Keresés

Részletes keresés

bankvezér Creative Commons License 10 órája 0 0 129106

Dr. Szabó V. László ügyvéd : 

Ma PKKB-n voltam Otp Faktoring ellen.

Kezdetben elévülésre volt beadva a kereset de a 9/23 PJE ezt kilőtte.

Módosítottam árfolyamrésre és árfolyamkockázatra is és a bírónak nem tetszett, hogy nem vontam be a perbe az elévülés kapcsán az Otp Bankot is.

Mivel az Otp Bank már eladta a követelést a Faktoringnak ezért semmi köze ahhoz, ha az elévülés megállna és nyernénk.

De megtettem a bíró szája íze szerinti perbevonást és most már érvénytelenségre folyik a per.

A Faktoringos ügyvédnő olyan dühös volt, hogy a tárgyalás előtt nem is köszönt mikor megérkezett.

Arra számított ,hogy az elévüléssel gyors ítélet lesz. Én viszont csontot raktam a palacsintába.

A tárgyaláson a bírónő külön kihangsúlyozta, hogy ő már le akarta zárni a perfelvételt és ezt a Faktoring akadályozta meg mert még tárgyalás tartását kérte.

(Én pedig épp ezt használtam ki és módosítottam a keresetet.)

Aztán a bíróság kérdésére elhangzott az év egyik legnagyobb poénja, amikor az ügyvédnő remegő szájjal, ingerülten szólásra emelkedett.

Mindenki őt figyelte, hiszen a bírónő felhívta nyilatkozattételre.

Tapintani lehetett a feszültséget mert kb 10másodperces csönd volt.

Aztán megszólalt a derék kolléganő, hogy ő most azon gondolkodik .,hogy most akkor szóljon-e vagy sem.

Elkerekedett a szemünk.

Mindezt állva, a nagy, korpulens testével kissé előre dőlve, belekezdve szavakba aztán abba hagyva, mintha dadogna.

Ilyet én még nem láttam tárgyalóteremben.

Aztán az lett a vége, hogy ha a bíróság úgyis októberre halaszt akkor ő majd írásban szeretne.

De mit? Az nem derült ki.

Ugyanis a keresetváltoztatásra ellenkérelmet kellene előterjeszteni, de ő nem azt akart hanem valami nyilatkozatot.

Olyan volt az egész mint amikor egy diák nem készül fel és csak makog.

Aztán a bírónő úgy zárta le a tárgyalást,  hogy nem is rendelkezett arról, hogy akkor mi lesz az indítványozott tanúkkal és az én ügyfeleim személyes meghallgatásával?

Azt nem csodálom ha kissé feszeng velem szemben mert tudja, hogy minden szavára figyelek hiszen ezért volt ellene kizárási indítványom és eljárási kifogásom is.

Aztán ugyanúgy makogva mint a Faktoringos ügyvéd elkezdett habogni, hogy már lezárta a diktálást de majd külön végzésben fog rendelkezni arról, hogy mi legyen a tanúkkal .

Kifelé menet szélesre tártam az ajtót az ügyvédnő előtt és udvariasan előre engedtem.

Olyat hagytam magam után a tárgyalóteremben mint a Katrina hurrikán.

Csapataink harcban állnak.

bankvezér Creative Commons License 19 órája 0 0 129105

:DDDDDD

Előzmény: graphite30 (129103)
bankvezér Creative Commons License 19 órája 0 0 129104

Erre hivatkozott Marczingós ügyvéd, ezért megbírságolta 200 ezer forintra az ügyvédi kamara. 

https://en.wikipedia.org/wiki/Radbruch_formula

graphite30 Creative Commons License 27 órája 0 1 129103

https://telex.hu/belfold/2024/05/27/gyorsovenyhaz-posta-nyomozas-rendorseg-csalas


“Csak Győrsövényházról több mint félszáz károsult jelentkezett egy-két napon belül, a posta biztosítója 2023 decemberének első napjaiban pedig valamennyijükkel leült, hogy felvegye a panaszt és a bejelentést.”

 

A magyarok meg kell tanulják, hogy nincs ingyenebéd, ezt Simor Bandi meg is írta a lipsi Amerikaiaknak. Ez a cikk hisztériakeltő, elvitatja a luxusbankárok jogos lopáshoz való jogát. Remélem, Kovács Levente bepereli a telexet!

bankvezér Creative Commons License 1 napja 0 0 129102

"Aztán jön a következő kormány és majd fizesse meg az uniós büntetést."


