Szerintem pedig létezik. Nem értettél meg, de talán még senki nem is jött erre rá.
Az alapja pedig az lehet, amiről beszéltem. Amikor hangokat nyomatékosítunk a magyarban, ösztönösen kétféleképp tesszük pl. szö, vagy esz - tehát nem csak balról jobbra, hanem jobbról balra is tudunk képezni hangokat. Mert ez már "hangkép" kétféleképp mégis egy. Ősi alapelvünk, ugye, hogy egy egészhez két fél kell... Ez a két gyök, tehát azonos jelentéssel bír. A szö elé és után is helyezhetjük a képzőket.
ug r ó - r úg ó / rugó
Tehát az "üg" mint pl. üget szógyökünk elé és mögé is mehet a rezgést jeklentő r képző.
CzF.: Rúg: Ezen ige, mint alapértelme mutatja, úgy látszik nem egyéb, mint hangáttétellel:ugor vagyis, ugr, minthogy az állati rugás mindig kisebb-nagyob ugrással történik, honnan neki rugaszkodni valaminek am. ugrándozó léptekkel neki iramodni. Erre vonatkoznak az ily átv. értelmü mondatok: Mennyire rúg a költség?
CzF.: Ugrik: E szerint ugrik hangvetés által urgik-ból származhatott. Ezt bizonyítja főleg a Vámbéry följegyzette csagataj irga-mak = ugrani. Egyébiránt Miklosich szerént régi szláv nyelven igrati am. ugrálni (salire, hüpfen). Alapfogalomban rokon hozzá szintén átvetett rúg, minthogy a rúgás csakugyan a lábak fölugrása v. ugratása által történik.
CzF.: ügy: Mennyiben az ügy általán bizonyos cselekvési mozgékonyságot igényel, s azzal szokott járni: innen azon hasonló hangu gyökökkel rokonítható, melyek folytonos, vagy élénkebb mozgásra vonatkoznak, mint az üdő és ügetszók gyökei üdés üg, t. i. se rokon d, g, gy,hangok fölcserélésével, és vég elemben azűz (= ü-öz) ige. Hogy pedig az ügy szóban az élénk mozgékonyság, és tevékenység alapfogalma rejlik, bizonyitják származékai, u. m. ügyes, aki czélszerüleg működni, forgolódni tud valamely dologban, mint a német gewandt, a wenden gyöktől; ügyetlen, azaz, tehetetlen, forgolódni nem tudó; ügyekszik, azaz, erejét megfeszitve sürög-forog, iparkodik.
"Én is ebből indulok ki, de egyfajta természetes szinesztéziaként, illetve összérzékszervi asszociációkat társítanék inkább az egyes hangokhoz."
Ezt egy későbbi fázisnak tulajdonítanám, mikor az emberi agy képes volt az asszociatív gondolkodásra, és a meglévő "szavakat" (szókezdeményeket, eleinte hangokat) más dolgokra is használta az eredetileg megnevezett dolog valamilyen tulajdonsága alapján. Pl a tanya-tányér-tenyér esetében a szavakat az alaki hasonlóság köti össze. Mindhárom sík, nyitott terület. (Az NY hang eleve valamilyen képlékeny, szétterülő, szétnyúló dolognak a hangja: nyál, nyúl, nyél, nyak, nyámmog, nyüszít, nyit... így a T hanggal együtt olyan földterületet jelentett, mely megfelelt ezen kritériumoknak.
Persze, itt már háromhangú, azaz két korábbi egy-két hangú ősgyökből összerakott "összetett szóval" állunk szemben.
Hasonló a helyzet a piros szóval, ahol a színt a tűzhöz (annak színéhez) hasonlították elődeink (A pir ugyanis 'tűz' jelentésű szó..., így a piros valójában tüzes-t jelent.)
Ugyancsak igaz a veres-re is, ami a vér színét eleveníti föl. Veres-véres.
Nyilván lehetett az ősgyökök (hangok) idejében is élni ezzel a lehetőséggel, minden bizonnyal olyan dolgokat is megnevezhettek egy-egy hanggal, amit csak képzettársítás útján lehetett megtenni. Azonban erősen korlátozott számban fordulhatott elő, és nem tartom jellemzőnek.
"Nagyon érdekes nyelvünkben, hogy a hangokat tulajdonképpen betűképük szerint is kimondjuk gyökszavaink némelyikében. sz-betűt így "szö", vagy "esz" ezekkel pedig rokonértelmű szavakat állítunk elő, de ugyanaz a gyök tulajdonképpen."
A mássalhangzók kiejtése rendszerint úgy történik, hogy a kiejtett hangot egy magánhangzó követi. Ez a természetes módja a kiejtésüknek, a gyerek is ezt a természetes kiejtést követi, szö, tö, pö... (nem kell rajta gondolkodni, így jön elő...)
Ha másképp ejtjük, akkor sok esetben két, külön jelentésű hangból raktuk össze, hiszen a magánhangzóknak is van önálló jelentésük. Sőt, először a magánhangzók jelentettek valamit mielőtt a mássalhangzók megjelentek volna. Érzelmeket, vágyakat fejeztek ki, figyelmet keltettek. Így lettek a fontossági sorrendben az elsők közt a rámutatás első szavai is magánhangzók. (A, E, I...)
Persze, sokféleképp lehet magánhangzókat kiejteni, ezernyi átmenet lehetséges, és nem tudjuk, mikor "tisztult" ki a mai hangzásuk olyanná, amilyen. (ma is sokféle árnyalat van még forgalomban más nyelvekben, de még a magyarban is (zárt és nyitott E hang). Kisebb mértékben igaz ez a mássalhangzókra is.
Itt jegyzem meg, hogy én a mássalhangzókat két csoportra osztom: hamis és valódi mássalhangzók. Az előbbieket gond nélkül ki lehet ejteni segédhang nélkül, (S, SZ, Z, R, V,...) az utóbbiakat csak valamilyen segédhanggal (T, P, K, B, C, M...)
Amikor a mássalhangzók - mint hangutánzók - megjelentek, valószínűleg a magánhangzó is szerepet kapott az utánzásban, a minél hűségesebb hangvisszaadás miatt egyben a beazonosítást megkönnyítendő. Ugye, nem mindegy, hogy valami ZÜmmög, ZIzeg, ZÚg, ZAjong. Vagy: CSAp, CSÖpög, CSÚszik, CSÍp, SIkít, SÚrol, SEreg(forog)..
Ha a magánhangzó elől van, szinte biztosak lehetünk abban, hogy önálló jelentése van: itt, ott ez, az, ide, oda, eme, ama, erre, arra, al(á), el, innen, onnan, ős, esz(ik) isz(ik) él, ... Ugye, világos a magánhangzók rámutató jelentése...
"Ez a jelenség szerintem a mintája magyar nyelv játszi hangátvetéseinek, mert így is megtartja az alap etimon a jelentését."
Szerintem nem létezik hangátvetés, ha felcseréljük a hangokat, megváltozik a gyök jelentése. Azaz egy másik szót alkotunk.
A hangok valójában kezdetleges szavak (jelentésük van, valamit megneveztek velük). Amikor őseink két hangot (kiejtett mássalhangzót egy hangnak veszek) akkor összetett szavakat alkottak.
