"воево́да, др.-русск., ст.-слав. воевода ἡγεμών (Супр.), болг. войво́да, сербохорв. во̏jвода, словен. vójvoda, чеш. vévoda, vejvoda, польск. wojewoda, полаб. våjvåda «князь». || От во́ин, во́йско и води́ть. Предположение Мейе (Et. 209 и сл.; RS 8, 296) о кальке д.-в.-н. herizogo «полководец, герцог» ненадежно, хотя последнее и считается калькой греч. στρατηγός, στρατελάτης; см. Э. Шредер и Мух у Беца, РВВ 67, 286 (с литер.).
"Nem is lehet megtalálni a vajda szót az óorosz nyelvben, hiszen a szó nem található meg az ószláv nyelvben. Maga a méltóságnév pedig ismeretlen az orosz történelemben, legalább is a korszakkal foglalkozómonográfiák, de az etimológiai szótár adatai sem említenek a vajdához hasonló méltóságot. A korai orosz méltóságnevek között azonban a vajda, vagy vojvoda nem szerepel..."
“A vajda szó etimológiájával, valamint améltóság eredetével kapcsolatban történészeink az elmúlt évtizedben nem folytattak kutatást, nem is jelent ezzel kapcsolatban átfogó, tudományos igényű publikáció. Új eredmények híján, máig elfogadott az a nézet, mely szerint a vajda méltóság a szláv vojvoda szóból ered, amely hadvezért jelent. A tudományos publikációk alapján végigkövethetjük, miért tartják tudósaink a vajdát szláv eredetűnek. 1862-ben Joseph Budenz egy recenziót írt Franz Miklosich tanulmányáról, aki a szláv és a magyar nyelvben meglévő közös szavakat sorolta fel. Ebben a listában szerepel a vajda, melyhez Budenz csak annyi magyarázatot fűzött, hogy a vajda az újszláv Vojvodinához hasonló.
Miklosich azonban Budenznél jóval árnyaltabban fogalmazott. Az eredeti cikkben ezt találjuk: „A vojevoda, a „boebod” a bizánciaknál a magyar vajdával összefüggésben áll a vojvoda előtt. Bartal I. 237. szerint herceg, vajvoda, vajda a prorex Oláhországban, és Moldvában és Erdélyben. Molnár szerint a román voevod, vojvod, vodi az albán vojvode a „boebod”-ból eredhet.” Bár maga Budenz csupán közreadta, nem elemezte a két nyelvben meglévő szavak eredetének körülményeit, de a későbbi nyelvészek már tudományos bizonyítéknak vélték a szóegyezést, és úgy hivatkoztak arra, mintha Budenz a vajda szó etimológiáját tisztázta volna.
Az 1870-es években kiadott Czuczor-Fogarasi szótár első kötete is elfogadta azt a nézetet, mely szerint a szó szláv eredetű, azonban hozzáfűzte, hogy a szó alapja a „boj” szógyök, amely harcot, háborút jelent. Ezt a két nyelvész a magyar baj szóval hozta összefüggésbe. A fenti könyvismertetőből így vált a nyelvészek számára tudományos eredmény, melyet a későbbiekben a magyar nyelvészek, köztük Melich János is, kritika nélkül átvettek, és meg sem próbáltak más megoldást keresni a szó valódi eredetére, hanem görcsösen ragaszkodtak ahhoz, hogy a vajda a szláv vojvoda szóból ered. Melich János néhány kis közleményben ugyan írt a vajdáról, de miután a szláv nyelvből nem tudta megmagyarázni a szó etimológiáját, ezért arra a következtetésre jutott, hogy a magyarba kerülő szláv szó az ófelnémet heri-zogo szó tükörfordítása lehet. Melich később megjegyezte azt, hogy az ómagyar vojovoda alak részint vojvodává, részint vojavodává fejlődött. A nyelvész szerint a vojvoda „egyszerejtéssel” alakult át vajdává. A későbbi „A magyar szavak szláv nyelvben” c. könyvében már nem 33említi a vajdát.
