régen jártam erre és akkor ígértem, hogy referálok, hol tart a vodafos elleni küzdelmem.
májusban kikapcsolták a vodafost netet
kb 1 hónapon belüle jött egy ajánlott levél a vodafostól amire én ellent mondtam és megindokoltam, hogy becsaptak, pontosan úgy amit a GVH is megállapított.
azóta annyi történt, hogy a vodafos átadta egy adósságbehajtónak a kötbér követelését.
azok írtak egyszer egy levelet, hogy irgum burgum, meg 8 napon belül...,
de mivel semmi ajánlott vagy tértivevény nem volt, így kb. hivatalosan meg sem kaptam és természetesen nem fizettem be semmit sem.
na ezek voltak még a nyáron, azóta eltelt több hónap és semmi hír felőlük.
május óta vettem egy kábelnetet 4000/hó-ért, amin több 100 gb-ot forgalmaztam és nem korlátoz senki sem és fixen megy 1M-val nem zavarja ha esik az eső és nincs gprs szopatás.
kb. 1 szóval kinyalhatja a vodafos a hátsómat korlátozott sebességgel.
én megszabadultam a vodafos mocsokjától, az alamuszikat meg szivatják :))).
egész írásom azon örömmámor hatására készült, hogy olvastam a 10 milliós vodafos bírságot és kb. ugyanez fogalmazódott meg bennem is, hogy csak ilyen kevés ?
mivel visszaesőről van szó, legalább 1 MRD-ot kellett volna a nyakukba sózni ennek a szemét bandának.
szóval van egy valószínűleg letiltott vodafos kártyám meg egy usb stick modemem, érdekel valakit ? :))))