Keresés

Részletes keresés

ormica Creative Commons License 2015.01.14 0 0 20640

Feltámadt hamvaiból a topik:-))

 

Nincs vége a brókerbotránynak, újrakezdődik a Kulcsár-per

2015. január 13., kedd

 

Iratismertetéssel folytatódik a Fővárosi Törvényszéken ma a Kulcsár Attila és társai ellen sikkasztás miatt több mint egy évtizede indult eljárás megismételt elsőfokú büntetőpere, amely többek között szakértő halála, bírósági ülnökök életkor miatti távozása és vádiratok egyesítése miatt húzódik. Elsőfokú ítélet hozzávetőleg fél év múlva várható.

A brókerbotrány 2003-ban pattant ki. A bűnüldöző hatóságok szerint az elsőrendű vádlott 1998-2003 között a K and H Bank brókercégének dolgozójaként, rendkívül magas hozamokat ígérve, offshore cégeken keresztül, jogosulatlanul forgatta ügyfelek – magánszemélyek és egyes állami vállalatok – pénzét, összességében sokmilliárdos kárt okozva.

Kulcsár Attila – akit 2003 nyarán Bécsben fogtak el – az eljárás első éveiben a rendőrségen és a bíróságon nem tett érdemi nyilatkozatokat, csak a nyomozó ügyészségen, ahol viszont magára és másokra is terhelő vallomást tett. Ezután megszűnt az előzetes letartóztatása, miközben a bűnösségét tagadó több társát továbbra is fogva tartották.

Akkoriban a kormányoldalhoz tartozó szocialista és szabad demokrata politikusok kifogásolták, hogy az ügyészi kihallgatásokról készült jegyzőkönyvek szövegét rendszeresen az ellenzéki Magyar Nemzet címlapján lehetett olvasni, és az ott készült videofelvételek is kiszivárogtak. Fideszes politikusok ugyanakkor azt mondták, hogy a kormány által irányított titkosszolgálatok megsemmisítették Kulcsár Attila több száz lehallgatott telefonbeszélgetésének felvételét.

Az ügyészség 2005-ben emelt vádat. A Fővárosi Bíróság – a Fővárosi Törvényszék jogelődje – 2008. augusztus 28-án kihirdetett elsőfokú döntésében nyolc év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra ítélte sikkasztás miatt Kulcsár Attilát. Társai közül többen kaptak többéves börtönbüntetést és több tíz millió, esetenként több száz millió forintos vagyonelkobzást, felmentették ugyanakkor a bűnsegédként elkövetett sikkasztás vádja alól Rejtő E. Tibort, a K and H Bank egykori elnök-vezérigazgatóját.

 

Az elsőfokú ítélet időpontjáig a különböző eljárások, polgári perek, jogerős ítéletek és peren kívüli egyezségek következtében 11 milliárd forintot fizettek ki a brókerbotrányban, 32 milliárdnyi követelés volt függőben, az összes veszteség pedig megközelítette a 46 milliárdot

A fellebbezések után másodfokra kerülő ügyben 2010 tavaszán, sokéves hallgatás után Kulcsár Attila érdemben megszólalt, volt munkahelyét, a K and H Bankot és egykori ügyfeleit bírálta. A Fővárosi Ítélőtáblán az egyik szakértőre hivatkozva azt mondta: a bankot áthatották a szabálytalanságok, ám ezt egyes vezetők éveken át elnézték, majd pedig a magát az ügy sértettjének feltüntető bank – biztosítási összegek reményében – valótlan nyilatkozatokat tett, ami hozzájárult az elsőfokú ítélet megalapozatlanságához.

"Nem vagyok ártatlan, de nem követtem el olyan súlyos bűncselekményeket, mint amikért elítéltek" – jelentette ki a táblán az elsőrendű vádlott, aki szerint a bank, illetve brókercége fölöslegesen fizetett ki milliárdokat az állítólag megkárosított ügyfeleknek, mert nagy részüket valójában nem is érte kár.

A tábla bírája és több védő is szóvá tette, hogy az ügyészek váddal kapcsolatos álláspontja nem egyértelmű, szokatlan módon a vádemelés után fél évtizeddel, a másodfokú eljárásban vetette fel a fellebbviteli főügyészség képviselője, hogy sikkasztás helyett csalás is felmerülhet, ami egészen más bizonyítási és kárfelelősségi kérdéseket vetne fel, ráadásul erre a bűncselekményre újabb kiadatási eljárást kellene lefolytatni az Ausztriában elfogott Kulcsár Attila esetében.