Janits Iván történész a vajda szó eredetét vizsgálva szintén annak szláv eredetet emelte ki. A szerző a következőket írja róla: „A vajda szó szláv alapszava a voje-voda, s ebből fejlődött ki a magyaros alak, a vajda. Jelentése: hadvezér. Nagyobb probléma, hogy melyik szláv néptől vették át őseink, mert jelenleg ez a szó megvan minden szláv nyelvben és dialektusban, sőt az óegyházi szlávban is megtaláljuk”. A szerző azonban tételének igazolására a tudományban meg nemengedhető eszközt vett igénybe. Lábjegyzetben egy ószláv forrásra hivatkozik, azonban ha megnézzük a hivatkozást, azt tapasztalhatjuk, hogy az nem ószláv szöveg, hanem Bíborbanszületett Konstantin görög nyelvű műve. A szerző tehát tételeinek bizonyítására a tények durva elferdítésével akart érvényt szerezni, ráadásul nem tudta bebizonyítani a szó szláv eredetét, mivel nem talált arra alkalmas ószláv forrást.
Hóman Bálint Magyar történet c. művében elfogadta ezen álláspontokat, és a nyelvészeti véleményt a következőképpen foglalta össze: „A törzs élén a törzsfő, régi magyar nevén a hadnagy (szlávosan vojevoda, vajda) állt, aki vagy a többi nemzetséget leigázó, hatalmasabb nemzetség feje, vagy a nemzetségfők által maguk közül a szövetségkor megválasztott vezér”. .....A nyelvészeti eredményeket az 1970-es években a T örténeti Etimológiai Szótár összegezte, amely szintén kritika nélkül átvette a vajda szóról alkotott elképzeléseket, és a szó közvetlen forrásának esetlegesen egy óorosz alakot véltek, bár magát a feltételezett alakot nem jelölték meg. Nem is lehet megtalálni a vajda szót az óorosz nyelvben, hiszen a szó nem található meg az ószláv nyelvben. Maga a méltóságnév pedig ismeretlen az orosz történelemben, legalább is a korszakkal foglalkozómonográfiák, de az etimológiai szótár adatai sem említenek a vajdához hasonló méltóságot. A korai orosz méltóságnevek között azonban a vajda, vagy vojvoda nem szerepel, akkor leginkább az orosz bojár méltóság neve ismert, amely viszont nem tisztán orosz, hanem nagy valószínűséggel bolgár eredetű méltóságnév.....”. ‘
(OBRUSÁNSZKY, Borbála : Vajda és bojla , Mikes International, Hága, 2008. VIII.évf.4. Szám 54-62.old.)
Talányos, de Czucor szerint azt jelenti, ha egy ökör visszaböfögi amit elsőre nem sikerül megemészteni... Gyerekek szoktak így bohóckodni az étellel, ebből jöhet a jelentésmódosulás.
Bizonyságul, ennek is van átvitt értelme magyarul... Meg tudod emészteni?
eleven – ‘élő’; ‘élénk, mozgékony’. Származékai: elevenül, elevenít, elevenedik, elevenség. Az él1 ige folyamatos melléknévi igenevének (élő) igen korai elege alakjából (ahol ún. lágy g állt) -n határozóraggal jött létre. A gyenge mássalhangzó idővel kiesett, és a helyére hiátustöltő v került. Az eredetileg módhatározó ~ úgy vált melléknévvé, ahogy pl. a meztelen.
lop – ‘engedély nélkül eltulajdonítja a másét’; ‘titkon valahova juttat’: a szívébe loptam magam; ‘‹időt› haszontalanul tölt’: a napot lopja. Származékai: lopás, lopós, lopdos, lopkod, lopva, loppal, lopódzik, lopakodik. Ismeretlen eredetű szócsalád. Lásd még lopó.
lót-fut – ‘rohangál’. Származékai: lótás-futás, lótifuti.Úgynevezett forradásos ikerszó, azonos jelentésű és rokon hangzású, önállóan is használatos elemekből (mint ázik-fázik, sír-rí, perdül-fordul). Első eleme az ismeretlen eredetű és elavult lót (‘fut’).
A magyarok ősei lovakkal temetkeztek, de még a "ló" szavunk magyar eredetével sincs tisztában a tudomány, pedig kismillió szavunk van a nagy lobbal tovalebbenő lábasjószágokkal kapcsolatban.
A szónak, amely az ugor kori lótartás nyelvi bizonyítéka, távolabbi nyelvi kapcsolatai tisztázatlanok.
Lehetséges, hogy valamely ismeretlen közvetítő nyelv útján a kaukázusiból került az ugor nyelvekbe (vö. chinnaluglak 'csikó; borjú', avar thah 'csődör').
Az ugor szónak a finn lupo 'kanca' alakkal való egyeztetése (Setälä, SS 1: 133) és az indoeurópaiból való származtatása (vö. lettlops 'marha', albánlopë 'tehén') (Serebrennikov: ESA 3: 154) további vizsgálatra szorul.
