hencser – ‘heverő’. Mintegy százéves elvonás a hangfestő eredetű nyelvjárási hencsereg, hencseredik igékből, amelyek a hempereg, hengerít, hentereg rokonságába tartoznak.
köntörfalaz – ‘kertel, mellébeszél, hímez-hámoz’. Az ikerszó-szerű köntöl-farol (‘kocsi az úton ide-oda csúszik’) összetételből való, s így értendő: ‘nem egyenes úton jár a beszéde’. A tisztázatlan eredetű köntöl jelentése: ‘‹kocsi› oldalt csúszik’. Ennek elhomályosulása után afarolnépetimológiás úton vette fel a falaz formát.
gönc – ‘összedobált vagy batyuba kötött ruhanemű’; ‘ócska ruha’; ‘limlom, kacat’. Alighanem elvonás egy tájnyelvi göncöl (‘gyömöszöl, gyűr’) igéből.
Nemzetközi szócsalád a késői latin cancellarius (‘bírósági tisztviselő; hivatalvezető’) nyomán, a cancelli (‘rácsozat, kerítés’) szóból. Az elnevezés eredetileg arra utalt, hogy az illető tisztviselő a bírói emelvényt elkülönítő rácsnál foglalt helyet.
"...manysi, mencsi). Ez történetileg azonos a magyar népnév magy- előtagjával, eredeti jelentése 'ember, nemzetség'. "
---
A manysi név valódi eredete nem olyan eredeti.
A Marót egy dinasztikus név, a Mén szó pedig az ős-szkítában, az óperzsában és magyar nyelvvel rokon nyelvekben férfit jelent. A magyar nyelvben a lótartásban ismerjük ezt a szót, ott is a hím nemet jelöli. Milyen érdekes, hogy az angol és a német nyelvben a man (kiejtve men) is férfit jelöl. Megtaláljuk ebben a formában az ógörög, szanszkrit és a perzsa nyelvben. Egyszóval az indoeurópai nyelvekben. Egy újabb bizonyíték, hogy semmi közünk a medvetotemeket imádó finnugor nyelvcsaládhoz. Tehát a ma magyarnak ismert nép klasszikus európai nép.
MÉN, (2), fn. tt. mén-t, v.~ět, tb. ~ěk, harm. szr. ~ev. ~je. Hím ló, vagy szamár, ép, heréletlen állapotban, alsóbb nyelven:monyas, v. csődör. Ha különösen tenyésztésre használtatik: hágó mén. Költői nyelven jelent általán paripát. Szilaj méneken száguldozó vitézek. „Bár miként kiáltoz, hő ne! hő ne!
Húzza őt a csepegőbe méne.“ Cz. Remete Péter. Mi e szó elemzését illeti, valamint monyas a mony, csődör a cső, (csév, csék) gyököktől, mint ezen hímállat lényeges jegyeitől vette nevét; valószinűen a mén szóban is oly minőség alapfogalma rejlik, mely a hímállat tulajdona. Véleményünk szerént gyöke azon me, melyből a megy, és men származnak.A me oly tiszta gyök, mint a tesz, vesz, lesz igékben a te, ve, le, mint a me-het származékából kitünik. A me gyökből keletkezett az igeneves meő v. mee, öszvevonva mé, mint veő, vő, vé; neő, nő, né; fe, feő, fő, fé, az n pedig kifejlett hang, mint né-ből lett nén, té-ből lett tén, pl. ténfěreg, így lett az eleve eleven, mereve mereven, halava halavan halavány, ő ön, é én (ego), ké kény, s több mások. E szerént mén am. menő, (kanczára menő), hágó, mely utóbbi szó ez értelemben szintén divatozik.
"magy- továbbra is az ugor *manc-ból jön és a manysi és mant' elnevezésekkel rokon továbbra sem kezdtél semmit."
---
Nem véletlenül, nehéz dió. Még nem foglalok állást ez ügyben. Nagyon erős fogalmi kapcsolódások vannak, de túl sok tényezős lehet az eredet attól függően ol. hogy személynév erdetű-e a szó, vagy ez kizárható. Ha kizárható, akkor nem egyértelmű, hogy a MA, vagy a MAG gyök tekinthető-e, a szó véghangzóitól megfosztott részének. Igaz, a kettő nyilván összefügg, de nem mindegy.
"Ma" az a mozgással kapcsolatos gyök, a "Mag (mad)" pedig a közéhez való tartozáshoz, viszonyhoz, vagy közép által meghatározott mozgáshoz (medence, meder, mer, mér, meredek stb. mély/magas, madár) kapcsolódik.
Mint olvashattad, van egy rakás ilyen végződésű sztyeppei nép és a magyar szóképzésbe is jól beleillik. Miért jelentene más mint azokban? Véletlen egybeesés lenne ez a véghangzó ennyi töménytelenül sok népnévnél? Nem logikus.
Inkább ez logikus a véghangzókat tekintve:
A gar, gor, gur népnév végződések a nép szót jelentik. Nemzetközivé vált jelentésű rokonértelmű szavak tömkelege mutatható ki, különböző nyelvekben.
