Nem hasonlítható az én ismeretem a Tiédhez jéghoki terén, de valami azt súgja, hogy a Havrán egy kiemelkedően jó hokis volt. Ezért jött be a neve. Még egy felejthetetlen név ugrik be, a Golonkáé, persze tudom, nem magyar trikolort viselt, de atombiztos kapuvédőként jelenik meg az emlékezetemben. Hacsak nem tévedek megint... Ezekről az érdekes nevű sportolókról, meg akiket te megneveztél, eszembe ötlik, hogy volt egy nehezen gyógyuló divat egykoron, a külföldi hangzású nevű focisták nevének magyar(os)ítása: Kucharszki - Kutasi, Hágelmann - Havasi, valami szerencsés okból a Páncsics (már éppen) "megúszta". Képzelj el egy Schlossert magyar névvel. Ugyan az ő idejében ez nem volt gond, ő az időskála másik irányban úszta meg.
Tényleg, róla nem is volt még szó, szinte egyáltalán. Ez a név nekem mindíg a Fülesben közölt képregényeket idézi, kitűnő grafikusunk, Korcsmáros Pál után. Jó, ő nem svájci család sarja volt...
Belátom, elbújhatok mögötted a névmemóriámmal. Véletlenül Winkler Lászlóra nem emlékszel? ...ha már a "vándormadarak" csokrát böngésszük. Apropó: böngészés: emlékszel a "böngi"-re? Nagy intézmény volt a maga idejében. Rákóczi út Tisza vagy Honvéd mozi mellett.. De ez persze már későbbi emlék. Végezetül visszakanyarodva későbbi költő volt átutazó osztálytársunkra, nos, azt hiszem, kevésbé azért emlékszem rá, mert látnoki képességeimmel beleláttam volna ragyogó irodalmi utóéletébe. Inkább úgy mondhatnám, érdekes jelenség volt: hozzám hasonlóan csendes, nézelődő osztálytárs, elég jellegzetes fejformával, magas homlokkal, és viszonylag közel ült hozzám, köztem és az ablak között, és az ablak és a külvilág irányába tévedő-kutató tekintetem az ő auráján keresztül vezető képzeletbeli egyenes mentén ért célt.
Néhány nap után, hogyan maradhatott meg az emlékezetedben? A neve miatt? Vagy a környezetedben ült? Vagy csinált valami emlékezetest? Én például a Korchmárosra azért emlékszem, mert néhány napig mellettem ült.
Meg a Tikal! Valamiért ez megmaradt az emlékezetemben. Sokat tudsz. Persze előnyödre szól, hogy a télifoci mindíg kedvenced volt. Mentünk is egyszer a Kisstadionba. Volt ott Babán, Havrán - érdekes, ezek is olyan szlávos hangzású nevek, nem tudom, miért pont ezek ragadtak meg. Talán a freudi hajazás Szvatopluk vajdára...Mert német hangzású nevű akkori hokisok hirtelen nem jutnak eszembe. Ami az oroszt illeti, nem látok semmi kivetnivalót az orosz nyelvben, hisz szépen szólva jól cseng, irodalmi nyelv, csak akkortájt zsigeri volt az ellenállás minden ellen, ami orosz. Nem volt jó PR-ja. Még egy-két hétig reménykedtek is a nagyobbak, hogy megszabadulnak az orosz tanulástól - mi még boldog harmadikosok voltunk - , de akkor pont úgy nem volt elegendő angol tanárfelhozatal, mint kilencvenben. Meg még más is közrejátszott. Ami azt illeti, gyerekek nyelvi tehetségét más nyelven is lehetett volna tesztelni. Például a latinon, ami sok más nyelv tanulásában is alap lehet. De ez nem volt szempont. A latin tanárok meg általában a templomokban szolgáltak, és az állam - egyház kapcsolat nem volt éppen szívélyes.
Megmondom mire emlékszem oroszból: Firszov, Alekszandrov, Sztarsinov, Loktyev, Almetov, Petrov, Mihajlov, Harlamov. Ezzel a tudással valószínűleg szomjan halnék Moszkvában. Nem is járok arrafele. Csehül ennyit tudok: Dzurilla, Jiri Holik, Jaroslav Holik. Úgyhogy elég csehül állok. Viszont elég jól működnek már a fordítóprogramok, jól boldogulok velük.
Talán...! Egy Csontos Máriával (költőtárs és házastárs) megosztott portrén sok külső vonásában emlékeztet egykori magára. Amikor itt volt iskolás. Később disszidált/kivándorolt Ewing-földre, ahol vélhetően ma is él. A megkettőzött "s" sem ingat meg abban, hogy azonosnak minősítsem. Gratulálok, hogy rátrafáltál. Érdekes lenne írásai valamelyikében rábukkanni a Köböl vagy az Attila szavakra.
Mostanában érdekes új arca van az orosz nyelvnek. Te hogy élted meg az akkori haszontalanságát az általánosban? Meg tudta szerettetni lelkes tanárnőnk?
