SCARBANTIA – SOPRON - ÖDENBURG Három név, ahogy az elmúlt két évezredben városunkat nevezték.
Scarbantia az i.sz.e. I. század elején (Tiberius császár idején) alapított római város kelta eredetű neve. Jelentése különálló település, mely arra utal, hogy a mai belváros helyén alapított római város elkülönült a kelták által lakott területektől.
A magyar Sopron elnevezésre több elmélet is van:
1:Suprun személynévből származik, aki a XI. századi ispáni vár első ispánja volt 2: 1096-ban egy ófrancia forrás Cyperon-nak nevezi a várost. Ez származhat a latin szuperum jelzőből, ami a város közigazgatási jelentőségére utal. Más vélekedés szerint a sásfélék családjába tartozó latin Cyperus szóból alakult ki, mivel a rómaiak egy mocsaras, lápos területen alapították a várost. 3: Bonfini humanista történetíró Sopront Sempronius római polgár nevéből eredeztette."
A süppeséssel kapcsolatos mocsaras hely lehetne a szó alapja, viszont az összes névalakban ott van egy +r hang (Sopron, Suprun, Scarbantia, Cyperon).
Valóság:
Sopron szavunk valamiféle ősi szent rituáléval összefüggő avatásal, ún. "Suprával", "suprálással" van összefüggésben. A zsupán, Ispán méltóság névis innen eredhet, tehát ez egy méltóságból lett személynév, hiszen ő rendelhetett el büntetés képpen vesszőzést, korbácsolást. Semmiképpen sem személynevű eredetű a város neve. Pont fordítva.
Supora, kihalt szavunk a kulcs. hajlékony vesszőt jelentett. Suprálni pedig - virgácsolást, korbácsolást, paskolást, de leginkább ösztönzést valamivé válás folyamatában:
Pl.: "Csak meglásd, hogy még ennél is jobban' tanulj írni, mert ha vétesz az írásban, ha Isten hazaviszen jó egészségben, talán megkezdik az tanítványt suprálni, ha nem egyébbel, de egynéhány szép csókval.“ 64 )"
Sok helyen vesszőből font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy egészségesek, szépek legyenek. A korbácsolás Győr-Sopron megyében a legényavatással kapcsolódik össze. A legények végiglátogatják a lányos házakat, és szép, régies dallamú ének kíséretében korbácsolják a háznépet. A lányok szalagot kötnek a korbácsra, az édesanyák pedig előre becsomagolt húsdarabokat adnak át a csoportnak. A legények ezután visszatérnek a kocsmába, s a szabadban felállított tűzhelyen megfőzik az összegyűjtött húst. Ezt fogyasztják el a közös vacsorán, ahol a legények avatása történik. Ezen az ünnepségen csak férfiak vehetnek részt. Az avatás maga hosszú beszéd kíséretében történik, amely összekapcsolja a betlehemi gyermekgyilkosság történetét a legényavatás tényével. A beszéd végén a keresztapák leöntik a legényt egy pohár borral, utána kiadós ivás következik, majd az újdonsült legényeket elviszik látogatóba egy-egy lányos házhoz. A kislányok és az édesanyák elnéző mosollyal segítik át a kótyagos legényeket a nehéz viziten, s ezzel be is zárul életüknek ez az ünnepélyes fordulója.
cerberos = szanszkrit शर्वर (śarvara,"tarka", "sokszínű") és कबर kabara, "tarka", "sokszínű" azaz kevert, kavart
Sacro = From Latinsacrum, accusative case form of sacer, from Proto-Italic*sakros, from Proto-Indo-European*sh₂krós, derived from the root *seh₂k-(“to sanctify, to make a treaty”).
"Susogással járó hangutánzók sely, selyem, mint a latin sericum, és a német Seide; a hibás nyelvüségre vonatkozó selyp, selypes, selypesség, mely t. i. sz helyett s-et hangoztat. 3) Különböző természeti hangot utánoznak e következők: sese, susa, seseg, susog; sáp, sápog, sápít; sis, siseg; serczeg, serpeg, serpenyő; sisereg, sistereg; síp, sipol, sipít; siccz; sólyom; söpör; suba, suh, suhan, suhancz, suháng, suhad, suhog; suly, sulyok; sup, supra, suprál, suprika; sus, susnya (suhogó vessző), susog, sustorog, sustorékol; sut, suttog, suttom, sutol; súg; súr, súrol; sül, süt; süvölt, süvöltyű.
(sup-or-a) fn. tt. suprá-t. Vékony, hajlékony vessző, mely hajtogatás közben suppog; különösen, melylyel valakit ütnek, vernek, virgás. Gyöke a hangutánzó sup, törzse az elavult supor ige, melyből lett részesülő supró, módosítva supra. Rokon hozzá hangra és alapfogalomra suháng. V. ö. SÖPRÜ.
(sup-or-a-al) áth. m. suprál-t. Suprával ver, üt. Megsuprálni a csintalan gyereket. Lásd SUPRA."
S, kisded alakban s, harminczadik betü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában tizenkilenczedik, kiejtve; es v. ess. Legközelebbi rokonai az sz, zs, z és cs hangok; pl. sor szer(ragozásban: szor, szöris), sekély csekély, sinór zsinór, sajog zajog stb. miről alább bővebben. Mint gyökhang 1) Utánzott természeti suhogó hang, t. i. a sebesen haladó, mozgó vagy folyó testnek hangját utánozza, leginkább a következő gyökelemekben és származékaikban: sa, se, si, su, sü; innen sas, sáska (= sásogó); seb (celeritas), sebes, sebesség, sebbel (lobbal); siet, sudamlik, suhan, sugár, sólyom, sujt, sürög, sirűl stb., és a hangzó előtételével es-, esik; os-, oson stb., innen a folytonosságot jelentő és, is kötszók. 2) Susogással járó hangutánzók sely, selyem, mint a latin sericum, és a német Seide; a hibás nyelvüségre vonatkozó selyp, selypes, selypesség, mely t. i. sz helyett s-et hangoztat. 3) Különböző természeti hangot utánoznak e következők: sese, susa, seseg, susog; sáp, sápog, sápít; sis, siseg;serczeg, serpeg, serpenyő; sisereg, sistereg; síp, sipol, sipít; siccz; sólyom; söpör; suba, suh, suhan, suhancz, suháng, suhad, suhog; suly, sulyok; sup, supra, suprál, suprika; sus, susnya (suhogó vessző), susog, sustorog, sustorékol; sut, suttog, suttom, sutol; súg; súr, súrol; sül, süt; süvölt, süvöltyű. 4
R gyökhanggal egyesülve rovó vagyis metsző v. metszett, vagy vonalazott részekből álló tárgyakat jelent ezekben: sarj (acies), sarabol, sarol, sarló; sér, sért, sérelem, sérés, sor, melyek fordítva is rokon értelmüek, pl. rács, rásgya, rés, rojt, rost stb. Ismét r gyökhanggal eredést, növést, szálasodást jelent ezekben: sarj (surculus), sarjad, sarju; sas (azállati lábnak szára), melyből sark a sarnak kinövése, (mint fark a faré), saru a lábszárt betakaró, lábbeli; sarlang; serdül; sörény, sörte; sós, súr. Egyeznek velök ezek is:szár, szaru, szőr.Szintén r gyökhanggal folytonos vagy élénk mozgásnak: sarmalódik a sar gyöktől, melynek megfelel a szarándok v. zarándok szarahora (vulgivagus) szók szar és zar gyöke; továbbá: sereg, serdül, serde, serte (átvetve setre), serteperte, serény (gyors), serked, serken, serkent; sör; surran, sórikál, sürög,sürget; mind ezek siető mozgással járó suhogó hangot is utánoznak. 8
csavar: Gyöke vagy törzse csav azonos a félre hajlást jelentő csa szóval, s rokonai: csóv, csóva, (csóvál), kóv, melyből kóvályog (csavarog), kób, melyből kóborol (tekereg) származtak. Rokon hozzá a török csevir-mek (tourner). Hasonlók a szanszkrit dhvar, dharv, latin torqueo, hellen ϑραυω, német drehen, stb.