Az új kormány majd azt fogja mondani, hogy ő bizony nem fog fizetni a Fidesz bűne miatt. 
Így aztán nem lesz jogállamiság és igazságtétel,  a devizakölcsönös csalás ügyében! 

 

Előzmény: bankvezér (129101)
bankvezér Creative Commons License 1 napja 0 0 129101

Dr. Szabó V. László ügyvéd  : 

 

Bíró ma azt mondta a tárgyalás után, hogy az EUB ítélet borítékolható, de nem fogják végrehajtani.

Ha egyszer már kimondta az EUB, hogy kogens normával nem lehet semmis szerződést orvosolni, akkor most sem fog mást mondani.

De szinte biztos, hogy ezt nem hajtják végre és a kormányzat ki fogja adni a Kuriának feladatul, hogy találjon kiskaput és értelmezze másképp az ítéletet.

Csakhogy az EUB ítéletet nem lehet a tagállami bíróságnak értelmezni hanem szó szerint végre kell hajtani.

De ez itthon senkit nem fog zavarni mert a túlélésre van berendezkedve ez a rezsim.

Vagyis tudja jól, hogy menni fog ezért a következő 2 év nem fog másról szólni mint a lopásról és az EUB magasról való lesz@rasarol.

Aztán jön a következő kormány és majd fizesse meg az uniós büntetést.

Ez a mostani, az utánam az özönvíz kormánya.

Viszont a hátralevő 2 évben is lehet valaki földönfutó ezért jelenleg a diktatúra játékszabályai szerint kell játszani.

Mert csak így lehet túlélni 2026-ig.

Ez pedig nem más mint az árfolyamkockázatra való nem megfelelő tájékoztatás bizonyítása.

Jelenleg ez vezet győzelemre, mert hiába van nyerés elsőfokon árfolyamrésre ha a Kúria elmeszeli.

Az árfolyamkockázatra való nyerés viszont központilag engedélyezett.

Már az is nagy eredmény, hogy a végrehajtást fel lehet függeszteni egy árfolyamrésre beadott perrel.

De ehhez ügyvéd kell, aki ezt el is tudja érni.

Ezt már én tettem hozzá.

Csapataink harcban állnak

bankvezér Creative Commons License 2 napja 0 1 129100

A fideszesek a telefonjukat nyomkodják a végrehajtói maffia áldozatairól szóló vita alatt

 

https://www.youtube.com/watch?v=FbmpoIrJCos

bankvezér Creative Commons License 3 napja 0 1 129099

Dr. Szabó V. László ügyvéd : 

KH Bank elleni ügyben elfogultság miatt kizárási indítványom volt egy bíró ellen.

Most újra összekerültünk egy Otp Faktoringos ügyben.

Adós 30M-val tartozik szerintük. Elévülésre adtuk be a pert még tavaly októberben.

Aztán kijött a 9/23 PJE ami az elévülést kilőtte.

A bíró írt, hogy ő nem is akar tárgyalást tartani mert szerinte annyira egyszerű az ügy, hogy ő lezárná a perfelvételt és csak az érdemi tárgyalásra idézne ahol ítéletet is tud hozni.

Szerencsére a Faktoring ügyvédje ebbe nem ment bele és tárgyalás tartását kérte, hogy további érveket adjon elő.

Ezt a lehetőséget gyorsan kihasználtam és meggyőztem az adóst, hogy módosítsunk keresetet érvénytelenségre is különben elmeszel a bíró mert a 2023 decemberében kijött kúriai jogegységi ellehetetlenítette az elévülésre hivatkozást.

Beadtam a módosítást amiben elsődleges volt az elévülés , de másodlagos az árfolyamrés és harmadlagos az árfolyamkockázat.

A bíró hiánypótlásban felhívott, hogy vonjam perbe az Otp Jelzálogbankot is mert érvénytelenség esetén neki is perben kell állni.

Ezt megtettem de csak a másodlagos és harmadlagos kérelmek vonatkozásában hiszen érvénytelenség megállapítását csak abban kérek.

