Keresés

Részletes keresés

Sz. G. Á. Creative Commons License 30 órája -1 3 57920

a héten kb az első dolgom volt elhozni őket :D
játszani nem tudtam még velük, csak nézegetni kézben.
nem nagyon tudnék érdemben mit mondani, simán lenyűgöző részletesség, ahogy már megszokhattuk, de ezek a katalógusfotókból is egyértelműen láthatóak.
A rakoncákat ugyanúgy lehet fel-le hajtogatni, mint az igazin.
Esztétikailag egyedül a padló kidolgozásával nem értek teljesen egyet, de ez inkább ízlésbeli kérdés (énszerintem ebben a léptékben nem kellett volna ennyire görcsösen megpróbálni megjeleníteni a faerezetet... ez a részlet emiatt nekem kicsit cartoon networkos).


Ezeknél a kocsiknál is rettenetesen imponáló, hogy több változat van apró sajátságokkal, tábla itt, tábla ott, három küllős meg négyküllős kézifékkerék... de aki látott már albert kocsit, annak ez sem újdonság igazából...

(Egyébként nem a megszokott tégla dobozban adják, hanem ilyen családi kiszerlelésű fogkrémesdoboz formátumúban, szvóal kisebb helyen elfér, így lehet belőle nyugodtan sokat venni :) )


De onnan is lehet sejteni, hogy eléggé rendben vannak, hogy senki nem állt neki fikázni még...

Előzmény: Zolivonat72 (57919)
Zolivonat72 Creative Commons License 1 napja 0 0 57919

Az Albert Rgs vagonokból vett már valaki? Van esetleg tapasztalata már valakinek ezekkel a vogonokkal?

rm40 Creative Commons License 3 napja -1 3 57918

Mivel IV. negyedévre ígérik és még csak grafika van a képen, szerintem megfelelő indoklással jelezve feléjük nem reménytelen, hogy változtassanak, ha tényleg szükséges (nem ismerem az eredetit).

Előzmény: Contini (57914)
rm40 Creative Commons License 3 napja -1 4 57917

Az általad felsoroltakon kívül szerintem a Bzmot 332 és a Piko M61 008 is az általad keresett "tiszta" V. korszakos, ezen kívül az M&H V. korszakosként, szintén MÁV-os cégjellel kiadta az M44 134-et és a Piko M61 002-t is, melyek szerintem szintén beleférnek a "tucatjármű" alzsánerbe.

Egyébként a IVb-V crossoverre megfelelő pályaszámválasztással volna lehetőség, ott volt pl. a Roco M62 129 (sajnos csak V. korszakosként). Talán nem volna elvetemült dolog a példányszám optimalizálására egy nagyobb mennyiséget legyártatni IVb-re és egy részükön idehaza kis szériában lefestetni a vörös csillagot: a legtöbb típusnál volna erre akár több megfelelő pályaszám is, fényképpel dokumentálhatóan.

Előzmény: Hernyofan (57915)
Sz. G. Á. Creative Commons License 3 napja -1 1 57916

(poznaniból sima mezei kettő van, abból egy kék és egy fehér psz, mindkettő Heris... de IC-ből cserébe mindhárom gyártó megcsinálta a magáét...
...a papagáj meg tényleg elég különleges választás, mert pontosan így ebben a festés-feliratozásban nem sokáig mehetett...
én speciel egyáltalán nem rajongok a térben és időben csak nagyon szűken fellelhető különcségekért, kísérleti festésekért, prototípusokért, werbelokokért.
De bizonyára vannak, akik meg igen, akik molinóval díszitett Nohabra meg kék feljáróajtós konfortkocsira, véletlenül fordítva föltstencilezett máv logókra és hasonlókra izgulnak...
nyilván a papagáj szili ettől még egy pillantig nem lehetett kérdés hogy kell-e, főleg hogy én az V és VI korszakot is gyűjötgetem, de egy Startosnak valószínűleg mégjobban örültem volna... )

Előzmény: Hernyofan (57915)
Hernyofan Creative Commons License 3 napja -1 12 57915

"Tisztában vagyok vele, hogy a IV. korszak a gyártók/boltok számára fontossági sorrendben a VI. és V. mögött helyezkedik el"

 

Furcsa, hogy én meg pont az 5. korszakról gondolom ezt: kiadnak egy rakás modellt, de pont a leghétköznapibb, 5. korszakos járművekből nem lehet kapni, amit több okból sem értek. Mondom, mire gondolok:

1, Kijött egy rakás Gigant. Negyedik korszakosból kettő is, máig ott figyel a Medikerben mindkettő. Kijött még két érdekes, ami mondjuk 5. korszakos, de nem félpantográffal, illetve az egyik UFC forgóvázas. És akkor kihozták a 152-est, ami olyan igazi átlagos Gigant lehetne ( Krupp forgóváz, félpantográf ) - de pont olyat sikerült választani, amin világít ez a ronda neonsárga. Miért nem lehetett öt Gigantból egy olyat kiadni, ami csak úgy simán a Gigant?

