Leopoldo Lugones

EGYÜTTLÉT

Balzsamoztak az akáclevelek,
miket homlokod felövezni téptem,
nyugtalan cipőd ragyogott fehéren,
egész esténket bájjal töltve meg.

Eros szavára vetkőztettelek:
szoknyácska, nyílj meg! S diadalmas kéjem
sóhaja izzóit csípőid hevében,
nyögte a vén pad férfi-kedvemet.

E szürke estén éledt újra itt
az örök tavasz... S az árkocska, mit
a fáradtság vont szemeid alatt,

a félhomályban olyan volt, akár a
tavaszban egy kis könnyü fecske szárnya,
mely nézésed varázsán fönnakadt.

(Timár György)