A Fővárosi Ítélőtábla 2010 májusában hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést és új eljárásra utasított megalapozatlanság, súlyos eljárási hibák miatt. Baka András főbíró akkoriban arról beszélt: az esetleges bírósági mulasztásokért vállalni kell a felelősséget, mert e nélkül nem lehet a hibákat kijavítani, ugyanakkor a perekben eljáró jogászok meglehetősen egymásra utaltak, a jó bírói munka egyik előfeltétele a magas színvonalú ügyészi és ügyvédi tevékenység.

A megismételt elsőfokú eljárás 2010 decemberében kezdődött a Fővárosi Bíróságon, az eredetileg 24 vádlott közül 18 ügyében. A korábbiaktól eltérően Kulcsár Attila már tett érdemi észrevételeket a bizonyítási eljárásban.

A napokban az MTI érdeklődésére a Fővárosi Törvényszék közölte: az eljárás során meghalt egy vádlott, egy másik esetében pedig egészségi állapota miatt kellett felfüggeszteni az eljárást. Elhunyt továbbá egy szakértő, kollégája belépése pedig szükségszerűen lassította az eljárást, továbbá két ülnök is betöltötte a 70. életévét, így távoznia kellett az öttagú bírói tanácsból. A nemrégiben történt tanácsváltozás miatt januárban több tárgyalás is iratismertetetéssel telik majd.

Az ügyben az alapvádirat mellett hűtlen kezelés és pénzmosás miatt két újabb vádiratot nyújtottak be.

A megismételt elsőfokú eljárásban négy év alatt mintegy 100 tárgyalási napon 150 tanút, továbbá tucatnyi szakértőt hallgattak meg. Már a korábbi elsőfokú eljárás bírája arról beszélt 2008-ban, döntése szóbeli indoklásakor, hogy összesen mintegy 150 ezer oldalnyi iratból dolgozott, 92 tárgyalási napot tartott és mintegy 200 tanút hallgatott meg. Tavasszal folytatódhat a bizonyítás, fél év múlva elsőfokú ítélet várható, ám ha lesznek fellebbezések, másodfokon folytatódhat tovább a 2003-ban kipattant brókerbotrány büntetőpere.

Kulcsár Attila 2003-tól hol előzetes letartóztatásban, hol házi őrizetben volt, majd lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt állt egészen 2011-ig, így esetében az adható kedvezmények figyelembevételével mintegy 4-5 év szabadságvesztés már letöltöttnek tekinthető, azaz, ha ennél többet kap, csak akkor kell börtönbe vonulnia.

http://hvg.hu/itthon/20150113_Nincs_vege_a_brokerbotranynak_ujrakezdodi

 

A megjegyzésemhez fontos részeket kiemelve, az idő vasfoga sok mindent eltakart:

 

1/ Az most már világosan látszik, hogy a VIP ügyfelek nem igazán voltak károsultak. Az aktív bűnsegédkezésük következményén túl, a "babaruhát" sem kell visszafizetni az elévülés miatt, amit a bank hamis nyilatkozata alapján anno megkaptak.

2. RETket már első fokon (2008) felmentették, és most kiderült, hogy mégsem volt szűz. Jogilag most mi van? Ez is elévült?

 

Két dolgot viszont nyertünk, mert szép csendben, a Kulcsár ügyben kibukott két súlyos rendszerhibát (szándékos volt?) javítottak a banki rendszerekben.

 

1/ E-bankolásnál már nem megy át a giro rendszeren a tetszőlegesen átírható számlanév, ami látszólag át tudta minősíteni a számlatulajdonost. Jelen esetben pl. a Britton LLc feladót a másik oldalon K&H banknak láttatták.

 

2. A banki belső mozgásokhoz használt ún. híd,technikai,gyűjtő számla anonimitása megszűnt. Szigorúan nevesített mozgások lehetnek pl. értékpapírszámla és pénzszámla között.

 

Az gondolom látszik, hogy ez a 2 hiba, mint kurvák hátsója, kínálta magát a történtekhez.:-)) 

pert2 Creative Commons License 2014.02.05 0 0 20639

Pandúrból rögtön betyár lehet, minden kivárás nélkül?