Erre kijön a visszautasító végzés, hogy az elsődleges (elévülési) kérelemben nem vontam perbe az Otp Jelzálogbankot és elkezdett hosszasan jogászkodni a perrendtartásra hivatkozással.

Az addig oké, hogy ellenséges a bíró és mindenáron azt akarja, hogy csak az elévülés kérdésében dönthessen és az érvénytelenséget ne is kelljen tárgyalni, de akkor is mi köze van az elévüléshez az Otp Jelzálogbanknak?

Hiszen engedményezte a követelést a Faktoringra vagyis ilyenkor nem kérhetek tűrésre kötelezést vagyis azt, hogy kötelezze a bíróság a Jelzálogbankot, hogy tűrje az ítéletben foglaltakat.

Vagyis ha az elévüléssel nyernénk a Faktoring ellen akkor mit is kellene tűrnie a Jelzálogbanknak amikor már eladta a követelést a Faktoringnak?

A válasz az, hogy semmit mert már nincs is köze hozzá.

Vagyis a bíró belekapaszkodott egy eljárási szabályba azért, hogy a keresetváltoztatást visszautasíthassa és csak az elévülés kérdésében kelljen döntenie , amit meg egyébként is el fog utasítani.

Csak, hogy még mindig perfelvételi szakban vagyunk ezért bármikor módosíthatok újra keresetet és megtettem azt úgy ahogy a bíró kérte (bár semmi értelme).

Így aztán kénytelen lesz letárgyalni az érvénytelenséget és felfüggeszteni a C-630-ra.

Nagyon kell vigyázni mert a tapasztalatlan ügyvédet megeszi a rosszindulatú bíró.

Csapataink harcban állnak.

bandolesa Creative Commons License 4 napja 0 2 129098

C-198/20 lengyel X Bank ügy a nem olvasó fogyasztórólA lengyel bíróság kérdése:"szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztónak tekinthető-e az a fogyasztó, aki a 150 000 PLN összegre szóló, 30 évre kötött, külföldi pénznemben indexált jelzáloghitel-szerződést annak megkötését megelőzően nem olvasta el? Megilletheti-e a 93/13 irányelv szerinti védelem az ilyen fogyasztót?"

 

Az EUB válasza:"A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv szerinti védelem minden fogyasztót megillet, nem csak azt, aki „szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztónak” minősülhet."

Tehát a rPtk. 4. § (4) bekezését félre kell tenni, nem lehet a fogyasztó terhére róni.

bankvezér Creative Commons License 2024.05.21 0 1 129097

Dr. Szabó V. László ügyvéd:
2 órája 

 

Ma nagy harcok lesznek Erste Bank ellen.

Olyan bíró van aki a nyilvánvalóan kuka FHB Bank szerződést korábban jónak ítélte első fokon.

Persze másodfokon nyertünk és helyre tettük a dolgot.

De mi várható ilyen ellenszélben?

A banki ügyvéd szerint a DH törvény már rendezte az árfolyamrést, nem is szabadott volna befogadni a keresetet.

Folyamatosan csak a Kúriát mantrázza, a felfüggesztési kérelmem szerinte rosszindulatú perelhúzás.

Ráadásul fél kilencre tűzött tárgyalást a bíró.

Valahogy az az érzésem, hogy megakadok a torkukon.

Adós 28M-t követel vissza.

Csapataink harcban állnak.

bankvezér Creative Commons License 2024.05.17 0 0 129096


Dr.Szabó V. László ügyvéd

 Na ilyen se volt még. Otp Faktoring ellen vagyunk 55 M-t követelnek, mi 8M-t adnánk.

Halasztva lett mert a hitelközvetitőt meg akarja hallgatni a bíróság.

A Faktoring ügyvédje a tárgyalás után odajött és kérte, hogy tegyünk egy egyezségi ajánlatot írásban, olyat ami egy kissé elmozdul a 8M összegről.

Ő ezt megfuttatja a faktoringos döntéshozóknál és jelentkezik.

Mondtam neki, hogy fölöslegesen ne túráztasson minket ha amúgy se lenne egyezség.

Azt felelte, hogy akkor nem szólt volna. Valamit érezhetnek.

Majd teszünk egy pár forinttal magasabb ajánlatot. Mondjuk ezért még hasznos is lehet ha nincs felfüggesztés.