2, Piko Szili. Csodálatos modell. Eddig megjelent négy, hamarosan jön az ötödik. Na de melyik 5. Korszakos? Ez a Papagáj. Az 1282-es már Trakciós, van belőle egy GySEV 6. korszakos, egy 3. korszakos, és lesz ez a kicsicsázott 4. korszakos változat belőle. De itt sincs egy olyan igazi, sima, hétköznapi, anno minden bokorban megtalálható Szilink az 5. korszakból ( az 1282 áll hozzá legközelebb, illetve a festést leszámítva ez a most megjelenő a kis lámpákkal és az áramszedőivel ).

3, Lengyel kocsik. Egy kupac jelent meg belőlük három gyártótól. Még az IC feliratos is megjelent két esetben is. Negyedik korszakos, narancs vagy szürke ajtós, fehér tetős, Startos, minden van. De nincs egy sima, mezei, szürke tetős, kék feliratos, 5. Korszakos belőle, pedig ilyen formában év(tized?)ekig járt gyakorlatilag mindenhol és mindenben. Talán a legelején a Heris adott ilyet ki.

4, Szintén igaz ez a különböző Rába-utánzat kocsikra is: a Tillig a javított sávval csak Startosat adott ki, a Roconak régebben volt ilyesmi, azóta Startos ( még több elcseszéssel ), meg most a retro jött ki. Az is tény, hogy ezek mindegyike a játék kategória.

5, Piko Szergej, Nohab: ezekben is a sötétszürke főkerettel, forgóvázzal bíró változatokat keresném, de 5. korszakosban ilyenek nem kerültek kiadásra. 

 

Szóval én pont az 5. korszakból hiányolom azt, hogy a legátlagosabb, legjellemzőbb "tucatjárművek" nincsenek kiadva valamiért. Azért sem értem, mert egy ilyen gép cipőkanállal belefér a 4. végébe, vagy a 6. elejébe is.

Ebben egyébként az MTB jó volt a 2182-es Csörgővel ( de fura, most esik le, hogy a Piko Szili meg 1282, véletlen lenne?.. :) ), meg a 148-as Bobóval. Ezek ilyen átlag mozdonyok. Kellett rajtuk dolgozni, de nagyon szeretem mindkettőt.

Ha az MD-t egy Csörgő szintjén sikerül megcsinálni, és kiadják majd az előbb említettekhez hasonló festésben, azt is meg fogom venni, ugyanis akkoriban is húzott bármit. Bár igazából normális személykocsik hiányában sok választás nincs - de ez igaz erre a 6. korszakosra is. 

 

 

Előzmény: rm40 (57912)
Contini Creative Commons License 4 napja 0 2 57914

Kár, hogy a MÁV Gzr kocsit tévesen Gze-nek iratozták fel. 

Előzmény: rm40 (57913)
rm40 Creative Commons License 4 napja -2 2 57913

III. korszakosok örömére a Roco egy hatkocsis teherkocsiszettet ad ki az OPW 60. évfordulója alkalmábóll:

https://www.roco.cc/rde/produkte/wagen/wagensets/6600098-6-tlg-set-jubilaum-60-jahre-opw.html

Nemcsak a MÁV-os kocsi, de az OPW működéséből fakadóan mindegyik, akár tartósan előfordulhatott a hazai síneken.

rm40 Creative Commons License 4 napja -2 5 57912

Szerintem félreértesz.

Tisztában vagyok vele, hogy a IV. korszak a gyártók/boltok számára fontossági sorrendben a VI. és V. mögött helyezkedik el (s ha csak a IVb-t nézem, akkor még sokkal inkább underdog). Ami bosszant, hogy a régebbi (II-III-IV, sőt lassan már az V. is) korszakot még akkor is háttérbe szorítják, ha a megjelenő forma alapvetően ezekben a korszakokban volt jellemző. Ugyanígy nem tetszene, ha pl.:

- a 242 sorozatú gőzös modelljét a mai, elrontott áramvonalas burkolattal hoznák ki, csak mert az VI. korszak;

- a gyönyörű, autentikus III. korszakos V43-at az utolsó pillanatban az anno úgy-ahogy visszafestett V43 1145 '90-es évekbeli állapotára térítették volna el;

- ha Bz-ben az MTB a VI. korszakot letudná az egyetlen pirosra visszafestett példány kiadásával és a mai színtervben még hosszú évekig nem adná ki.

