"...az ismert orosz újságíró, Ivan Karpov számszerűsítette is az összeget, s Telegram-csatornáján azt írta, hogy a moszkvai csapat 200 ezer eurót fizethetett a Ferencvárosnak.
Ha ez valóban így van, akkor Sztankovics 50 ezer eurós (közel 20 millió forintos) havi fizetést kapott az FTC-től."
Igen. De amúgy az a poén, hogy 10 éve vágyálom volt a BL final four az akkor huszonéves Zácsikkal, Tomorival és Szucsánszkival a sorainkban. Tavaly szintén velük a sorainkban jóval 30 fölött meg összejött a BL döntő :D Nyilván a csapattársak minősége közt volt egy kis különbség.
Szerintem is bővült inkább a mezőny. Akkoriban nem tudom volt-e egyáltalán dán és francia klub, amelyikre azt lehetett volna mondani, hogy sztárcsapat. Román élcsapat is egy volt azokban az időkben, rá pár évre lett kettő (többnyire). Orosz élcsapatok most nincsenek az ismert okok végett, de abban a két évbensem nagyon voltak. Nem véletlenül vertük mindet szarrá a kekben, majd ősszel oda-vissza a Volvográdot a BL csoportkörben. A német klubcsapatok is azóta erősebbek. A montenegrói Podgorica az, amelyik azokban az években sokkal erősebb volt, mint most.
Szerintem meg ~10 év alatt nem változott annyit a kézilabda, mint ahogyan Pena állítja.
A legnagyobb változás a 7 a 6 elleni játék és, hogy kiállításnál lejön a kapus. A tempó is nagyobb lett. Az, hogy az akkori csapat BL-t nyerne most, szerintem full esélytelen. Ez kb a régen minden jobb volt féle nosztalgia. Nem gondolnám, hogy most gyengébb játékosok vannak az ellenfeleknél, sőt, ha nem is nagyon, de bővült talán a mezőny. És az igazsághoz hozzátartozik, hogy ők azzal a csapattal a csoprtokból se jutottak tovább az említett időszakban, egyszer meg a BL-be se jutottak be (most az mindegy, hogy hogyan), ezután meg a KEK-et se nyerték meg.
Nem annyira abszurd felvetés, mintha azt írnánk, hogy az aranycsapat elverné a mostani foci válogatottat, de kb hasonló. Szvsz mint ahogyan a fociválogatott is elverné az aranycsapatot úgy a mostani csapat is az akkorit...
A felsoroltakból Kovacsicz Móni aki BL győztes kompatibilis (ő volt is a Viborggal 2x, igaz csereemberként) meg talán hasznos kiegészítő emberként fénykorukban lévő Szamoránszky, Cifra.
De tényleg, belegondolva: Kovacsicz Mónival, Szekerczéssel, Szamoránskyval, Cifivel, a kifelé menő Vérten Orsival, Such Nellivel, Dekával, Bettikével, pláne Kocsis Ágival meg Szarka Adrienn-nel??? Komolytalan feltételezés. A kapusaink, Abramovics és Pasi sem volt magas szint, ahogy az újabb légiósunk, Laura Steinbach sem.
Igen, ez eszembe se jutott eddig, hogy a győri nimbusz ledőlésében az is vastagon benne lehet, hogy a Fradiban most olyan játékosok vannak, akik erre emberileg, pszichésen nagyon is alkalmasak.
Malesteint szvsz konkrétan doppingolja egy ilyen helyzet, Ő tutti nem fog megijedni.
Már Klujber sem, Őt eddig is szerintem max a tét nyomta össze, nem az ellenfél személye.
Lekicset meg Cvijicset Te is írtad.
Edwige-ből simán kinézem, hogy benne még dac is van az Etoval szemben, meg Ő eleve egy francia világbajnok, nyert már kicsit komolyabb szembeszélben is.
Simon ahogy Elek is mondta a falon is átmegy, nagyon jó versenyző alkat.
Bölk meg egész egyszerűen értelmesebb, meg alapból olyan közegben szocializálódott, hogy talán nem is ismeri az underdog érzést.
Talán ő meg Zácsik a legszemléletesebb példa, mert szerintem a csúcson lévő Zácsik jobb kézilabdázó volt a mostani Bölknél, de egy Győr elleni meccsen én biztos inkább a némettől várnám a jobb játékot.
Szerintem nem túlzás jóllakottságról beszélni, mert az 2021-ben jelentkezett, és akkor még sok jóllakott ember volt ott, beleértve azokat is, akik inkább a válogatottban "laktak jól". Ehhez még hozzájöttek rossz igazolások, a lelombozó-bomlasztó járványidőszak és játékos-kavarások. Szerintem azzal kezdődött a mélyrepülés, hogy nem a játékosok között csaptak rendet, hanem kirúgták Danyit (mellékes, hogy milyen edző).
Lehet, már több az új ember, de a csapat még szenved a múltbéli bűnökért, melyek még most is megvannak, ahogy a Veszprém sem tud előrelépni, bárhogy is akarnak és bárkit igazolnak.