Bár megegyezni felfüggesztés alatt is lehet.

Csapataink harcban állnak.

bankvezér Creative Commons License 2024.05.17 0 0 129095

Annyi szerkesztés elég, hogy minden mondat új sorban kezdődjön.

Máris olvasható válna a szöveged. 

Előzmény: bandolesa (129094)
bandolesa Creative Commons License 2024.05.17 0 1 129094

Igen,tudom te ha beteszel valamit azt kinagyítod-könnyebben olvasható.-

Én meg sietek,és nem is csináltam szerkesztést még.-

Devizahiteles Áldozatok Kártérítése-Privát csoport ·13,9 E tag

Előzmény: bankvezér (129093)
bankvezér Creative Commons License 2024.05.17 0 0 129093

Ez honnan lett kimásolva? 
A könnyebb olvashatóság érdekében rögzítés előtt szerkeszteni kellett volna. 

Előzmény: bandolesa (129091)
bankvezér Creative Commons License 2024.05.17 0 0 129092

https://www.portfolio.hu/bank/20240514/megduplazodhat-a-tartozas-ha-nem-tudunk-megegyezni-a-koveteleskezelokkel-685997

 

A képen látható gerinctelen lény, alig várja már, hogy egy ember széttapossa! 

bandolesa Creative Commons License 2024.05.17 0 0 129091

Tájékoztatlak bennetetek, hogy Dr. Gyulai Sándor ügyvédúr a Bizottság kérésére válaszul elküldte a kért határozatokat és ítéleteket az alábbi beszámolóval és telefonon is egyeztet velük:."Tisztelt Fogyasztóvédelmi Bizottság!A Magyar fogyasztók nevében szeretném megköszönni, hogy foglalkoznak a magyar deviza károsultak fogyasztóvédelmi jogainak érvényre juttatásában.Kérésüknek megfelelően küldök egy pár olyan ítéletet, amely az Önök által felállított mind három kategóriába beilleszthető.Sajnos a magyar bírói gyakorlat továbbra sem biztosítja a magyar fogyasztóknak a 93/13 irányelv által biztosított fogyasztóvédelmi jogaik érvényesülését.Már a bírósághoz fordulás és a keresetlevél befogadása is egy olyan hosszadalmas procedúra Magyarországon a devizás ügyekben, amellyel a fogyasztók érdekeinek érvényesítését kívánják megakadályozni és ami teljesen szembe meg a 93/13 irányelv céljával.

