PANASZ, (1), fn. tt. panasz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Szóbeli nyilatkozat, midőn valamely kellemetlen, fájdalmas, szomorú érzéseinket mások előtt kitárjuk, pl. hogy gyöngélkedünk, hogy fejünk fáj, hogy sok a házi bajunk. Teli van panaszszal. Valakinek keserves panaszára megindulni. Isten panaszképen vagy panaszul (vagy panasznéven) ne vegye! 2)Szorosb ért. bizonyos személyek vagy dolgok által okozott kellemetlen, fájdalmas érzések közlése másokkal. Az úrnak panasza van cselédjei ellen. Cselédek panasza az étel ellen. Ellened semmi panaszom sincsen. 3) Törvényszék vagy bíró előtt elmondott, vagy irományban benyujtott nyilatkozat bizonyos személy vagy dolog ellen, aki, illetőleg ami sérelmet, megbántást, kárt okozott. Szóbeli, irásbeli panasz. Panaszt tenni. (,Panaszt emelni’ újabbkori; azonban szokott ,panaszszót emelni’). Becsületünk sértését illető panasz. Benyujtani, meghallgatni a panaszt. Fölvenni, elutasítani a panaszt. Semmiségi panasz, melyben valamely alsóbb bírói határozatnak megsemmisítése kéretik.
E szónak eredetére nézve l. PAN gyök. A magyarországi szlávoknál ugyan létezik ponosz, de ez máskép eredeti szlávul zsáloba v. nárek, s amaz hihetőleg a törvénykezési magyar nyelvből kölcsönöztetett. Hasonló hozzá a szomort, keservet jelentő hellen ανιαis, honnan ανιαζωam. búsítom, szomorítom (áthatólag); és: búslakodom, szomorkodom (önhatólag).
———
PAN, gyök 1) panasz szóban és származékaiban. Azon n alaphangu számos gyökeink egyike melyek valamely folytonos hangzást jelentenek. Ilyen maga a han-g szó, melyből hall (= hanl) is származik. Ilyenek: csen-g, bon-g, don-g, zen-g, zson-g stb. Pan csaknem azonos bon-nal bong szóban, a honnan panasz mintegy bonasz, vagyis bonás, bongás, más szóval zúgás, zúgolódás; a német bange is a szanszkrit ang (= aggódom) s latin ango szókkal szokott öszveköttetésbe hozatni. 2) Pang szóban és származékaiban; l. PANG.
gömbölyödő kusza mozgások ellentétes irányokba, illetve hatással.
vonal
Egyenes, görbe, hosszu, rövid útat jelent, amely elválasztólag hat
von
Egyenes, görbe, hosszu, rövid úton elválaszt és vonz - tehát szakít. Ellentétpár itt is a jelentésben.
Ellentétpár itt is a gyök jelentésében:
VALÓ -VÁLIK
Rokon a rövid önhangzóju valgyökkel. l. VAL, (1). Minthogy a válönhangzója hosszú, ezt némelyek vá-el (= vá azaz valamivé lesz) összetételből eredettnek vélik
A föntebbi ragozásból láttuk, hogy ezen létige (a kölcsönzött lesz igétől elgondolva) közvetlenül három gyökből áll: vagy (csak a mutató módbeli jelen időben), val (csak a függő multban) és vol; sőt minthogy a régieknél val helyett is gyakran vol áll (pl. vol-a, l. VAL), sajátlag vagy és vol gyökökből (a van jelen is úgy tekinthető, mint a vagyon összevont alakja, mongolul: bajan.)
A mongolban (v ajakhang helyett rokon b-vel, mely a tankönyvek szerént néha v-nek ejtetik) mindkét gyök mint igetörzs megvan, az egyik: bai, mely szótárak után így is olvasható: baj, sőt eléjön mint a ,vagyon’-nak közelebb megfelelő, bainaés baigha is (Kowalewski szerént am. a franczia est, existe, se trouve); az elsőt (baina) Bálinth Gábor kalmuk kiejtés után bänä-nekírja, mely közelebb a van-nak felel meg. A másik törzs: bol. Mindkettő teljes ragozással bír. A val, s vol-nak némely más nyelvekbeli rokonságairól l. VAL. Azonban valamennyinek gyökeleme va v. vo, melyet föltalálunk különösen mind az árja mind a föntebbi nyelvekben is, t. i. a szanszkrit nyelvben bhú, a zend, persa nyelvekben bú, az ékiratokban bu(Vullers, Bopp). Ide sorolja Bopp a latin fo-re fu-i, fu-turul, a görög φυ−ω, υ−φε, a régi német bi-m (mai német bi-n), lithván bú-ti (esse), szláv bü-ti stb. szók törzseit is. A persában olvassuk bud va nábud = lét és nem lét; vagyon (régiesen csak: vagy) és szegénység (esse et non esse; divitiae et paupertas. Vullers).
