnak, sőt igazából arra az igen jogos, jó és lényeges kérdésre, hogy mitől betegedett meg, és meg fog-e gyógyulni, alapjában véve az orvosok nem tudnak "rendes" abszolut igen/nem választ adni.

 

[mellékszál, ami erről eszembe jutott: Nem kötelességünk-e akkor is jelezni a nemtetszésünket, ha olyat olvasunk az újságban, hogy "Ismét ittas sofőr gázolt", vagy "a balesetek X%-nál szerepet játszott az alkohol (értsd, valamelyik résztvevő ittas volt)", rendben van-e, hogy azért hallgatunk, mert a cél nemes, és a háttérben meghúzódó konklúzió amúgy igaz? Hiszen az érvek itt is hamisak: nyugodtan lehetne "Ismét kék szemű sofőr gázolt", vagy "a balesetek 80%-nál szerepet játszott a Coca-Cola" című cikk, amiben az állítás igaz, de a sugallt konklúzió már nem. Arra neveljük ugyanis a Pista bácsikat, hogy az ilyen érveket mi elfogadjuk]

 

 

OK. Mondj jobbat.

 

Kezdünk sínen lenni. Természetesen én sem tudok jobbat, legalábbis a világ bizonyos dolgaihoz való viszonyulásban (mondjuk a gyaloglásban, vagy a szerelemben nem a tudományos hozzáállást, hanem az ösztönöset használom, ott sokkal Pista bácsibb vagyok, mert az a hatékonyabb módszer). Viszont azt sugallni, hogy a tudomány egyedül üdvözítő volta valami bizonyítható, megkérdőjelezhetetlen abszolut igazság volna, az a tudomány nevében nem vállalható magatartás. Az, hogy azt mondjuk, hogy nem tudunk jobbat (adott területeken, az eredmények szempontjából), az igen.

 

 Ezt kellene összerakni olyan stratégiává, hogy vállalható is legyen, és didaktikailag is működjön Pista bácsinál, mert mellesleg didaktikai szempontból sem hasznos, ha azt mondjuk, hogy amit a Pista bácsi józan esze diktál, az hülyeség, amit meg a józan esze nem fog fel, sőt, adott esetben ellentéteset állít, az a frankó.

 

 

 Úgy tűnik, hogy az alapvető különbség köztünk az, hogy Te eleve elfogadhatatlannak tartod, hogy egyáltalán felmerül bennem az, hogy a tudományos módszertant egyáltalán egy lapon említem más lehetséges megközelítésekkel, és felteszem a kérdést, hogy tulajdonképpen miért is azt tartjuk felsőbbrendűnek.