Különös kitartás kell az ügyfelektől és az ügyvédektől ahhoz, hogy egy "devizás" perben legalább a keresetet befogadják a bíróságok, aztán pedig ahhoz is, hogy érdemben foglalkozzanak vele, ami azért sokszor még sem érdemi foglalkozást jelent, hanem olyan mintha előre gyártott ítéletek lennének, hiszen sok ítélet indokolása szinte teljesen ugyanaz a különböző tényállástól függetlenül.Óriási problémát jelent, hogy a magyar bíróságok egyáltalán nem alkalmazzák a 93/13 fogyasztóvédelmi irányelv céljának megfelelő azon jogkövetkezményt, hogy a tisztességtelen szerződési feltétel okán érvénytelen szerződésből semmilyen követelés nem eredhet, az joghatás kiváltására alkalmatlan és azt az állapotot kell visszaállítani, amiben a felek a szerződéskötés előtt voltak.A magyar bíróságok nagy része továbbra sem állapítja meg, hogy a tényleges árfolyamkockázati tájékoztatás hiánya miatt minden szerződés érvénytelen, hiszen a perekben maguk a bankok állítják azt, hogy ők sem tudták, hogy milyen gazdasági következményei lehetnek az árfolyamváltozás hatásának, ennek ellenére a bíróságok mégis a fogyasztókat marasztalják el arra hivatkozással, hogy tudhatták, hogy kockázatos a deviza alapú kölcsönszerződés, ami persze nem igaz, hiszen a bankok éppen azt mondták a tájékoztatás során, hogy a deviza alapú kölcsönszerződés mindig kedvezőbb adósságszolgálatot eredményez, mint a forint alapú kölcsönszerződés erdő gazdasági hatás.Mivel a bankok saját állításuk szerint sem tudták előre felmérni, hogy milyen gazdasági kockázatot jelent a deviza alapú kölcsönszerződés, azt hiszem így az nyilvánvaló, hogy nem is tudtak olyan tájékoztatást adni a fogyasztóknak, amiből felmérhették volna a fogyasztók a deviza alapú szerződés gazdasági kockázatait.A magyar bíróságok folyamatosan arra törekednek - tisztelet a kivételnek -, ha esetleg, megállapítják valamelyik feltétel tisztességtelenségét, akkor a tisztességtelen szerződési feltételt valamilyen úton módon kijavítsák, a szerződéseket érvényben tartsák és a fogyasztókat jogtalan követeléseA magyar bíróságok általános joggyakorlatai, - annak ellenére, hogy az Európai Unió bírósága folyamatosan próbál megfelelő útmutatást adni arra a bíróságok részére, hogy hogyan kell megvédeni a fogyasztókat a tisztességtelen szerződési feltételektől, - továbbra sem biztosítják a magyar fogyasztókat is megillető 93/13 EKG fogyasztóvédelmi irányelvből eredő fogyasztói jogaiknak védelmét és érvényre juttatásukat.Kérnénk Önöket hogy minden eszközt vegyenek igénybe annak érdekében, hogy Magyarországon is érvényesüljön az Európai Unió fogyasztóvédelmi rendelkezéseiből eredő a magyar fogyasztókat is megillető jogvédelem.Kérnénk arra is Önöket, hogy soron kívül szíveskedjenek intézkedni annak érdekében, hogy megvédjék/megvédjük a magyar fogyasztók fogyasztóvédelmi jogaikat, hiszen rengeteg végrehajtási eljárás van folyamatba a fogyasztóvédelmi irányelv által deklaráltan joghatás kiváltására alkalmatlan szerződésekből eredő jogtalan követelések behajtása iránt.Folyamatosak az ingatlan árverések, a fizetés és nyugdíj letiltás, rengeteg család került és kerül megoldhatatlan gazdasági helyzetbe és rengeteg továbbra is az öngyilkosságok és Magyarországról elmenekülők száma.Én és Kollégáim, valamint néhány önkéntes segítő mindent megteszünk annak érdekében, hogy megadjunk Önöknek mindenféle információt ami segíthet abban, hogy Magyarországon is biztosítani tudjuk a magyar fogyasztókat megillető jogvédelmet, ezért kérem, hogy ha bármilyen segítségre lenne szükségük jelezzék felénk, mi készen állunk arra, hogy minden információval ellássuk Önöket.".k kielégítésére kötelezzék.

 

bandolesa Creative Commons License 2024.05.16 0 0 129090

Brékó, brékó!

-Az Európai Bizottság foglalkozik az ügyünkkel. Arra kérnek, hogy küldjünk olyan ítéleteket, amely az alábbi három eset valamelyikére példa.1.) "..., amelyekben az árfolyamkockázati feltétel tisztességtelennek minősül"2.) "az árfolyamkockázati feltételt, illetve annak tisztességes vagy tisztességtelen jellegét a bíróság nem vizsgálja" -tehát kérted, de nem vizsgálja3.) "amelyekben az árfolyamkockázati feltételt bár megvizsgálják, de nem találják tisztességtelennek."A határozatokat az info@jstudio.hu címre küldjétek Pdf. formátumban.

graphite30 Creative Commons License 2024.05.15 0 2 129089

Csak Ráhel és Tiborcz birodalma működjön, a többi nem számít. A luxusbankárok pedig kapják az évi ezer milliárdos segílykéket az MNB-től az adófizetők pénzéből.

Előzmény: bandolesa (129088)
bandolesa Creative Commons License 2024.05.15 0 0 129088

Elszabadultak a fizetésképtelenségi eljárások Magyaroszágon2024. május 15. Magyarországon tavaly több mint 20 ezer fizetésképtelenségi eljárás indult, ez két és félszerese az egy évvel korábbinak – derül ki a Coface hitelbiztosító legfrissebb elemzéséből. A régiós országok nagy részében is romlott a helyzet, bár közel sem ennyire.