A mongolban a föntebbieknek megfelelőleg eléjön egy harmadik létigetörzs: bü, mely már nem bír teljes ragozással, s ezzel egyezik a mandsu bi. Figyelmet érdemel még, hogy a mongolban és mandsuban az ajak- mint előhang elhagyásával, egyedül az önhangzó is létige gyöke ú. m. a mongolban a, a mandsuban o, innen a mongolban a-mui, a mandsuban o-mbi am. vagyok, vagy, van, vagyunk, vagytok, vagynak (t. i. ezen nyelvekben a személynévmások nem olvadnak össze az igével). A mongolban mui, fenhangu ragozásban müi, s a mandsuban mbi az igeragozásban a jelen idő képzőji. A mui s műi minden hihetőséggel egy a büi (=vagyok) segédigével; mely másképen, pl. Kowalewski Szótárában: bui (franczia értelmezéssel: jesuis, tu est, il est, nous sommes, vous êtes, ils sont; 2, l’ être, entité, existence; celui qui est, celui qui existe); a mandsuban is a bi utóhang maga a bi s létige, és az m alkalmasint a határtalan mód me képzőjével azonos; egyébiránt ezek mindkét nyelvben, miként az imént érintők, a jelen idő képzőji pl. a mongolban szünö müi = szünöm, szűnöl, szűnik stb. (szó szerént am. szünő vagyok, szünő vagy stb.) a mandsuban: ili-mbi = állok, állsz, áll stb. (szó szerént: álló vagyok, álló vagy stb.). Ennél fogva a föntebbi a-mui és o-moi is körülbelül ezt teszi: létező vagyok. Révay is Neumann után azt tartja, (Elaboratior Gramm. Hung. 564. 837, és követk. lapokon) hogy a héber és chaldaeai hává v. hájá (fuit, exstitit) eredetileg (?) egyszerűen va és ja s végül hehentéssel: vah, jah,Vater alakjai (hávaj, hájaj) után indulva pedig (a há elhagyásával) vaj, jaj volt. Ő aztán ezen vaj-ból származtatja a magyar vagy, val, vol gyököket, rokonitván több más nyelvekbeli törzsekkel is (l. VAL), kivévén a mongol és mandsu törzseket, melyeket ő nem ismert, s ma sem sokan ismernek, nemcsak nálunk, hanem másutt is.
"Természetesen nem is lehet összekötni, csak úgy, ha ők vették át."
Nyilván ők vették át, ez nem is kérdés. Ám a zs után ejtettek egy magánhangzót, ami nagyon nem lenne jellemző a szlávokra, ráadásul a 11. század előtt még nem volt tele a nyelvük mássalhangzó torlódással sem. Sokkal életszerűbb az, hogy legalább kétféle magyar nyelvjárási változata volt a szónak uspán (ispán) és supán alakokkal, szerintem. (mint os-toroz/su-pál )
A bánik szónak is kellett lennie eredetének. Ez pedig a bánt, bont, pen-derít, ont, (ki)von összefüggésben értelmezhető szerintem.
Érdekesség:
Aki kivon, vagy vonszol valamit, az elválaszt valamit valahonnan, ugyanakkor aki vonz valamit, az éppenséggel összekötésre alkalmazott fogalom.
Itt felmerül a von-z, a bonc-bont és a fon egy eredetűsége is. Aki pedig bont is és fon is ügyeket -egy kézbe fogva, az jól BÁNIK a fontos dolgokkal.
FON, Vesszőből kosarat, sövényt fonni. Szalmából katonaágyat fonni. Kalácsot fonni; hajat fonni; üstökét befonni. 3) Átv. bonyolítás által öszveállít, öszvezavar, véghez visz valamit. Ármányt fonni. Valakit bizonyos ügybe befonni. Rokonok vele a latin funis, pannus, szanszkrit pan v. pan. (öszveköt, öszvefoglal), hellen πηνο−ς, πηνη, πην−ιο−ν, dóriaiasan πανιο−ν[Curtius szerént Einschlagfaden, Gewebe], német spinnen, Spindel, finn punon, magyar von stb.)
Sokkal élőbb a nyelvünk, mint hisszük. A különböző gyökeink között szerves, nem lineáris kapcsolódások vannak ezerszámra. Fel kell ismerni.
"Lehetséges, de akkor a szláv Zsupán szóalakkal kevéssé lehetne összekötni."
Természetesen nem is lehet összekötni, csak úgy, ha ők vették át.
A magyar államszervezet kiválóan felépített volt kezdettől fogva. Tőlünk lehetett ezt eltanulni és nem fordítva.
Nem beszélve a szó elemeinek magyarázatáról, amivel semmilyen szláv nyelv nem tud elszámolni, csak a magyar.
A bán és az elválás nagyon erőltetett.
A bánik mindössze cselekvést jelent. Valamivel való foglalatosságot.