Nem fogok venni, de együtt örültem/örülök a VI. korszakosokkal ha kapnak új Taurust, Vectront, meg-még-tucatnyi-magánszolgáltató-küldöldi-eredetű-mozdonyait és az ACME-tól CAF-kocsit, IC2-szetteket, Brawa-halbit és sajnálom őket, hogy évek óta nincs mai kivitelű Flirtjük, Desirójuk. Pedig nem hogy nem az én gyűjtői korszakom, és ezekből értelme sem lenne utóbb IV. korszakost pingálni.

Azt is teljesen megérteném, ha az MDa-t az V. korszakkal kezdték volna el (mert ahogy mások is írták, életük felét akkor szolgálták, tehát a típus az "övék" is) és várnék a soromra a IVa vagy korszak IVb korszakosra. Így viszont az V. korszakosok is várhatnak a sorukra és az nem túl bíztató előjel, hogy a retró Csörgő befulladása óta nem jött ki új M41-es. Nem csak IV., pláne nem GySEV-es, de még csak "rendes" narancs VI. korszakos sem. Az MTB magyar témában láthatóan csak azzal csipkedi magát, ahol van konkurencia.

 

Ha már bevett dolog, hogy valaki makróval figyeli az egyes modellek pontosságát, akkor ne számítson már úri huncutságnak, ha valaki "korszaktisztán" szeretné a modelleket gyűjteni.

Előzmény: Sz_TOMek (57909)
Wolf27 Creative Commons License 4 napja 0 0 57911

Remélem, pirosra festett By már nem lesz kiadva...

Azt én is...!
:-)

Előzmény: rm40 (57910)
rm40 Creative Commons License 4 napja -1 6 57910

Ha megnézed az MTB személykocsi árazását, kb. 100Euro/kocsi! Te vennél 38000Ft-ért egy kb. Tillig minőségű Bx kocsit?

 

Erről az a mém jut eszembe, amikor a kiscsaj felteszi a kérdést, hogy soknak számít-e, ha négy követője van. A válasz pedig rá, hogy attól függ, hogy a négy követő az instán van, vagy egy sűrű, sötét erdőben.

A 100 euró egy PIKO/Roco tömeggyártott négytengely kocsijaihoz viszonyítva nyilván sok. De ha a kínálat teljes hiányában,  kényszerből megvett Fuggerth Quabla Bhv árához hozzáadsz egy szett Posch-forgóvázat és egy kocsinyi belső berendezést, plusz az összeszerelés (inkl. belső öntecs lecsiszolását) óradíját, melynek nyomán még mindig egy '90-es évekbeli, szörnyű kinematikájú járműhöz jutsz, már nem annyira. Másik végletként meg ott van (amúgy csak szettben elérhető) kétségkívül gyönyörű Robo poznani egy kocsira vetített ára. A kéttengelyes Bzx mellékkocsi szintén jól fogyott, noha ára elektronika nélkül is közelíti a harmincezer forintot.

 

Ezek alapján a 100 euró arányosnak mondható. Nyilván nem lesz high-end (miért maga az MDa az lesz?), de ha akár azon szinten visszaadja az eredetijét, mint a Bzx vagy mondjuk a lengyel Ganz mellékkocsijuk, akkor miért ne? Ha lesz Cak, az is legalább ennyiért lesz, de akkor végre-végre lesz. Kocsi szinten is jó lenne átlépni a XXI. századba.

Remélem, pirosra festett By már nem lesz kiadva...

Előzmény: Wolf27 (57907)
Sz_TOMek Creative Commons License 4 napja 0 2 57909

Azért mert te csak is kizárólag IV. korszakban tudsz gondolkodni, nem jelenti azt hogy más is. Szerintem sokan mindenevőek, magyarul ami tetszik azt megveszik, és nem korlátozzák be magukat egy adott korszakra. Értem hogy te ezt a IV.-et nagyon szereted, de nem minden ekörül forog.

Előzmény: rm40 (57906)
desiro ML Creative Commons License 4 napja -1 4 57908

Ha megnézed az MTB személykocsi árazását, kb. 100Euro/kocsi! Te vennél 38000Ft-ért egy kb. Tillig minőségű Bx kocsit?