Amikor megláttam V igazolványképét a tablón, a senkivel össze nem téveszthető fejformájáról rögtön beugrott a neve, ami egyezett a kép alá írt névvel, ám egy dolog lepett meg nagyon. Váratlanul ért a keresztneve: Ede. Ilyen nevű emberrel emlékeim szerint nem találkoztam soha, és akkor püffneki - ennyi év elteltével kellett szembesülnöm azzal, hogy egyszer némán elrurrant mellettem egy Ede nevű osztálytárs. Ami a Bogyót illeti, szemlélődő, felülemelkedős, eufémisztikus világlátásom és megnyilatkozásaim egyik terméke az általad találékonyan leleplezett "eleven" minősítés. Nem tehetek róla, az élet íilyképpen "megrontott", vagy talán csak kinőttek sündisznótüskéim, és ezért eufémizáltam a srác valóban elviselhetetlen, kötekedő - még egészséges szellemben így mondtam volna: izgága - természetét illetően. Az a fajta iskolás volt, aki semmiképpen nem az iskoláért járt be, de haza sem vitte a feladatokat, következésképpen nem voltak tanulási sikerélményei. Helyette azt élvezte, hogy mindíg sikerült valakibe belekötni, valakit provokálni. Viszont jófejú gyerek volt, csak ez későn derült ki. Az, hogy a középiskolai tablón a végzők között ott lehetett, az addigra már a kibontakozó felnőttségnek volt köszönhető, úgy gondolom.
Nem emlékszem a srácra, még a nevére sem. Neked jobb névmemóriád van. Nekem a személyekkel kapcsolatban elsősorban események, hozzá kapcsolható emlékképek jönnek elő. Bojkovszkyra nem lehet nem emlékezni, mert emblematikus alakja volt az osztálynak. Vannak ilyen személyek, meghatározó szerepük van egy közösségben. Ilyen volt Bogyó is. Nagyon finoman és diplomatikusan fogalmaztál. Tudsz bánni a szavakkal. Le a kalappal! "Eleven gyerek". Lecsupaszítva: bitang rossz, verekedős, erőszakos, sűrű, zömök csávó volt. De volt valami sportszerű lovagiasság is benne, hasonló súlycsoportú és erősségű ellenfelekkel küzdött, de akkor vérig. Emlékszem, ilyenkor még a feje is bevörösödött. Bár verekedni csak vörös fejjel lehet. A verekedés első felvonása a bevörösödő fej.
De rendes volt. Például minket nem vert. A fél osztály fejéről leverhette volna a sapkát, de nem tette.
Szőke, vékony arcú srác volt, és ez a gimnáziumi tablón sem változott. Más hírem nincs róla. Valahol a bal szélen foglalt állást, az ablak mellett, és igazán tövid ideig volt nálunk. Legfeljebb egy évfolyamot. Viszont a Bojkovszky eleven gyerek volt és tovább járt velünk, még az is lehet, hogy végig. Rá biztos jobban emlékszel.
A két "akkor és ma" gyerek Vésey és Bojkovszky volt. Egyiküket a korábbi tablókon még nem ismertük fel. Ha jól emlékszem. De ő csak egy "átutazó" volt. Úgy értem: csak rövid időt töltött az osztályunkban.
Törlöm a kérdést, mára elvesztette a jelentőségét az 50-es évek reggelén még aktuális görög és koreai nép iránti szolidatitás eme megnyilvánulása. Egyébként volt egy spúrom, hogy egykori kispajtásainkat valamikor már tárgyaltuk, és téníleg: 130 magasságában megtaláltam, kitárgyaltuk. (1 fekete és 1 piros pont nekem). Viszont akkortájt (2006-7 magassáágában) régi tablókat osztottunk meg, és elveszettnek, eltűntnek hitt volt osztálytársainkat (kettőt) a JAG weboldalán most a napokban megtaláltam: a mi évfolyamunk után egy évvel érettségiztek, éltek és virultak.
Imponáló és tanulságos a gondolatvezetésed, akkurátusságodra, holisztikus látásmódra, igényességedre vall. Egy apró megjegyzésem: biztos, hogy O.Gy. opusa ez a példa? Én nem utaltam ilyenre. Van más matematikus, tanár, tankönyvszerkesztő író is, tőlük is származhat. Ami O.Gy-t illeti, én abban a kontextusban írtam róla, hogy a könyvéből sokat tanultam. De a példát nem tőle vettem, más forrásból leltem meg. Ettől még lehet, hogy az ő példája. A polémiád és az érvelésed tökéletesen jogos. De senki sem hibátlan. Mentségére szóljon, hogy ez csak egy leegyszerűsített skolasztikus példa, korabeli általános- és középiskolásokat vett célba. Egyetemi szintű közönség esetében biztos nem lenne releváns ebben a formában sem akkor, sem ma.
Obádovics szerint az én leegyszerűsített példám úgy játszódik: mind a kilencszáz forint az újságoshoz kerül (!!!???), ő odaadja a magazint és 300-at visszapöcköl. Ezt a 300-at kell "igazságosan" 5:4 arányban elosztani. Obádovics szerint.