Ehhez kapcsolódik: . Az -or, -ar nemzetközi névszóképző (áradatot, sokasághoz tartozót jelent).
A hungarus népnév megfejtésére tett kísérlet:
Latin képzőjétől megfosztva népnevünk így néz ki: HUN + GÁR, esetleg HUNG + ÁR
"Ugin népnév Victoris Tonnennensis episcopi chronica (447-567) [33] sorai között is felbukkan, amely 515-ből beszámol egy Kis-Ázsiába törő Ugni nevű népről,szabirokkal szoktak azonosítani. Ez annál is inkább figyelemreméltó, mert József király levelében a szabir és ugin testvérnépek; nem túl meglepő hát, ha egy külső szemlélő az egyikre a másik nevét használja. Szent Izidor 600 körül viszont a hunokat nevezi hugnos néven (a kézirat egy XII. századi másolatában már ungros alak szerepel). Nincs kizárva, hogy az ugin alak onogurt jelöl, az agiôr pedig ugort. (Az onogur és az ugor Priszkosz rétornál és Zakariás rétornál is két külön népnév.) Itt bizony megint sorra a Zakariás rétornál szereplő hun népnevek jönnek elő, természetesen a kazárokkal együtt.
József király levelében ez szerepel: Apáink nyilvántartásában azt találtuk, hogy atyáink egyikének, Togarmának tíz a volt (a nevek egy részének elmásolása valószínű!), s ezek név szerint a következők: 1. Agiôr 2. Tirôsz 3. Avôr 4. Ugin 5. Bizel 6. Tarna 7. Kazar 8. Zagur 9. Balgôr 10. Szavvir (szabir).
Természetesen a fenti listákon szereplő népnevek között semmilyen okoskodással nem találhatunk sem kirgizeket, sem kimakokat, sem tatárokat vagy mongolokat. A mai értelemben vett török népeknek semmi nyoma. (Az egyetlen esetleges turk névről tudjuk, hogy a törököknek nem is eredeti neve! Az arab fordítással való összehasonlítás után egyébként is valószínű, hogy a turqi név uturgurt vagy kuturgurt takar.
Joszef Ben-Gorion világosan megírja, hogy a listán szereplő népek mindnyájan nyugaton élnek , megjegyezvén, hogy azért valamelyikük az Etil mellett lakik , de ettől keletre aztán egyikük sem.
Ha egyébként a fenti listák népneveit szemléljük, feltűnő, hogy csak úgy hemzsegnek köztük az ar, -gar, -gur, -gor, -gher végződések. Ez azért érdekes, mert ebbe a sorba nemcsak az ungar név illik bele (mint ahogy szerepel is benne) a szintén itt szereplő besenyők kangar nevével együtt, hanem akár a magyar, magyer, megyer vagy magor is.
Momentán a bolgár név későbbi Bulár, Buljar, Biljar, Belár és bojár alakjai is feltétlenül eme -gar, -ger tagok g -jének lágy voltát támasztják alá. (Arról nem is beszélve, hogy az igazi török népnevek között ez a fajta végződés nem jellemző. Ezek jobb ára -k, -g vagy -z végződésűek, az egyetlen ujgur a többiek közül egyikhez sem köthető! Ez a név pedig akár a manicheus térítéssel is keletre kerülhetett. Az ujgurok valamikori nyugati származását erősítik meg a Hszincsiangban nemrég feltárt, négyezer évnél idősebb kaukazo-europid múmiák is.
MÁLÉ, (1). Ez értelemben legrokonabb hozza a hellen μελ s latin mel, de gyökelemben (ma v. mah) rokonok a szláv mad med, és s magyar méz is. Alapfogalom benne a maholás, mintegy mohó evés, valamint az édes szó, am. étes, azaz különösen enni való, vagy pedig az ínyeknek tetsző; málé is am. máholni, majzolni való; tehát ma v. mah v. máh gyöke egy eredetü a tátongást jelentő szókgyökével. V. ö. MAH, v. MÁH gyök. Ide sorozhatjuk az édes bogyóju málna szót is, mely valószinüleg onnan kapta nevét, hogy sok málja, azaz édessége van más bogyókhoz képest; 4) Mállik, am. szétfoszlik, részei egymástól szétomlanak; mi történhetik koptatás, dörzsölés, rágás által stb.; az utolsó értelemben tehát am. máhollik, mintegy rágás által foszlik, morzsolódik. Alapfogalomban és hangban rokon hozzá: válik is, mely szintén valamely egész részeinek oszlását, szétszakadását jelenti. Az m, mint tudjuk, a rokon szervezetü v hanggal többször fölcseréltetik. A kettős l, mint több szavainkban, csak nyomatosság végett, és tájszokásból csúszott be, az egyszerű málik helyett. Hogy a va gyök a tátást, nyilást jelentő ma gyökkel több származékaiban egy értelmű, erről l. VA gyök.
