Fodor András:

Tested kenyerén

Hogy tested fehér kenyerét
megosztottad velem,
ne legyen adományod,
ne legyen érdemem.

Legyen eleve rendelés,
a sors bocsánata,
amért a pusztulás elől
kitérnünk nincs hova.

Mert nem ott volt a kezdet,
hogy megtaláltalak,
te nyitottad ki értem
magányosságodat,

és nem lopás, nem önzés,
ha magam rád fonom,
bőrömön átparázslik
minden tulajdonom.

Míg ujjad fűzfarácsa
tarkóm kosárként óvja meg,
a hanyatló erő is
hozzád visz közelebb.

Bár fölsebez a hajnal,
megalvadt csönd az éj,
míg testünk kettős vérköre
forog, szoríts, ne félj.

Mit ér a léten-túli hit,
a vak remény mit ád?
Utaztunk egymás áramán, - nekünk
már nem kell más világ.