totál OFF

 

"...régen a magyarban több igeidő volt..."

 

Sőt! Bár nem számít külön igeidőnek, sőt sokan - köztük "kedvenc" nyelvkönyv-íróm, aki ama bizonyos Kis angol nyelvtan-t írta - azt is megkérdőjelezik, hogy magyar kifejezésmód-e, de valójában a létige + határozói igenév (-va/ve szerkezet eredetileg azt jelentette, amire sok esetben az angol a Present Perfect-et használja; azt, hogy egy múltbeli eseménynek a jelenben hatása van. Pl. a fa ki van dőlve = a fa kidőlt, és azóta is a földön hever. (Ergo a sokat ostorozott "A macska fel van mászva a fára" mondat is valójában kifogástalan, jelentése: a macska felmászott a fára, és még mindig nem jött le róla.)

 

Csak aztán olyasféle jelentéstartalmat kapott a köznyelvben, ami körülbelül az angol/német szenvedő szerkezetnek felel meg (pl. meg van terítve az asztal ~ valaki megterítette, de nem mondom meg, hogy ki). Ez utóbbi jelentésmódosulás hatására kezdték el az 1800-as években először latinizmusnak, majd germanizmusnak beállítani, holott a szenvedő szerkezet teljesen máshogyan néz ki magyarul (pl. a levél megírattatott).

 

(Azért volt jó példa a fenti macskás mondat arra, hogy "ugye milyen magyartalannak hagzik a szenvedő szerkezet magyarul?", mert valójában nem szenvedő szerkezetű, hiszen akkor tárgyas igének kellene benne lennie, márpedig a fára mászás nem tárgyas szerkezet. De eme apróság fölött a legtöbben elsiklottak... Átfogalmazom: az "A macska felmászott a fára" mondatból - miután nincs benne tárgyas állítmányi szerkezet - nem lehet szenvedő szerkezetű mondatot generálni. Ahogyan pl. a "Futok."-ból sem lehet.)

 

Szóval csak azt akartam kihozni ebből, hogy valóban több igeidő létezett régen a magyarban, de egy része még mindig nyomokban tetten érhető. (Ezen kívül csak a "mondottam volt" jut eszembe... De abban sem vagyok biztos, hogy az külön igeidőként működött.)

 

ismét ON