VA, elvont gyöke vág, váj, vál, válik, vás önálló szóknak, és származékaiknak, melyek szétnyilásra, elszakadásra vonatkoznak.
Még csak ennyiben sem vitázunk. Tény hogy a mozgásból indul (amelynek a közép (origó) fogalmához van köze, maga az "m" birtokos jelzőnk egy visszahatás visszahajlás!!!), viszont a végleges szó (szavak) értelmében ott van az elválás is kettős jelentést hordozóan. Én csak be akartam bizonyítani, hogy magyarul levezethető pont az az etimológia, amit latin-szláv eredetűnek tartanak, mert ami a latinra érvényes, az a magyar értelmezésre még sokkal jobban (szláv közvetítés, ahol semmi értelme - pedig kilőve).
Gondolat ébresztő az Éva név származását illetően.
A közhiedelem szerint héber eredetű.
Elgondolkoztató, hogy a magyar ív, év, ívás szavaink gyöke megegyezik ezzel a névvel.
Lüken Henrik:
"Testi eredetét tekintve az asszony nem új alkotás által a földből származik, mint a férfiú, nehogy az emberi teremtmények már eredetüket illetőleg különböző fajokat képezzenek ; hanem egy és ugyanazon anyagból, sőt a férfinek egyik alkatrészéből képeztetik, úgy hogy igy az emberiség teljes és önmagában bevégzett egységet képez, mely az Isten szelleme által ihletett egy és ugyanazon törzsből származott. A férfi oldalából, oldalcsontjából, tehát legbensőbb lényéből lön alkotva az asszony. És hogy ezen hagyomány ősidőtől fogva mily élénken él a népek emlékezetében, azt minden világrész pogány népeinek mondái mutatják.
A déli tenger szigetein ugyanis, majdnem általánosan elterjedve él azon hagyomány, hogy az első asszony a férfi oldalbordájából alkottatott és még neve is Ivih, vagy Iva, a mi egyszersmind csontot is jelent. Az erre vonatkozó hagyomány pl. Taheitiben ekképen hangzik: „Taaroa (az Isten, és első lény) egy napon a vörös anyagból alkotott és Aräa-nak nevezett férfit magához hivá. S a mint eljött, mély álmot bocsátott rá ; alvás közben azután kivett egyet iviből vagyis csontjaiból, és ebből alkotta az asszonyt, a kit azután a férfinek feleségül adott.“ Újseelandban azt mondják» hogy az istenek, miután az első embert megteremtették, az asszonyt oldalbordájából alkották, és Hevihnek nevezték el. Ugyanezen monda Amerikában is meg van: „Purrunaminari“ (a maipurok istene és őslénye az Orinocónál), igy szól a monda, „először a férfit teremtette és midőn az elaludt, kivette oldalbordái egyikét és alkotá belőle az asszonyt. Erre fölkelté őt és mondá : íme nézd az asszonyt ! “ Ép ilyen, vagy ehhez hasonló mondák találhatók még Mexikóban, Guatemalában a quicheknél, sőt egyebütt is. Haiti lakói azt tartották, hogy a nő a férfi egy daganatából keletkezett ! ) A potovotamik Ejszakamerikában azt mondják, hogy a nagy szellem először földből két férfiút (fehéret és vöröset), azután ezek oldalbordáiból két asszonyt alkotott. Ugyanezen hagyományt az óvilágban is, habár nem is mindenütt egyenlő tisztán megőrizték. így az ős germánok beszélik kosmogoniájokban, hogy Imir, az ősóriás (A Talmud szerint Éva teremtése előtt Ádám is hatalmas óriás) egy napon „álomba esett és izzadott, a midőn balkarja alatt az első emberpár (t. i. Buri, az első nemileg megkülönböztetett ember a milyen Ádám Éva teremtése után, és felesége Besla) jött létre.“ A görögöknek, kik azt tartották, hogy Demeter, a „földanya“ lénye, Pelops (t. i. „földember“ v. ö. Ádám) vállcsontjából vagy bordájából (a monda e tekintetben változó) keletkezett, s a mely elvesztett csont azután Pelopsban egy elefántcsontból valóval pótoltatott, melyet mint ereklyét Elisben még későbbi időben is mutogattak; még egy ilynemű közmondásuk is volt: „Az asszonyok oldalbordák.“ Épen igy mondják az indiaiak, hogy az első asszony lénye, Siva őslényök Kali nevű felesége, ki a bűn jelenlegi (adami) korszaka fölött uralkodik, férjének egy csontjából keletkezett; miért is az idő végén, a midőn uralma megszűnik és ő meghal, férje, mint hiszik e csontot mint sajátját ismét visszaveszi. Még csak az ó-calabrok, Afrika nyugati partvidékein lakó néger nép, egy mondáját akarom fölemlíteni, mivel benne e hely is előfordul : „Nem jó az embernek egyedül lennie,“ s mivel e hely föntebbi értelmezése ebben is megerősítést nyer. A monda igy szól : „Abasi Ibum (az Isten) minden dolgot megteremtett a földön, csak az embert nem ; mivel az ember Abasival fönt, az ő városában, az égben élt (t. i. a paradicsomban). Egyszer igy szólt hozzá Atai (Abasi női fele) : A dolgok meg vannak teremtve és jók. Ott van a föld, itt az ég, a melyben mi lakunk. De egy fő hiányzik abban a mit te teremtettél, és ezen csak az ember segíthet... Abasi most egy férfit vesz, és a földre helyezi őt. De azt mondja neki, hogy azt sohasem szabad kivánnia, hogy lent ételeket találjon (v. ö. a tiltott fa), mert akkor többé nem fog följönni s Abasijáról meg fog feledkezni. Azután Atai szól hozzá: „Nem jó az embernek egyedül lennie, szüksége van asszonyra.