Ha egzakt lenne és nem valami Fuggerth féle megoldás, akkor egy szűkebb 2-3 kocsi + vezérlőt azért el tudnék képzelni magamnak, nyilván hosszabb távon. 

Előzmény: Wolf27 (57907)
Wolf27 Creative Commons License 4 napja -2 9 57907

Az Ax és a Bx azonos szerszámmal gyártható lenne és mindegyik legalább négy fő színváltozatban kiadható lenne:

 

Szerintem azzal mindenki tisztában van, hogy mi lenne gyártható!

Az hogy mindenki ideírja a vágyait, még nem fog megváltoztatni a gyártói kínálatot.

Én is szeretném, ha az MTB kihozná a nyaralónk épületét H0-ban, de nem fogja!

 

Ha megnézed az MTB személykocsi árazását, kb. 100Euro/kocsi! Te vennél 38000Ft-ért egy kb. Tillig minőségű Bx kocsit? Valószínűleg ez az ár a gyártási lehetőségeiből adódik, ezért is inkább javarészt mozdonyokat csinál, mert azt 160Euro-ért kínálni tudja és ár/érték arányban jobban el lehet adni.

 

Az MTB így is olyan modellekért lehajolt már, amiket a nagy gyártók soha vagy majd 100 év múlva kedtek volna el gyártani! Ennek ellenére megy a folyamatos ajvékolás! A Roco-nak ott a 810-es! Ha ekkora biznisz Magyarországra vasútmodellt gyártani, miért nem módosított a kasznin és gyárt magyar Bz-t? Hisz itt már olyan sok fotelhuszár elmesélte hogyan is kell a magyar piacon sikeresen szerepelni vasútmodell-gyártóként!

Előzmény: rm40 (57906)
rm40 Creative Commons License 5 napja -4 5 57906

Éppenséggel a IV. korszakosként is lehetne autentikus vontatmány, hiszen rendszeresen továbbított tehervonatokat is (bizonyosan többször, mint a mostani bármilyen különmenetek száma), és pl. 1971-ben komolyan tervezték, hogy a Fertővidéki HÉV-re kifejezetten tehervonatok továbbítására szereznek be MDa-kat. Az Albertnek pedig mára igen szép kínálata van autentikus IV. korszakos kocsikból és a többi gyártótól is jelentek meg szép dolgok.

Értem, hogy ezzel most kvázi a Roco retró-szettjére "akaszkodnak rá" a szó szoros és átvitt értelmében, de nem csak ablakosokból áll(t) a világ. (Egyébként az MTB-vel ellentétben a Roco helyzetében jó ötletnek tartom a retró-évet: vannak régi, jól bevált szerszámok a Szergejből és a bautzeniekből, amiből már magyar témában is szinte minden bőrt lehúztak korábban, ezért sokadikként teljesen érthető és támogatható, hogy amit lehet, azt kis költséggel még bezsákolnak velük.)

Egyéként ez az egész megint arra vezethető vissza, hogy senki nem hoz ki magyar eredetű személykocsikról modelleket.

A Bhv-család évek óta kihagyott hatalmas zicceréről már sokszor volt szó, de "mellesleg" az Ax-Bx-Btx trió is évtizedeken át rendszeres volt nem csak MD(a), de 275, 375, 424, M62, M41, M32, M47 vontatta vonatokban a IVa, a IVb* és V. korszakban, sőt a Délibe is jártak fel gyorsvonatokban. Az Ax és a Bx azonos szerszámmal gyártható lenne és mindegyik legalább négy fő színváltozatban kiadható lenne:

- bordó, kis osztályjeles;

- bordó, Helveteca osztályjeles

- narancs kasztni, világosszürke tető, alváz és alvázhossztartó;

- narancs kasztni és alvázhossztartó, sötétszürke tető és alváz.

 

De hát már megint bilibe lóg a kezem, pedig még az MTB is a sokadik bőrt húzza le az egyébként eléggé furán kidolgozott forgóvázú, Vindobonán alapú kocsijaiból.

 

* Elég nagy kereszt a IV korszakon, hogy két élesen elkülöníthető korszakot (IVa és IVb) erőszakoltak össze benne, noha a IVa hazai viszonylatban sokkal közelebb áll a IIIb-hez, mint a IVb-hez. A mostani rendszerben modellgyártók kínálatában is követhetlenül összekeveredik a IVa és a IVb (ez remekül megmutatkozott most az MTB Gyíkja esetében is), ami elfedheti a valós vásárlói igényeket és "mellesleg" elfedi a részkorszakok kínálatának hiányosságait.