A törökből való származtatás (vö. oszmánulaq 'igavonó állat, futár, gyorsfutár', kirgizlau 'igavonó állat, munkalovak') nem valószínű, mivel a töröku hangnak az ugorban meg kellett volna őrződnie. A török ulaq stb. az ula- 'utazik' származékai is lehetnek, ebben az esetben azonban jelentéstanilag is el kell választani az ugor szavaktól. Lehetséges, hogy az ugor és török szavak egy ismeretlen nyelvből származnak.
"ló [1055] Ősi, ugor kori szó, vö. vogul low, osztják lo ’ló’. Ezek előzménye a szintén ’ló’ jelentésű ugor *lu vagy *lus lehetett. Az ugorban ez jövevényszó, az átadó nyelv azonban ismeretlen.Esetleg egy kaukázusi nyelvből származik, vö. avar thah ’csődör, mén’. Legrégibb származéka a lovász [1055], melynek szó belseji v-je a többi korai és későbbi származékkal együtt (lovas [1138 tn., 1245], lovag [1306 tn., 1395 k.], lovagol [1476 k.], lovarda [1843]) megőrizte az ősi formát."
Zaicz
Ízlelgessük:
Az ugorban ez jövevényszó, az átadó nyelv azonban ismeretlen.Esetleg egy kaukázusi nyelvből származik. :)))))))
Ősi örökség az ugor korból: vogulló, luv. Az átvett alak lovu lehetett, a ~ átmeneti lou formából fejlődött ki. Származékai közül a lovag, lovagol képzésmódja a gyalog, gyalogol analógiájára vall. Lásd még loval.
Minthogy a lábnak fő rendeltetése a mozgás; legvalószinübb, hogy gyöke a mozgást jelentő la vagy lo, melyből kifejlődött a láb, mintha volna la-ab v. lo-ab.
(CzF)
----
A fu eredet gyenge lábakon áll... vajon miért lábos a lábos, csak nem a benne lobogó forró víztől????? :)))
"Bizonytalan eredetű szavunk, talán örökség az uráli korból: szamojéd laamb, lamb (‘csizma eleje, talp’). Az egyetlen és igen távoli nyelvrokontól való példa miatt az egyeztetés gyenge lábon áll. Könynyen lehet, hogy a ~ igenévszó volt: lásd lább. Lásd még lábad, lábadozik, lábatlankodik, lábbeli, lábos."
"Te meg sem a gombot, sem a kabátot nem ismered, különben érvelni is tudnál, nemcsak beszólogatni.
Mocskos finnugrizmus, hogy a macaronok történelmét végig lehet követni, egészen addig, míg a grúzok egyik törzsévé váltak? Már az ókori történetírók is mocskos finnugristák voltak, amikor ezt megírták?"
------
Te nem ismered még a gombot sem, a guba szó családjából, hiszen a gomba szót szláv átvételnek tartod pedig mindegyik korong vagy félgömb alakú dolog.
"Az Ószövetségben szerepl állatfigurák nagy része valamilyen gonoszságnak az ábrázolására szolgál, hol allegórikus, hol konkrétabb értelemmel. Vannak olyan állatszer alakok, melyek fenyeget szerepe ugyanabban az összefüggésben ismétldik, s következetes célt szolgál: ezek a „káosz – állatok”, a kígyó, a sárkány, a Leviatán, a behemót (behemah), a cethal, a vadállat, a skorpió, a békák. Ezek az állatok különféle nevük ellenére közös nevezre hozhatók: rendszeresen negatívumot jeleznek, az istenellenes gonosz hatalmakat jelképezik,129 valójában közös az eredetük (a Jelenések könyvében egymástól származhatnak). Vallástörténeti elzményeik a mezopotámiai vallási múltba vezetnek.130 A káoszállatok a Ter 1, 2 skáoszára is visszavezethetk a számos ószövetségi utalás nyomán, s a késbbi apokaliptika (Dán, Jel) jegyében.131 Nem mindig gonosz az értelme az ide sorolható oroszlánnak, mivel néha magát Istent, a királyt, de az ellenséget, a zsarnokot is jelöli; az 1Pét 5, 8 – ban a sátán hasonlatává válik,
a Jel 5, 5 – ben pedig a gyztes messiás – királyra, Jézusra vonatkozik.