Pont úgy, ahogyan ma is tesszük. A második hang adja az alapértelmezést, az első pedig valamilyen fontos jellemzőjére utal az újonnan megnevezett dolognak.
Pl. Azt mondom fejfa, akkor alapvetően egy fából készült tárgyról beszélek, és ezt a tárgykört szűkítem le a 'fej' szóval jelezve, hogy olyan dologra gondolok, amit a halott fejéhez tesznek.
De mennyire más a jelentése, ha megfordítom a szórendet: Fafej... Lásd még vasbeton-betonvas, talpfa-fatalp, ciőfelső-felsőcipő (kalocsni) gépíró-írógép, papírhajó-hajópapír (napló), gumibugyi-bugyigumi, húsleves-leveshús...
Természetesen az összetevők jelentése a fordított sorrendben sem változik meg.
A továbbiakra azt tudom mondani, hogy egyfelől a hangok nem egy konkrét dolgot jelentettek, hanem összetartozó fogalomkört, hiszen az utánzott hang több, hasonló tárgyra és a hangot generáló mozgásra is használatos volt, így ma már sokféle árnyalata ismert. Ehhez kapcsolódik a különböző tulajdonságaik alapján asszociált (más dolgokra vonatkozó) jelentések sokasága.
"A lényeg, hogy a magyar nyelv tapasztalati élményeket lefestő képes beszéd."
Ez igaz más nyelvekre is. Ezért lehetséges, hogy a különböző nyelvek szavainak egy része hasonló hango(ka)t tartalmaz. Ugyanakkor az is igaz, hogy a különbséget a más elgondolás szerint összerakott szavak adják. Pl a magyar tűz és pir ugyanazon dolog megnevezésére szolgál, mégis különböző hangokból épül föl. Valószínűleg így jöttek létre a rokonértelmű szavak egy része is.
"Mégpedig úgy, hogy először nem is önmeghatározás volt, hanem annak jelzése, hogy itt vagyok, jelen vagyok. Az „E” közelre mutató szavunkból eredően."
Magam is így gondolom.
"Lásd: E + "mgh""
Ez az "mgh" nekem megfoghatatlan, úgy is mondhatnám értelmezhetetlen. Nem tudok hozzárendelni semmilyen jelentést, vagy jelentéshalmazt. Főleg a G hang kakukktojás, mivel az csak jóval az M és a H hang után jelenhetett meg, hiszen azt sokkal bonyolultabb artikulálni. A gyerek is nagy valószínűséggel az M hangot (a mássalhangzók közül) fogja először kiejteni. Ebből következően az M hangnak már önálló jelentést kell tulajdonítani a G hang megjelenése előtt is.
Ugyanakkor igaz, hogy személyre (is) vonatkozhatott, gondoljunk a baba első MA, MAMA szavára, amivel minden bizonnyal a rendszerint közelében levő anyját szólította, nevezte meg. (minden más tárgyat az A hanggal jelölt: A...A...A...)
És az ÉN szóban nem is az M, hanem a szintén későbbi N hang szerepel...
Egyáltalán nem tartom valószínűnek a két hang felcserélhetőségét.
A közelre mutató szavunk az E vagy veszély/figyelemfelhívás esetén I volt, így önmagában. Még ma is előfordul: E helyen, E korban...
Minden más összetett "szó", ahol a mássalhangzó a saját jelentését kölcsönzi az összetételnek, a gyöknek: EZ, ERRE, EME, IDE, ITT...
Az is igaz, hogy az M hang ma birtokos jelzőként funkcionál, s ez kiváló kiindulópont korábbi jelentésének tisztázásához, hiszem évezredek óta nem változhatott meg.
A toldalékaink zöme ma is egy-két hangú ősgyök, őrizve egykori jelentésüket.
A kicsi gyerek MA, MA-MA szava - mint fentebb említettem személyre vonatkozik, olyan személyre, aki az övé, akit "birtokol", aki a sajátja és senki másé.
Ez a tudat a gyereket végigkíséri egész életében, így az M hang (mivel nem igazán hangutánzó, bár az is lehet: mammog, málé, málik, méz...) az anyakép révén a birtoklás kifejezője lett.
Ezeket a változatokat meg kell tudni magyarázni, nem elég csupán változatoknak nevezni. A hangok önálló jelentésének ismerete segít ebben eligazodni.
Pl: adod-adol-adsz szavak -D, -L, -SZ hangjainak eredeti jelentése - az a hang, az a jelenség, amit utánoztak vele - jól kiérződik a szavak értelmének boncolgatásakor:
Az 'adod' szó egy konkrét tárgy átadását jelenti ahogyan a D hang is egy egyszeri jelenség hangja: durran, dong (ha megütsz egy üreges tárgyat), dobban, dob...
Az 'adol' szóban az L hang a légies, könnyed jelentése érződik, (levegő, lélek, lebeg,...) s a szó jelentése is hasonló, nem egy konkrét cselekvésre vonatkozik, és nem is annyira dinamikus..,.
Az 'adsz' szóban az SZ hang kissé dinamikusabb, folytonos cselekvésre utal, (lásd szél, sziszeg, szelel, szalad) éppen ezért ez sem egyetlen cselekvést, hanem inkább adományozási folyamatot fejez ki, de az 'adol'-hoz képest határozottabb értelemmel.
A TE szóban a T hang az érdekes, (az E-t kitárgyaltuk). Ez a földre eső tárgyak hangja. Kiejtve Ta, To, Tu...
Sok tucat földdel kapcsolatos szavunk hangja: talaj, táj, (képzettársítás útján tál is) talp, tapos, tapad, tér, terem, terül, térül, tárul, távol, tav/tó, takar, támasz, talál, tanya, (képzettársítás útján tányér, tenyér), tarló, tarol, tart, taszít, tesz, teher, telek, telep, terep, temet, tipor, tiszta, tisztás, toboz, tojás (mindkettő a földre esik), tol, torma, tönk, torzsa, tova, túr, tunya, tik/tyúk (földön járó madár),
a gyök végén: itt, ott, és helyhatározó rag is. (Pécsett...) A sumerban is helyhatározó rag mint -TA (ki-ta = lent, földszinten, földön. A KI jelentése föld, kellemes hely.)
Ugyan ez a "képlet" más távolkeleti nyelvekben (japán, koreai..) is megtalálható
A KI egyébként élhető, kellemes környezetet (is) jelent. lásd kies táj, ill. ennek ellenkezője a kietlen.
Ezt sugallja a ki- igekötő jelentése is.
A "Hova mész?" kérdésre a paraszt egyszerűen így felelt: KI. Mármint a földre. Pontosabban a földnek azon részére, melyt művelt, ami az életet jelentette számára.
Az ősi jelentése tehát Földnek inkább az élhető, növény és állatvilágban gazdag részére vonatkozott, ami általában kicsi volt az egészhez képest. (Itt a K hang 'kicsi' jelentését látjuk)
Nos, a TE szó - a fentiek értelmében - olyan személyre, talán állatra is vonatkozott, aki/ami itt a földön elérhető közelségben (nem a levegőben, nem a vízben) volt jelen.
