Részletek Atilla állítólagos folyóba temetéséről a parthus topikból (448., 452., 458., 462.):
Móra Ferenc jött rá (sajnos már elég régen olvastam a kis fejezetet erről, így a pontos részletekre nem emlékszem), hogy a magyar népköltészetből kerülhetett át Ipolyihoz ez a motívum, amiben talán igaza lehet, ha figyelembe vesszük, hogy az egyik mongol népmesében előfordul a hármas fémkoporsó... Ez utóbbiról Móra még nem írt.
Ami a folyamelterelést illeti, Jordanes szerint 410-ben Alarik "vizigót" királyt temették el így, a dél-itáliai Busentus folyót elterelve.
Bóna szerint valószínűbb, hogy fakoporsóról volt szó, ami a Noin Ula-i fejedelmi temetkezéseknél pl. megfigyelhető. Szerinte a Jordanesnél előforduló copercula szó nem magára a sírládára, hanem annak hármas fémborítására, vereteire utal. Ez a híradás viszont szerinte is hiteles, Priszkosz eredeti hun siratóénekekben hallhatott róla, az ő művének mára elveszett szövegrészletét viszont már csak Jordanestől ismerjük.
Újabban mintha Németh György is foglalkozott volna Karthágó és a só c. kötetében a témával. (Remélem, jól emlékszem.)
----------------------------------------------------------------------------
Jordanes írja a Getica XLIX. fejezetében:
"Qui, ut Priscus istoricus refert, exitus sui tempore puellam Ildico nomine decoram valde sibi in matrimonio post innumerabiles uxores, ut mos erat gentis illius, socians eiusque in nuptiis hilaritate nimia resolutus, vino somnoque gravatus resupinus iaceret, redundans sanguis, qui ei solite de naribus effluebat, dum consuetis meatibus impeditu, itinere ferali faucibus illapsus extinxit. ita glorioso per bella regi temulentia pudendos exitos dedit. sequenti vero luce cum magna pars diei fuisset exempta, ministri regii triste aliquid suspicantes post clamores maximos fores effringunt inveniuntque Attilae sine ullo vulnere necem sanguinis effusione peractam puellamque demisso vultu sub velamine lacrimantem. tunc, ut gentis illius mos est, crinium parte truncata informes facies cavis turpavere vulneribus, ut proeliator eximius non femineis lamentationibus et lacrimis, sed sanguine lugeretur virile. de quo id accessit mirabile, ut Marciano principi Orientis de tam feroci hoste sollicito in somnis divinitas adsistens arcum Attilae in eadem nocte fractum ostenderet. quasi quod gens ipsa eo telo multum praesumat. hoc Priscus istoricus vera se dicit adtestatione probare. nam in tantum magnis imperiis Attila terribilis habitus est, ut eius mortem in locum muneris superna regnantibus indicarent. cuius manes quibus a sua gente honoratae sunt, pauca de multis dicere non omittamus. in mediis si quidem campis et intra tenturia sirica cadavere conlocato spectaculum admirandum et sollemniter exhibetur. nam de tota gente Hunnorum lectissimi equites in eo loco, quo erat positus, in modum circensium cursibus ambientes, facta eius cantu funereo tali ordine referebant. 'praecipuus Hunnorum rex Attila, patre genitus Mundzuco, fortissimarum gentium dominus, qui inaudita ante se potentia solus Scythica et Germanica regna possedit nec non utraque Romani urbis imperia captis civitatibus terruit et, ne praedae reliqua subderentu, placatus praecibus annuum vectigal accepit: cumque haec omnia proventu felicitatis egerit, non vulnere hostium, non fraude suorum, sed gente incolume inter gaudia Iaetus sine sensu doloris occubuit quis ergo hunc exitum putet, quem nullus aestimat vindicandum?' postquam talibus lamentis est defletus, stravam super tumulum eius quam appellant ipsi ingenti commessatione concelebrant; et contraria invicem sibi copulantes luctu funereo mixto gaudio explicabant, noctuque secreto cadaver terra reconditum copercula primum auro, secundum argento, tertium ferri rigore communiunt, significantes tali argumento potentissimo regi omnia convenisse: ferrum, quod gentes edomuit, aurum et argentum, quod ornatum rei publicae utriusque acceperit. addunt arma hostium caedibus adquisita, faleras vario gemmarum fulgore praetiosas et diversi generis insignia, quibus colitur aulicum decus. et, ut tantis divitiis humana curiositas arceretur, operi deputatos detestabili mercede trucidarunt, emersitque momentanea mors sepelientibus cum sepulto."
---------------------------------------------------------------------------
A Busento-üggyel kapcsolatban Bóna egyébként megjegyzi, hogy aligha hiteles, mert a gótok műszaki tudása nem tett lehetővé abban a korban egy ilyen folyóelterelést.
Itt bátorkodunk felhívni a figyelmet arra, hogy Elő-Ázsiában, az élelemtermelésre áttért gazdaságok területén – ahonnan lényegileg a géták/hattik, azaz "vizigótok" is származnak – már a Kr. e. VI. évezredben nagyszabású folyamszabályozó műveletek folytak, s a Mezopotámiába települt szumírok csak folytatták ezt a hagyományt az V. évezred elejétől (csatornázás, duzzasztógátak, víztározók építése).
----------------------------------------------------------------------------
Ipolyi Arnold: Magyar mythologia
Megjelenés: 1854...
Ipolyi Arnold a Kisfaludy Társaság 1846-ban meghirdetett pályázatán felbuzdulva szervezte meg gyűjtőhálózatát, hogy néprajzkutatóként és művésztörténészként nekilátva megmentse a feledéstől a hajdani magyar hitvilág akkor még fellelhető és megismerhető emlékeit.
Jókai Öregember nem vénember c. regényében írja: "Minden iskolai kézikönyvben feltalálható a hagyományos monda a világrendítő hun királyról, aki száznégy éves korában halt meg, akkor is nászágyon vérömlésben, aztán hármas érckoporsóba tették, folyam medrébe elásták, oda temették; a sírépítő munkásokat pedig, amint művöket bevégezve a hun táborba visszatértek, a harcosok egytől egyig leölték, hogy hírmondó se maradjon, aki Attila sírjának titkát elárulhatná."
Egyelőre csak annyit nyomoztam ki róla, hogy második házassága előtt kezdte el írni...