korbács: Nevét tekergő tulajdonságától vette, s gyöke a görbedést jelentő kor.Az ács képző itt nem kicsinyező, hanem vagy mivelő cs, vagy hihetőbben átalakult ás,
szorgalom – ‘kitartó odaadás, iparkodás, célratörő buzgalom’. Származékai: szorgalmatos, szorgos, szorgoskodik, szorgoskodás, szorgalmas, szorgalmi, szorgalmaz, szorgalmazó, szorgalmazás. A szócsalád alapja az elavult szorog (‘igyekszik, törekszik, sürgölődik’) ige, amely gyakorító képzés egy szor- igetőből. Ez valószínűleg ősi örökség az ugor korból: vogul szarht- (‘sürget, kerget’), osztják szarak, szarga (‘gyors, gyorsan, nemsokára’). Az s–sz hangmegfelelés alapján, amely a sor és szer főnevek viszonyában is megmutatkozik, a szorog a sürög mély hangrendű alakváltozatának tekinthető, és így közeli rokonságban áll egy kiterjedt szócsaláddal: lásd sarj, sarkall, sarok, sellő, serdül, serény, sőre, surján, sürget, sűrű.
serény – ‘gyors mozgású, tevékeny, készséges, buzgólkodó’. Származékai: serénység, serénykedik. A serdül,serken igék ser- tövének származéka-ény névszóképzővel, így rokoni kapcsolatban áll azzal a kiterjedt szócsaláddal, amelynek tagjaiban a gyors mozgás, forgás, sodrás, pezsgés jelentéseleme dominál, mint sarj, sarkall, sarkantyú, sarok, sellő, sőre, surján, sürget, sürög, sűrű, szorgalom.
szerzet – ‘szerzetesrend’; ‘furcsa, gyanús ember’: miféle szerzet a szomszédod? Származékai: szerzetes, szerzetesség. A szerez ige származéka, annak ‘megegyezés útján létrehoz’ jelentése alapján; nagyjából a szerződés más képzésmódú megfelelője, s lényegében a rendi alapszabályra, a regulára utal, amely kölcsönösen kötelezi a rendet magát és a hozzá csatlakozó rendtagokat. Második jelentése az alapige ‘teremt’ értelméhez kapcsolódik, tehát ‘teremtés, teremtmény’.
szerez – ‘munkával, utánajárással, fizetség ellenében tulajdonává tesz, hozzájut’; ‘hozzájuttat, részesít’: nagy örömet szereztél neki; ‘megegyezés útján létrehoz’:békét szerzett a szomszéd országgal; ‘alkot, teremt ‹zenét›’: zenéjét szerezte Erkel Ferenc. Származékai: szerzés, szerző, szerzőség, szerződés, szerződik, szerződtet, szerzemény. A szer névszó származéka denominális -z képzővel, az alapigének a sorba rendezéshez, összeillesztéshez kapcsolódó jelentésköre szerint; a szerződik is úgy értendő, hogy a felek egymáshoz illesztik, összhangba hozzák feltételeiket. Lásd még szerzet.
Heper(Kheper, Hepri)szkarabeusz alakú isten az ókori egyiptomi vallásban, nevének jelentése; „aki lesz valamivé”. Neve megegyezik a „létrejön”, „megnyilvánul” jelentésű heper szóval. Összefüggésbe hozták a szkarabeusszal (galacsinhajtó bogár), ami szent állat volt, mivel hasonlóságot fedeztek fel a nap mozgása és aközött, ahogy a bogár gurítja a galacsint.
A szkarabeusz néven ismert bogár a ma ganajtúrónak vagy galacsinhajtónak nevezett bogárral azonos. Ezen rovarféle egyes fajait, főként a Scarabeus sacert szentként tisztelték az ókori Egyiptomban. Egyiptomi neve, aheper megegyezik a hajnali Nap nevével, és egyben újjászületést, megtestesülést is jelent. A galacsinhajtó a földbe rakja a petéit, így az ókorban azt hitték, a földből keletkezik, így vált az önmagából való keletkezés jelképévé, és így a felkelő Napévá is, melynek egyik legfontosabb tulajdonsága volt, hogy minden reggel újjászületik
Neve a magyar Keszi törzsnévből, ez pedig talán kéz főnévből való. Előtagja a betelepült szászokra utal. Először Kizd néven, 1308–1310-ben szerepelt, későbbi említései: KezdésKyzdy (1345)
Köz (mint középső kis rész), közösség, közi - illetve küzdő - etimológiai vonatkozásai
Küzdeni = a fronton (küszöbön) két fél között kezdett harc
Kész = befejezett küzdelem
KÜSZŐDÉS
Legérdekesebbek azok az esetek, melyekből kiderül, hogy a helyesírás nem csupán egyezmény és szokás dolga, hanem nagy szerepe van itt is a n y e l v é r z é k n e k. Ha azt mondják, hogy helyesírásunk etimológikus, ezt nem szabad úgy érteni, mintha a tudományos szófejtés irányítaná. Helyesírásunk csak annyiban szóelemző, hogy föltüntetjük benne azokat a szóelemeket, melyek nyelvérzékünkre nézve elevenek. Régente azt mondták: menyezni, meny ekezni, ntenyekezet, menyekező és menyekzö, s ez utóbbi így még Aranynál a NC első kiadásában (4:32), de később uo. menyegző, mert hiszen rég nem érezzük benne az elveszett menyekezik igét, holott pl. a patakzó vért nem irjuk a kiejtés szerint patagzónsk, mert érezzük benne a patak jelentését. A küzdés régenteküszödés volt (NySz.), azért írta Arany még 1848-ban kiiszdésnek (Lev. 1 : 126), de ma mindenki a kiejtés szerint írja, mert a küszödik igét rég elfelej-tettük, sőt ujabban a küszködés helyett is igen sokan küzködést írnak, 2-vel, mert nyelvérzékük ebbe is beleérti a küzdés kép-zetét.1
küszöb – ‘az ajtókeret alsó része’; ‘időszak, esemény kezdete’: az év, a forradalom küszöbén. Talán ősmagyar kori átvétel a permi alapnyelvből: zürjén kosp (‘köz’), votják kusip (‘küszöb’), de ekörül némi hangtörténeti aggályok vannak.
Köszön = Két fél közötti barátságos kezdeményezés:
köszön – ‘hálát mond ‹valamiért›’: köszönjük a szíves vendéglátást; ‘találkozáskor vagy elváláskor üdvözöl’: köszönj szépen a bácsinak. Származékai: köszönet; köszönő, köszönt, köszöntés, köszöntő. Sem a szó eredetét nem ismerjük, sem két eltérő jelentésének kapcsolatát és kialakulását nem látjuk tisztán.
keskeny – ‘hosszához képest nemigen széles’:keskeny palló; ‘szűk’; keskeny sikátor; ‘vékony, vézna’. Származékai: keskenység, keskenyül, keskenyedik, keskenyít. A korai kesekeny alakokból valószínű, hogy a ~ a keshedt feltehető *kes (‘soványodik’) tövéből alakult -ékeny képzővel, azaz értelme ‘vékonyodni kész’ volt; ebből mai jelentései levezethetők.
kis – ‘‹csak jelzői használatban› nem nagy’; ‘kevés, csekély’; ‘fiatal(abb)’: kishúga, kistestvére. Származékai: kisebb, kisebbség, kisebbségi, kisebbedik, kisebbít. Ótörök eredetű szó??????: türkmén, kunkicsi, kazah kisi. Az átvett kicsi forma cs ⇨ s hangváltozással (mint késik,kos) és a véghangzó elhalásával nyerte el mai alakját. A nyelvünkben ma is élő kicsi változat más úton keletkezett (lásd kicsiny). Lásd még kisded.