A gazdasági visszaesés nyomán a közép- és kelet-európai országokban a 2023-as év folyamán drámai mértékben megugrott a vállalati fizetésképtelenségek – azaz felszámolási és csődeljárások – száma. Míg a vállalkozások a világjárvány idején kezdetben kormányzati támogató intézkedésekkel vészelték át a vihart, e kezdeményezések későbbi visszavonása a makrogazdasági nyomással együtt új magaslatokba repítette a fizetésképtelenségi rátákat – állapította meg a Coface hitelbiztosító minden évben megjelenő fizetésképtelenségi helyzetet bemutató idei elemzéséből. 

https://azenpenzem.hu/cikkek/elszabadultak-a-fizeteskeptelensegi-eljarasok-magyaroszagon/10142/?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR1RjMlEzZrWrdgnV7EPEcic6jSiM4GECWwejHFlGtwznJiJpTqYoJh7FWY_aem_AeGT2hYbu_vJI9UVBttKYehYE-R5CVJoj00wkSXXq-2TW8Oc-a92Nwl0nYB8Z1evRGaOuuAWGqWHEi2jLojg0-92

bankvezér Creative Commons License 2024.05.15 0 0 129087

Pókáék elérték, hogy több millió forintos büntetést kiróttak rájuk. Mást nem értek el. 
Ilyet csak hülye ember csinál. 

Előzmény: bankvezér (129086)
bankvezér Creative Commons License 2024.05.15 0 0 129086

Régi vicces videó! 

Regisztráció és belépés nélkül lejátszható. 

https://www.facebook.com/61553449512801/videos/982235726628293

Előzmény: graphite30 (129085)
graphite30 Creative Commons License 2024.05.14 0 0 129085
bankvezér Creative Commons License 2024.05.14 0 0 129084

Dr.Szabó V. László ügyvéd

Új szelek fújnak a PKKB-n.

Otp Faktoring ellen voltunk ,az adós már túlfizetésben van a Faktoring 10M felett követel.

A banki ügyvédtől a szokásos rizsa a Kúria döntéseiről, persze nagy ívben kihagyva az uniós jogot.

A bírónak indítványoztam a felfüggesztést de nem hajlott rá.

Nem értettem, mert más ügyben felfüggesztett.

Az lett a vége, hogy az adósokat személyes megjelenés terhével fogja idézni ha nem függeszt fel , erre még gondolkodási időt kért.

De ha nem függeszt fel akkor már csak szeptemberre fog halasztani.

A tárgyalás végén még tudtam vele beszélni pár szót amikor a banki ügyvéd már eltávozott.

Azt mondta, hogy nem akar felfüggeszteni mert nem akar magának felesleges munkát generálni.

Nem azért idézi az adósokat mert az árfolyamkockázatot akarja vizsgálni csak éppen időt akar nyerni.

Ha szeptemberben meghallgatja őket és ezután a banki alkalmazottakat is beidézi novemberre, addigra már lehet, hogy lesz EUB ítélet.

Azt pedig már hallja más bíráktól, hogy vannak olyan ítéletek ahol simán kimondják az árfolyamrés miatti semmisséget és eredeti állapotot helyreállítják.

Legfeljebb ha az EUB másképp dönt (ami nem valószínű) akkor a másodfok megfordítja.

Bölcs döntés volt. Nem hiába, a munkaundor kihozza a bírákból is az észszerű döntéseket.

Csapataink harcban állnak.

Jokki Creative Commons License 2024.05.13 0 1 129083

Az MNB-nek eddig is csak 1 jogköre volt: végrehajtani, amit a pszichopata WEF és IMF parancsol nekik.

Előzmény: graphite30 (129079)
bankvezér Creative Commons License 2024.05.13 0 0 129082
bankvezér Creative Commons License 2024.05.11 0 0 129081

De itt csak nyalni lehet, vagy kussolni! 

Előzmény: bankvezér (129080)
bankvezér Creative Commons License 2024.05.11 0 0 129080

Azt olvastam róla, hogy felemelte a hangját Matolcsyval szemben. Pedig Matolcsy a főnöke. 

Előzmény: graphite30 (129079)
graphite30 Creative Commons License 2024.05.11 0 0 129079
bankvezér Creative Commons License 2024.05.09 0 0 129078
bankvezér Creative Commons License 2024.05.08 0 0 129077

Annyi tördelés elég. Az a cél, hogy ne folyjon egybe a szöveg.

Lehetőleg minden mondat új sorban kezdődjön. 

Előzmény: graphite30 (129076)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!