Előzmény: Törölt nick (20638)
Törölt nick Creative Commons License 2014.02.05 0 0 20638
sghuhponthu Creative Commons License 2014.02.04 0 0 20637

12 B.794/2010 sikkasztás bűntette 2014.01.28., 30. 08:30
Az úgynevezett brókerügy azt követően került ismét a Fővárosi Bíróság elé, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a
2010. május 27-én kihirdetett végzésében a különösen jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett
sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt a vádlottak ellen indított büntetőügyben hatályon
kívül helyezte az I. r. vádlott és 17 társa vonatkozásában a Fővárosi Bíróság ítéletét, és az elsőfokú
bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. (A büntetőügy további hat vádlottja esetében az első fokú
ítélet jogerőre emelkedett.)
A 2010. december 1-jén kezdődött megismételt eljárásban tehát összesen tizennyolcan ülnek a
vádlottak padján, akikkel kapcsolatban a Fővárosi Bíróság a 2008. augusztus 28-án kihirdetett első fokú
ítéletében a következőképpen döntött:
Az I. r. vádlottat különösen jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette,
folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt
halmazati büntetésül 8 év börtönbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra és a befektetési szolgáltatói
tevékenységtől, mint foglalkozástól 10 év eltiltásra, valamint 229 998 227 forint vagyonelkobzásra ítélte.
A II. r. vádlottat bűnsegédként, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette,
bűnsegédként folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége és pénzmosás bűntette miatt
halmazati büntetésül 5 év börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra és a gazdálkodó szervezetben
történő tisztségviseléstől, mint foglalkozástól 5 év eltiltásra, valamint 176 870 000 forint, valamint a B.
cégcsoportban birtokolt üzletrészének vagyonelkobzására ítélte. A III. r. vádlottat az ellene
bűnsegédként különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól felmentette.
A IV. r. vádlottat különösen nagy értéket meghaladó, gondatlanságból elkövetett pénzmosás vétsége
miatt 2 év - végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett- fogházbüntetésre és a B. cégcsoportban
birtokolt üzletrészének vagyonelkobzására ítélte.
Az V. r. vádlottat különösen nagy értéket meghaladó, gondatlanságból elkövetett pénzmosás vétsége és
jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette miatt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 59 219 200 forint
vagyonelkobzásra ítélte.
A VI. r. vádlottat különösen nagy értéket meghaladó, gondatlanságból elkövetett pénzmosás vétsége
miatt 1 év 6 hónap - 3 év próbaidőre felfüggesztett- fogházbüntetésre ítélte.

Sir Balamber Creative Commons License 2010.12.10 0 0 20636

http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=352385

 

Exkluzív interjú Kulcsár Attilával

Offshore hátterű cégeknek is fizettek jogalap nélkül milliárdokat kártérítésként - mondta el Kulcsár Attila a Célpontnak adott exkluzív interjújában. A K&H Equities volt befektetési tanácsadója beszélt arról is, hogy egyes, egyébként kárt nem is szenvedett ügyfelei kétséges választott bírósági döntések után súlyos százmilliókhoz és milliárdokhoz jutottak, miközben befektetéseik állami forrásból is gyarapodtak. Eddig sikeresen elkerülték a felelősségre vonást a Kulcsár-ügy haszonélvezői - állítja az exbróker, aki szerint új nevek is előjöhetnek a megismételt elsőfokú eljárásban.

F. C. King Bastard Creative Commons License 2010.12.02 0 0 20635

 

http://www.magyarhirlap.hu/online/brokerbotrany_megkezdodott_a_kulcsarper.html

 

(Megjegyzés: a topikcímünk végéről valaki mintha hazavitt volna egy "n" betűt...)

kábelbúvár Creative Commons License 2010.07.08 0 0 20634
:O)
Előzmény: spooler (20633)
spooler Creative Commons License 2010.07.08 0 0 20633
Na, majd most...

:-)))))
Előzmény: kábelbúvár (20609)
Törölt nick Creative Commons License 2010.07.08 0 0 20632

miért lenne fontos Simor András gratulációja?