persa kíz am. kés, és khés v. khécs am. ekevas, szántóvas (vomer, culter aratri); továbbá a török kesz-mek, csagataj kisz-mek (metszeni, hasítni); innen törökül: keszer (balta); keszidsi (metsző); jolkeszidsi (útmetsző, azaz útonálló, zsivány);keszki (vágó, bonczoló kés; éle valaminek), rokonok a magyar kaczor, kasza, gusztony, kusztor szók kasz, kacz, gusz, kusz gyökei is.
keskeny – ‘hosszához képest nemigen széles’:keskeny palló; ‘szűk’; keskeny sikátor; ‘vékony, vézna’. Származékai: keskenység, keskenyül, keskenyedik, keskenyít. A korai kesekeny alakokból valószínű, hogy a ~ a keshedt feltehető *kes (‘soványodik’) tövéből alakult -ékeny képzővel, azaz értelme ‘vékonyodni kész’ volt; ebből mai jelentései levezethetők.
keszeg – ‘lapított testű, szálkás húsú folyami hal’; ‘‹melléknévként› sovány, ványadt’. A ~ kesze- alapszava finnugor eredetű: vogul keszen (‘koncérhal’), osztják kosze, zürjén gitsz (‘kárász’), finn keso (‘egy fajta apró hal’). A -g elem denominális főnévképző (mint ideg, kéreg).
Színből való "fogyatkozás":
KESE, (kes-e) mn. tt. kesét. Gyöke a világosabbá lett, fehéres, fakó vagy ilyennel vegyes színt jelentő kes, l. KES. (1); honnan az elavultkesik, azaz fehérszik, fakúl, vagy fakót mutat, ebből lett az igenév keső, kese, másképen: kesely. A kesik szóval egyezik mély hangon a székelykoszik. Tulajdonkép mondjuk állatról, melynek haja, szőre vagy tolla világosabb, fehéres, vagy fakó szinü vagy igen elmállott vörhenyeges. Innen nevezik az igen szöszke gyereket kesének
MÁNDOKY KANGUR ISTVÁN Magyar eredetű törzsek a baskíroknál
"Egy másik kísérlet szerint az ősmagyarok Keszi törzsének nevét a kutatók a baskír Tab'in törzs Kesze-Tab'in altörzse nevének Kesze előtagjával próbálják összevetni. Ez az egyeztetés is hibás, mégpedig minden szempontból. Mert ha eltekintünk is attól, hogy a Kesze előtag csupán jelzője a Tab'in törzsnévnek, még akkor is igen súlyos hang-, alak- és jelentéstani nehézségekkel kell számolnunk. A török eredetű magyar Keszi törzsnév régi a l a k j a ugyanis Keszegh volt, ami „töredék"-et, „darab"-ot jelent. Egy ilyen alakú és jelentésű régi török névnek a baskírban csakis egy Kithek (a th-t angolosan ejtve; jobb h í j á n jelöljük így ezt a baskír hangot) név felelhetne meg, ilyen azonban a baskír törzsrendszerben nincs. De ha volna is, az ősi baskír— magyar kapcsolatok szempontjából nem sokra mennénk vele, hiszen a régi és mai törökségben sokfelé találunk a magyar Keszi névnek pontosan megfelelő Keszek vagy Keszák-íéle törzs- és nemzetségneveket. És ez igen természetes is, mivel a „töredék, rész, darab" jelentésű nevek egymástól függetlenül óriási területeken elt e r j e d h e t n e k a rokon török népek között, anélkül, hogy az illető etnikai egységeknek a magyarsággal való szorosabb összetartozására kellene gondolnunk. Sokkal nagyobb b a j azonban, hogy a baskír Kesze-Tab'in név nem két különböző törzs vagy törzstöredék valamikori egyesülésének az emlékét őrzi, mint például a magyar Kürt- Gyarmat, hanem a Kesze előtag csupán jelzője az utána álló és ténylegesen törzset jelölő Tabtn-nak. A kesze ugyanis egy igen egyszerű baskír közszó, az egyéb török nyelvek „kicsi" jelentésű kicsi szavának a baskírban szabályosan változott alakú megfelelője. (Köztudomású, hogy a baskír nyelv a köztörök cs hangot sz-re, az i-t pedig e-re cserélte fel.) A Kesze-Tab'in törzsnév jelentése tehát: „Kis-Tabln", és így semmiképpen sem tartozhat össze a honfoglaló magyarok Keszi törzsének nevével."
----
keszeg – ‘lapított testű, szálkás húsú folyami hal’; ‘‹melléknévként› sovány, ványadt’. A ~kesze- alapszava finnugor eredetű: vogul keszen (‘koncérhal’), osztják kosze, zürjén gitsz (‘kárász’), finn keso (‘egy fajta apró hal’). A -g elem denominális főnévképző (mint ideg, kéreg).
---
A kece szó jelentése nem tisztázott.[1] A fehér ruhás kece lány valószínűleg kecses, karcsú menyasszonyt jelent
Lehet, hogy nem az előző képletem szerint alakult ki, de az értelmezésben az UR+GUR szóalakot tartom valószínűnek. A magyar népnévnél még nem foglaltam állást.
Így is kialakulhatott:
U(-r)-GAR=O(-r)-GUR=Uralt Körzet, tehát - nép/ország jelentéssel. Hasonló értelmű szóként megmarat az ugar, mint hatalmas földterület
További érvek:
"Ha egyébként a fenti listák népneveit szemléljük, feltűnő, hogy csak úgy hemzsegnek köztük az ar, -gar, -gur, -gor, -gher végződések. Ez azért érdekes, mert ebbe a sorba nemcsak az ungar név illik bele (mint ahogy szerepel is benne) a szintén itt szereplő besenyők kangar nevével együtt, hanem akár a magyar, magyer, megyer vagy magor is. Hivatalos történészeink persze jó előre gondoskodtak arról, hogy a köztudatba a magy- és -er szótagokra bontás kerüljön, ami sok idő után már természetesnek tűnhet. Hogy aztán senkinek ne szúrjon szemet, miszerint a magyar szó -gyar tagja azonos az ugor, hungar, bulgar nevek második tagjával. Momentán a bolgár név ké- sőbbi Bulár, Buljar, Biljar, Belár és bojár alakjai is feltétlenül eme -gar, -ger tagok g-jének lágy voltát támasztják alá. (Arról nem is beszélve, hogy az igazi török népnevek között ez a fajta végződés nem jellemző. Ezek jobbára -k, -g vagy -z végződésűek, az egyetlen ujgur a többiek közül egyikhez sem köthető! Ez a név pedig akár a manicheus térítéssel is keletre kerülhetett. Az ujgurok valamikori nyugati származását erősítik meg a Hszincsiangban nemrég feltárt, négyezer évnél idősebb kaukazo-europid múmiák is. A tipikus -gar, -ger végződés ugyanakkor nem származhat közvetlenül a török -er, -ir tagokból sem a bolgár, sem a magyar név esetében.) Ha már a kangar nevet is szóbahoztuk, meg kell említenünk, hogy természetesen a kangaroknak (besenyőknek) sincs semmi közük az Altájhoz és a türkökhöz"
Fáy Elek is tisztázta már száz éve, hogy ez egy igen elterjedt istennév. Heraklész egyik tulajdonságának, az életet megregulázó oldalának volt a neve, a megszemélyesítése. Volt olyan vidék is, ahol Heraklész feleségének ez volt a neve.
Azt már nem ő mondta, de elég könnyen kitalálható, hogy eredetileg az Istenanya egyik neve lehetett Magyar.
A magyarok istenéről van szó tehát, Nagyboldogasszonyról!
Tipikusan nem tudod, megint, hogy miket hadoválsz.
Nem tudod mik azok a tipikus lingua franca jellemzők, a párhuzamos fejlődést is csak azért találtad ki, hogy ine elljen elismerni a szavak átvételét. Nem esett még le neked, hog itt senkit sem tudsz megetetni ezzel a sületlenséggel?