"BÁNIK (bán-ik) k. m. bán-tam, ~tál, ~t, par. bán-j-ál. Valamivel foglalkodik, valamit kezel. Val vel ragu neveket vonz. A katona fegyverrel bánik. A varga árral, a kovács pőrölylyel tudjon bánni. Különösen, a rábizott vagy gondja alá vett személy, illetőleg dolog iránt bizonyos eljárási módot követ. Alattvalóival, cselédeivel, tisztjeivel jól, emberségesen bánik. Szépen bánni a növendékekkel. Kegyetlenül, roszul, gorombául bánni valakivel. Gyermekeivel mostohán bánni. Még az oktalan állatokkal is jól kell bánni. Továbbá: gondoskodik, szükségesekkel ellát. A kocsis lovaival, a juhász nyájával bánik. Elbánni a marhával, am. megetetni, megitatni. Elbánni a vendégekkel, kellően fogadni, ellátni. Átv. ért. elbánni az ellenséggel, vele megküzdeni, azt megverni. Ezen igében noha végelemzéssel szinte a fuvás, különösebben a fáradság alapfogalma rejlik, s ennélfogva rokonítható a bán igével: mindazáltal közelebbről a baj szót tekinthetjük törzsnek, melytől származott bajm vagy bajn törzs is ,bajmol' és ,bajnócza' szókban; bán is tehát am. bajm vagy bajn, további képzéssel bajmol vagy bajnol (bajonol = bánol); az aj hangok könnyen változtak hosszú á-vá (mint látn-aja = látn-á, hallan-aja = hallan-á, s több számtalanokban). Teljesen egyezik vele a hellen pen-omai (?), mely miden jelentéseiben (Rost szótára után: Arbeit haben, sich műhen, mit etwas beschäftigt sein; Noth leiden stb.) egészen öszveüt a magyar bajlódik (bajol-ó-d-ik) szóval. A szanszkritban is pan gyöknek épen a föntebbi jelentések tulajdoníttatnak."
Lehetséges, de akkor a szláv Zsupán szóalakkal kevéssé lehetne összekötni.
SU + PÁN
ÜS + BÁN = OSTORRAL BÁNÓ (v-b-p hangmegfelelés penderít - bánt - bont - von - ont) aki bánt, aki bajlódik és bajt okoz.
BÁNT:
Gyöke az önálló igebán, melyből t képzővel lett bán-t, mint: vál-t, buj-t, kel-t, sér-t, vesz-t vagy elavult gyökökből: szám-t, rom-t, bom-t, stb.
Tehát leválást, leválasztást, leválasztódást jelent, ami nem minden esetben negatív értelmű - pl. bajlódik - átvitt értelemben evvé és avvá válást - tanítvány.
Bajlódik: Legközelebbi rokona azon vaj, melyből vajudik szó lett, ez hangutánzó szó, ahogyan ki vívja (víjogja) magát az új élet. elválaszt vá-el (= vá azaz valamivé lesz)
VÁL - VÁS - VÁJ - VÉS - ESIK
Képző formában is megmaradt ez a szavunk:
-vány, -vény, -evény (főnévképző) = Az, aki vagy ami végzi az említett cselekvést. utalvány, növény, szökevény.
SUPÁN, vagy USPÁN tehát az, aki suhogtatva ostorozva űzi a vadat, a jószágot, vagy a népet - egyszóval aki űzdögéli / ösztökéli!
(Ösztöke: Széles ért. hegyes bot, vagy karóféle eszköz, szurásra, szurkálásra való, honnan ösztökélni am. szurkálva menésre, mozgásra, cselekvésre nógatni, ingerelni.)
A BÁN - BÁNÓ értelmezés a helyén van szerintem is: BÁN - bont - bomlaszt - penderít - pöndörödik
---------
Az én megoldásom az ostor szóval is összefügg: US-INT = SU-HINT = SUPÁL
OSTOR... melynek fő rendeltetése a barmokat hajtani, menésre nógatni, biztatni, illetőleg ütni. (supál szóval azonos jelentés)
Tudnivaló, hogy mennyiben a sietést jelentő os gyök a menőnek suhogását utánozza, az ostor is végelemzésben, a hangutánzók közé sorozható, mi az ostor egyik nemében, melyet suhogó-nak neveznek, elvitázhatlanul világos. Az ostor tájdivatosan, nevezetesen túl a Dunán ustor, valamint oson, osont, osdi, tájdivatosan: uson, usont v. usint, usdi.
Mit lehet csinálni az ostorral? ŰZ - ni, hajtani - Láthatjuk az s-z hang váltást.
űz – ‘kerget, üldöz’; siettet, hajszol’; ‘rendszeresen, foglalkozásszerűen folytat ‹tevékenységet›: ipart űz, sportot űz. Ismeretlen eredetű szó. A fenti harmadik jelentés a német treiben(‘űz, hajt, gyakorol’) hatását is tükrözheti. Lásd még száműz, üzekedik, üzem, üzér, üzlet.
Az őseink űztek, hajtottak vadat, lábasjószágokat és népeket is.