 

 

 

Előzmény: Bobóka13 (57904)
Sz. G. Á. Creative Commons License 5 napja 0 4 57905

egyrészt egyre többeknek lassan az epV is nosztalgia, a mai negyvenesek (a fizetőképes keresletet generálóknak egy elég jelentős kohorsza) is legfeljebb tizenpár évesek voltak, amikor eltűnt a vörös csillag a mozdony pályaszáma mellől,

másrészt az emberek azért kortól és nosztalgiától függetlenül csak hajlamosak szeretni az újdonságokat is, márpedig (persze ez leginkább a tőlünk szerencséesebb történelmű országokra igaz) újdonságot újann korok járműveiből lehet könnyen csinálni, nyugaton a régebbi korok dolgai közül lassan más az egészen niché al-változatokról is lenyúztak több prémet.

A kis gyártóknál a legkülönfélébb speciális szempontok fordulhatnak elő, hogy milyen résben ki mit talál meg.

A nagyoknál meg elég jól tettenérhető, hogy salesesek tolják ki exceltáblán, hogy éppen mi megy:
"tavaly gyártottunk egymillió ep VI-ost, és ötvenezer epIII-ast, amik úgy ahogy elfogytak, ez alapján idénre a kibontakozó vámháború, növekvő fogyasztási kedv, és kedvezően alakuló yüan árfolyam okán egymillió egyszáezer ep VI-ost, és 55 ezer ep IIIas modellt irányzunk elő..."

illetve nagyon jól tetten érhetőek divathullámok: "a piackutatás alapján kiderült, hogy X és Y konkurens is lehozza még idén a vad zöld PannoniaEthanolos tartálykocsit, ezt a trended ezért mi is meglovagoljuk, egyéb pénzügyi számítások alapján úgy döntöttünk, hogy a közepes árkategóriában futtatott két tartálykocsi-formánkból fogjuk zöldre festeni az x típust, mert annak a szerszámai jelenleg a Románia üzemben vannak, és idéntől már onnan lesz kedvezőbb az európai szállítás"

 

És közben simán lehet az is, hogy a Szilinél nincs valami ravasz mögöttes számítás, az excel táblákban nyilván nem voltak kiterjedt adatsorok még arról hogy a nagyvilágban hol mennyi és milyen V43-as fogyhat jól, lehet, hogy valami egészen nyakatejert szempont alapján döntött így valaki

Előzmény: Bobóka13 (57900)
Bobóka13 Creative Commons License 5 napja 0 2 57904

Persze, semmi sem tökéletes :-)

Ezzel együtt azt mondom, hogy aki vett volna, vagy venne IV. vagy V. korszakos MDmot-ot, az azzal a reménnyel tenné, hogy idővel mögé is tud akasztani valamit és ezért a gyártó is tudná, hogy mire számíthat. Bár valószínű, hogy a történetnek még nincs vége.  

Előzmény: rm40 (57902)
felisut Creative Commons License 5 napja -1 3 57903

Igazából - most Albertéktől függetlenül - az az érdekes, hogy ha kijön egy formavariáns, akkor nem igazán jön ki egyszerre több korszak festés változata a gyártóknál, így egy kicsit nehéz megnézni melyikre lenne nagyobb igény adott pillanatban.

Érdekesek a Piko V43 Szilinél a kiadás. Először Trakciósként jött ki V.-ként kékbe (aztán III. és tervben van a IV. is), de most a Papagájt kiadják szintén V. MÁV festéssel, aminél lehetett volna egyből egy VI. telefonszámos Start változat is, (így előrendeléssel össze lehetett volna egyből mérni az igényeket). Ezzel szemben most  megint egy rövidebb ideig létező variáns jött ki egyedül. Aki eleve Sziliket gyűjt, vagy annak, akinek mindegy a rendszám és felirat az megveszi. Akinek számít a korszak és a felirat az pedig valószínűleg nem, ezért nem értem ilyenkor miért nem lehet két változatot kiadni (persze más felirat, más tamponozás, de másik vásárló is). 

Annak ellenére, hogy én is inkább V. korszak felé megyek, a most kiadott Papagáj Szilinél egy VI. korszak lett volna szerintem reálisabb, mert MÁV-os formában ez a gép csak pár évig létezett. 