-----------
Igazamat bizonyítja, hogy konkrét példáknál mindig bekussoltok.
Olyan könnyű beszélni általános jelleggel török, indoeurópai stb. átvételről. Ám konkrétumoknál már mindig elakad a szavatok. Nem is csoda, hiszen igazából a főáramú etimológia buktatja le hibás jövevény megállapításokat pl. ezen szavak esetében: harc, horgad, görbül, kornyad, korhad, kar, hord, kard, horzsol, karmol, karom, köröm stb. A főáram nyelvészei vagy dilettánsok, vagy jóhiszeműséget nem feltételezhetően hazudnak.
Akinek magyarázni kell a rokonítás fokát és mikéntjét ezeknél a szavaknál, annak meg kellene buknia általános iskolában Mindegyik görbülettel kapcsolatos fogalom, néhány magába záródóan, néhány szabályosan. A szóalakok etimológiai rokonsága kétségbe vonhatatlanok! Ezek egy eredetűek. Tehát akkor is megérti őket és mindig is megértette egy magyar nyelvű, ha még sohasem hallotta! Kvázi magyarul van. :)))))
kerül – ‘körüljár’: erdőkerülő; ‘kitérőt tesz’; ‘nem megy a közelébe’: kerülik, mint a bélpoklost; ‘eljut valahová’: bajba kerül; ‘‹valamennyit› fizetni kell érte’: sokba kerül; ‘adódik’; ‘‹meg- igekötővel› megtalálják’: megkerült a tettes. Származékok és kapcsolt szavak: kerülő, kerület, kerülget, (el)kerülhetetlen; kerít, kerítő, kerítés, keríttet; keringő, keringőzik, keringés, keringet, keringél. A szócsalád ker- töve ősi finnugor örökség: vogul ker- (‘körüljár’), osztják keri (‘megfordul’), finn kierä, észt keer (‘tekergőző’), észt keerima (‘forog’), lapp gierre (‘teker’). Az átvett kere- alapszó igenévszó volt: ‘kerek’, illetve ‘forog, kering’. Lásd még kerek, kerék, keret, kerge, kerget, kert, kertel.
körül – ‘minden oldalon vagy több oldalon, illetve oldalra, kört alkotva ‹névutóként és igekötőként›’: a ház körül, körülnéz. Kapcsolt szavak: körött, köré, körébe. A szócsalád tagjai a kör- alapszó származékai ablativusi -l, locativusi -tt, illetve lativusi -é raggal. Az alapszó ősi örökség a finnugor korból: zürjén kor (‘abroncs, gyűrű’), votják kuri (‘gyűrű’), finn keri (‘környék, kerület’), észt keri (‘kis kerék’). A ~ eredetibb környül alakjában az ny olyan denominális névszóképző, mint a kemény, sovány szavakban. A ~ forma csak a kör elvonódása után, annak és származékainak analógiás hatására jutott túlsúlyra, és rögződött véglegesen. Lásd még környék, környez, körülbelül, körülmény.
Valójában menevény, vagy közös eredet.
görbe – ‘az egyenestől elhajló, ív alakban hajlított’; ’tisztességtelen’: görbe úton jár; ‘szabálytalan, kicsapongó’: görbe estét csap; ‘‹főnévként› grafikon vonala’: lázgörbe. Származékai: görbít, görbed, görbül, görbület. Szláv eredetű szó?????: szerb-horvát, szlovén grba (‘púp, ránc, redő’). A szlávságtól átvett szó elején a szóeleji mássalhangzó-torlódást ejtéskönnyítő u oldotta; az eredeti gurba (amelyet máig őriz az ikerszó-szerű girbegurba) hangrendi átcsapás folytán gürbe, ~ lett. Lásd még göreb.
gurít – ‘gördít’. Származékok és kapcsolt szavak: gurító, gurítás, gurul, guruló. Hangutánzó???? szavak, a gördülő tárgy keltette hangot érzékeltetik, akárcsak a velük kapcsolatba állítható görög1 és származékai; ide vonható a göröngy is.
Valójában menevény, vagy közös eredet.
gyűrű – ‘ujjra húzható, karika alakú ékszer’: jegygyűrű, pecsétgyűrű; ‘karika alakú tárgy, alkatrész’: kútgyűrű, dugattyűgyűrű; ‘kötelekre függesztett karikapár mint sporteszköz’. Származékai: gyűrűs, gyűrűz, gyűrűzik. Ótörök szóvendég?????, e nyelvek csuvasosrétegéből: csuvas sere, türk, kun jüzük, nogaj dzsüzük. Az utóbbi szavak a jüz (‘íz, tag’) származékai, és így rokonságban állnak íz2 szavunk ótörök előzményével. A magyarba egy *dzsürüg alak kerülhetett.
gyűr – ‘ráncossá tesz’; ‘földre teper’: maga alá gyűr, legyűr. Származékai: gyűrött, gyűrődik, gyűrődés, gyűrhetetlen, gyürkőzik. Bizonytalan eredetű?????; talán a gyúr ige magas hangrendű változata.
Valójában menevény, vagy közös eredet.
gyúr – ‘‹képlékeny anyagot› nyomkodással tömörít’; ‘nyomkod, dögönyöz, masszíroz’; ‘hosszasan rábeszél ‹valakit valamire›’. Származékai: gyúró, gyúródik, gyurma. Ótörök vendégszó?????: kun júr, ujgur jogur, kirgiz zsur (‘gyúr’). A magyarba került alak *dzsogur lehetett, amelyből a gyenge képzésű g kiesett. Lásd még gyűr.
horog – ‘kampó; visszagörbülő végű fém horgászati eszköz’. Származékai: horgos, horgad, horgol, horgolás, horgász, horgászik. Ismeretlen eredetű???? szócsalád. Lásd még horgany, horgony, hórihorgas.
A széleskörűen elterjedt szavak mindig eltorzulnak az átvevő népek nyelveiben. A legkorábbi szóalakokkal kell egyeznie a magyar szófejtéseknek is, szerintem ez pedig az Úr+gur (úri-nép/föld), illetve a görögök nyelvén eltorzult ourgoi (ουργοι), urog - ez utóbbi szimplán csak urakat jelenthetett.
Átadó kultúra híján és a magyar gyökökhöz való logikai kapcsolódás miatt, ezek nyelvünk saját produktumai. Két választás van. Vagy nagyon korán már az ősi időkben a magyar etnogenezis megtörtént, vagy egy korábban széleskörűen elterjedt szkíta-hun-magyar nyelv a tudományos kategóriák mentén szétrabolt szókincséről van szó.
HARC (limitált) rokonszavai:
harcol – ‘fegyveresen küzd’; ‘szívósan küzd ‹valamiért›’. Származékok és kapcsolt szavak: harc, harci, harcos, harcias, harcászat. A ~ hangfestő eredetű, a horzsol családjába tartozó harzsol, horhol, s talán a harsan igével is rokonságot tart; a jelentés tehát a ‘kapar’ ⇨ ‘súrlódik’⇨ ‘veszekszik’ ⇨ ‘megküzd’ vonalon fejlődött. A harc korai elvonás a ~ igéből.
harcol [1476 k.] Valószínűleg származékszó, töve a régi nyelvi harzsol ’tusakodik, harcol’ [1405 k.] és többek közt a horzsol ige tövével azonos. A tő finnugor eredetű, vö. a rokon nyelvi megfelelőket a horzsol alatt. Végződése gyakorító igeképző, vö. hurcol. A harc főnév [1487 tn. (?), 1519 k.] valószínűleg elvonás a harcol igéből. Származékai a harcos [1487 tn. (?), 1560 k.], harci [1700], harcias [1835].
tzt
karmol [1749] Származékszó, egy önállóan nem adatolható szótő -l gyakorító igeképzővel ellátott alakja. A szótő bizonytalan, esetleg hangutánzó-hangfestő eredetű, és összefügghet karistol és talán korhad igénk tövével. A szó belseji m mozzanatos igeképző. A karom nyelvújítás kori elvonás az igéből [1835].
korhad – ‘‹fa nedvesség hatására› bomlik, szétmorzsálódik, szétesik’. Származékai: korhaszt, korhatag, korhadék. Bizonytalan eredetű szócsalád; kor- töve a hangutánzó karistol, karmol szavak tövével lehet rokon, és fenti jelentése a ‘karcol’ ⇨ ‘dörzsöl’ ⇨ ‘szétmorzsál’ úton alakulhatott ki. Lásd még korhol.
korom: elpusztult, szétporladt, székorhadt- A ,korom‘ szóhoz legközelebb áll a török kurum, honnan kurumus am. száraz, valamint kuru is száraz, mely a csagataj nyelvben karag . karak am. fekete, kömür szén (carbo); a szláv nyelvekben Dankovszky szerént eléjön kour, kúr.