üzekedik – ‘‹állat› párosodik’. Az űz ige származéka visszaható, voltaképp kölcsönösséget kifejező -kedik képzőegyüttessel (mint huzakodik, verekedik) annak alapján, hogy a párzó állatok az aktus előtt gyakran kergetőznek, a hím űzi a nőstényt
penderedik – ‘csavarodik’; ‘frissen perdül, fordul’. Származékok, illetve kapcsolt szavak: penderít, penderül. Valószínűleg hangutánzó, hangfestő szavak a forgó, guruló mozgás érzékeltetésére; a pödör rokonai, mint a pöndörödik, pöndörül alakváltozatok sejtetik.
PĚDĚR, Zártabb hangon; pödör. Ezen igék, peder, sodor, teker, csavar, alapfogalomban megegyeznek, mert mindnyájan az egyenes vagy igenyes testet rendes alakjából, vagy irányvonalából kierőszakolják, s más alakot, vagy irányt adnak neki; de különböznek abban, hogy a pedrés ujjakkal, a sodrás tenyerek vagy más lapos testek gyűrűsitése által, a tekerés, csavarás, marokkal, szorított kézzel, v. géppel történik; továbbá a pedrés az illető testet fodrossá, bodrossá, kondorrá vagy fonalszerüvé, a sodrás hengerdeddé, a csavarás görbévé, félszakossá, oldalszakossá, a tekerés körössé, kerekdeddé, vagy gomolyúvá alakítja. Közelebbi rokonai: beder, fodor. Egyébiránt minthogy pedrés által az illető test rendesen oly alakot ölt, melyet pergé-neknevezünk: nem valószinütlen hogy gyöke lehet azon pěr is, melyből pěrěg, pěrdül, pěrget, pěrěszlěn, pěrge származnak, s melyhez rokon a fěr, fěrěg, fěrget, fěrgetyü, stb. E szerint átvetett hangokkal eredetileg perd, pered volna, s alakjára rokon a hord, kérd igékhez. Székelyesen: běděr, běděrědik, oly módosítással, mint fěrěg, běrěg. Nyomatékosan: n közbeszúrattal pěnděr, honnan: pěnděrědik, pěnděrít, azértelem némi árnyalatával is; l. ezeket.
ÖSZTÖKE, (üz-dög-e, azaz üzdögő, tájejtéssel: üsztöke) fn. tt. ösztöké-t. Széles ért. hegyes bot, vagy karóféle eszköz, szurásra, szurkálásra való, honnan ösztökélni am. szurkálva menésre, mozgásra, cselekvésre nógatni, ingerelni. Szorosb ért. szántók eszköze, kajla nyelü bot, végén hegyes vassal, melylyel a szántó a csoroszla és szántóvas elől a gazt elpiszkálja, és a kormánydeszkához tapadt földet letisztítja, s néha-néha a lassu ökröt is böködi. Átv. ért. erősebbnemü inger, erőszak, mely cselekvésre űz, hajt, honnan a közmondás: Veszedelmes az ösztöke ellen rugoldozni. E szóban két alapfogalmat találunk, egyik az üzés, nógatás, sürgetés, másik az illető eszköznek szuró bökő alakja, tulajdonsága. Az elsőre nézve megegyeznek vele az ösztön, ösztönöz, s hangváltoztatva az üszkötöl, és közös gyökük az erősen nógató, űz, melyből lett üzdög, üzdögel; űzdögő, üzdöge, üsztöke, ösztöke, azaz: űzésre való hegyes eszköz vagyis bot; az üszkötöl átvetett szó az üsztököl, üzdögöl eredetiből. Tájdivatosan: eszteke is (Szabó Dávid). A hegyesség fogalmára nézve rokon hozzá: ösztörü, az Örségben: ösztölü, néhutt: eszteró, eszterú, mely hegyes karókkal, illetőleg fa vagy más szegekkel ellátott különféle készületeket jelent. Idegen nyelvekben rokonok hozzá a szanszkrit stak (stecken, stoszen), a német stechen, Stachel, stecken stb.
ESIK - Ősi örökség a finnugor korból: vogul esz- (‘‹madár› leereszkedik’), zürjén usní, votják us (‘esik’). Lásd még ejt, esd, esély, eskór, esküszik, eső, est, estély.
EJT – ‘esni enged’; ‘harcban leterít’: lám mendent te ejtesz, ki tevéled küzdik (Ének Szent Lászlóról, 15. század); ‘kimond’. Származékai: ejtés; ejtőzik (‘evés után pihen’, tehát ‘elejti magát’). Az esik ige származéka műveltető t képzővel. A szótőben végbement s ⇨ j hangfejlődés közbenső állomása egy olyan h-féle hang lehetett, amely az ihlet szóban hangzik. Hasonló viszonyban áll a feslik–fejt igepár
Valószínűleg az inog szócsaládjába tartozik, s olyan képzés, mint a támolyog tájnyelvi támbolyog változata, de lehet, hogy azinog és bolyog(tkp. bolyong) alakvegyülése; végül eredhet egy ing-bolyongösszetételből is.