“ Abasi erre az asszonyt helyezi a földre ; inti azonban őt, hogy a férfiúval ugyanazon nyugágyat ne használja. Társaságban élnek, és ha az étkezés ideje eljött, mindkettő fölszáll (t. i. égi étket élveznek az élet fájáról a paradicsomban). Atai az asszonyhoz szegődik. Nevezz engem barátnődnek, mondja ő. A vidék melyen laktok szépnek látszik. De hogyan van az, hogy ti étkeket esztek, melyek nem a tieitek és a melyeket kezeitekkel magatoknak mégis ti magatok is megszerezhetnétek. Az asszony válaszol : Igaz a mit te beszélsz ; de Abasi tiltja nekünk azt kívánunk, hogy saját étkekkel bírjunk, mert akkor mi Abasiról megfeledkeznénk s Abasi haragudnék reánk. A barátnő (v. ö. a paradicsomi kigyó) erre azt mondja : Nem fog haragudni, semmit sem fog szólni. Barátnőjének ezután kapát, magot és gyümölcsöt ad, és megtanítja burgonyát termeszteni. És az étek mindenütt bőven sarjadzik. Éjfél körül felemelkedik nyughelyéről a férfi s közeledik az asszonyhoz ; Abasi haragudni fog, mondja a nő. Nem fog haragudni, válaszol a férfi. S habár haragudnék is, parancsai már meg vannak szegve, mivel megmíveltük a földet ; vessük meg tehát többi parancsait is. És az étkezés órájára nem mennek többé Abasi városába, együtt nyugosznak mint férj és feleség. Abasi kérdi a férfit : Hol van nőd ? Beteg, mondja ez. Nem akarta mondani, hogy terhes. Ugyanazon napon Abasi Atait is hívja : Lásd, nemde úgy történt, a mint mondtam. Az ember nem feledkezett-e meg rólam ? Hagyd őt, mond Atai, majd én megbüntetem; és elküldi a halált. A halál eljön, a szülőket megöli, a gyermeket meghagyja. Ezek (a gyermekek) együtt élnek, s miért ne nyugalomban és békében? De ők mégis civakodnak. Atai viszályt, halált s egyéb rosszat támasztott közöttük, mivel atyjuk gonoszat cselekedett. Egy napon történt, hogy a legöregebb fiú s a második leány, civakodtak az ifjabb fiú és a legöregebb leánynyal.“ Ezen ifjabb fiútól származnak szerintük a négerek, a legöregebbiktől a fehérek. Eddig e csodálatos monda. A bibliai kifejezésmódok, mint: „A dolgok jók;“ s „Nem jó az embernek egyedül lennie,“ ne ragadjanak bennünket csodálatra, mert hisz épen ezek a régi hagyományhoz tartoznak. Közép-Afrikában a jumala-né- gerek, kiknek mondájában a béka foglalja el a kigyó helyét, azt mondják, hogy az Isten a békát (?) e majdnem bibliai szavakkal átkozta el : Ketrakaki, vagyislégy kiterjesztve. A teremtésről szóló assyr hagyományban, melyet mint föntebb a 34-ik lapon említettük, az assyr ékirati emlékek közt újólag Smith fedezett föl, a teremtés minden egyes felosztása (napimunkája) után e kifejezés található : „az istenek látták a munkát, hogy jó volt.“ Az is említtetik ott, hogy az istenek az embert beszélő tehetséggel ajándékozták meg. Befejezésül legyen szabad még a Niger mellett Dahomeyben lakó abbeokuta-négerek mondáját megemlítenünk, mely természetesen nem annyira ismeretes előttünk mint az ó-calabroké, de alapjában mégis ugyanaz, s valamint a nyelvteremtésről, úgy az asz- szony, Éva azaz „Élet“ nevéről is megemlékezik. — Az őslény náluk is kettős természetű, s mint férfi Ob- batallának, mint nő pedig, ki evvel egy lénynyé van egyesülve, Obbatalla Iyangbának („méhbe fogadó anya“) neveztetik. Obbatalla az első embert agyagból alkotta, „de életet nem lehelhetett belé, miután ez egyedül Istentől származik.“ Az első ember Okikisi- nek (j,a dicsőséges“) nevezteték, és obbabifis volt (anyelv ura vagy feltalálója). Nejét Iye, vagy „élet“-nek hivták. Égből jöttek mindketten (mint az ó-calabrok- nál), s az első bűn viszálylyal kezdődött.) Tehát világosan ugyanazon elemek mint az ó-calabrok mondájánál, a mire különösen figyelmeztetek, ha netán valaki a calabrok mondájánál keresztény befolyásra gondolna. Az ember tehát mint a föld királya, országának nemcsak tökéletes birtokába helyeztetett, hanem teljes testi és szellemi kiképzése mellett egyszersmind asz- szonyt is nyert, a kivel királyi létét megoszsza. „Ez végre hús az én húsomból,“ kiálta fel Ádám egész elragadtatással, midőn Évát meglátta, és „csont az én csontomból ; s azért férfiúinak hivassék, mert a férfiúból vétetett,“ s egyszersmind a férfiúnak másik fele. Benne most már és általa, mint segítő és anya által, az emberi társadalom csirája, és az ember családi életének eredete lön megállapítva.