A történelem a tegnap politikája. Ezért igaz az a közhely, hogy a történelmet a győztesek írják. Feltéve, de meg nem engedve, szerinted ma milyen alapokon állna a tudomány, ha a nácik nyerték volna a világháborút? Tudomány lenne akkor is? Nyilván, csak épp másmilyen. A bölcsésztudományokat tudományt midig is befolyásolta, hogy milyen ideológiai befolyás alatt áll.
Szerettek tabusítani dolgokat, mert akkor ilyen nyilvánvaló dolgokat is ki lehet húzni a számításból. Pedig nem lehet.
Mi az a rendező elv, amely nagynépességű, befolyásos nemzetek saját történetükre kihegyezett tudományos narrativáit már csak a tevékenységük következtében is hatalmas szakirodalmát tökéletesen objektívvá teszi?
De ha neked a minősítésen túl, vannek ehhez saját "illatos" gondolataid is, ne fogd vissza magad!
Azt gondolom én is hogy a személyes névmások valójában ősi ösztönös mutatószavak . Ösztöni hangutánzóak.
A , AZ, EZ, ÍM, ÍME, ITT, OTT, IDE, ODA, NI, NINI, KI, BE, LE, EL AMA, EME, majd ÉN , TE, Ő , MI, TI, ŐK is így kezdhette pályafutását, és valóban számos nyelvben ezek a mutatószavak tűnnek fel a személyes névmásoknál. Kicsit ilyen nagyon kisgyerekes szavakat idéznek fel.
Az ŐK ugye rövidsége ellenére már többesszám képzetű. Az ÖN szó még érdekes, mert ez is egy ÉN valójában. Nem az 1.szám 2. személyű magázódós TE esetén, ott nem. De ilyenkor viszont igen:
ÖNMAGUNK vagy ÖNERŐ a saját erőt jelentené és mégsem ÉNERŐ , pedig akár lehetne. Főleg ha az ember saját magáról beszél, de az még ekkor is ÖN . Vagy az ÖNÁLLÓ is ilyen. És ez néha fordítva is igaz, mert az ÉN sem mindig csak saját magunk. Az ÉNKÖZPONTÚ az Ő is lehet. Neki is van ÉNJE .))
EGYÉN szó : EGY ÉN ----- minden egyén egy én. Sőt a KETTEN szó az KÉT ÉN De ha épp NÉGYEN vannak akkor már NÉGY ÉN is összejön.
És állítom több nyelv is így kezdett számolni hogy a magyar ÉN és TE van felhasználva az 1-es és 2-es számjegyekre. Nézzük ezt meg egykettőre :
Olasz : UNO , DUE -- ÉN és TE Angol : ONE , TWO ---- ÉN és TE Holland nagyon jó :
EEN és TWEE ---- azaz ÉN és TE Norvég is jó : EN és TO --- ÉN majd TE
Görög : ÉNA és DUÓ és még sok más helyen megvan.
És több nyelvben az ÉN fogalma a magyar EGY szóból van : latin EGO, feröer EG, JEG , görög EGÓ, izlandi EG vagy ÉG , luxemburgi ECH (tehát az ICH már sokat torzult) ...
A szláv EDEN és hasonlók is az EGY szavunkból lehetnek, talán épp az EGYÉN szó pontos használatával született...
"Én inkább afelé hajlok, hogy a dolgok megnevezése a rá jellemző hang utánzásával kezdődött."
Én is ebből indulok ki, de egyfajta természetes szinesztéziaként, illetve összérzékszervi asszociációkat társítanék inkább az egyes hangokhoz.
az "s" hangonkból lett a süvít, sisterg, sül, süt
Nagyon érdekes nyelvünkben, hogy a hangokattulajdonképpen betűképük szerint is kimondjuk gyökszavaink némelyikében. sz-betűt így "szö", vagy "esz" ezekkel pedig rokonértelmű szavakat állítunk elő, de ugyanaz a gyök tulajdonképpen. Ez a jelenség szerintem a mintája magyar nyelv játszi hangátvetéseinek, mert így is megtartja az alap etimon a jelentését. Ezért tudnak a gyerekek olyanjó kis beceneveket kitalálni. Öntudatlanul alkalmazzák a játékos szóformák végtelenített tárházát, ami tulajdonképpen a nyelvi alapunk.
A gyökök láncolata tehát el tud menni színbéli jelentések felé vagy formai jelentések felé, vagy mozgással kapcsolatos szavakká, vagy csak maradnak hangutánzók, de mindez hangokhoz társítva. Sokszor egy-egy gyökben több jelentés lehetősége is benne rejlik a képzés, mint egy kódot bontja ki a megfelelőt.
az s, sz hang esetében elmehetünk a színek felé: szürke, sárga
de elmehetünk a szikkadt, száraz értelmek felé is
vagy épp ellenkezőleg, szít, vagy szikrázik stb.
A lényeg, hogy a magyar nyelv tapasztalati élményeket lefestő képes beszéd. Egy kép pedig ezer szónál többet mond. :)
"Kétségtelenül ebből lett a mágus szó is, hiszen a magból ered és belőle nő magasra élet. A magban minden benne sűrüsödik, amik vagyunk, leszünk, tehát a magban benne sűrűsödik minden, ami magunkat jelent.
de nem a magban van a "varázslat ebben az esetben sem, hanem magában az "m" hangban, hiszen azt képezzük valójában tovább. pl. M - i = magunk"
Ez igaz, de nem szándékoztam ilyen mélyen az eredet nyomába eredni.
"A múltkor taglalt é -szavunkból jön minden, ami az élethez kell."
Ami természetes, ha arra gondolunk, hogy ez a hang (ill. a maga hangrendű hangok E, I)a közeli dolgokat jelentette. - EZ, ERRE, ÉN, ITT, IDE, IME... Természetesen az 'élet' is a közvetlen környezetünkben zajlik, azt éljük meg.
"Az én szavunk tehát azt jelenti, hogy "Emm" mint "M" = É + m (birtokos jelző) = magam = emmagunk = önmagunk"
Azzal a megjegyzéssel, hogy őseink nyilván nem birtokos jelzőként használták az M hangot, őseink képtelenek voltak ilyen szofisztikáit gondolkodásra.
Az M hang talán a legelső mássalhangzó, amit ki tudtunk ejteni (ezt egy majom is képes megtenni) és nem igazán hangutánzó, ezért az ősi jelentését elég nehéz meghatározni.
Persze, mai birtokos ragként való használata utal az eredeti (egyik, vagy már átvitt értelmű) jelentésére...
"A madár szavunkban szerintem így épül fel: ma+ dár - a szókezdő "ma": most és ma szavunk alapján a gyors mozgásra utal és ha belegondolunk ami most és ma van, az egy magunkhoz húzott időpillanat. A "dár" pedig - daru, dárda, tornyosul és turul szavunkból megfejthető: magasra törést, emelkedést jelent." A gyors, dinamikus, ismétlődő mozgás hangja az R. A gyök elején: rezeg, remeg reszket, rombol, rohan, a gyök végén: pereg, sürög, forog, túr, fúr, mar...
Miután mozgást is jelentett egykor, utóbb jellegében hasonló cselekvés jelölésére is szolgál mint igeképző.