Valójában menevény szó:
kard [1319 tn., 1405 k.] Jövevényszó egy iráni nyelvből, valószínűleg az alánból, vö. oszét kard ’kés, szablya, kard’; vö. még középperzsa k#rd ’kés’. Az oszét szó indoeurópai eredetű, vö. óind kartari ’vadászkés’. Szavunk tulajdonképpen keleti vándorszó. A kard sportnyelvi ’kardvívás’ jelentése [1904] a kardvívás összetétel előtagjának önállósulásával keletkezett. Származékai a kardos [1319 tn., 1560 k.], kardoskodik [1573]. A román coard–, régi nyelvi cord%: ’kard, szablya’ a magyar szó átvétele.
Valójában menevény szó:
karcol [1550 k.] Német jövevényszó, vö. német, középfelnémet, korai újfelnémet kratzen, hazai bajor-osztrák krYtsX ’karcol’. A német szó germán eredetű, vö. svéd kratta ’ugyanaz’. A magyar karcol hangalak hangátvetéssel keletkezett, talán a harcol, hurcol féle szavak mintájára. Az elsősorban nyelvjárásainkban használatos, de a köznyelvben is ismert karcos ’ki nem forrott bor’ [1702] a karcol igéből jött létre a dacol : dacos féle szópárok mintájára. Az ásványtani műszóként is használatos karc [1805 (?), 1809] nyelvújítás kori elvonás eredménye.
harag [1177 tn., 12. század vége] Ősi, finnugor kori szótő magyar képzéssel. A szótőhöz vö. vogul or- ’civakodik, perlekedik’, kh#rj- ’haragszik, megharagszik, dühös lesz’, osztják k%ram- ’megharagszik, bosszankodik’, mordvin kor ’harag, düh, bosszúság’. Végződése a -g névszóképző, vö. csillag, boldog. A szó tövének kikövetkeztethető finnugor kori alakja *kur ’harag; haragszik’, de az is lehetséges, hogy az eredeti jelentés ’nyúz; lehánt’ volt, ugyanis az obi-ugor megfelelők valószínűleg összefüggenek a vogul kor- ’lehúz <nyárfakérget, fahéjat>, lehánt’, illetve az osztják k%r- ’nyúz’ szavakkal. Származékai már igen korán jelentkeznek: haragszik ~ haragudik [12. század vége], haragosság [1456 k.], haragvás [1539] és haragít [1560].
Valójában menevény szó:
kar2 [1254 tn. (?), 1372 u.] ’felső végtag’ Jövevényszó egy török nyelvből a honfoglalás előtti időből, vö. ujgur qar ’kar’, kirgiz qarď ’ugyanaz’, csuvas «r ’két rőf’. A magyarba *qar, vagy talán *qarď, *qaru hangalakban kerülhetett. A kar ’valamely tárgynak, szerkezetnek kinyúló része, támla’ jelentése [1585] hasonlóságon alapuló névátvitel eredménye. A karol nyelvújítás kori szó [1814].
harap [1427] ’fogával tépve eszik’ Valószínűleg ősi, finnugor kori szótő magyar képzéssel. A tőhöz vö. zürjén kurccÏ-, votják kurt)Ï-: ’harap’, a feltehető finnugor alak *kar - vagy *kor - ’ugyanaz’. A magyar szó végződése az igen régi -p mozzanatos képző, vö. régi nyelvi állapik ’áll valahová’, hagyap ’köp’. Ez a magyarázat csak abban az esetben fogadható el, ha a zürjén és a votják adatok szó belseji cc-je, illetve )-je igeképző. Származékai a harapdál [1531], harapós [1604].
Valójában menevény szó:
haramia [1547] Horvát-szerb jövevényszó, vö. horvát-szerb haramija, aramija ’útonálló, rabló’, régi nyelvi ’egy fajta (horvát) gyalogos katona’, ez pedig az ’útonálló, rabló’ jelentésű oszmán-török harami átvétele. Az utóbbi forrása az arab har#m ’az, ami tilos’, melyre hárem szavunk is visszavezethető. Az oszmán harami főnév nyomát őrzi viszont végső soron a ’török martalóccsapat vezére’ jelentésű régi nyelvi harámbasa [1539]. Ez a horvát-szerb közvetítésével átvett és kizárólag a történettudományi szaknyelvben fennmaradt szó az azonos értelmű oszmán-török harami baş¡ jelzős szerkezetből származik, melynek tulajdonképpeni jelentése: ’a rablók feje’.
Valójában menevény szó: A HARC jogán szerzett zsákmány
harácsol [1659] Származékszó, a régi nyelvi harács ’adó; zsákmány’ [1600] főnévnek -l igeképzővel ellátott alakja, a képzésre vö. gát > gátol, orvos > orvosol. Alapszava, a harács oszmán-török jövevényszó, mely talán a horvát-szerb
Valójában menevény szó:
kár [1370 tn. (?), 1372 u.] Horvát-szerb vagy szlovén jövevényszó, vö. horvát-szerb kvar ’elromlás, megromlás; kár, veszteség’, horvát-szerb régi nyelvi ’mezei kár’, szlovén kvar ’kár, hátrány’. A szláv szavak eredete tisztázatlan. A mássalhangzó-torlódás feloldására a szláv szó belseji v nyelvünkben kiesett, vö. szent. A károsít származék [1522] -ít műveltető igeképzővel, a károsul [1750] pedig -ul visszaható igeképzővel alakult.
haránt [1814] ’ferde; ferdén’ Tudatos szóelvonással keletkezett az azonos jelentésű, elavult haránték [1549], harántos [1603] melléknevekből. Nyelvújítás kori fejlemény, ma választékos stílusértékű szó. A haránték és a harántos egy ősi, valószínűleg uráli kori tő származékai lehetnek. A tőre vö. osztják or ’folyóvonal’, votják kÏrÏÊ ’görbe, horgas; ferde, ravasz’, jurák ara ’görbe, ferde; folyóhajlat; bűn’, kamasz kara- ’tekeredik, csavarodik’. Az uráli alapalak *kur ’görbe; elgörbít’ jelentésű igenévszó lehetett.
hárít [1552] Ősi, valószínűleg uráli kori szótő magyar képzéssel. A tőhöz vö. osztják or ’folyóvonal’, zürjén kÏrÏšIn ’sanda szemmel, gyanakvóan <néz>’, votják kÏrÏÊ ’görbe, horgas; ferde, ravasz’, jurák ara ’görbe, ferde; folyóhajlat; bűn’, szelkup ]arengdel ’görbe’, kamasz kara- ’tekeredik, csavarodik’. A feltehető uráli alapalak *kur ’görbe; elferdít’ Végződése az -ít műveltető igeképző. Ugyanebből a tőből, más igeképzőkkel alakult: régi nyelvi hárint ’osztályrészül juttat’ [1519 k.], valamint a háramlik ’osztályrészül jut’ [1527] és a hárul [1604].