Előzmény: Bobóka13 (57900)
rm40 Creative Commons License 5 napja -1 3 57902

Ez a statisztika úgy lenne releváns, ha egy IV. korszakban készült, a VI. korszakban már csak elvétve közlekedő típusra vonatkozna. Vontatójárműre átfordítva összglobálban nyilván többen vesznek Vectront, mint mondjuk 2143-ast.

Előzmény: Bobóka13 (57900)
rm40 Creative Commons License 5 napja -3 2 57901

Ja, a retró Csörgőt is egyből szétkapkodták.

Előzmény: Wolf27 (57899)
Bobóka13 Creative Commons License 5 napja 0 3 57900

off

Leporoltam egy kis statisztikát és a mai napon a medikernél nyílvántartott kapható és "várós" 170 db Albert modellt megnézve a következő a helyzet. 

III. Ep.: 1,

IV. Ep.: 10,

V. Ep.: 46,

VI. Ep.: 113 db. (Ez pont a 2/3-a az egész kínálatnak).

Megdől az, hogy itt a nosztalgia faktor az egyik legerősebb elem, mert ezek szerint a jelen vasútját árulni kifizetődőbb. Ebből az egyértelmű aránytalanságból ez következik.

on

Előzmény: rm40 (57896)
Wolf27 Creative Commons License 6 napja 0 1 57899

hiába szeretnék én is V. Korszakost

 

Amúgy én is V. korszakost szeretnék. Aminek valszeg akkor lesz realitása, ha rendesen fog fogyni a most kiadni készült VI. korszakos.

Előzmény: hory004 (57897)
Wolf27 Creative Commons License 6 napja 0 1 57898

Végre valaki megértette, amit írtam...
:-)

Előzmény: hory004 (57897)
hory004 Creative Commons License 6 napja 0 7 57897

De még csak nem is V. korszakos lesz, pedig úgy legalább a napi üzemben járt.

 

De a saját szerelvényével, amit valószínűleg úgy gondolták, hogy nem éri meg egyben legyártani és piacra dobni. 

A mostani 3017 meg pont jó a retro kocsikhoz, tehát úgyis meg fogják venni, üzletileg védhető döntésnek tűnik, hiába szeretnék én is V. Korszakost

Előzmény: rm40 (57896)
rm40 Creative Commons License 6 napja -1 1 57896

> a gyártó és a gyüjtők szempontjából is szerencsés a VI. korszak, mert úgy sokkal többféle szerelvényt lehet most utánatenni

 

A IV. korszakot gyűjtők számára viszont kifejezetten nem szerencsés. Az eredeti vasútijárművek esetén teljes mértékben támogatom a retrót, mert a mai anyagi és jogszabályi környezetben is lehetővé teszi, hogy régi járműveket láthassunk/halhassunk és utazzunk rajtuk/velük. Ennek érdekében el tudom fogadni, hogy UIC-pályaszám (illetve személykocsiknál a mai sorozatjel és középszámcsoport) van rajtuk, illetve hogy bizonyos elemek többé-kevésbé eltérnek az eredetitől (pl. a Rába kocsik esetén most irreális lenne elvárni a régi, magasabb ablakok visszaépítését). Annak pedig kifejezetten örülök, hogy az utasterek nem bagófüstösek.

Viszont itthonra, a IV. korszak megidézésére nem veszek akármilyen szép kidolgozású VI. korszakost. De lehet, hogy valakinek belefér a dolog, hiszen mindenkinek a saját fejében van meg az a világ, amit az asztalra/szőnyegre/vitrinbe tesz.

Szerintem a VI. korszakba kisebb kompromisszum betenni egy IV. korszakos járművet (hiszen maga a retró önmagában is ezt teszi), mint fordítva. Ezért sajnálom, hogy most is a VI. felé hajolt el a dolog, miközben a csehszlovák témában sorra jönnek ki az "igazi" III.-IV. korszakos festések-pályaszámok, míg a sokkal szűkebb magyar kínálatnál sokadszorra kellene beérni a kompromisszum (retró) kompromisszumával (modell).

 

Amúgy csak egy évvel közlekedett többet IV korszakban, mint V.-ben!

 

De még csak nem is V. korszakos lesz, pedig úgy legalább a napi üzemben járt.

Előzmény: Wolf27 (57894)
tom sawyer Creative Commons License 6 napja -2 2 57895

Nem tudom miért veszel olyat magadra amit nem kéne, de igazából nem is érdekel. Az általad leírt tárgyasztalhoz közeli méreteltérés jelentkezik bizonyos esetekben, és ehhez kell az agyalás, miként lehet kikompenzálni, ill úgy szétbontani, hogy ne is legyen szükség a szupportolásokra, és az általuk előidézett hányinger felületekre. Ezeket valahogy nem szokás mutogatni... 

