Ezt írod: "Alaphelyzet, hogy 3 fázisú motor nem indul el terhelten 2 fázisról."
A leírás alapján kilógott egy vezeték a csillag-delta kapcsolóból, bár azt nem tudjuk utólag, hogy pontosan melyik. Lehetséges, hogy csillagban elindították a motort, ott még meg volt a 3 fázis, majd és elindítás után átkapcsoltak deltába, ahol viszont már a kapcsolóból kilógó vezeték miatt csak 2 fázis volt meg és emiatt égett le a motor?
Egy GANZ KK-20 6006-os kapcsoloval megoldható egy 3kW-os monofázisos motor irányváltása ? Régebben mintha lett volna egy rajz ennek megoldására csak fix bekötés esetén mivel nem szakitja meg a nullt meg a fázist csak az egyiket mivel három emeletes. A helyzet az hogy a kapcsoló adott nem kellene másikat vásárolni.
Nem biztos, hogy így jól érthető, amit szerettem volna írni. A mozgásérzékelőnél fontos, hogy hány amper folyhat át rajt. Ezért fontos, hogy mekkora teljesítményt tud kapcsolni. Nem hiszem, hogy 12-24 V-os érzékelők tudnak 10A-nál nagyobb áramokat kapcsolni, vagy még ennyit sem.
Még annyit a 12V-os tápfeszültséghez, ha 6x50W=300W-os működne róla, akkor 25 A lenne a vezetékeken folyó áram. Ezt egy Debreceni Egyetemre járt rekreációs szakon végzett valaki nem hiszem, hogy sejti. Nézegethetné az arányos területet, amit a vektorok kijelölnek.
Azért gondoltam a hálózati feszültségre mert a garázs falától indul a kerítés, és a garázsból lehetne kivezetni az áramot a lámpákba nagyon egyszerűen. Vagy van előnye a 12-24V-nak?
Nálunk a hajszárító felvesz akár 2 kW-ot is. Ennek ellenére nem lazulnak ki a csavarok. Vagy ott van a mikró, azon sem húzogatjuk a dugaljban a csavarokat. A villanytűzhely platniját sem szedjük fel, hogy a csavarokat húzogassuk. Nincs munkád, azért riogatsz mindenkit?
Korábbi kérdésem egy mellékvágánya volt a gázkazán és annak karbantartása.
Erre vonatkozott a “De mit tudsz tenni ellene” kérdésem is. Azaz, hogy tudod azt 100%-ra biztosan, hogy nem romlik el mondjuk novemberben a kazánod.
A hálózat téma úgy jött fel, hogy tudok e majd klímával fűteni ha kiesik a gázkazán. Ezért nyugtattam meg az olvtársat, hogy ezzel nem lesz gond. Ez teljesen mellékes szál volt (gázkazán szempontjából).
De igazad van, az elektromos hálózatnak is kell figyelmet szentelni.
...át kell írni a VBF tankönyvet, mert abban az van, hogy mindenütt az országban a nullavezető van földelve. :)
Ezt az LKM rendszert nem tudom, lehet-e 2 fázis-nullának hívni, mert a nulla az a szokásos rendszernél "magától" nulla, szóval földelés nélkül is az; és ráadásul ez az LKM-es 3 vezeték ez "rendes" forgóáramot ad.
Azt nem tudom, a korszerű műszerek tudnak-e 400 V-os fázisfeszültséggel hurokimpedanciát mérni.
Ilyenkor van az, hogy karbantartásra minimál cuccokkal vagyok berendezkedve, veszek egy dobozt, megszakítókat, meg ami kell aztán a hétvégén is nyitva tartós sarki közért egész jól fog járni....
Szeretnék a hátsó kertbe a kerítésre felrakni 5-6 LED-es reflektort, egymástól 8-10 méterre elosztva. Az lenne az elv, hogy raknék mellé külön szintén a kerítésre mozgásérzékelőt, ezt is a kerítés mentén elszórva, és ha bármelyik mozgásérzékelő érzékel mozgást akkor fontos hogy az összes lámpa kapcsolódjon fel. Ezzel kapcsolatban lenne pár kérdésem:
- Szerintetek meglehet oldani olyan LED-es reflektorral ami mozgásérzékelővel van egybeépítve, vagy sima LED reflektor és külön pár ezer forintért kapni kültéri mozgásérzékelőt? Gondolom itt a lámpák összekötése esetén nem biztos hogy az egybeépített rendszer kapcsolja az összeset attól függetlenül hogy csak az egyik érzékelő érzékel. - Másik kérdés, hogy ha külön mozgásérzékelővel oldom meg ott azt a tippet kaptam hogy mindenképp relés rendszerűt vegyek, szerintetek? - Másik kérdésem, hogy valakinek van erre elméleti kapcsolási rajza, vagy sémája ami alapján több mozgásérzékelő és több lámpa összeköthető, és bármelyik mozgásérzékelő mindegyik lámpát kapcsolja?
Valahogy okosan kéne megoldanom mert a kerítéshossz kb 50 méter és nyilván nem szeretnék ide oda húzgálni 5000 vezetéket, hanem valami kis ügyes megoldáson gondolkodok.
Van erre valakinek tippje?
Amúgy sima LED reflektort néztem (kb 50W / db) és mellé sima egyszerű kültéri 3-4ezer forintos 180°-240° látószögű mozgásérzékelőket néztem.