harsan [1508] Hangutánzó eredetű szó. Töve szorosan összefügg haris szavunkkal, és a nyelvjárási hersen ’suhintásszerű hangot ad’ igének [1717 e.] mély hangrendű változata. A szóvégi -n mozzanatos igeképző. A nyelvjárási harsad ’harsogó hangot ad’ [1508] a -d, a harsog [1508] pedig a -g gyakorító igeképzővel alakult. A harsány melléknév [1616] az igék alapján, az -ány ~ -ény névszóképzővel keletkezett, vö. hasonlóképpen: kötény, serény. A harsona főnév [1835] a nyelvújítás korában, tévesen kikövetkeztetett képzővel jött létre, elsősorban a harsan ige mintájára.
horgad [1416 u.] ’lefelé hajlik’ Származékszó, melynek alapszava maga is képzett szó, egy önállóan nem adatolható szótőnek a gyakorító -g képzős alakja. A szótő a horzsol tövével azonos. A -g képzős tő ugyanolyan módon áll kapcsolatban a horog főnévvel, mint a csillog a csillag-gal. A horgad végződése a visszaható -ad képző. Ugyanezen tő - aszt műveltető képzős származéka a horgaszt ’lehajt <fejet>’ [1416 u.].
Valójában menevény szó:
horda [1613] ’nomád népek harci és közigazgatási szervezete’ Vándorszó, vö. német Horde, korai újfelnémet horda, francia horde, lengyel horda, ukrán [orda], oszmán-török ordu: ’horda’. Forrása egy kipcsak típusú török nyelv, vö. csagatáj orda ’palota, a kán sátra’, tatár ordu ’tábor; hadsereg’. A szó eleji h a régi ukránban jelent meg, a szót a lengyel terjesztette el a többi nyelvben. A magyarba elsősorban a német közvetítette, a szóvégi a hanghelyettesítő szerepű. ’Nomád nép (vonuló) serege, csoportja’ jelentése pejoratív értelemben is használatos, ’embercsoport, társadalmi egység az ősközösség korszakában’ jelentésben pedig a történettudomány szakkifejezéseként is
horka [942 tn. (?), 950 k.] ’a magyar törzsszövetségben törzsi méltóságú személy’ Ismeretlen eredetű. Jelentése alapján ótörök származása jöhet számításba, e török szócsalád nyomai azonban a török nyelvekből nem mutathatóak ki, csak következtetni lehet meglétére, vö. ótörök *qara ’vérkeverő’. A kündü és a gyula mellett ez volt a harmadik méltóságot jelölő szó a honfoglalás és a kalandozások idején. A köznyelvben mára elavult, csak a történettudomány szakszókincsében
horzsol [1792] Ősi, finnugor kori szótő magyar képzéssel. A tőhöz vö. vogul karsäl- ’<horoggal kaparva> tapogat; <merítőhálót a tóban> húz, a vizet felzavarja <például halászat előtt>’, zürjén kural- ’összegereblyél, kikapar’, kuran ’gereblye’, votják kurjal- ’lekapar, levakar <például a saruról a sarat, vagy a katlan fenekéről az odaégett kását>’. A feltehető finnugor kori alak *kor - ’vakar, kapar, horzsol’, hangutánzó eredetű lehetett. A szótő azonos a hornyol tövével. A horzsol végződése a -sol
hurcol [1577] Származékszó, alapszava a hord ige, végződése pedig a -col gyakorító képző, a képzésre vö. boncol, vonszol. Jelentésének fejlődésére vö. hoz, húz, illetve vö. még: német schleppen ’hurcol, húz, vonszol; cipel; ruhát agyonvisel’. Származéka a hurcolkodik [1606].
hord [1300 k. tn., 1372 u.] Valószínűleg ősi, ugor kori szó, vö. vogul kart-, art- ’húz’. A feltehető ugor alak *kur - ’húz, von, cipel’. Ez a magyarázat feltételezi azt, hogy a vogul alakok -t-je képző. A magyar igealak szóvégi -d-je gyakorító képző, alaktani felépítésére vö. kérd, mond. A ’húz’ ~ ’hord’ jelentések összefüggésére vö. húz, hoz; vö. még: angol draw ’húz, von, vonszol’ ~ német tragen ’hord, visz’, angol hale ’húz, von’ ~ német holen ’hord, visz’. A hord jelentésfejlődéséhez hasonló folyamat más nyelvekben is történt: latin ferre ’visz, hord, emel; szíve alatt hord <magzatot>; eltűr, elszenved’, francia porter ’hord, visz; hord <ruhát>, visel; kihord <magzatot>; elvisel’. Származékai a hordoz [1372 u.], a hordalék [1832] és a hordár [1843].
"Marhaság. De azért kifejthetnéd bővebben, miben áll ez a kapocs. A szakvak, nyelvtan terén például. Mondj egy pár ilyen konkrét dolgot a hun nyelvből, ami kapocs a magyar és a türk között. Izgatottan várom, rajta... :"
---------
keleti szkíta (szaka): Szaka - szakály - székely
Etimológiai kapcsolatok:elkülönülésre vonatkozó fogalom, rész = szaka, szkíta őseink korábbi elnevezései
(Szakái, Szakály. Szakáld közönséges helynevek nálunk)
-------
A „szai” megnevezés a szkíta-hun „szak”-ból alakult, jelentése: ’valaminek része’. Ez adta a szakák más néven székelyek megnevezésének alapját is.
A szkíták perzsa neve szaka volt.
"A perzsák a Kr. e. 5. század óta három nagy száka népcsoportot különböztetnek meg: a Kaszpi-tengeren túl lakó „tengerentúli szákákat”, az Araxésztől északra a Volga–Amu-darja közén lakó „tigrachauda szakákat” s az Aral-tótól keletre, sőt a Tarim-medencében élő „haumavarga szakákat”. Ugyanezeket emlegetik a görög írók „szkíta”, „szarmata” és „száka” vagy „amrygiói száka” néven. A szarmaták tehát a nagy szkíta vagy száka népcsoportba tartoztak, de közösségükben éppúgy, mint a szkítákéban kétségkívül árja és kimméri elemek egyesültek. Török vagy mongol elemeknek sem a szkíta, sem a szarmata szövetségek keretében nincs semmi nyomuk."
Koblen alapján sjok kie(?), Zhèngzhāng alapján közép kínai sɨuH t͡ɕiᴇ, archaikus kínai slus kje. A többi lehetséges fonetizáció is hasonló, mindent egybevetve egyedül a második írásjel hangértéke kérdéses.
A *k-s kiejtés alapján szavunk leginkább a székely szó szék tövével, valamint a szeg,szög szóval egyezik, melyek közül mindegyiknek volt „településrész, területrész” jelentése. A székely népnév szék– töve Klima László szerint etimológiailag a szeg, szög szóval függ össze, tehát ezekkel együtt az ugor *seηkɜ (TESz 3, 694) származéka. A régi sztyeppei népeknek megfelelően a katonai szervezet és a településrendszer szorosan összefüggött, tehát a szög és szék a sor, szer, sok szavakhoz hasonlóan jelenthetett katonai egységet is. A szigorúan nemzetségi alapon szerveződő régi nomád hadrendet a kora középkorban már csak a székelyek őrizték. A sztyeppei hagyományokat őrző székelyek egy-egy településrészt alkotó tizedei, századokba szerveződtek, a századok pedig a hadnagy vezette székekbe szerveződbe vonultak hadba. A településen belül a tíz (pl. Altíz, Feltíz) a szeg, ritkábban a szer szinonimája, a legnagyobb közigazgatási egység pedig a szék. A legnagyobb katonai és területi egység, a székely szék tövének nyilván a homonim „ülőeszköz” jelentésű szék hatására homályosult el az eredeti „szeg” jelentése. A hun katonai szervezetben is „ékekbe”, más fordítás szerint „szarvakba” osztották a hadsereget. Érdekes módon a régi finnugor népeknél is gyakorlat volt, hogy a ruhájukra varrt ék-alakú rátéttel jelezték a közösséghez való tartozásukat.