Ezek az állatnevek úgy mennek át az Újszövetségbe, majd az egyházatyákhoz, hogy az intertestamentárius zsidó hit már valamennyit azonosította a sátánnal, vagy a démonokkal.
A gazdag vallástörténeti jelentség kígyó az ószövetségi hit fejldésén belül maga is bizonyos átalakulást mutat. A kígyó és a sárkány motívuma lényegében egy trl fakad a különféle népek mítikus felfogásában, egymásnak szinonímái, s ugyanez állítható az ószövetségi hitben is, ahol három állatfigura váltakozik, idvel egyre jobban azonosuló szerepben: a kígyó, a sárkány és a leviatán (mely maga is egybefogja a „tengeri szörnyeket”, köztük a cethal alakját). Hogy miért válhatott azonossá a kígyó a sátánnal, s általa a sátán a káosz, az alvilág, majd a pokol urává, megmagyarázza azon ókori vallásoknak több adata, melyek megelzték, vagy körülvették Izrael hitének alakulását.
Ababilóni Tiamat, mint az skáosz ura, sárkány, vagy kétfej kígyó képében kel harcra az istenek ellen, akik a teremtést és a fejldést akarják, s harcához különféle démoni szörnyeket hoz létre.132 Mezopotámia vallásaiban a kígyó elsdlegesen a káosz állataként szerepel. Ehhez hasonlóan Egyiptomban is megjelenik, mint az skáosz megtestesítje, és jelenléte a földalatti dimenziókat, s a vizeket is érinti, az alvilág termeinek rzje is, s a sötétség démonaként uralja az éjszakát meg a zivatart. Mindezek mellett, ezekkel ellentétesen képviselte a bölcsességet és az okosságot is, mely tulajdonságokat, Egyiptomból importálva, majd a gnoszticizmus fogja újra elnyben részesíteni.133 A Teremtés könyve 3. fejezetének kígyóját egy régi hagyományrétegbl a jahvista szerkesztk a 10. század körül vették be a bűnbeesésrl szóló tudósításukba. A szokványossá vált egzegetikai magyarázat így fogalmazódik meg: „A kígyó nem azonos a sátánnal, bár a késbbi hagyományok így magyarázták (pl. Bölcs 2, 24).”134 Hasonló felfogás így folytatja: „a Genezis írásának idejében még nem volt meg egy személyes gonosznak a fogalma”.135 "
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar Budapest Dogmatika Tanszék Jézus Krisztus a szabadító A személyes gonosz hatalmának megtörése, mint a megváltás egyik dimenziója Doktori értekezés Dissertatio ad doctoratum Készítette: Gál Péter Témavezet: Dr. Puskás Attila tanszékvezet egyetemi tanár 2009
kullancs – ‘magát a bőrbe fúró vérszívó atkaféle’. Valószinü, hogy nevét tekervényes furó természetű testétől kapta, melynél fogva más testekbe fúrja magát.
Kulcsold (forgasd) össze a kezed, és fejtsd meg magad, hogy a giliszta szó, honnan jön! :))))
a kulcsban természetes rendeltetésénél fogva alapfogalom a forgatás, tekerés, mely által a forgatott tárgy, pl. a závár nyelve, majd ki, majd befelé mozdúl; továbbá tekintetbe vévén azt is, hogy az eredeti, egyszerü kulcsok nem voltak egyebek, mint görbére hajtott szegek, innen valószinüen állíthatjuk, hogy gyöke a görbét, görbe csavarodást, forgatást jelentőkul, melyből os képzővel lett kulos, összevonva kuls, azután kulcs, mint teker tekeres tekercs, vakar vakarcs, habar habarcs stb. A latin nyelvben is a clavisés clavus csaknem egészen egyeznek. Ez elemzést erősitik a kulcs származékainak jelentései. Kezeket kulcsolni am. tekercs gyanánt egybefonni. Kulcsos kalács am. tekert, fonott kalács. Keresztül kulcsúl, am. görbésen egybe bonyolódva. Végre mind hangra, mind alapfogalomra rokon a kol és kal törzsökökkel, melyeknek származékai szintén görbe, kerek vagy gömbölyü alakot jelentenek. Persául: kilid v. klid, a törökben is kilid am. kilincs. A szláv klucs valószinüleg a latin cludo (claudo) után képződött. Kevés hangváltozattal rokon vele a görög ξλε⎨ς.