Végezetre ezen ·formától: gal, származik előszször ·galiba, vagy az l meglágyúlván, galyiba, (mint ettől': gáts, gatsiba), 's galiba annyit tesz mint: impedimentum, akadály, mely valakinek lába elébe bJínyatik , hogy benne elhot oljék; de ez a' szó is inkább erkőltsi , mint testi jelentésben vétetik.
Másodszor a' gal-tól jő: galoda, ' vagy a "g" kemény párjává változván által: kaloda; mely név kéttség kivűl olyan időben vette eredetét, mikor kalodába még tsak a' lábakat vetették, nem pedig a' kezeket, és a' nyakat is. Hasonlóképpen a' galtól ·jött. harmadszor galog is, (mint bal-tól balog), 's eebből lágyult osztán meg, a' mint én gondolom, gyalog..."
ö, gü, go, gu, s ily értelemben kerekdedséget, gömbölyüséget, gömbölyűre csavarást vagy csavarodást jelent.
Golyhó, kalandozó, kallódó... a tájnyelvi kalamol lézeng távolabbról (koldulhoz, galádhoz) lehet inkább köze, illetve ezeknek a nemzetközi változataihoz: kal, s rokon a kaland, kalóz, kalaúz, kalézol... középkori latin goliardus, gallardus, colombo.
És hogy miért kalandos egy galamb útja? Hát pl. mert levelek küldésére használták őket. A küld szavunk ismeretlen!
De jelentheti azt, hogy gömb formához hasonlóan szeret gubbasztani, tehát utalhat a kerekdedségre, mint pl a kalpag szónál.
De egybe gyűlt csoportot is mivel a galambok természetesen csoportokban élnek. Más állatoknál pl: gulya. Az arabban cháila am. juhnyáj, kecskenyáj. Figyelmet érdemel, hogy a szanszkritban go, gau, a perzsában ghau, gao, am. a német Kuh, Ochs, melyekkel a magyar gulya első tagja is hangokban egyezik.
Ám még ez is nagyon esélyes:
Egyszerűen (nemzetközi) gügyögő hangutánzó szó, a galambok hangját imitálóan:
GALAGY, elvont törzs és hangutánzó, mely a kis gyermekek dadogó hangját, beszédét fejezi ki; keményebb hangon kalaty. Átv. ért. haszontalan, értetlen beszéd. Rokonok vele a hellen κλαγγη, κλαζω, latin clangor, németglucken, szerb glagoju stb.
"Egyesek szerint a magyar népnévben is az „ember” jelentésű -ar képzőt találjuk. Ez közel áll az én elképzelésemhez is. A különbség annyi, hogy nálam a „gyar” (jar) jelentése ember, ami a „gyerek” szavunkban maradt fenn. Kaukázusi hatás lehet, hogy az örmény nyelvben a „gyerekek!” hangzása „jerechekh!” (երեխեՔ). (Felszólítás, figyelmeztetés, hívás esetében!)."
-------
Eredettel kapcsolatos (erdő, ér) és kiterjesztésre, vagy kiterjedésre használt gyökelemünk, a gerjed szavunk is felindulást jelent, ilyen értelemben, tehát lehet köze a jár szavunkhoz is.
Kiterjesztő hatása lehetett a népeket jelentő szavakra is ezek alapján:
Igékből főneveket képzett (tölcsér, hajcsár, határ, futár), vagy melléknevek származtak belőle (fehér, fejér, kövér), ám még főnévből is lehet főnevet képezni kiterjesztő hatásával (pl. kulcsár).
Az ár (ar, er, or, ör) termékeny szóképző, tehát, amely fő és mellékneveket alkot.
-Ár, mint áradás, áramlás. kert - Garád "g-k" hangzóváltás (körbevett terület), Gyar-mat, mint elárasztott terület. Mert "gy-j" hanggal már mozgást jelentő értelmet is kap a szó.
Bizonyos cselekvési szokottságot, hajlamot, képességet, illetőleg gyakorlatot fejez ki, pl. buvár... Önálló nevekből képez bizonyos tárgyakkal bánó, foglalkodó személynevet, kézmivest, ú. m. kád-ár, bod-nár.
-----
ár2 – ‘áramló víztömeg’ ‘valaminek nagy, mozgó tömege’ Származékok: árad, áradat, áradás, áraszt, áradozik (‘lelkes érzelmek áradnak belőle’). Ősi szavunk az ugor korból: vogul tor (‘tó’), osztják lar, jar (‘árterület’). Lásd még áramlik.