Ugye, a Z hang is kifejez valamilyen, többnyire folyamatos, nem túl dinamikus mozgást, - ami átvitt értelemben "hasonlít" a zümmögésre- ezért az ilyen jellegű mozgások képzőjeként találkozunk vele: húz, néz, fáz(ik) nyúz, ágaz, meredez, repedez, evez, nyálaz, hámoz, élez, éhez...
A légies, könnyed dolgok hangja az L: lóg, leng, lebeg, levegő lélek, lehel, és a mozgást jelentő képző is ennek megfelelő: lépdel, másol, meszel, szelel, számol...
A 'madár' esetében az -er/-ár cselekvést jelentő toldalék, mint a fish-er, writ-er, med-er, ved-er, kav-ar, tak-ar szavak végén.
Tetszik a szófejtésed, bár nem mindenben értek egyet vele.
Mindenképp figyelemre méltó, hogy a legősibb "szavakat" Te is csupán egy-két hangként képzeled - szerintem nagyon helyesen, mivel hangsorok kiejtésére sem az agyunk, sem a hangképző szervek még nem voltak alkalmasak.
Ugyanakkor az "mgh" egy meghatározhatatlan hangnak tűnik számomra. (ami valójában más is lehetne)
Én inkább afelé hajlok, hogy a dolgok megnevezése a rá jellemző hang utánzásával kezdődött. Természetesen az utánzott hang mind a tárgyra, mind annak mozgására egyaránt vonatkozhatott, így a konkrét hang magát a tárgyat is és a mozgást is jelentette, sőt, hasonló (hangot adó) mozgásokat is. Pl. a Z hang a zümmögés hangja, s a zörög, zaj, zene, zúz, zizeg szavak gyökének egyik meghatározó alkotója.
Tehát egy (vagy kiejtve két) hang többjelentésű szóként funkcionált.
Természetesen azt is szem előtt kell tartani, hogy őseink biztosan nem olyan tisztán ejtették ki a hangokat mint manapság tesszük a magyar nyelvben. Erre igazolás az IPA (Nemzetközi fonetikai abc) még ma is kb. 100 különböző hangja.
Nem véletlen, hogy sok más nyelvben is hasonló hang szerepel hasonló jelentésű gyökben, mert pl a zümmögést nehéz lenne a K, T, N, S, P, B, C, D, F hanggal utánozni...
Felvetődik a kérdés, hogyan határozta meg magát és egyéb személyeket elődünk. A magyar nyelv azt mondja, hogy először az én és a te fogalmai alakultak ki. Mégpedig úgy, hogy először nem is önmeghatározás volt, hanem annak jelzése, hogy itt vagyok, jelen vagyok.
Az „E” közelre mutató szavunkból eredően: Lásd: E + "mgh" > *e-mg > *eng (engem) > en- és eg-.
(E formára más példák: dobb-an – dob-og; zizz-en – ziz-eg; lebb-en – leb-eg; stb.) [v.ö.: latin ego, mea, német Ich; ill. angol am, me, fr. aime] Az egyes szám második személy TE formája tkp. egy kibővített változata az *eng-nek. (Nagyon fontos a TE fogalma, mert elsősorban ehhez a személyhez szólunk, ha beszélünk.)
(Három személyragja van!!! [adod, adol, adsz]) A csettegő megszólító "T" + eng > *teng > ten és teg (téged; ten-magad, ten-fiad)
Hogy ez így volt e a különféle nyelvekben? Lássuk: Proto-IE: *eg'-, *eg'h- Meaning: pron. pers. 1 sg.
Hittite: uk, ug(g)a 'ich' (én) (Friedrich 232) Tokharian: A ñ-uk 'I' (én) (fem.) (Adams 265) Old Indian: ahám `I' Avestan: azǝm Other Iranian: OPers adam Armenian: es Old Greek: egṓ, egṓn 'I'; égō-ge 'I at least, for my part, indeed' Slavic: *āzъ, *ā Baltic: *aš, *eš Germanic: *ika Latin: egō
Már magában az indoeurópaiban is vegyes a képlet. Jelen van az en- és az eg-, ill. a belőlük alakult formák, ugyanakkor itt van a rámutató -az- forma is. Az Avesztában egyenesen "azǝm".
Праслав. *аzъ отличается своим вокализмом от родственных форм,...
(Az előszláv *аzъ hangzásában különbözik a többi alaktól.)
(Csak valószínűleg nem tudják, hogy miért...)
----------------------------------------
Proto-Baltic: *aš, *eš Meaning: I (én)
Old Lithuanian: eš Lithuanian: àš Lettish: es Old Prussian: as, es --------------------------------------- Proto-Germanic: *ika
Gothic: ik Old Norse: ek Swedish: jag Old English: ic English: I Old Saxon: ik Middle Dutch: ic Dutch: ik Middle Low German: ik Old High German: ih Middle High German: ich German: ich
De az a zseniális matematikai szisztéma amiről szóltál és a magyar nyelvet jellemzi, ezzel lesz tökéletes:
A legősibb névszókra (gyökökre) alkalmazott szabályos képzéséből létrejött véghangzó újabb szabályos hangi módosulásával létrejön egy új szó, amit pedig újra és újra lehet képezni az előbbiek alapján.
Ez a szisztéma biztosítja a képzők sokféleségét, amelyben mégis rend van.
A misztikus így benne ez a magyarázásra alkalmas matematikai hálónak létrejötte, nem pedig amit sokszor tévesen egy szó mögé társítunk.
Így is megvan a kapcsolat a nagysággal, csak egy szóbokor kezdő lexikai egységének részeként, melyből a méret, mennyiség, magasság szavaink származnak.
Kétségtelenül ebből lett a mágus szó is, hiszen a magból ered és belőle nő magasra élet. A magban minden benne sűrüsödik, amik vagyunk, leszünk, tehát a magban benne sűrűsödik minden, ami magunkat jelent.
de nem a magban van a "varázslat ebben az esetben sem, hanem magában az "m" hangban, hiszen azt képezzük valójában tovább. pl. M - i = magunk
Az "m" "birtokosjelzőnk vagyunk" tulajdonképpen.
A múltkor taglalt é -szavunkból jön minden, ami az élethez kell.
Az én szavunk tehát azt jelenti, hogy "Emm" mint "M" = É + m (birtokos jelző) = magam = emmagunk = önmagunk
em(magunk) azaz a középünk (egonk) - azaz a belső magunk felé húzást jelent itt az "m" - ez a birtokos jelző magyarázata
meder szavunk jelentése is közepet jelent, csak nem pontba tömörülve, hanem mélyedésbe- erről a d képzőnk gondoskodik.
A madár szavunkban szerintem így épül fel: ma+ dár - a szókezdő "ma": most és ma szavunk alapján a gyors mozgásra utal és ha belegondolunk ami most és ma van, az egy magunkhoz húzott időpillanat. A "dár" pedig - daru, dárda, tornyosul és turul szavunkból megfejthető: magasra törést, emelkedést jelent.