Kulcs
Szláv eredetű szó: szerb-horvát, szlovén ključ, szlovák kluč, ezek az ősszláv kljuka (‘kampó’) származékai. A szóeleji mássalhangzó-torlódást hangáthelyezés oldotta fel, az l depalatalizálódott (mint a család, cseléd szavakban). Lásd még kulcsár, kulcsol.
"Szerinted a madárkalitkák teteje nem íves, görbülős? Se a kalap formája és karimája is? Se a kalodában az ember által vésett lyukak ahová kezed, lábad kerül? Se a kalapács nem ír le görbe ívet, amikor használják, meglengetik? Stb.
Sőt, a kalligráfia is (majdnem) jó, mert a görög abc betűi bizony görbülnek.
Nem gondolom, hogy egyetlen hozott szókapcsolatod sem igaz/lehet igaz. De jó részük amolyan művi csinálmány. Amúgy ajánlom figyelmedbe a gilisztát. Az is sokat görbül. Hívhatnánk akár kalisztának is. Az angolna meg pont azért olyan különösen hajlékony, sokat görbülő hal, mert sok gilisztát eszik."
----
A kalapot, kalpagot, a kupádra kanyarintod. Gyöke valószinüleg a hajlást, görbeséget jelentő kal, mennyiben a régi kalapoknak eredetileg lehajló karimájok volt, de jelenleg is a kalap többféle (le- vagy fel-) hajlással hasznátatik. A lefelé konyuló kalapot v. konyakalapot, máskép silapos kalap-nak hívják. Egyébiránt hasonló hozzá a tót klobuk, török kalpak, persa kola. (Beregszászi).
A kalodában vergődve, elkallódsz. A kalitkában is. A kalapács ívet ír le használat közben, és ütögetéssel tömörít, tehát rokonértelmű a kallózal.
A giliszta szóalakja miatt ugyanabból az ősgyökből ered, mint a galuska, haluska, gulicsó (galuska) Marosszéken használják - vagy éppen a gülü, külü hajlás miatt nagy, puffadt, dülledt értelemben (székely szavak).
"A szótő kallódik igénk szócsaládjának tövével függhet össze, a kilincs hajlott, görbe alakjára, vagy elhajló, forduló mozgására utal. A szó belseji n másodlagos járulékhang, vö. barlang. Mindkét magyarázat helytálló lehet, amennyiben a különböző eredetű szavak alakja később egybeesett."
[1405 k.] Vitatott eredetű. 1. Francia, közelebbről ófrancia jövevényszó, vö. ófrancia clinche, francia clenche: ’kilincs’, ez az azonos jelentésű, hangfestő eredetű ófrank *klinka főnévre vezethető vissza."
The languages on the map with the largest paradigms are Hungarian with (under some analyses) 21 productive cases, followed by Kayardild (Tangkic; Queensland, Australia) with 20 and Lak (Nakh-Daghestanian; eastern Caucasus) with 19 cases.
"A török eredetű szómagyarázatokat is tagadod és ősmagyarnak akarod kihozni."
---
Sokkal többről van itt szó. A nyelvek valószínűleg egy ősnyelvből bomlottak szét. A jelenlegi nyelvek különböző, teljesen elkülöníthető nyelvcsaládokra való visszavezetése féligazságokra alapult idejétmúlt elmélet. A nyelvek ősi rétege több közös gyökre megy vissza, mint hinnénk, rengeteg szó pedig globálisan és mémszerűen szétfejlődő vándorszó. A magyarban a hangváltozások a különböző rokonértelmű szavak képzésének a céljából keletkeztek, a változatos szókincs kedvéért. Azért, mert egy-egy módosult jelentést más-más, de mégis hasonló nyelvi alakokkal akartak kifejezni. Szó nincs itt más nyelvcsaládok hatásairól. Itt közös ősnyelvi összefüggésekről van szó
Ősnyelvi összefüggések, magyar értelmezés és logika alapján vizsgáljuk meg az alábbi szavak jelentését :
csagataj irvam (forgás; örvény); latin vortex, vorago, vortit; továbbá: gyrus, gurges; német Wirbel; tót wir, és wrátíti (fordítni) stb.
latin ferveo, hellen βρυω, βραζω, német brauen, brausen, brennen, warm, szanszkrit bhâr [éget, fűt], finn vari [forró], puraan és purajan [forrok], magyar pír, parázs, perg-el stb. továbbá [kút-] forrás értelemben az arab bir, héber bór, beér, német Born, Brunnen, skót purn (víz) stb.)