- Talán mert a PSZÁF fölött gyámságot viselő Pénzügyi Stabilitási Tanácsban önnek együtt kell dolgoznia a jegybank elnökével, aki még a felügyelet irataiba is betekinthet.

- Nagyra értékelem a Pénzügyi Stabilitási Tanácsot mint olyan szervezetet, melyben a Nemzetgazdasági Minisztérium, a nemzeti bank és a felügyelet vezetője konzultál a pénzügyi rendszer biztonságos működése érdekében. De annak korántsem örülök, hogy a tanácsban a felügyelet alárendelt helyzetben van. A testület munkájának három egyenrangú fél együttműködésén kell alapulnia. Elvégre sem a tanács, sem a PSZÁF nem véleményezheti a jegybank monetáris politikáját. Ezért a felügyelet igazi önállóságának és függetlenségének a megteremtése a célom.

 

Helyes.


Előzmény: kábelbúvár (20631)
kábelbúvár Creative Commons License 2010.07.08 0 0 20631
Sir Balamber Creative Commons License 2010.07.02 0 0 20629
hogy repül az idő.. Még csak most volt, hogy seprűnyéllel megverték..
Előzmény: elemes2 (20624)
elemes2 Creative Commons License 2010.07.02 0 0 20628
mélygarázs + sok eső :-))
Előzmény: kábelbúvár (20625)
Törölt nick Creative Commons License 2010.07.02 0 0 20627
Jaj. Fekete humor a köbön!
Előzmény: kábelbúvár (20625)
Törölt nick Creative Commons License 2010.07.02 0 0 20626
Ez bizony sokunknak igen nagy elégtétel annyi év után!
Előzmény: F. C. King Bastard (20623)
kábelbúvár Creative Commons License 2010.07.02 0 0 20625
Van már házi uszoda a PSZÁF-ben?
Előzmény: elemes2 (20624)
elemes2 Creative Commons License 2010.07.02 0 0 20624
http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=7&k=3&i=135377&is=1

2010.07.01 16:17

Alig néhány napja mondott le a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöki tisztségéről Farkas Ádám és csak néhány napja egyeztetett az utódlásról Orbán Viktor miniszterelnök, máris bejelentették, hogy Szász Károly lett az új PSZÁF-elnök.


"Orbán Viktor miniszterelnök ma délután ellenjegyezte Sólyom László köztársasági elnök határozatát, amelyben az államfő Szász Károlyt nevezi ki az elkövetkezendő hat évre a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökévé." - közölte közleményben Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.

Az olajozott vezércsere nem meglepő, már hetek óta esélyesnek jelezték sajtójelentések Szászt, aki az első Orbán-kormány ideje alatt már vezette az intézményt.

2010.07.01 12:00
Szász Károlyt javasolja a PSZÁF élére Orbán Viktor

2010.06.29 16:19
Orbán már egyeztetett Szász Károllyal a PSZÁF-ról

2010.06.29 09:17
Lemondott a PSZÁF elnöke

2010.06.24 08:23
Már a napokban távozhat Farkas Ádám

2010.06.23 08:12
Szász Károly visszatér?
F. C. King Bastard Creative Commons License 2010.06.23 0 0 20623
http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/23/szasz_karoly_visszater_a_pszaf_elere/
lopikula Creative Commons License 2010.03.19 0 0 20622
Azért ilyen olcsón nem osztogatják a golyót.:-))
Főleg az ilyen olcsó fidesz nyuszik miatt.
Előzmény: Sir Balamber (20621)
Sir Balamber Creative Commons License 2010.03.19 0 0 20621
biztos rogán k&h-s diákhitel számlája és az orbán közti kapcsoltról tudott ezért végezte ki a fidesz fegyveres szárnya a magyarok nyilai..
Előzmény: lopikula (20620)
lopikula Creative Commons License 2010.03.19 0 0 20620
Csak archiválás kedvéért:

Miért ölték meg a sütist?
2010-03-19 07:25:00

Budapest — Már a polgári titkosszolgálatok is vizsgálódnak a szír pénzváltó, Trache Bassam (†52) meggyilkolásának ügyében, erősítette meg a Blikknek a szolgálatok illetékese.

