Stéphane Mallarmé

Te édes, messziről...

Te édes, messziről s közelről, s oly fehér,
oly gyönyörű, Mary, hogy ritka és csalóka
illatra gondolok, mely fátyolos-fakóra
kopott kristályüveg vázából rejtve kél -

Te látod éveim, s tudod, hogy bennem él
határidőtlenül ugyanegy rózsa bokra,
s ugyanegy nyár virít vakító mosolyodra,
a nyár, mely multba hullt, s messze jövőbe ér.

És szívem éjszaka szólni szeretne olykor,
vagy, mely rád illenék, a legszebb névre gondol,
s fölujjong holmi szón, mely dib-dáb suttogás

testvéri szájon, ám - kincsem csöpp foglalatja -
te megtanítsz reá, hogy ize-méze más,
amikor csöndesen rácsókolom hajadra.

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)