Franz Altheim derived the title from Iranian etymon *fsu-pāna- that evolved to šuβān in Parthian, šupān and šubān in Persian;all these words meaning "shepherd".[17][18]Gerhard Doerfer suggested possible Iranian origin for Mahmud al-Kashgari's čupan linking it with New Persian čōpan, a variant form of šubān, with usual change of š- to č-.[17]Omeljan Pritsak in Iranian *fsu-pāna saw "shepherd of (human) cattle" in Avar service, using the Slavic masses as cannon fodder.[17] Some scholars derived it from alleged Old Iranian ašurpan/aszurpan, meaning "great lord, noblemen".[19][20] It is considered that the title origin can be traced to the Slavic and Iranian cultural interrelation in the Eastern and Southeastern Europe in the first centuries AD.[19][20]
Egyszerre rendelkezhetnek gyökeink hangutánzó és képleíró tulajdonságokkal, mivel élethelyzetek utánzása ihlette őket, azonban némely szavaknál csak hol egyik, hol másik érvényesül, valamelyeknél azonban mindegyik. Ez már csak a nyelv szabad fejlődésétől függ.
Előröl:
A Keménységet jelző hangutánzó "K" hangból alakult ki a kopogás. Ahogy oda koppintották a követ, az +"l "hanggal jelezték a hajlítást. Tehát aki meglendíti a kezét, az kapál, kalimpál, kalapál. Ugyanezt el lehet játszani "cs" kezdőhanggal, amely más felülettel érintkező hangot utánoz. Csap, Csobban, Csupaszt stb. Ha pedig a "susogást, suhintást" jelző "s" hangutánzó kezdettel indítjuk a szót, akkor megkapjuk a supál, suprikál, hangalakokat.
Ha "r" gyakorítóképzővel látod el, akkor megkapod a korbácsol, kavar, csorgat, csavar, suprikál stb. alakokat. Mind rokonértelmű, hajlítással, ismétlő mozgással kapcsolatosak.
A karral pl. Fix ponton rögzítve körözni lehet, görbe hajlást fejez ki, kanyarodást, kerekded alakban: karol.
Ha g-re váltod a kezdőhangot, akkor ugyanezzel a köröző mozgással gurítani tudsz, vagy éppen be gúrni, csúrni, csavarni valamit a sarokba...
Tehát a "g" hang csak további nyomatékot a mozdulatnak.
Ezzel pedig remélem, hogy megvilágítom:
GOR, 1) hangutánzó gyök, melyből gordó, gordon, goromba, gorzs erednek. A vastag, durva, nyers, erős hang és tulajdonság fogalmai rejlenek benne. 2) Egy a vékonyhagu gör gyökkel, honnan gornyad (görnyed), gorzsad (görzsed), gorba, gurba (görbe) származnak. Rokon ez utóbbiaknál a korhad ige gyökével.
Kerület - görbület
síkban - térben
KÖR - GÖRBE
KERÜL/KAROL - GURUL
KORONG - GÖMB
KORNYUL - GÖRNYED
KORHAD - GURBA
KACS - GÖCS
KONCOL - GÖNCÖL / GÖNGYÖL - GONDOL
hangutánzó:
KOCOG, KERREG - KOROG - FOROG - ZÖRÖG - GÖRÖG
görög1 – ‘gurul, hengeredik’. Származékok és kapcsolt szavak: gördül, gördület, gördülékeny, gördít, görget, görgő, görgeteg. Hangutánzó eredetű szócsalád, a guruló tárgy keltette hangot imitálja; korai előfordulásaiban a ‘dörög, csörgedezik’ jelentés dominál, s valóban, a ~ és a dörög családja nem áll messze egymástól. Lásd még göröngy.
KARMOL
KÖRMÖL
hangutánzó:
KARCOL
KARISTOL
HARCOL
HORZSOL
K - H váltás vissza hajlás.
HOROG - kivétel: HORGAD kiemelkedést jelent.
HORPAD
HOMORÚ
Ami ettől szintén eltér:
KÖB - GÖB
Jól látható, hogy a köb gyök a gömbölyűség pozitív és negatív jelentését is hordozza: Köpü - kebel
--------
G-vel ejtve A kerekségnek, öszvehajlásnak, gömbölyüségnek általános fogalma rejlik benne, mely a származékokban különböző árnyalatokat kap.
KÖB, fn. tt. köb-öt, harm. szr. ~e v. ~je. Általán jelent öblös, gömbölyü vagy tömör alaku valamit, melyből köböl és köpczös (köbczös) erednek. Ide tartoznak a köpöly, köpü, köpücze, köpülő szintén öblöset, gömbölyüt jelentő szók. Mintegy lelke e szónak a gömbölyüt v. tömöttet jelentő ö. V. ö. Ö. A törökben kab am. edény (vase, vaisseau.
KAR, (1), elavult vagy elvont gyök. Jelent 1) Görbeséget, görbe hajlást, kanyarodást, kerekded alakot maga a kar (chorus és brachium) önálló szóban, továbbá karé, karej, karcsu, karám, karamít, karika, karima, karing, karuly v. karvaly, karapol, karics szókban. Rokon vele kor p.a korong, korlát, korsó stb. szókban, főleg pedig kör. 2) Mint hangutánzó: erős metszést, vágást ezekben és származékaikban: kard, karó, karcz, karczol, kardács, kirakány. 3) Erős vastag rengő hangot ezekben: Karál, karattyol, karicsál, kirakatna. V. ö. KER, KÖR.