Trache Bassamot szerda reggel gyilkolták meg ebben a Mercedesben. Egy milliókkal teli táska eltűnt

Az állatorvos végzettségű férfit szerda reggel több fejlövéssel szabályosan kivégezte támadója, majd a férfi Mercedesében lévő táskájával elmenekült. A BRFK szerint elszámolási vita lehet a háttérben, ám a titkosszolgálatok érdeklődése mást sejtet.

Bassam ugyanis kulcsfigura volt a Kulcsár-ügyben. Informátorként segített kézre keríteni az egyik gyanúsítottat.

Ám Bassam a vádlottak padját is megjárta, hiszen ő volt az, aki Molnár Csaba főnyomozót ajándékokkal és édességekkel halmozta el. Ezért nevezték Süteményes Bassamnak. Végül a szírt és a rendőrt is felmentették. Mint azt Molnártól megtudtuk, kettőjük kapcsolata nem szakadt meg a jogerős ítélet után.

Cs. Á.

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/miert-oltek-meg-a-sutist-2013734

Sir Balamber Creative Commons License 2009.11.03 0 0 20618
Hát jah, jobbról tényleg sikerült hosszas kutatómunka után, az nbh teljes apparátusát bevetve megtalálni Rogán Tóni K&H-s diákhitel számláját. :)
Előzmény: lopikula (20616)
Rákattantam Creative Commons License 2009.11.02 0 0 20617
Külügyérek ágyasaival egyáltalán nem foglalkozom.
Előzmény: lopikula (20616)
lopikula Creative Commons License 2009.11.02 0 0 20616
Szerintem inkább a tudatlanság okozta ezt a helyzetet, mert kapott itt jobbról-és balról is mindenki.
Fogadjunk Te viszont kizárólag a pinológus külügyér ágyasára gondolsz kizárólag.
Előzmény: lopikula (20615)
lopikula Creative Commons License 2009.11.02 0 0 20615
Mennyire fontos szerinted?
Előzmény: Rákattantam (20614)
Rákattantam Creative Commons License 2009.11.02 0 0 20614
Biztos fontos, hogy az érdekükben fogalmazzon.
Előzmény: lopikula (20613)
lopikula Creative Commons License 2009.11.02 0 0 20613
Mielőtt replikáznál, olvasva a könyvét, elég béna felfogása van a valós bűncselekményekről.
Gondolva itt V.I.P. ügyfelek bűnsegédi mivolta helyett, az érdekükben tett kardoskodásra.
Előzmény: lopikula (20612)
lopikula Creative Commons License 2009.11.02 0 0 20612
Kedves Balambér!
Csak nem Kende segített Sódornak?:-))
Előzmény: Sir Balamber (20611)
Sir Balamber Creative Commons License 2009.11.02 0 0 20611
Eksünben a FőSzügyészség
A Kulcsár Attila és társai ellen hozott nem jogerős ítélet hatályon kívül helyezését kezdeményezi a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség, írta hétfői számában a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet szerint [1] elképzelhető, hogy öt évvel a K&H-botrány kirobbanása után az egész eljárást elölről kell kezdeni. A Fővárosi Bíróság Varga Zoltán vezette bírói tanácsa több mint két évig tárgyalta Kulcsár Attila és társainak ügyét, 92 tárgyalási nap és körülbelül kétszáz tanú meghallgatása után hozott ítéletet.

A nem jogerős elsőfokú ítéletet a hozzá tartozó 800 oldalas indoklással együtt átnézte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség, ahol – a lap információja szerint – Sódor István javaslatára úgy döntöttek, hatályon kívül kell helyezni teljes egészében. A napilap információi szerint Sódor István „szétzúzta, ízekre szedte” az elsőfokú ítéletet, rengeteg ponton hibásnak találva azt.
http://index.hu/belfold/2009/11/02/a_kulcsar-per_ujratargyalasat_kezdemenyezik/
kábelbúvár Creative Commons License 2009.10.12 0 0 20610
Előzmény: kábelbúvár (20609)
kábelbúvár Creative Commons License 2009.10.08 0 0 20609

Azért gyenge a PSZÁF, mert az elmúlt években politikai és piaci gondnokság alá helyezték – véli a Heti Válasznak nyilatkozó Szász Károly, a PSZÁF egykori elnöke.

 

http://www.hirado.hu/Hirek/2009/10/08/09/Szasz_nem_kertel_A_PSZAF_gondoksag_alatt_van.aspx

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!