Czu-Fo szótár:
ÍV (1) v. IV
(1), elvont gyök, melytől mély hangu képzőkkel ívik, ívás, ivadék, ivar szók származnak. Jelent halikrát, haltojást, mennyiben párosodás által termékenynyé lesz, továbbá ezen tojásnak származékát, magzatát. Rokon vele elsőbbi értelemben a latin ovum, görög won, német Ei, franczia oeuf, cseh weitz, szláv jajczo, vajczo stb. Szélesb ért. más állatok, különösen emberek magzata, szülötte; j előtt keményebben ejtve: if, honnan ifj, ifju származik, s megfordítva fi. Alkalmasint innen származik: férj, azaz íverő (ivar).
ÍV (3)
IV, (3), (egyébiránt ebben is, valamint a többi egytagu szókban, az í nem könnyen rövidűl meg); fn. magashangu ragok és képzőkkel tt. ív-et. Gyökeleme a mozgást, mozdulva hajlást, elhajlást jelentő i, mely éles hangjánál fogva egyszersmind valami vékonyat s éleset is jelent; ebből vékonyhangu raggal s illetőleg képzővel lett iő v. iű, azaz mozdulva hajló, meghajló valami, s rokon hangváltozással ív. Így lettek a ked, ned, red, nyel, a (gömbölyüséget, kerekdedséget, kört jelentő), ö, s ör, öl, gyökökből: kedő, kedü, kedv; nedő, nedü, nedv; redő, redü, redv; nyelő, nyelvü, nyelv; öő, öü, öv; örő, örű, örv; ölő, ölü, ölv nevek. 1) Általán am. görbére hajló vonal, pl. a körnek, karikának, boltnak egyes része, darabja. Kör íve. Bolt íve. Szivárvány íve. Szemöldök íve. Ívre hajtott vessző. Ívvé görbült pipaszár. 2) Ami ily meghajlott vonal alakjára készül, pl. az építészetben a boltozat görbülése, meghajlása: boltív. Gót ív, csúcs ív. 3) Különösen a nyilnak abroncsa, melyet a meghuzott ijjal megfeszítnek, hogy a nyilat elrúgja. 4) Minden vékony hajlós lap, melyet meghajtani, öszvehajtani lehet, pl. egy ív papiros, am. négyes szögletü papiroslap, mely egyszer öszvehajtva két lapot képez.
Nincs ellentmondás, de ezek a jelentések nem egyenrangúak.
Nem szerves része a "me" gyöknek az elválasztás. Az egy utólagos értelmezése.
Ezért nem tartom helyénvalónak, hogy elsősorban a "mezsgyét" elválasztó értelmében határozod meg, amikor te is tisztában vagy vele, hogy
a járással, menéssel -tehát a görbedéssel- van elsősorban szoros kapcsolatban.
A vitánk szerintem abból áll, hogy te ezt az elválasztást tartod elsőrendű jelentésének, én viszont a genetikus származását, a "Go" ősgyökből származó elhajlást.
A "med" elsősorban domborúságot vagy kimélyített valamit jelent.
-----
CzF.:
meddő -
Különös képzésüek: mess (metsz igéből),tessél (tetszik-ből), egyébiránt ezek az elavult met és tetik igékből értelmezhetők.
Igen, de mincs ellentmondás, hiszen a meder és a medence is olyan homorú mélyedés, amely egyúttal elválasztja egymástól a partokat, dombokat.
Nem mondva ellent neked, hiszen az alapgyök valóban a "ma/me gyökre megy vissza, amely mozgással kapcsolatos, de a szó etimológiáját még nem lehet teljesen levezetni belőle, mert túl általános. Meg kell világítani hozzá az azonos gyökű szavakat, pl. hogy a mély, mag, magas, medence, mer, mar, márt, mér, messgyél, metsz stb. szavaink is a gömb és a körszerűen (görbülő) mozgás, azaz a középnek, vagy közre fogásnak, mint viszonyítási - határoló fogalomnak alárendelten keletkeztek. Ám az alap "ma/me" gyök is rendelkezik a "közép" fogalmával, ( sok esetben ebből adódik a gömbszerűséghez és a kerekséghez tartozó plusz jelentés!!!) - ez külön magyarázatot érdemel:
Varga AndrásA hangok õsi jelentése− a magyar nyelvben:
"M" Jelentéstartalma
1) fizikai síkon: térben az Én (Ego)a maga teljességében.