 

Az alkotásu-nak írtakkal egyetértek, a 3D nyopmtatás messze nem a bölcsek köve, hanem egy rendkívül hatékony eszköz a munkánk meggyorsítására. A probléma azzal van, hogy egyesek mindet IS ezzel akarnak megoldani, azt is amire vannak sokkal jobb módszerek.

Előzmény: nazareth (57888)
Wolf27 Creative Commons License 6 napja 0 2 57894

Talán megérjük még, hogy pár év múlva valaki mögé áll egy IVa vagy IVb korszakos variánsnak, bár az láthatóan nem számít a súgóknak, hogy egy jármű mely korszakban üzemelt a legtöbbet illetve élte a fénykorát. VI. korszak kell a népnek és slussz.

 

Lehet, hogy mivel nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz szerelvény egyelőre az MD mögé, a gyártó és a gyüjtők szempontjából is szerencsés a VI. korszak, mert úgy sokkal többféle szerelvényt lehet most utánatenni! (Amúgy csak egy évvel közlekedett többet IV korszakban, mint V.-ben!) :-)

Előzmény: rm40 (57889)
nazareth Creative Commons License 6 napja -1 5 57893

Itt OFF, de a 3D-nyomtatásnak nagyon sok korlátja van, ezek leküzdése elég sok tapasztalatot igényel.

 

Az egyik ilyen korlát, hogy a tárgylemezre közvetlenül nyomtatni csak nagy kompromisszumokkal lehet, ugyanis a tárgylemez közelében a nyomtatók (a függőleges, ún. Z-tengely mentén) torzítanak; illetve a rétegek más levilágítást igényelnek, emiatt a későbbiekben másképp viselkednek.

 

A másik ilyen korlátja, hogy mivel a modellt diszkrét rétegekből állítja össze, azon síkok felülete, amelyek hajlásszöge nagyon közel van valamelyik tengelyhez (majdnem simul az X, Y, vagy Z tengelyre merőleges síkhoz), sajnos "szintvonalas" lesz. Íves felületeknél ez egyenesen elkerülhetetlen. Ha pl. egy íves kocsitetőt, mozdonyszekrényt szimplán vízszintesen nyomtatnál, az íves tető vállalhatatlanul ronda lenne. 

 

A harmadik nagy korlátja, hogy a nyomtató a rétegeket egymásra pakolja rá, így az "aláhajlások" nagyon korlátozottak lehetnek (mintha papírlapokból ragasztanád rétegenként a modellt: ha a következő réteg nagyon túlnyúlik az előzőn, lehajlik). Ha nem tudod elkerülni az aláhajlásokat, támasztékolni kell, amivel ugye -- a támasztékok számától függően -- tekintélyes mennyiségű alapanyag megy kárba. Ha spórolni akarsz, és kevesebb támasztékot használsz, akkor viszont az általuk tartott felület lesz förtelmesen egyenletlen. 

 

A fenti korlátokat úgy lehet leküzdeni, ha a modellt feldaraboljuk; elforgatjuk, hogy lehetőleg kevésbé legyen szintvonalas; illetve igyekszünk úgy forgatni a darabokat, hogy ne legyen nagy aláhajlás; az aláhajlások pedig a kész modellen lehetőleg kevésbé szem előtt lévő helyen legyenek. 

 

______

 

A felsorolt modelleken látható hibák:

 

 - Az MDmot ütközőit feltehetőleg állva nyomtatták, így azok gömbfelülete kipárhuzamosodik a Z-tengelyre merőleges (vízszintes) síkkal. Emiatt gyakorlatilag nem is gömb a felületük, hanem egy rakat korong...

 - Ugyanez igaz a mellékkocsi lépcsőinél a majdnem függőleges síkokra is. 

 - Gyakran előfordul, hogy a Z-tengelynek van valami tökéletlensége, ami kismértékű hibákat okoz a rétegek között, egyik-másik réteg icipicit (századmilliméternyit) elmozdul, ez meglátszik a modellen. Mivel a modelleket többnyire 30-60°-ban döntve nyomtatjuk, ilyenkor nagyon jellegzetes ferde csíkok jelennek meg rajta. Ez kiabál az MDmot szekrényén is: 3D-nyomtatott vagyok!

