Zimonyi Zita

Szétpattant öröm

 

Szétpattant az öröm szivárvány burokja,
épp hogy könnyen ráleheltem, érintettem,
észrevettem, óvatlanul hinni kezdtem.
A fénynek nem maradt csak ujjamon nyoma.

Naptalan napommal ürességbe zárva,
nem tart meg, ami tegnap vett tenyerére,
nem vidít fel a színes öröm emléke:
magam festek tájat üres ablakomra.

Hevült önáltatás tűzrakása fölött
arcot pirító megvilágosodásban,
keresve valóságot a hűlt hamuban,
mosolyt tanulok arcomon, korom között.

Fájdalomlépről pergetem le bánatom,
jót teszek a visszanéző változásnak,
nem engedek többé utat ámításnak:
keserű az édes, ha íze ártalom.