2) idõben a most, jelenvaló (ahogyan az Én ezt átéli)
3) nem fizikai síkon, eszmei szinten: az egész világ - magyarul én (ém)"
---
A fentiek is tökéletes összhangban vannak a "közép", mint kiindulás fogalmával, hiszen a kimondott M, hang, így hangzik nyomatékosítvaEMM-
ebből az emm-emm nyomatékosított kettőzéséből fejlődött ki végül az ennen, azaz (önnön) jelentése: énem - ÉN szavunk (máskép mag+am).
Az "m" birtokosjelzőnk is a emmagunk, azaz a középünk (egonk) felé húzást jelentik.
Magam, azaz ÉN (em/M = É + m (birtokos jelző) = magam
Ebből a középből (én = m, mi, ember, most, mag, magzat) történik mindig a mozgással való fogalmak társítása.
Tehát a metsz szavunkkal is kapcsolatos. Így lesz érthető a mezsgye szavunk is, mint körül metszett föld... (ezt persze a gyakorlatban körüljárva mérték (metszették) ki, de nem a járásból ered a neve, hanem abból a "körbe menésből" amelyik egyben ki is vág területet, tehát metsz).
CzF.:
Meddő föld. Meddő évek. Ha ezen szónak eredeti jelentéseül az első pont alatti értelmet veszszük: úgy valószinüleg állíthatjuk, hogy gyöke a régi met, mely régente így egyszerüen is használtatott, pl. a Tatrosi codexben: elmetöttö (abscidit), kimettetik (excidetur), med (azaz medd) el (abscinde), med ki (succide); melyből metél, metsz stb. újabb szók is származnak; rokon a latin meto, német metzen, Metzger, Messer stb. szókhoz. Meddő tehát am. metető v. metetü, (a Nádor-codexben meddü), azaz metélt v. metszett. Minthogy pedig mind a hím, ha heréjét kimetszik, mind a nőstény, ha görgőjét kiveszik, faját szaporítani megszün, s terméketlenné leszen: innen jelent átv. értelemben terméketlent. Lehet egyszerü igenév is a régies met-ik igétől, melyből lett mető, s módosítva mettő, meddő. Eléjön a finnben is: myydin.
Ezek szerint a mezsgye szavunk a metsz szavunk "mess" képzéséből alakult ki.
CzF.:
METSZ, (met-sz) áth. m. metsz-ětt, par. mess, htn.~ni v. ~eni. Széles ért. valamely testen bizonyos éles eszközzel nyílást csinál, annak részeit egymástól elválasztja.
Különös képzésüek: mess (metsz igéből),tessél (tetszik-ből), egyébiránt ezek az elavult met és tetik igékből értelmezhetők. Ide tartozik veszt (vesz-et), melyből régiesen lett veszes-s. „Csoda szeretet úgy szeretni életedet, hogy elveszessed.“ (Telegdi I. R. 752. l.)
És egy plusz érv a szó metszéssel azaz messgyéléssel kapcsolatos eredetéhez.
A mezsgye szavunk és az árok, vagy töltésrendszerek fogalmának lehetséges összekapcsolása, hiszen a mezsgyéket úgy célszerű kialakítani, ha van valami természetes, vagy mesterséges védvonal. Mondjuk árok, vagy természetes folyómedrek.
"Homokterületeken (főleg Erdőtelek – Kál térségében) az árok szinte észrevétlenné válik, csak a mezsgyehatárt jelölő fasor (főleg akácliget) mutatja irányát. Indikátor fajok közül már csak szinte a Polygonatum latifolium, Campanula bononiensis marad meg, a nitrofita gyomok veszik át az uralmat."
"Stipacapillata), addig a déli területeken (Tiszához közelebbi területeken) is gazdag pusztai vegetáció maradhatott fenn a határmezsgyéken, töltésoldalakban,..."
„Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt” Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 – 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
"mál pedig rokon a mély szavunkkal, ami tátongást, tehát öblösödést jelent."
Ami málik nyúlik, az öblösödik aztán egy csepp elválik tőle. Más kérdés, hogy ma már a vakolatra is modjuk, hogy málik, pedig az inkább elválik, azaz kuvad.
A med-nek a mélyhez van köze, egyértelmű a medence és a meder szavainkból kifolyólag.
Mély titok. Isteni mély bölcseség. 4) Képes kifejezéssel mély hang, midőn azt leeresztjük, ellentéte: magas. Mély hangon, énekelni, beszélni, játszani. Használtatik főnév gyanánt is, mélység helyett. A tenger mélyére lebocsátkozni. Megmérni a kút mélyét. E folyónak mélyét meglábolni nem lehet. Mind ezen jelentésekből az tetszik ki, hogy a mély szóban alapfogalom az alászállás, lefelé hajlás, menés. Miért legvalószinübb, hogy gyöke azonme, melyből megy, men származik, és törzsöke az elavult me-el, mél, mintegy menel, azaz tovább-tovább megy, innen lett az igeneves mélő, méle, méli, végre mély, azaz menetelü, meneteles. Ily hang- és fogalomrokonság látszik a hellen βαϑυς (mély), és βαινω (megyek) között.