Ez csak annyit tesz, hogy a kebel szó jelenthet homorút és domborút is. Ami egyik felén kidomborodik a másikon horpad, homorú...
Öblöset - ( öböl, köpü, kupa, homlok, bendő), begyeset és bögyöset is.
KÖPŰ, KÖPÜ, (köp-ű) fn. tt. köpű-t. Általán am. öbös, öblös, gömbölyü vagy hengerded edény. V. ö. KÖP, elvont gyök. Különösen 1) Vesszőből font hasas, öblös méhkas vagy más hengerded kaptár. 2) Kannaforma öblü, hengerded, alul rendesen hasasabb faedény, melyben a tejfölből vajat csinálnak, vagyis a tejfel zsiros részeit, az úgynevezett irótól elválasztják. Máskép köpülő. 3) A kútnak fa bödöne, mely öböl gyanánt keríti a vizet. 4) Molnár Albertnél köz köpü am. sycophanta, közköpülködni am. filum contentionis ducere. Itt a köpü átv. képes értelemmel bir; valamint t. i. a köpüben zavarják a tejfölt; hasonlóan a sycophanta zavart okoz az emberi társaságban. Olyan forma, mint: minden lében kanál. Rokona a vastaghangu kupa. V. ö. KOP, KÖP, KUP.
KEBESD, falu Bihar m. helyr. Kebesd-ěn ~re, ~ről. E helynév gyaníttatja, hogy hajdan lé tezett kebes melléknév, mely valószinüleg annyit tett, mint köbös v. öbös, t. i. Kebesd am. kebes hely, mint köpösd am. köpös köpüs hely.
BĚGY vagy BÖGY, önálló gyök és fn. tt. běgy-ět. Tömlőféle bőrzacskó a madarak nyaka végén, melybe az elnyelt magok s más keményebb eledelek betakarodnak, s megpuhulnak, mielőtt a gyomorba lemennének. Teli, üres běgy. Teli szedni, megtölteni, megtömni a begyét. Átv. értelemben mondjuk emberről is. Meghányta a begyét (gyomrát). Ördög bujjék a begyébe, mind megette. Innen képes kifejezéssel: begyében van, am. a rajta elkövetett roszat el nem feledheti, meg nem emésztheti, máskép: gyomrában van. Hasonlatképen így nevezik a nők csecsét. Derék begye van. Kiáll, kilátszik kilóg a begye. V. ö. BĚGYĚK, BÜTYÖK.
Mennyiben a begy öblös üreget képez, mely megtelve kidudorodik, s csomódad alakat ölt, alapfogalomban rokon azon běd, böd, bod, běnd, bog, bög, bug, bögy, büty, bogy, bugy, bocs, bucs gyökökkel, melyek származékai valami felfuvódót, gömbölyű, dudorú, csomós testet jelentenek, milyenek: bödön, bodon, bendő, bogács, boglya, bögre, buga, bögyök, bütyök, bögyörő, bogya, bugya, bugyor, bocska, buczkó, buczka, poh stb. Különben alaphangjainál fogva hasonló hozzá a német Bauch, régi felső német puh, buh, szanszkrit pah (vastagszik), honnan bahusz (vastag, pohos), görög παχυς, latin pinguis stb. Legközelebb áll hozzá az emlősök gyomrát jelentő bendő.
Egyáltalán nem zavar, hogy a magyar fényévekkel tisztább gyöknyelv, mint a "germán"?
Az "indoeurópaiakat" már nem is lehet gyöknyelveknek nevezni, annyira régen feladták a fraktálszerkezetet.
Nem tudom most előhalászni, hogy milyen számítások alapján, de legalább 40.000 éve különváltunk az indoeurópaiaktól, bármit is jelentsen az, hogy indoeurópai.
KEBEL, (keb-el) mandsu nyelven: khefeli, törökül kojun); fn. tt. kebel-t v. keblet, tb. ~ek v. keblek, harm. szr. ~e v. keble. Kicsinyezője: kebelke v. keblecske. Gyöke keb rokon öb, köb, csöb, göb gyökökkel; továbbá a děběr csěběr gěbre szók děb csěb gěb gömbölyüt jelentő jelentő gyökeivel, s alakjára nézve olyan, mint: lebel, köböl, öböl. A b szerepe itt különösen: bőség. Sőt gyökének (keb) azonsága a köb gyökkel, kitetszik egy régi költemény következő verséből is.