SZAKA, (1), (szak-a) fn. tt. szaká-t. 1) Egyegy elvált rész valamiből, pl. a kerék talpáról abroncsrovásból kitört vagy kihullott vagy kivágott darabka, rovaték. Különösen a székelyeknél divatos.Szakát vetett kerék vagy abroncs. Vágj szakát neki t.i. rovatékot az abroncsnak. (Kriza J.). Máskép: szakáj. – Ez értelemben nem egyéb, mint a önhangzóval v. utóhangzással megtoldott szak, milyenek máj mája, zúz zúza, bog boga, rongy rongya.
szeg3 Alighanem ugyanaz a szó, mint a szeg2, az ugor előzmény ‘ék’ jelentéséből magyarázható az ‘ék alakú területrész, kiszögellés, szeglet’ is. Lásd még szegről-végről, sziget, szög1.
szeg2 – ‘hegyes végű fa- vagy fémrudacska, amely beverve rögzítésre szolgál’. Származékai: szegez, szegel, szegecs, szegecsel. Ősi örökség az ugor korból: vogulszenk (‘ék,cövek, faszeg’). A köznyelvben inkább labiális szög formája él. Lásd még szeg3.
szak1 – ‘időtartam meghatározott része’: a nap szaka, időszak; ‘darab, rész’: versszak. Valószínűleg ősi örökség a finnugor korból: osztjákszok(‘jég lemálló darabkája’),szagatta (‘darabokra ver’), finn sukku (‘szétzúzottság’). A finnugor alapszóalighanem igenévszó volt ‘darab’, illetve ‘darabol, letör’jelentéssel; igei mivolta folytatódik a szakad, szakasz, szakmány származékokban. Lásd még éjszaka, észak.
Vicc:
szakóca – ‘kis szekerce’; ‘ősember kőbaltája’. A szlovén sekalce (‘hidegvágó, nyeles véső’) átvétele hangrendi kiegyenlítődéssel és al ⇨ ó hangváltozással: sekalce⇨szakalca ⇨ szakóca. A szláv előzmény?????? a szek- (‘vág’) igető származéka, így a ~ rokonságába tartozik a szecska, székács, szekerce, szuszék is.:)))))
vicc:
szekerce – ‘rövid nyelű, faragásra való ácsbalta’. Déli szláv eredetű szó??????: szerb-horvát sjekirica, szlovén sekirica; a magyar szóalak hangrendi kiegyenlítődéssel és a két nyílt szótagos tendencia alapján jött létre: sekirica ⇨ szekerice ⇨ szekerce. Egy szek- (‘vág’)igető származéka, így rokonságába tartozik a szecska, szakóca, székács, szuszék is.
SZAK,fn. tt. szak-ot, harm. szr. ~a. 1) Rész, mely úgy tünik föl elménkben, mintha bizonyos egésztől, vagy több hasonló nemüektől el volna választva, metszve, vágva, szabva stb. Ezen alapfogalom rejlik a szakad, szakaszt, szakgat, szakos, szakócza, szakmány v. szakvány származékokban. Szakká tenni (Kresznericsnél) am. részekre törni, tépni, szabni, hasítani; szakká válik, szakká leszen am. összenyomódik, törődik. Szak a könyvben, iratban am. a görög-latin paragraphus. Ezen öszvetett szóban: erőszak jelent tehetséget, vagy törekvést, melynél fogva erőnket mintegy szétbomlásig megfeszítjük, vagyis, mint mondani szokás, ha törik, szakad is, vagyerő szakadtáig elszánjuk magunkat a végrehajtásra. 2) Gyümölcsből való pép, kása, mely zúzás, törés, csömöszölés, vagyis részecskékre szakasztás által készül. Ez értelemben egyezik vele az íz, pl. szilvaíz, baraczkíz, azaz, lekvár, ízzé zuzott szilva, baraczk, minthogy az íz nem csak ínyekre ható érzést, hanem apró részecskéket is jelent. A föntebbi „szakká teszem“ „szakká leszen“ közelebb e jelentésre is vonatkozhatik. 3) Az időből, mint valami folytonos egészből elvont kisebb-nagyobb folyamrész. Atavasz,nyár, ősz, tél az évnek szakai.A nap a hétnek heted szaka. Az óra a napnak huszonnegyed szaka. Korszak. Időszak. Ifjusági, férfikori, vénségi időszak. Évszak. Fürdőszak. Továbbá bizonyos idő folyama alatt történt dolgok öszvege. Árpádok korszaka. Keresztes háboruk korszaka. – Ezen kérdésre mikor? határozói sajátságos szerkezete van ezen kifejezésekben: éjt-szaka, napot-szaka, hetetszaka (az Érsekujvári codexben), nyarat-szaka, telet-szaka, s am. éji időnek, hétnek, nyárnak, télnek folytában; mintha volna: éj-idő-szaka, nyár-idő-szaka, miknek elemzésére nézve l. NAPOTSZAKA, és NYARATSZAKA. 4) Jelenti az égtájnak, illetőleg látkörnek egy-egy külön gondolt részét. Éjszak, keletszak, délszak, nyugotszak, (septemtrio, oriens, meridies, occidens). Általában csak az ,éjszak’ divatos, melytől különböznek: éj-szaka és éjt-szaka. 5) Ezen öszvetételben, félszak am. a rendes egészhez képest fél alak. Félszakra épített háztető, mely csak egyik oldalról emelkedik föl. Félszakra fordítani az ekét, azaz, oldalast, nem egész talpára állítani. 6) Átv. ért. valamely társadalmi, ügyességi vagy szellemi egésznek része. Hivatalok különféle szakai. A tisztviselőt más szakba tenni át. A tudományok vagy müvészetek egy vagy több szakában jártasnak lenni. Ez a bölcsészeti, az a történelmi szakhoz tartozik. A tudományos értekezéseket szakok szerint osztályozni. Minden tudományszakból egy-egy pályakérdést hirdetni. – Egyébiránt legközelebb áll hozzá a magyar szeg, továbbá idegen nyelvekben a csagataj szak-mak (vág-ni), a szanszkrit szagh gyök, honnan a latin sec-o, s innen sectio, segmen, ismét a török és csagataj szök-mek (elválasztani, darabokra, részekre osztani) stb. Gyökeleme: sza, honnan szab szóis am. részekre oszt; a törökben is szap-mak am. szab-ni, vág-ni, bevág-ni. V. ö. SZAB.
észak – ‘a déllel átellenes égtáj’. Az éj és a ‘darab, rész’ jelentésű szak1elhomályosult összetétele, elemei szerint tehát az éjszaka párhuzamos formája. Mai jelentése bizonyára azzal kapcsolatos, hogy az ~ mint égtáj éppúgy átellenese a délnek, ahogy a dél mint időpont az éjszakának vagy épp az éjfélnek. Más nyelvekben is akad példa rá, hogy az északot az ‘éjfél’ jelentésű szó jelölik: német régi Mitternacht, orosz régi és népnyelvi poljnocs, lengyel północ.
Szekér: A földrajzi helyeket négy égtájat részekre, azaz szegeletekre, szakokra osztották az ősmagyarok éj-szak, dél-szak - tehát a szekér az az eszköz, ami elszállította oda őket.