 - A Gokart alvázán és szekrényén egyaránt látható, hogy a Z-tengely mentén a tárgylemez közelében a nyomtató csal, a modell össze van nyomva picit. Vízszintesen nyomtatva ez csak annyiban manifesztálódna, hogy a modell alján a magassági méretek csalnak; mivel azonban megdöntve nyomtatták (feltehetőleg a hosszú géptérrel a tárgylemez felé), így meg is hajlott: úgy az alváz, mint a szekrény "pisze" lett. Emiatt nem ér le a kereke. 

 - Bár a Gokart úgy lett nyomtatva, hogy a végleges modellen is lefelé néző (tehát nem látható) síkok néztek a tárgylemez felé, ezeket rendkívüli módon kevés támaszékkal látták el. Sőt, az alvázkeret szoknyájának szélét feltehetőleg nem is támasztékolták... 

 

 

Orvoslásuk:

 

 - A tárgylemez közelében jelentkező torzítások miatt a modellt távolabbra kellett volna rakni. Több támaszték (több anyag, több költség), nagyobb nyomtatási idő (kevesebb legyártott darab, elmaradó profit). 

 - Ha egy modellen olyan jól látható hibák vannak, mint az MD-n, azt megpróbálni kicsiszolni (plusz munka), vagy ha nem megy, kuka. Egy ilyen szekrény anyagköltsége kb. 300 forint, és a gyártási folyamat legelején kiderül, ha hibás. 

 - Támasztékolni-támasztékolni-támasztékolni. A legtöbb program önműködő támasztékolása semmit nem ér. Le kell ülni, rá kell szánni a munkaidőt, és becsülettel végigkattintgatni. Esetleg – ha olyan kényes felületről-élről van szó, mint a Gokart szoknyája – már a 3D-progiban megoldani a nyomtathatóságot (rengeteg plusz meló). 

 

______

 

Azért vettem az időt-fáradtságot, és írtam le a fentieket, mert

1.) nagyon sokan csodaszernek tekintik a 3D-nyomtatást, vesznek egy nyomtatót, elkezdenek tákolni, és árulják a végeredményt fűnek-fának, az árak meg néha nagyon kezdenek elszaladni;

2.) nagyon sokan csak "egérrángatásnak" tekintik a 3D-nyomtatást, azt képzelik, hogy kattintgatunk, megnyomjuk a zöld gombot, és kész a modell.

 

Rá akartam világítani, hogy mindkét csoport távol jár az igazságtól :)

Előzmény: alkotasu (57860)
smnks Creative Commons License 6 napja 0 0 57892

Az elébbieket kicsit talán ellensúlyozó gondolat:

 

Néztétek-e, hogy a jelek szerint kifutó, eddigi PKP bobó variáns helyett egy - csak PKP vonatkozásban értve!- formaújdonság lengyel bobót készít elő a gyártó? Ez a "formaújdonság" vszínűleg az eddigi MÁV narancs bobók formai részleteivel egyezik. Viszont milyen érdekes 🙂: ezen PKP modell vez.fülke teteje várhatóan már szürke, a hűtőventillátor házának pereme pedig ezüst színű lesz, a fénykép alapján.

Ha már korábban ment itt a vita a zöld MÁV bobó modelljének színhelyességéről, ezen a ponton, a fenti előkészületeket látva, megelőlegezem a bizodalmat az MTB felé, hogy majd idővel (kérdés persze, mennyi idővel?) számíthatunk egy, a narancs bobókkal egyező formájú, viszont a hetvenes éveket megidéző színvilágú, zöld, MÁV bobó modellre is!

(Vagy lehet, túl optimista vagyok?)

Előzmény: smnks (57891)
smnks Creative Commons License 6 napja 0 1 57891

Basszus, tényleg!

Noha a 'Kozma' olvtárs által linkelt honlapon még IV-es korszak szerepel, továbbá a Medikernél és az M&H -nál is (jelenleg még), ugyanakkor a Maxtrain követte le a gyártót a leggyorsabban, ott már VI-osnak írják.

 

Sajnos eszembe jut itt egy OFF topic példa is ebben a korszak prioritási vitában:

Korábban -az esetleges MÁV 424 kapcsán- felhozták itt az Albatrosz gőzmozdony létét.

Amikor később egy ismerősöm is felhívta a figyelmemet e modellre, döbbenettel láttam, hogy az Albatrosz csak ZSR "felségjellel" szerepel(t) a modellpalettán, CSD változatot nem is találtam... 

 

Úgy látszik, ez egy ilyen, számunkra (akik még élőben láthattuk e régebbi korszakok  vasútját) nagyon is sajnálatos trend!

Előzmény: rm40 (57889)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!