Minden, ami Oroszországgal kapcsolatos. Kávéházi stratégiai elemzések, amatőr történelmi tanulmányok, piaci gazdasági elemzések, személyes és személytelen élmények, zapadnyikok és szlavofilek. Posztszovjet térség, közelkülföld, lágy altest, ablak Európára, és a többi.
Moralizálni nem akarok rajta, csak azt dobtam fel, hogy ez egy komolyan vehető opció szükség esetére, ha nem túl finnyás egy állam, hogy meglépje. És ahogy nő a szükség, úgy lesznek egyre kevésbé finnyásak a döntéshozók...
Ukrénoknál honvédelemből, míg az oroszoknál politikai kényszerből toboroznak a börtönökből. De a putlerführeri hazafias nevelés már besorozza az oroszokat is és nem csak a volt köztársaságok anyagiakra éhes etnikumaiból tölti fel az ukrán testvérgyilkos háborúra az emberi ellátást a húsdarálóba.
A héten az is hír volt, hogy az ukránok is toboroznak a börtönökben. Néhány országban komoly börtönpopuláció van. Tudom, általában tiltott, meg etikátlan, de történelmi előzmények is vannak legtöbb helyen és érdekes opció mint merítési lehetőség, ezt is hozta ez a háború...
Az orosz média arról számolt be, hogy az elnök megkegyelmezett két elítélt kannibálnak, mert az ő háborújában harcoltak. A néhai Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin „legszebb hagyományait” felelevenítve a Kreml mindenféle elítélt bűnözőt felhasznál katonaként, és „a különleges katonai művelet hőseiként” megkegyelmez azoknak, akik az Ukrajna elleni háborújában harcolnak – írja a Politico.
„Két elítélt gyilkos, akik áldozataik húsát is megették, nemrég csatlakozott a sereghez, ezt követően állítólag az orosz hatóságok megkegyelmeztek nekik, és szabadon engedték őket” – jelentette több orosz médium.
A pedofilok után a kannibálok is harcolhatnak a putlerführer dicsőségéért.
Elvtársak, ki várja már az orosz felszabadítók megérkezését az országba? Végre megtisztítják az országot a náciktól és ismét békében és jólétben élhetünk a bölcs Putyin vezetése alatt.
Na itt van, megint rugózol a számokon, kitaláltál valami hülyeséget magadnak és néhány napig vígan rugozol ezen :))
Teljesen világosan le volt írva - 800 darab kiállított fegyver(minta). Csak TE kitaláltad magadnak, hogy ezek "járművek". Ha tényleg "független" és objektív vagy, egy picit igazítani kéne neked ezen.
köszi, de nem kell segítség ahhoz, hogy lássam a ferdítést egy szövegben: azt szeretted volna bizonygatni az idézett beírásoddal, hogy hogy több nyugati “fegyver” van kiállítva Moszkvában, mint amennyit az oryx lista tartalmaz, csak az a bibi, hogy az oryx a járműveket hozza, te meg még a kézifegyvereket is beleszámolod (nyilvánvalóan manipulatív céllal, ezért is kérdeztem rá annak idején, hogy mennyi az annyi), az oryx lista a többszörösét hozza elvesztett nyugati cuccból, mint ami ki volt állítva, így nem mondtál semmit, ami megalapozná azt, hogy át kellene értékelni bármi is…
persze lehet hinni abban, hogy az ukránok elvesztettek 16 ezer páncélozott járművet, csak nem érdemes…:)
Egy kis finomság. Ugye néhány médiaperszóna elítélte az orosz hadműveletet és lelépett az országból. Szívük dolga, na nézzünk meg egy közepes színészt két darab fényképen.
Az elsőn a diktatúra Oroszországban a másodikon a demokratikus Izraelben látható.
A recent spate of fires in Poland may be part of a cognitive warfare campaign, Jacek Siewiera, head of the National Security Bureau (BBN), told commercial broadcaster TVN24 on Tuesday.
Mondta Viktor Andrusiv, az EU érett Ukrajna belügyminiszterének korábbi tanácsadója
"Ha kibújtál a behívó alól, akkor szándékosan menekültél el. Akkor nincs jogod azt mondani, hogy ukrán vagy. Te cigány vagy. Te választottad a cigányéletet.
A volt tanácsadó azt is megjegyezte, hogy szerinte egyáltalán nem lehetnek boldogok azok, akik külföldre menekültek a sorozás elől. „Ott fognak élni néhány konténerben egész életükben? Egész életükben csak alantas munkákban fognak dolgozni, mert nem ismerik a nyelvet és nem ismerik el a végzettségüket? Ezek olyan emberek, akik az életüket mentve becstelenségre ítélték magukat" – mondta."
Ott fognak élni, nem pedig megdögleni idegen érdekekért.
Kiderült ugyanis, hogy amire , mint védvonal épités, eltapsolt a kijevi tolvajbanda egy vagyont- az nincs
Most az a helyzet Harkovnál, hogy az odavezényelt ukrán vésztartalék harcol (már amíg el nem fogy), a területvédelmideket meg hátrébbvonták 14-18 km-rel és rohamtempóban árkokat ásnak meg hevenyészett erődítéseket építenek.
Az ukránok leginkább Csugujev irányába próbálnak valamiféle állásrendszert létrehozni, ezekszerint ők ebbe az irányba várják az orosz támadás főirányát. Mondjuk kérdés miért, amikor a csugujevi bázist már több mint egy hónapja kiürítették az ukránok.
Az orosz sereg a harctéri sikerek mellett egy nagy morális csapást mért a kijevi rezsimre. Kiderült ugyanis, hogy amire , mint védvonal épités, eltapsolt a kijevi tolvajbanda egy vagyont- az nincs.
Ugyanekkor Moszkvában a hasonló ügyek miatt repültek a védelmi minisztériumból.
Az orosz hadvezetés rendbe lét szedve, ( onnan is látszik, hogy a mostani támadás teljes meglepetésként érte az atlantistákat ), Armageddon tábornok ismét az ukrán fronton.
Kinával szoros az együttmüködés - szerencsétlen Blinken illetve az eus csahosok koppantak.
Atlantista vonal:
Löszerszállitások- vergődés.
F 16 - vergődés
Toborzás - vergődés.
Előerő a fronton- végét járja .
EU közvélemény; megosztott.
Lehet, egy hónap múlva az EP összetétele megváltozik. Az afd-:t próbálják kriminalizálni; kevés sikerrel..
Nehéz elképzelni, mi a terv. Mármint az atlantistáknál....