Van egy akaratlan hangunk, mely akkor keletkezik, ha hirtelen mozdulatot teszünk. Ez lehet megindulás, megállás, vagy pl. lökődés következménye is. Keletkezésének oka, a tüdő normál helyzetbeni laza volta. Ha hirtelen és váratlan helyzetváltoztatásra kényszerül, a benne lévő levegő ki akar préselődni, ám azonnal meg is akadályozzuk. A hang nyögésszerű, de annál valamivel rövidebb ideig tart. Leírható úgy, mint: "mgh", vagy "ümmgh", "umgh". Állatoknál is megfigyelhető. Ha egy kutya megbotlik, nekimegy valaminek, ugyanezt a hangot produkálja. Mondhatni általános. Mivel emberi hang is, természetesen nem hagyták ki az ősök a "szótárból". "mgh": általánosan mozgásra, cselekvésre utaló szavak és ragok keletkeztek belőlük. mgh-ödni > műk-öd-ni, (műk-öd-és, műk-öd-ik > ködik, kodik gyakorítók) mgh > megy > megyen > *me'en > mén > men-eg-ül > menekül > menekvés men-et-ék > menedék, men-ít > ment > mentés, menteni, mentő, mentes -------------------------------------
Ragként: pisz-mog, dőr-mög, pus-mog, "RR"-meg > remeg, pacs-mag (főnévvé lett) Kevés szavunk van ilyen toldalékkal.
Néhány esetben átalakult: der-med, för-med, i-mád; i-nog, zsi-neg, ver-nyog, düny-nyög
--------------------------------------- A törökben -mak, -mek igeragként maradt meg, angol: make = tesz, német: machen = tesz, latin: ago-egi-actus, görög-latin: machina = gép (mozgó-működő), és a magyarban: MŰG, ebből: műk-öd (-ni, -és, -ik, innen a -kodik, -ködik, és a -kódik, -kődik összetett ragok), Valamint: megy, ige, stb szavaink.
Szerintem a mag-gar eredeztetés sokkal kézenfekvőbb, hiszen a -gar szó ma is használatos, a jelentése tömeg, nép. Lásd a hun-gar szóösszetételt, amelyben hun-nép fogalmazódik meg.
A GAR a sumer nyelvben is ismert volt 'sok' jelentéssel, ami jól kiolvasható a kis-gar = lánc, sorozat ill. a kur-gar = prostituált jelentésű szavak értelméből.
Más népnevekben is találkozhatunk a -gar szóval kissé más alakban. Pl. ujgur, onogur
A sumérban a MAH (mag) 'kiemelkedő', 'legfőbb' jelentésű szó.
A mag- szó jelentése: tudós, ismeretekkel bíró jelentésű, lást mág-us. (magus » magos » magas) Amúgy a (növényi) MAG az élet hordozója, átvitt értelemben az élet "tudója".
"Tehát Muager annyit tesz, mint magyar."
Nem teljesen, mert a M(u)ag-er szó gyöke minden bizonnyal a mag- , melybe bekerült egy "u" hang valamiféle "tájszólás" szerint, az -er pedig cselekvést kifejező toldalék. (Főleg a germán nyelvben gyakori)
Lásd fish-er = halászó (ember)
roller = gördülő (eszköz/jármű)
singer = éneklő (ember) / énekes
fleischer = hús feldolgozó/árús, mészáros
writer = író (ember)
meder = víz(el)vezető
veder = víztározó edény
kever = körbe-körbe "forgat"
Ha így bontjuk a "Muag-er" szót, akkor az nem népnévből, hanem közvetlenül a MAG szóból származik (ahogyan a magyar is) és olyan emberre mondhatták, aki a tudását használta, gyakorolta, esetleg tanított, így "tudós" jelentésű.
AZ ÜST és a FÜST közt szerintem közvetlen kapcsolat lehet. Már csak ezen jó néhány "latin" szavak alapján is, természetesen mind egytől egyig színmagyar kifejezés amelyeket a nyelvünk már készre ragozott.
A szokásos történet : magyar képezte, magyar ragozta . A latin csak elváltoztatta.
USTILAGO : bizonyos növény neve ------ csak így fordították akkoriban, de ez azt a bizonyos üszög dolgot takarja. A növény (egyik) jellemzője hogy egy bizonyos gombafaj rátelepszik és ettől idővel szürkés/feketés részei lesznek, és ettől úgy néz ki mintha megperzselték/megfüstölték volna.
Van nyelvünkben példa a füstből képzett növénynévre, elég csak a FÜSTIKE dologra gondolnunk. De van FÜSTIFECSKE is, csak meg kell nézni hogy milyen.
Tehát a "latin" szó USTILAGO azaz FÜSTÖLGŐ pontosan.)) Csak odaát átírták, jól látszik benne a ragozásunk is.
USTUS : égetett, megégetett ------- F hangot tegyük vissza a szó elejére és megkapjuk már jól átláthatóan a FÜSTÖS szavunkat. FÜSTÖS--USTUS átváltoztatás odaát, a mi szavunk amit már ragoztunk is nekik.))
USTULO : éget, megperzsel, eléget ---------- Ez már ugye itt ige, és a magyar(abb) szó is az, mert az a FÜSTÖLŐ szavunk pontosan, épp egymás alá sikerült kerülniük ahogy itt írtam, még jobban látszik hogy mi ez.)) Azaz :
FÜSTÖLŐ ----USTOLO változott át a latinoknál, már letoldalékoltuk készre nekik, látszik ami látszik.
Szikrányi kétség sincs hogy a magyar nyelv építette fel ezt a szót is, a szó toldalékolása már önmagában eldönt mindent :
USTULANDUS : égetendő , perzselendő ---------------- FÜSTÖLENDŐ(S) .)) Mi ezt már nem szoktuk a végén melléknévképzővel használni, azaz a FÜSTÖLENDŐ -------(f)USTULANDU(s)
A latin itt keni-vágja a magyar beálló melléknévi igenevet.))
Azaz a FÜST fogalma szülhette az ÜST edényt. A füstös edényt.
Még valamikor Kiss Dénes mondott valami olyasmit hogy minden nyelv egy rontott magyar. Erre igen jól ráérzett...
Ismeretlen eredetű. | ⌂ A szóvégi g elsődlegesnek tűnik, amelyből a szóvégi k zöngétlenedéssel keletkezett. Az eredeti jelentés a 3. lehet, amely után az 1., 2. jelentés metonimikusan, az 5., 6. jelentés metaforikusan jött létre. A 4. jelentés azzal magyarázható, hogy ez a gyomnövény olyan gyorsan terjed, mint a tűz.
Akkor viszont nem lehet személynév ("Muager") is egyben.
-----
ÚESz: a magyarban ugyan nem bizonyítható, de a rokon nyelvekben megtalálható megfelelők alapján kimutatható ’test, törzs’ jelentése az alapszónak megőrződött. Egy ’törzs’ > ’maga’ jelentésváltozás hasonlóan más nyelvekben is megtalálható;
--
A mag - szavunk jelentése eligazít: vonatkozhat ma is dologra, vagy csoportra. Magunkra már csak akkor, ha tovább képezzük. Nyilván, hiszen ha már dolgot, csoportot is jelent, meg kell valahogy különböztetni a személyre vonatkozó jelentéstől.
Az eredeti jelentéséből specializálódott - ami a méret, mennyiség szavunk mi² névmás töve kaphatott egy ősi -énk képzőt amely ma melléknevet és birtokos személyragot alkot. igékből,: https://uesz.nytud.hu/index.html?displaymode=web&searchmode=exact&searchstr=mi&hom=2 - ebből az -nk végződésből lett azután g hang. Ugyanezzel a képzővel ismételjük meg a létrejött mag szóból a magunk szó kialakítását.
