Babits Mihály:

Szerelmes vers

                A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
                homlokod havasa alatt, homlokod havát
                elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
                szeretem és éneklem e szédület szeretetét.

                Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli,
                szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli?
                Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei
                fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni?

                Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
                csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
                csendesen - hallani nem lehet, talán látni sem:
                az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!