A "med" és a "vál" szócikkeket átnézve a Cz-Fo-ban, erős kételyek merülnek fel.
A "med" elsősorban domborúságot vagy kimélyített valamit jelent. Ez egyértelműen a "Go" ősgyök változatára utal, ami a kör szónak és származékainak is az alapja.
A medve és a méz szókat a "moh", "mah" gyökkel, a mohósággal (nagyra tátott szájjal, megnyílt szájüreggel) rokonítja a Szótár. Ez ismét a görbedést vonzza magához.
A "vál", "mál" gyökök talán tényleg lehetnek rokonai a "ma" gyöknek, de az alapképlet itt is a görbedés.
A szétmállás nem egy egyenes vonalú mozgás. Ha annak tekintenénk, akkor esetleg a "Ta" ősgyök lenne az irányadó.
Lehetséges, hogy a megy szavunk is rokona a "med", "vál", "mál" szavaknak, de az összekötő kapocs itt is a görbedés, hajlás.
Egy szó, mint száz: szerintem ha van egyáltalán kapcsolat ezen szavak között, azt a "Go" ősgyök adja. Az elválásnak, mint jelenségnek nincsen külön ősgyöke.
A végét beteszem még egyszer, mert kimaradt pár gondolat:
A medence tehát egy körülmélyített mélyedést jelent a mag körül, a meder pedig a két part között mélyed.
A mezsgye pedig határvonalat alkotva megy keresztül a vidéken azt közre fogva, azaz körszerűen magába záródva ezzel választja el a mezőt/megyét, a környezetétől.
Nem véletlenül kapta a magánterület sem a nevét. Mellesleg a KÖR és a KÖZ (közép) szavaink is egy gyökből vannak.
A mezsgye tehát megfelel magyarul is a latin-szláv eredetűnek hazudott definíciónak:
A középső jelentéssel összefüggően, a határvonal és az az által bezárt terület jelentések azonos szóval való kifejezése nem meglepő: maga a határ szó is hordozza ezt a kettős jelentést”
A hangzóváltásra pedig Varga Csaba példája segít ki minket a medence és mély/mál (mell,mely - öblös jelentéssel) szavak esetében:
"med = méz (a magyar „mál”-ból, mely szó mel, l>z váltással mez, ebből med, a lényeg ugyanis az, hogy a méz: málós)"
Mál: (mély, mint tátong értelemmel rokon)
"Ez értelemben legrokonabb hozza a hellen μελ s latin mel, de gyökelemben (ma v. mah) rokonok a szláv mad med, és s magyar méz is."
"majzolni való; tehát ma v. mah v. máh gyöke egy eredetü a tátongást jelentő szók gyökével."
MÁL, (1), elvont törzs, mely elavult igének is vétetvén, ebből több különböző értelmü származékok eredtek. 1) Málé, jelent szájtátót, tehát gyöke a tátott szájat jelentő ma v. mah v. máh (= mohó) melyből al képzővel lett ma-al v. mah-al. mál, azaz száját tátja.
Viszont az elfogadott eredet is sántít és itt kellene meglátni a magyar eredet valódi bizonyító erejét!
"Györffy György szerint megye szó a szomszédos délszláv nyelvek valamelyikéből került a magyarba. A szlovén meja jelentése mezsgye, határ, élő sövény, horvát-szerb nyelven a međa szó szintén mezsgye, határ, a régies (gradska) međa pedig (vár)megye jelentésű. Mindezek a szláv szavak a középső jelentésű latin medius szóval összefüggőindoeurópai eredetre vezethetők vissza. A magyar nyelvbe is mezsgye jelentéssel kerülhetett a szó eredetileg, majd elkülönüléssel alakult ki a mai közigazgatási egység jelentés. A határvonal és az az által bezárt terület jelentések azonos szóval való kifejezése nem meglepő: maga a határ szó is hordozza ezt a kettős jelentést"
Tehát hogy a "mezsgye" a középső jelentésű latin medius szóval összefüggő eredettel állhat kapcsolatban, úgy néz ki, hogy igaz lehet, csakhogy nem a szlávból vettük át mi sem, hanem egy ősnyelvi közös alapgyökre megy vissza: legvalószinübb, hogy gyöke azon me, melyből megy, men származik.