ÚESz:
Örökség az uráli korból. | ≡ Vog. (P.) män ’amely, ami’; osztj. (V.) mö̆γi’mi’; zürj. (Sz.), (P.) mi̮j ’ua.’; votj. (Sz.) ma ’ua.’; cser. (KH.) ma ’ua., melyik’; md. (E.) meźe, (M.) meźä ’mi, valami’; finn mikä ’melyik, milyen’; lp. (norv.) mī (mâ-) ’mi?, melyik?, milyen?; bármi’; – jen. mîɁ ’mi’; szelk. mi̮ ’dolog, áru’; kam. moɁ, mo ’amiért, miért’; stb. [uráli *mɜ ’mi; dolog’]. A rokon nyelvekben megfigyelhető szabálytalan tőmagánhangzó-megfeleléseket tekintve feltételezhető, hogy az alapnyelvben egy palatális és egy veláris változat is volt. Nyílt magánhangzós tőváltozatok hangsúlyos helyzetben mind a magyarban, mind a rokon nyelvekben kialakulhattak. ⌂ Eredetileg kérdő névmás volt, amely hangsúlytalan helyzetben határozatlan névmás lett. A vonatkozó névmási funkció alárendelő összetett mondatokban alakult ki.
hogy a g és a gy hang, bár írásban hasonlít ugyan, de egészen más hangok, s a "g" betűnek nincs köze a "gy" hanghoz. Ha "magyar"-t akarsz, akkor ne "magar"-t hanem pl. "madjar"-t keress! Stb."
-----
Szakirodalom!
El tudom képzelni, ahogyan attól rettegtek anno az idegen nyelvű jegyzetet készítők, hogy hogyan is fogja definiálni majd az utókor az egységesített és egyetemesített hangmegfeleltetési törvényeket a magyar nyelvre vonatkoztatva. Szegény Magornak nincs esélye, hogy a magyarhoz valami köze legyen (de csak nálad!).
( A bognak sincs köze a bogyóhoz, a meggynek sem a maghoz, meg a makkhoz mert finnugrizmusba bugyoláljátok az értelmet, pedig nem bonyolult.)
CALL : hívás, (fel)szólítás, hívójel, kiáltás , madárfütty, nevez, nevén szólít, kereslet, hívó szó, hivatás, licit ------------------------------------- Ha hívunk valakit, legfőképpen SZÓLunk neki, ez a pontos magyar szavunk hogy SZÓL . Megáll a tucatnyi jelentés mindegyikére szinte, a C kezdőhang itt SZ hangot takar eredetileg. SZÓL---CALL formára alakult át.
Ugyanakkor a fenti szavunknak egy másik átírása is van, pontosan ugyanerről SZÓL itt is minden :
SAY : mond, mondóka, mondás, kijelent, közöl, szól , említ, beszél ------------------------ Újfent a magyar SZÓL van előttünk, csak itt másképpen átszerkesztve. Ugye ne feledjük hogy SZÓ az amiből SZÓL dolog születik, azaz már ez a rövid szó is magyarul van toldva . De egyéb (akár hosszabb) formák is világszerte megtalálhatóak : A "köszönt, üdvözöl" SALUTE az SZÓLÍT , akire ráköszönünk megszólítjuk. A ragozás önmagában eldönt mindent. Mert magyarul van. SZÓ--SZÓL--SZÓLÍT Ez valahogy nem angol/latin szóképzés szerintem.))
A török nyelvektől kezdve a szindi nyelven át, a kínaitól egészen Óceániáig megvan a szó, még a szundanéz nyelvben is jelen. Már a tamil nyelvben is COL ami a SZÓL megfelelője egy az egyben, azaz már itt is toldva van a SZÓ dolog.
USAGE : használat, szokás, kezelés, gyakorlat ------------- Tehát ŰZÉS amiről beszélünk. Most nem kergetünk senkit , hanem sportot űzünk, vagy foglalkozunk behatóan valamivel, mondjuk iparűzés folyik stb...
ŰZÉS--USAGE formára módosult , magyar képezte és magyar ragozta elejétől a végéig.
CURVED : ívelt, görbe, hajlított ----- KÖRÍVELT a szavunk pontosan csak lecsaltak 1-2 hangot belőle. A "latin" CURVUS meg a KÖRÍVES pontos megfelelője, csak át van írva, de nagyon jól látszik már ha ennek ismeretében hasonlítjuk össze őket. Összetett magyar kifejezés képzővel.
A katalán REVOLT az első szótagot lehagyta, ez is a (kö)RÍVELT szavunk.)) Viszont van egy hasonló ezekhez ami nem pont ugyanez már :
Például a francia COURBE és más immár B hanggal megírt társai. Ez pontosan a GÖRBE vagy KÖRBE szavunk. És itt is teljesen nyilvánvaló a hangalak magyar nyelven történt képzése...
Nem egyszer hallottam és olvastam azt, hogy a magyarok nem tudnak filozofálni, mert nincs és nem is volt soha épkézláb filozófusuk.
Ez azt bizonyítja -egyesek számára- hogy elmaradott gondolkozásúak vagyunk.
Pont fordított a helyzet.
Nekünk nincs szükségünk arra, hogy állandóan a helyünket keresgéljük a világban, mert a nyelvünk által öntudatlanul, de készen megkapunk minden eligazítást.
Csak komolyan kell vennünk, hogy a nyelv mit üzen a számunkra.
Továbbra is latin, de most angolosan . Azaz jobbára hibrid latinos angol, amelyek valójában képzett magyar kifejezések :
NON-ELECTIVE : nem választott (személy, dolog,stb...) ------------- A "NON" az voltaképp a NEM szavunk kis módosítással. A második szavunk elé helyezzük vissza első helyre az amúgy odavaló V hangot és jóformán majd kész is így már a magyarul készre ragozott NEM VÁLASZTVA kifejezésünk.
NEM VÁLASZTVA ---NON (V)ELECTIVE változtatták el. ELECT még csak VÁLASZT ami már így is toldalékolt, viszont ebben még nincs meg a --VA ragozásunk, amit az angolban itt épp az "IVE" képvisel.
BUILT : épült... (ház, bármi, stb...) -------------------- Bizonyos múlt időkben használt formája a "build" dolognak, a BUILT az pontosan az É-PÜLT szavunk lesz. Az "É" kezdőhang visszahelyezése után már szuperül látszódik az amúgy többszörösen ragozott szavunk, amely végén a múlti idő T-je található.
Az "É" meg eléggé kell ide a szóba, hiszen a szótő itt az ÉP , ami az ÁP közvetlen rokona. Bárkinek/bárminek az ÁPOLÁSA annak ÉPÜLÉSE melyet szolgál. Na de vissza a szavunkra :
ÉPÜLT ---BUILT formára módosult. Itt egyszerűen minden magyarul ÉPÜLT fel.))
EVOCATOR : előidéző, felidéző, szellemidéző ------------ Már megint a kezdőhangos trükk. Tegyük már vissza a szó elejére azt a H hangot. Hoppá.)) Igen, ez a HÍVOGATÓ szavunk egy az egyben. EVOCATIVE lehet a HÍVOGATVA. Nagyon ügyesen toldalékol az angol itt is magyarul.
