Zimonyi Zita

Megcsaltalak

 

Megcsaltalak, mert százszor megtagadtál,
semmibe vettél, szükségből használtál,
idegennek tartottál, magad előtt szégyelltél,
kérdések bizonytalanságába börtönöztél,
a lépcsőházban settenkedve előre siettél,
az utcán nem ismertél, észre nem vettél,
semmit nem kérdeztél, magadról hallgattál,
megsebeztél, megaláztál, egyedül hagytál.

Megcsaltalak, hogy elégtételt vegyek,
tőled távolodjak, ne eszköz legyek,
ellened tegyek, kételyek közé szorítsalak,
egyenlőtlenségünkbe bele ne roppanjak,
neked megfizessek, ölelést ne kolduljak,
ne rettegjek, más karjában magtagadjalak,
várakozásba ne dermedjek, eláruljalak,
létezni akarjak, önmagam maradjak.

Megcsaltalak, mert soha, soha, soha
nem mehettem veled soha sehova,
semmi más: hazugságod voltam,
megcsaltalak, megcsaltalak, lázadtam
a szent ölelés iszonyú gyönyör ellen,
aztán darabokra tört a világ bennem,
megcsaltalak, azt hittem önhitten,
pedig csak magamhoz lettem hűtlen.