Az interjúban Magyar Péter azt is mondta, hogy szerinte:
a jelenlegi status quo nemcsak a Fidesz, de Gyurcsány érdeke is, egymást tartják fenn;
valós igény van egy középen álló erőre;
50 millió forintot költ a kormány az őt lejárató kampányra;
látott olyan belső felmérést, amiben a 70 százalék azt hozta ki, hogy Rogánnak mennie kell;
jó ideig nem lesz munkája, mert „nyilván elintézik azt is, hogy a privát szférába se vezessen utam”;
tudja, hogy amit csinált, az „felségárulás a szemükben”;
ha indítana pártot, az ideológiától mentes lenne;
magát nemzeti liberálisnak mondaná, de szerinte ezek a szavak is le vannak járatva;
nem gondolt bele igazán, mi várhat rá; most már azt is el tudja képzelni, hogy egy napon nem lesz szabadlábon;
saját kiállásáról azt mondta, az egyfajta „sufnituning”, „garázsban összetákolt valami”, de szerinte indultak már így jó dolgok.
tehát kibaszott jól él mindenki,csak valami titkos okból közel Bulgária szintjén fogyasztanak a kibaszott nagy jólétben a magyarok ... ennek a valóságtagadásnak mi a fasz értelme van, mert gondolom nem vagy szellemi fogyatékos, és tisztában vagy azzal, hogy ez mit jelent.
Akár az évtized piramisjátékának is nevezhetnénk a Forgács testvérek által lebonyolított csalássorozatot, ha nem lett volna Bróker Marcsika, a Buda-Cash- és a Quaestor-ügy. Így a két éven át folytatott sokmilliárdos csalás csak a "kisebb ügyek" közé sorolható. Az országos hálózatot felépítő nagykátai ikerpár - amint az az elsőfokon meghozott ítélet kihirdetéskor egyértelműen kiderült - csak a pénzeket szedte be, semmilyen érdemi befektetési tevékenységet nem folytatott.
Az érintettek ugyanis 8 milliárd forintot szedtek be, de alig 1,5 milliárdot fizettek vissza tőke vagy kamat formájában.
Büntetést 29 vádlott ügyében szabtak ki, az elsőrendű vádlott Forgács Attila 11 éves, a másodrendű Sándor Angelika 9 éves, míg a másik Forgács testvér, László 5 év hat hónap fogházbüntetést kapott elsőfokon. Még a 20. rendű vádlottnak is 4 év 4 hónapra börtönbe kell vonulnia. --- Sájer Mária Judit bűntársaival gátlástalanul fosztogatta áldozatait, a kicsalt összeg nagy része a mai napig nem került elő. A hatóságok körülbelül 7 milliárd forintot keresnek. Feltételezések szerint a hatalmas összeg tisztára mosása ma is zajlik, ezért is lehet figyelemreméltó Sájer Mária felbukkanása Magyar Péter mozgalma körül.
Durva részletek derültek ki a piramisjáték-botrányról – Magyar Péter hallgat
A Metropol a bírósági ítélet, illetve a vádirat tanulmányozása során megtudta, hogy a bűnbanda tagjai több alkalommal is megpróbáltak külföldre szökni. Terveik között az is szerepelt, hogy az EU fővárosában, Brüsszelben rejtőznek el. Egyes utalások szerint jelentős kapcsolataik lehettek a belga fővárosban – írják.
Miután megtörténtek az első letartóztatások, Magyar Péter élettárásnak anyja, Sájer Mária hónapokon át tovább folytatta az áldozatok becsapását és kisemmizését.
Ezt a fajta gátlástalanságot a bíróság súlyosbító tényezőként vette figyelembe a négyéves fegyházbüntetés kiszabásakor
– hívták fel a figyelmet. Hozzátették: Magyar Péter kabinetfőnöke még az elsőrendű vádlott őrizetbe vétele után is azt állította az átvert embereknek, hogy „aggodalomra nincs ok”, csupán pillanatnyi zavarok álltak be, és „a befektetésüket vissza fogják kapni”. Volt olyan áldozat, akinek még több pénz befizetését javasolta, mondván, „úgy biztos nem veszíthet semmit”.
Egy károsultra vetítve egyébként Sájer Mária okozta a legnagyobb kárt, miután egyetlen embertől 108 milliót csalt ki
– emelték ki. A portál értesülései szerint volt olyan áldozat, aki öngyilkos lett, miután rádöbbent, hogy aljas módon kirabolták.