„A kik magyaroknak pártjokon valának, Azoknak népektől sírok ásatának, És föld köbelében béhomlíttatának – Ellenség testeket hagyják az vadaknak.“
KÖB, fn. tt. köb-öt, harm. szr. ~e v. ~je. Általán jelent öblös, gömbölyü vagy tömör alaku valamit, melyből köböl és köpczös (köbczös) erednek. Ide tartoznak a köpöly, köpü, köpücze, köpülő szintén öblöset, gömbölyüt jelentő szók.
BE, igekötő, mely a helyre viszonyuló s névmódosító be raggal szoros eszmerokonságban áll, s változás nélkül vékony és vastaghangú igék elé egyiránt jár, pl. bemegy, bemárt. Ellentétes irányban megfelel neki a ki vagy kü, pl. behí a szobába, kihí a szobából; bejő a városba,
KÜLSŐ. Gyöke a bizonyos körön túl távolodó irányt jelentő kü (ki), s minőséget jelentő ü képzővel lett kü-ü, azután küv, mely megvan a küvül származékban, és kül.
ki – ‘‹határozószóként és igekötőként› belső helyről külső hely felé’; ‘kinn’: ég a házad ideki. A feltehető kiv- alapszó (lásd kívül) ősi örökség az ugor korból: vogul kün (‘kifelé’), osztják kim (‘külső rész’). A kiv- tőhöz -é lativusi rag járult, majd a v, mintha csak hiátustöltő volna, kiesett, az -é pedig úgy maradt el, mint az elé ⇨ el, felé ⇨ fel esetében.
KOVÁLIK, (kov-a-al-ik v. kop-a-al-ik) k. m. kovál-ott, htn. ~ni v. ~ani. Mondják némely kopácsos gyümölcsökről, melyeknek héjai feslenek. Koválik a dió, gesztenye. V. ö. KOVAD, KOPAD.
KUVAD, (kuv-ad) önh. m. kuvad-t. Mondják általán oly testekről, melyeknek héjai, kérgei, burkai elválnak. Kuvad a kenyér, midőn héja fölkel, s belül üreg támad. Kuvad a ház oldala, midőn tapasza fölreped és elválik. Nem más, mint a kopad, kovad, köved, köpedszók módosulata. A székelyeknél egy jelentésü guvadszóval is. Egyébiránt V. ö. KOPAD, KÖPED.
Kallantyú, kalimpál... (kalapállal rokon lengő mozdulat). Kaland... Kalap szavunkban is ez az ide-oda pályán végzett mozgás az értelmezés kulcs. Meggyőződésem, hogy a kolbász (kolbászol) szavunk is a kanyargásáról vette a nevét.
"A „kapus” szó éppen olyan magyar, mint a „dombo(s)”! Azt pedig, hogy keletről érkezett a Kárpát-medencébe, még a Magyar etimológiai nagyszótár is elismeri: „Kapu -- Ótörök eredetű szó: türk, ujgur, csagatáj kapug, oszmán-török kapi, kun kabak, ezek a kap- (‘bezár’) igető származékai.” Szentkatolnai Bálint Gábor ezt úgy pontosítja, hogy „nem az oszmán »kapa-k» (fedő) , hanem a mandzsu ka-, хa-(bezárni), tamil kâ- (őrizni, védeni, megtartani) igék”
----
Magyarul:
kap igében alapfogalom a távol tárgy utáni nyulás, hajlás, görbülés, e szerént tiszta eleme a hajlást, görbülést jelentő ka. Származékai: kapcs, kapcsol, kapzsi, kaptár, kapos, kapdos, kapaszkodik, kapat, kaptat, kapoz, kapós stb. ikerítve...
Kapun, lehet kopogni és be is lehet csukni azaz csapni a rovarok csápjaikkal csapkodnak, rögzítve mint a kapuszárny. Rokonai a hellen κοκλω, a latin cingo, a szanszkrit kuç, kucs.
A Keménységet jelző hangutánzó "K" hangból alakult ki a kopogás. Ahogy oda koppintották a követ, az +"l "hanggal jelezték a hajlítást. Tehát aki meglendíti a kezét, az kapál, kalimpál, kalapál. Ugyanezt el lehet játszani "cs" kezdőhanggal, amely más felülettel érintkező hangot utánoz. Csap, Csobban, Csupaszt stb. Ha pedig a "susogást, suhintást" jelző "s" hangutánzó kezdettel indítjuk a szót, akkor megkapjuk a supál, suprikál, hangalakokat.
Ha "r" gyakorítóképzővel látod el, akkor megkapod a korbácsol, kavar, csorgat, csavar, suprikál stb. alakokat. Mind rokonértelmű, hajlítással, ismétlő mozgással kapcsolatosak.
Nem azonos a hangutánzó gyök és a "Go" kerekdedség gyöke.
Az azonos alakúság korántsem jelent azonosságot.
A hasítás gyökével szintén vannak kételyeim.
Elég nyögvenyelősen lehet a "gömbölydedséggel" összehozni. Sokkal több bizonyíték kellene, hogy az elhajlás fogalomkörével ténylegesen össz lehessen hozni. Milyen képzet van mögötte?