ALIVENESS : elevenség, élénkség, fogékonyság --------------------- Kissé túltoldalékolva ez az ELEVENES szavunk, ÉL gyökű/szótövű kifejezés, a többi jóformán már ragozás (magyar) .
Azaz ELEVEN-ES változott angolban ALIVENESS formára, a rövidebb ALIVE----ÉLVE átírása mindent alátámaszt. Nem mellesleg ebből tudhatjuk hogy a LIVE is ebből van, csak itt már megint kezdőhang elhagyásos a sztori.
Ha visszatesszük akkor "ÉLIVE" az a "live" , mert ez az ÉLET szava, azaz pontosan az ÉLVE szavunk ez !...
ÉLVE--(é)LIVE , magyar képezte/ragozta. Így születnek ezek az "idegen" szavak hogy magyarul épülnek fel.))...
Ez jól megvilágítja, hogy mi köze is lehet Borsu v. Borsod, Böngér kun vezér fiának a későbbi jászokhoz, aki Kiev alatt csatlakozott Álmoshoz.
"Böngér fia Bors „a nagy számban összegyűjtött parasztsággal a Boldva vize mellett várat építtetett; ezt a nép Borsodnak hívta azért, mivel kicsiny volt."
Ez a tájnyelvi stílusjegy beleillik egy mintázatba. A probléma ott, van, hogy egy sok-sok évszázaddal a jász betetelepülések utáni mintázatba illik bele.
Tehát tehinthetjük ezt a besenyők-kunok 9-10. századi magyarnyelvűségének viszonylatában közvetett bizonyítéknak. Ezt a feltevést erősíti, a székelyek máig megmaradt ősi nyelvjárása, ugyanennek a szónak tekintetében.
"Sem Honti László sem pedig Mészöly Gedeon viszont nem vette észre, hogy ez a fajta szemantika és stílustörténet igazából a jászság máig élő nyelvezetére mutat.
Amely persze a kódex keletkezését tekintve, igencsak elgondolkodtathat minket a jászság valódi eredetéről és kronológiájáról!"
Ha a Halotti beszéd isá - szavának magyarázatára gondolsz, azt azóta elvetettem, mert felül írta egy sokkal valószínűbb, amely a Honti László féle magyarázatnak bizonyos aspektusait figyelembe veszi, más - kézenfekőbb aspektusokkal viszont kijavítja. Ennek az etimológiának valóban nics köze, a jász népnév etimológiájához.
A Halotti beszéd keletkezése 1192 és 1195 közöttre tehető, III. Béla uralkodásának végére. A Pray-kódexben található, amit a Borsod vármegyei Boldván az Árpád-kori bencés monostorban írtak.
Boldva a Bükk-hegység lábánál fekszik, a Bódva folyó mellett.
Fel kell hát csapni a Büki tájszótárt és mindjárt kiderük az ýſa szó eredete. Ebből következik, hogy a Halotti beszéd egy tájnyelven íródott szöveg.
CzF.: "Népnyelven h nélkül is isz, iszen."
Eszerint a legvalószínűbbnek az látszik, hogy az ýſa azt jelenti, hogy hisz+az → hisz+'a vö:A biza összetett szó. | ⌂ A biz + a¹ (→az¹), ill. e¹ (→ez¹) mutató névmásokból. - Hasonlóan a Mészöly Gedeon szerinti értelmezéshez.
"az isa értelme: ’Az isá mint ’ecce’ jelentésű mutatószó, olyan alkalmazású, mint az íme (vagy ímé). Az efféle mutatószó végén, mint az íme (im-e!), ugyanolyan indulatszó van, mint az itt-e!, ott-a!, ez-e!, az-a!, ihol-e!, a hol-a! stb. mutatószavakon. Az isá szót is így kell tehát elemeznünk: is-á, s ennek végső á-ja mutató értékű indulatszó. Az is- és -á rész egymástól eltérő hangrendje is mutatja, hogy az isá két szónak az összetétele: is + á!"
Honti László: A Halotti beszéd isa szavának kutatástörténete és etimológiája 273
Sem Honti László sem pedig Mészöly Géza viszont nem vette észre, hogy ez a fajta szemantika és stílustörténet igazából a jászság máig élő nyelvezetére mutat.
Amely persze a kódex keletkezését tekintve, igencsak elgondolkodtathat minket a jászság valódi eredetéről és kronológiájáról!
Tehát így szólnának a modatok, korabeli régies, ám megrövidült névelőhasználattal:
"Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk: Hisz'a por és hamu vagyunk."
"Hisz'a, egy ember sem kerülheti el ez vermet, Hisz'a, mind ahhoz járó vagyunk."
A szókezdő h-betű elmeradását a bükki nyelvjárás sajátossága igazolja:
"köszörüléskor a kés feltüremkedett éle’. Në köszörűd annyit aszt a ki͜ëst, iszë má sargya van!"
"Mit palázulod mindig aszt a szëgin fejji͜ërnípet, iszë nëm árt as sënkinek!"
"Minek mënti͜ë el a bu͜odba kënyi͜ëri͜ër, iszë mi͜ëg ithon izs van ölig?"
Büki tájszótár Írta BALOGH LAJOS Második, bővített kiadás Kiadja: Bük Város Önkormányzata és a Magyar Nyugat Könyvkiadó Bük – Vasszilvágy 2016
185. , 104. , 110.,
A jász nyelvjárást vizsgálva pedig nagyon könnyen rájöhetünk, hogy miért is vonódhat össze egy szó az utána áló névelővel:
Ez a nyelvi sajátosság egyúttal azt bizonyítja, hogy 1192 és 1195 között már kvázi jász tájszólással beszéltek-e területen!
A szóösszevonások stílusjegyei hasonlóságot mutat e-tekintetben a mai székely nyelvjáráshoz, ami kicsit bővült már.
ejsze, ejszen
"Megyénkben a faluturizmus sikeres terjedésével, a farkaslaki esethez hasonlóan - rovatukhoz mostanában eljutott információk szerint - több székelyföldi településen is szoktak érdeklődni a turisták az ejsze, ejszen szó jelentése és eredete felől. Az ejsze, ejszen tájszó eredete a hisz ige egyes számú első személyű hiszen alakjára vezethető vissza. A hisz egyik jelentése, a 'vél, gondol, feltételez' közel áll az ejsze szó néhány nyelvjárásban ma is használt jelentéséhez: talán, úgylehet. Szótörténeti és nyelvjárástani kutatások szerint a hiszemből alakult hiszen formának a régiségben ilyen változatai keletkeztek: iszen, íszen, isz, 'szen.A dehiszenből alakult ki a deiszen, dejszen, abból pedig az ejszen, ejsze. Ballagi Mór értelmező szótárában (Pest, 1867) olvasható például ez a mondat: Dejszen abból nem lesz semmi. Vagyis: Úgylehet abból nem lesz semmi."
Forrás: Komoróczy György: Ejsze szavunk a faluturizmusban. Hargita Népe, 2002. augusztus
Képzett magyar szavak ezek is. Újlatin nyelv, francia :
ROULLE : karika ----------------- Szólevágásos esettel állunk szemben. A szó elejére visszahelyezendő egy GU szótag és innentől érteni fogjuk (magyarul) a francia, német, svéd, angol, stb. szavakat is ezzel kapcsolatosan.