A jogerős bírósági ítélet kimondta, hogy Sájer Mária Judit hamis banki igazolásokkal tévesztette meg az áldozatait, nemegyszer teljesen jogtalan módon az osztrák Oberbank nevét, logóját felhasználva. A fiktív dokumentumokban az is szerepelt, hogy egy neves bankban több százezer euró készpénz áll fedezetként rendelkezésére. Sájer ezzel győzte meg a leendő befektetőket, hogy a pénzüknek van fedezete, aggodalomra semmi ok. Ha pedig a bankigazolások nem bizonyultak elégnek, Sájer Mária azzal érvelt, hogy a befektetéseknek ingatlanfedezete is van – ismertették. Hozzátették: természetesen ebből semmi sem volt igaz.
A vádirat szerint Magyar Péter pénzügyeinek intézője mindvégig közvetlen kapcsolatban állt a nyolcmilliárdos csalássorozat elsőrendű vádlottjával, a bűnszövetkezet első számú vezetőjével
– hangsúlyozták. Az ítélet indoklásában megtalálható, hogy több mint 700 alkalommal beszéltek közvetlenül telefonon egymással, jellemzően arról, hogy kit, mennyi pénzzel lehetne még átverni – jelezték. Hozzátették: Sájer Mária rendszeres látogatója volt az elsőrendű vádlott irodájának, amit a fontos pénzintézetnek helyet adó Bankcenterben béreltek. A tehetősebb áldozatokat ide vitték be, meggyőzve őket arról, hogy profikkal van dolguk.
Sájer Mária korábbi főnökét, a csaló banda vezetőjét 11 év szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság, jelenleg is fegyházbüntetését tölti.
Magyar Péter pénzügyeinek intézője a rendőrségi kihallgatásán azzal mentegette magát, hogy a pénzügyi tudása erősen hiányos, ő nem igazán ért az ilyesfajta ügyletekhez. „Nem is tudom pontosan, hogy mi a kölcsön és a befektetés közötti különbség” – vallotta, miközben a legnagyobb összeget, 108 millió forintot ő maga csalta ki egy károsulttól.
A nyugger rendőr jogász doktori és rendőrtiszti diplomát szerzett, a BME-n gépészmérnöknek tanult, sok évtizedes vezetői gyakorlata van, országos rendőr-főkapitány volt, rendőr vezérezredes.
Persze nyilván egy földrajztanár ab ovo alkalmasabb oktatási miniszternek, mint ahogy a nagy autógyárakat is autószerelők vezetik, nem menedzserek.
Az Energiaügyi Minisztérium adott ki egy új grafikát a május végén startoló felújítási programról, amiről sok részlet leolvasható. (Egyébként érdekes, hogy nálunk mindennek van külön minisztériuma, legyen szó bár építésről, innovációról, területfejlesztésről, kultúráról, csak az oktatásnak és az egészségügynek nincs, azok vezetésére elég egy nyugdíjas rendőr másodállásban....) Kiszamolo
Oktatás. eü, jogállamiság, gazdaság .. folytassam ?
Demagógia.
Az oktatás szépen fejlődik, csak hát a kommunista érzületű tanárok ellenállnak a legtöbb változásnak.... Az egészségügy szintén az orvosbárók túsza ... egy réteg, ami nem a NER nagyon is jól él a jelenlegi egészségügyben és elszabotál minden változást... Igaz, vidéken már vannak eredmények. És azért túl sok harcot a kormány nem tud megnyitni...
A jogállamiság egy brüsszeli mumus, hogy kifogásokat találjanak a zsarolásra meg pénzmegvonásra.
A gazdaság ahhoz képest elég jól megy, hogy az ellenzék itthon, Brüsszel meg külföldön tesz keresztbe mindenütt ahol tud...
A vidék fejlődik, utak épülnek, a magyar vállalkozások részesedése növekszik, a fizetések növekednek, kilométeres sorok a "megfizethehetlen" lángosért, teli wellness hotelek, bevásárló központok... satöbbi satöbbi...
Nyilván van még teendő, és az folyamatos gáncsoskodás nélkül könnyebb lenne...
Hát igen, 1,2-ről 1,5-re feltornászni a termékenységi rátát az valóban rontás, hiszen nagyobb lett az ökológiai lábnyomunk, és amúgy is egy csomó költség a gyerek, inkább Bitcoinba kellett volna fektetni a pénzt.
Azt kellene megnézni, hogy az 1,6 konkrétan hogyan oszlik meg a magyarok és a cigányok között?
Jajj, fúj, nácirasszista, őkismagyarok..." Persze, de akkor miért hívják őket cigánynak? És vajon mennyire jó az, hogy Borsodban vannak óvodák, ahol 100% cigány van? Ők milyen nyugdíjalapot fognak majd képezni? Vagy ezt beszélte meg a NERpeti a Hétesen?
Nem, te az vagy, akinek megbukott a fia félévkor, azóta kijavította 2,8-ra az átlagát, és te legyintesz, hogy az is lófasz, azzal is csak közmunkás lesz.