Hát igen, a jogok... A technika fejlődött, de az artisjus még a múltban él. A zeneszerzők jövedelmének pedig csak jelentéktelen részét képezheti a kottaeladás, ha belegondolunk, hányan tudnak ma hangszeren játszani. Úgyhogy ez vihar a biliben.

A Brno-i kottagyárat nem kell sajnálni jobban, mint az órásokat, esernyőjavítókat, cipészeket, akik az ipari tömeggyártás miatt veszteségessé váltak. Régen a zeneszerzőnek tényleg házat vehetett egy-két jól eltalált slágerből, de tudomásul kell venni, hogy ez a szakma sem olyan jövedelmező már. Ahogy a nyilvánosság előtt előadott zenélés (haknizás) sem az: a 90-es évek elején egy felkapottabb vendéglátó-zenész minden szezonban fejleszthetett valami komolyabbat a felszerelésén, és még haza is jutott a gázsiból jócskán. Jött a technika –midi, mp3- és felhigult a szakma, kisebb a pénz.

Másrészt a magyar zeneszerzők nem hiszem hogy éhenhalnának, amíg egyfolytában a nyugati mainstream-et koppintják. Ehhez nem kell kreatívitás. Akik meg nem ezt teszik, azok külföldön megtalálják a számításukat, és nem rinyálnak az artisnál a kotta-jogdíjért.