Mert GURULÓ---ROULLE változott át. Viszont a magyar toldalékolás továbbra is a szóban van.)) Ebben is ott van ám : ROULAGE : gördülés, szállítás, gurítás ------ Ez a GU nélküli GU-RULÁS szavunk így pontosan. A szó végi "AGE" úgy figyeltem meg hogy mind a franciában, mind az angolban gyakran az igéink végén lévő --ÉS/--ÁS képzőnk.
GU-RULÁS---ROULAGE változott át. A latin "ROTA" ? ... GU-RÍTÓ GU nélkül, ennyi a sztori.))
ÉTAGE/ÉTAGÉ : emelet, szint, fok, fokozat, és most figyeljünk jól mert még : réteges ------------- És ez itt a kulcsszó ami kell nekünk. RÉTEGES ------ÉTAGE átváltoztatás történt meg, csak a kezdő és a záróhangot lekapták róla. És ez mind passzol értelmileg az emeletekre, szintekre is mert rétegesek.
HISSAGE : felhúzás -------------- A pontos szavunk a HÚZÁS és éppen ez van kint a franciáknál is elmódosított alakban. HÚZÁS---HISSAGE változott meg. HÚZ--HISS és az --ÁS toldalékunk AGE lett. ZS-vel ejtik. Magyar nyelven képzett/ragozott szavak , csak átírt külsőben...
És ez még a világ másik felén, Polinéziában is megvan :
A maori nyelvben kettő igen érdekes szó is található. Hegycsúcsra/hegytetőre mondják hogy TAUTARA vagy KEO alak. Első nyilván a TETŐ szavunk, sőt talán épp a már toldott TETŐRE. A második meg a KŐ lehet, elég csak arra gondolni hogy Magyarországon is hány hegycsúcs van XXX-KŐ néven megnevezve.
Istállós-kő, Bél-kő, Cserepes-kő, Három-kő és lehetne még sorolni bőven...
Mindent és az ellenkezőjét is elő lehet adni azokban a dolgokban, ahol kapcsolatot lehet kimutatni. A hazai tudományos felfogás ebben többnyire aláfekszik a külföldi értelmezéseknek. Így lehet az, hogy a nyilvánvaló kapcsolatot mindig a rossz végéről értelmezik. Pl. a fu népekhez való kapcsolódást. Ugyanez a szolgalelkűség figyelhető meg az idegen nyelvű kapcsolatokban is, ott is mindent, ami nincs meg a többi fu nyelvben, csak átvehettük a türköktől, vagy szlávoktól.
Eszükbe sem jut pl. hogy akár fu-nak definiált alapú szavak mentek át közös jelentéssel más mai nyelvcsaládokba, vagy, hogy a magyar nyelv olyan területen alakult ki, amely ősileg kapcsolatban volt ezzekkel a területekkel, a többi fu nyelv pedig nem.
Millió példa van ezekre: ég szavunkat pl. az ÚESz így határozza meg:
ég² A: 13. sz. eleje/ eget (KTSz.); 1493 k. Eeg (FestK. 383); 1863 ėg (Kriza [szerk.] Vadr. 465) J: 1 13. sz. eleje/ ’égbolt | Himmel’ # (↑); 2 1372 u./ ’levegő | Luft’ (JókK. 96); 3 1372 u./ ? ’mennyország | Himmelreich’ (JókK. 63), 1519 k. ’ua.’ (DebrK. 122); 4 1550 u. ’lehelet | Atem, Hauch’ (KolGl.) Sz: égi 1493 k. eegy (FestK. 225)
Örökség a finnugor korból. | ≡ Zürj. (V.) si̮ne̮d ’kigőzölgés meleg időben, meleg pára a szabadban’, (P.) ’levegő’; finnsää ’időjárás’ [fgr. *säŋe ’levegő’]. ⌂ A magyar é (< *e) kialakulását a fgr. *ä hangból valószínűleg a tővéghangzó eltűnése és a szókezdő magánhangzó hangsúlyos helyzete magyarázza. A szó végi g a fgr. *ŋ (> *ŋk) folytatója; a magánhangzós szókezdethez vö. áll¹, →avik¹ stb.
Szőke szavunkat meg, hát nem pont ugyan így?
Szőke: A szócsalád alapja, a →sző² valószínűleg örökség az ugor korból. | ≡ Osztj. (V.) säŋki ’világos, tiszta; éles, vakító; fény ‹égbolté v. tűzé›’, (DN.)sȧŋkə ’világos, tiszta; fény; világosság, világ’ [ugor *säŋɜ ’világos, tiszta’]. ⌂ A szóvég kialakulásához vö. →nő², →sző¹ stb. A szó eredetileg a világosabb színárnyalatok jelölésére szolgált.
Ég: osztyákoknál óg, och, nok, noch, a török családban kük, jog, jük, jïg, ög stb
És lássuk az ultima ratiót!
"A törökös ogur – a tíz számnévvel kiegészítve onogur – név a hun szövetség egyik ágát, török–szkíta népek társulását jelölte. Az ogur név jelentése Golden szerint az ótörök oğus (ág, ágazat, atyafiság, rokonság) szóra megy vissza.[1] Az onogur név eszerint tíz (nép) ágazata értelemmel bír." Wiki
Az ág szavunkat hogyan definiálja az ÚESz? Bárki leellenőrízheti:
Ág: Valószínűleg örökség, az egyeztetés azonban vitatott. | 1 Örökség az ugor korból. | ≡ Vö. vog. (T.) taw ’ág’; osztj. (VK.) jăγi̮ ’ág okozta görbület, bevágás ‹pl. a deszka szélén›’ [ugor *ϑaŋɜ ’ág, gally’]. ⌂ A magyar szókezdő magánhangzó a szókezdő ugor *ϑ szabályszerű megfelelése; vö. még →akaszt, →ázik stb. 2 Örökség a finnugor korból. | ≡ Vö. finn hanka ’kampó; evezőtartó villa’ [fgr. *šaŋka ’ág, gally’]. Ennek az egyeztetésnek az a gyenge pontja, hogy a finn szó esetleg germán jövevényszóként is magyarázható; vö. norv. (ónorv.) hár ’evezőtartó villa’ [germán *hangu ’ua.’]. ⌂ A szó eleji fgr. *š- > m. Ø hangváltozáshoz vö. →apad, →arat stb. A szó belseji *ŋ, ill. *ŋk > m. g hangváltozáshoz vö. →agg, →mög stb.
Ég, ág és szőke, valamint az ősz szavunk közös eredetű. Nem csoda, hiszen a nap is hét ágra süt. Heted íziglen szokás visszavezetni az ősiséget is. Az idő múlását az ó, vagy ős, vagy agg szavainkkal tudjuk érzékeltetni.
Ami fiatal az sületlen, vagy süldő, aki öreg az ősz, vagy ős, vagy agg.
A magyar ugra, ugor szó valójában fu etimológiával ugyanolyan jelentésű és formájú, mint a török. Mindkettő jelenthet ágat, sőt, égit, fénylőt is.