A medence és a meder szavunk vizsgálata:
A medence és a meder "med" töve méllyel van összefüggésben:
Mély titok. Isteni mély bölcseség. 4) Képes kifejezéssel mély hang, midőn azt leeresztjük, ellentéte: magas. Mély hangon, énekelni, beszélni, játszani. Használtatik főnév gyanánt is, mélység helyett. A tenger mélyére lebocsátkozni. Megmérni a kút mélyét. E folyónak mélyét meglábolni nem lehet. Mind ezen jelentésekből az tetszik ki, hogy a mély szóban alapfogalom az alászállás, lefelé hajlás, menés. Miért legvalószinübb, hogy gyöke azonme, melyből megy, men származik, és törzsöke az elavultme-el, mél, mintegy menel, azaz tovább-tovább megy, innen lett az igeneves mélő, méle, méli, végremély, azaz menetelü, meneteles. Ily hang- ésfogalomrokonság látszik a hellen βαϑυς(mély), és βαινω(megyek) között.
Elő is állt az az ősképi rendszer egy gyökből, ami kb. meghatározza a lent-fent fogalmát a középhez viszonyítva, ami így néz ki:
mély - mag - magas
mély: ami a maghoz mérve lefelé megy. (rokon vele az ellentétesen pozitív öblösödést is jelentő: "mell")
mag: A mértani közép
magas: ami a maghoz mérve felfelé megy.
A medence tehát egy körülmélyített mélyedést jelent a mag körül, a meder pedig a két part között mélyed.
A mezsgye pedig határvonalat alkotva megy keresztül a vidéken ezzel választaj el a "mezőt", két külön
A mezsgye tehát megfelel magyarul is a latin-szláv eredetűnek hazudott definíciónak:
A középső jelentéssel összefüggően, a határvonal és az az által bezárt terület jelentések azonos szóval való kifejezése nem meglepő: maga a határ szó is hordozza ezt a kettős jelentést"
A hangzóváltásra pedig Varga Csaba példája segít ki minket a medence és mély/mál (mell,mely - öblös jelentéssel) szavak esetében:
"med = méz (a magyar „mál”-ból, mely szó mel, l>z váltással mez, ebből med, a lényeg ugyanis az, hogy a méz: málós)"
Mál: (mély, mint tátong értelemmel rokon)
"Ez értelemben legrokonabb hozza a hellen μελ s latin mel, de gyökelemben (ma v. mah) rokonok a szlávmad med, és s magyar méz is."
"majzolni való; tehát ma v. mah v. máh gyöke egy eredetü a tátongást jelentő szókgyökével."
MÁL, (1), elvont törzs, mely elavult igének is vétetvén, ebből több különböző értelmü származékok eredtek. 1) Málé, jelent szájtátót, tehát gyöke a tátott szájat jelentő ma v. mah v. máh (= mohó) melyből al képzővel lett ma-al v. mah-al. mál, azaz száját tátja.
"...ugyanis nem a gyökük miatt rokon jelentésűek."
Igen, de itt szoros rokonságba hozol különféle szavakat, amiknek utólag, átvitt nagyon-nagyon értelemben lehet csak közük egymáshoz.
Határozottan ki kell jelenteni, hogy ezek valójában nem rokon értelmű szavak. Különleges, egyedi esetekben használatosak valamilyen szokás szerint, hasonló értelemben is.
Ugyanis választással, vágással kijelölni valamit teljesen másképpen és más gyökkel kell (noha mozgás itt is van), mint méréssel, merítéssel, metszéssel...vagy mint, menéssel (megye)....
.... vagy járással (újabb gyök), vagy határolással (újabb gyök), vagy jelöléssel, (újabb gyök).
Szóval a magyarul nem kell mindenáron egy gyökből levezetni a rokon jelentésű szavainkat. Elég nagy szabadságot élvezünk határaink kijelölésében is.
A szóbokrainkon kívül léteznek még egyéb gyökökkel kapcsolódó szinonimák is, ez teljesen természetes.
"A mezsgye és a választ tehát közel sem rokon jelentésű a gyöke szerint."
Stimmel. Ha figyelmesen olvasol, ilyet soha nem is állítottam, ugyanis nem a gyökük miatt rokon jelentésűek. Ugyanis választással kijelölni valamit teljesen másképpen és más gyökkel kell, mint méréssel, merítéssel, metszéssel.
“metél, metsz. Mozgást jelent, nem középet és elválasztást.”
Ha valamit körüljárva kijelöltél, már el is választottad valamitől, ha nem így lenne, nem különbözne semmivel a mezsgye a mozgást kifejező szavaktól, hiszen a mozgás nem jelöl ki semit ha nem választ el valamitől. Az elválasztás ősképe fontos akkor is, ha mozgást fejez ki a szó. A mér, a “mer“ mint “merít”, meder, medence, mezsgye szavakban mindegyikben ott van a kimérés a középhez képest. Ha van mozgás, akkor is a középhez képest viszonyul. A magas pl. a maghoz képest.
Ez a mot gyök. Motoz, mozog, metél, metsz. Mozgást jelent, nem középet és elválasztást.
Ezért a körüljárás, gyaloglás, megy- után neveztetett el a mezsgye.
"...A met és tet egyszerü cselekvést vagy állapotot jelentenek, a metsz pedig és tetszik gyakorlatosságot rejtenek magukban, mintha volnának metez, tetezik."