Távolabbi összefüggésben: amivel valahonnan el tudsz szökni, szökkenni, kizökkenni, szakadni, szaladni, szabadulni, ... valahonnan serényen egy sereggel( sokasággal, melyet egy csapatba gyült, sűrű, együtt levő, mozgó emberek, s más állatok képeznek.) Tehát bármilyen
"Alapfogalomban és hangban rokonok hozzá Vámbéry szerént az ujgur szek-mek (szök-ni, odább ugrani), csagataj szek-mek (átugrani), sziken-mek (szökken-ni, ugrándozni); Budenz szerént a lapp čäkke-(elszökni); ide sorozható a szanszkrit: szkad, görög σξαξω, latin scando, és szláv szkácz, honnan szkokan varangyos béka, szkócska, szökcső"
Vicc:
"szekér [1067 k. tn., 1372 u.] Vitatott eredetű. 1. Talán honfoglalás előtti iráni jövevényszó, vö. óind saka°a, középind saga1a: ’kordé, szekér’; vö. még: középiráni *sakar (? *säkär) ’szekér’. A szó megtalálható az osztjákban is (lásd alább), s feltehetőleg külön átvétel lehet mindkét ugor nyelv esetében az indo-szkíták egy iráni ágából. Az egyeztetést bizonytalanná teszi, hogy az iráni nyelvek adatai mind mély hangrendűek. 2. Talán ősi, ugor kori szó, vö. osztják liker, ikär, jikär ’szán; egy fajta sí’. Az ugor szó iráni eredetű lehetett, az ugor alapnyelvre rekonstruált alapalak *säk r ’egy fajta közlekedési eszköz’. Az osztják és a magyar szavak szókezdő mássalhangzójának szabálytalan megfelelése az egyeztetést
SZAK, fn. tt. szak-ot, harm. szr. ~a. 1) Rész, mely úgy tünik föl elménkben, mintha bizonyos egésztől, vagy több hasonló nemüektől el volna választva, metszve, vágva, szabva stb. Ezen alapfogalom rejlik a szakad, szakaszt, szakgat, szakos, szakócza, szakmány v. szakvány származékokban
A tudományok vagy müvészetek egy vagy több szakában jártasnak lenni. Ez a bölcsészeti, az a történelmi szakhoz tartozik. A tudományos értekezéseket szakok szerint osztályozni. Minden tudományszakból egy-egy pályakérdést hirdetni. – Egyébiránt legközelebb áll hozzá a magyar szeg, továbbá idegen nyelvekben a csagataj szak-mak (vág-ni), a szanszkrit szagh gyök, honnan a latin sec-o, s innen sectio, segmen, ismét a török és csagataj szök-mek (elválasztani, darabokra, részekre osztani) stb. Gyökeleme: sza, honnan szab szóis am. részekre oszt; a törökben is szap-mak am. szab-ni, vág-ni, bevág-ni. V. ö. SZAB.
ZUG: Ősi örökség az ugor korból: osztjákszong (‘sarok’). A magyar szó sokáigszugformában élt, s csak későn zöngésedett a szókezdő hang (lásd zarándok, zilál). A ~ mint összetételi előtag a zugban (‘félreeső helyen, titkon, feketén’) határozó jelentéstartalmát sűríti.
Egyezik vele az uigur, török, tatár szakal, mongol szakhal (barbe, barbe ou filets de l’epi, fibres de racine; honnan; boghodai jin szakhal, barbe du froment [kalász], khuluszun szakhal, grappe ou un épi de roseau); a wolgai finn sakal vagy sakala, továbbá a héber zakan, és arab dakan, melyek jelentenek állat is, szakált is (mertum, barba). Véleményünk szerint ugyanezen viszony létezik a magyar szaka (,toka’ jelentéssel) és szakál között, minthogy a szakál tömege leginkább a tokát környezi, s annak kinövése; hasonlóan a ,szakál’ szó nem egyéb, mint a megnyujtott, s mintegy kinőtt szaka.
Szák - zsák: hosszúkás, egyik végén nyitott tartó
szál – ‘hosszú és igen vékony tárgy, lény, képződmény’: hajszál, szálfa, szálegyenes; ‘fonal, cérna’; ‘hosszúkás dolgok egy darabja’:virágszál, egy szál kolbász; ‘darab, egység’: gond egy szál se, mind egy szálig odavesztek; ‘emberek közötti kapocs’:rokoni, érzelmi szálak. Származékai: szálas, szálaz. Talán ősi örökség a finnugor korból: vogulszil (‘szálka’), mordvin szalga (‘pálca’), finn salko (‘hosszú rúd’). Más nézet szerint a ~ a régi szil2 ige alakpárja. Lásd még szalag, szálka, szalu.
sző – ‘egymást derékszögben keresztező szálakból kelmét készít’; ‘‹pók› testnedvéből hálót készít’; ‘‹terveket, cselt› kieszel’. Származékai: szövés, szövő, szövet, szövedék, szövevény, szövevényes, szövődik, szövöget, szőtt, szőttes, szövődmény, szövődményes. Ősi örökség a finnugor korból: vogul szev- (‘sző’), osztják szohta (‘hajat fon’), zürjén szi (‘fonal, hajfonat’), finn see (‘fonal’). A ~ finnugor előzménye ‘fon’ és ‘(haj)fonat’ jelentésű igenévszó volt; a magyar szónak csak igei jellege maradt meg, és a rokon folyamatok között a fonásról a szövésre rögzült a jelentése. Régebben szőn alakja is volt (mint a lesznek a leszen); ebből származik a szőnyeg. Lásd még sövény, szöveg, szövetség.
Nem lehet véletlen, hogy a SZARV/ szarvas - SZÖK(IK) SZÖKKEN stb., BAK - BÖK - (BOG) BOKOR, BIKA, BAKTAT szavaink összefüggenek, mint a szarvas tulajdonságaira vonatkozó szkíta fogalaom.
Ugyanez a B/SZ váltás visszajön pl. a szoknya szavunkban is, egymásba szőtt (szálazott), egymásba bogozott vászon jelentésben. (szilárd dolgoknál egymásra csukódó: bicsaklott)
Somogyban és Baranyában bikla.Egyezik vele a szláv szuknya, és a posztót jelentő szukno, melynek törzse ugyan a szlávban szukati am. sodrás által fonalat készíteni, melyek gyöke legegyszerűbben a magyar sző v. szöv igével rokonítható. V. ö.SZŐ, ZEKE.
A sok valószínű mellett igazán megfér a magyar értelmezés is.
ogur, ugor = Ég Úr vagy Egy Úr
Mivel minden régi nép az Istentől származtatta magát.
----
Talán... Gyengíti ezt a szófejtést, hogy nem népnévre, csoportra utal, hanem "személyre", ez levon az életszerűségéből. Az őshöz, egyhez, éghez, Istenhez való kapcsolódás azért benne van az - egyezők, igazak, ágazók- megközelítő jelentésben is.
----
Amin még elgondolkodtam, hogy a királyi szkíták görögök által lejegyzett neve iürkai (ιυρκαι), ourgoi (ουργοι), urogi (υρογι) hasonlít a későbbi ogur, ugor, urgur szóalakokhoz, mintha valamikor hangátvetés történt volna benne.
Milyen szavaink, fogalamain kapcsolódhatnak ehhez a formához?
Ugrik:Mennyiben a tulajdon értelmü ugrás az illető állati testnek fölemelkedését, magasra vetődését fejezi ki; az ugrik igében az emelkedés, magasság alapfogalma látszik rejleni; honnan valószinüleg gyaníthatni, hogy gyöke eredetileg ur v. or azon r gyökhangu szók osztályába tartozik, melyek magasságra vonatkoznak. V. ö. R gyökhang. E szerint ugrik hangvetés által urgik-ból származhatott. Ezt bizonyítja főleg a Vámbéry följegyzette csagataj irga-mak = ugrani. Egyébiránt Miklosich szerént régi szláv nyelven igrati am. ugrálni (salire, hüpfen). Alapfogalomban rokon hozzá szintén átvetett rúg,
Volt-e a mai ugrik jelentésnek korábbi, egy népnévhez jobban illeszkedő formája? Volt: Ürög, fürge... kapcsolatban van-e ez az Úr szavunkkal? Igen.
ÜRÖG, (ür-ög) gyak. önh. m. ürög-tem, ~tél, ~ött, v. űrg-ött. Fris, könnyű mozdulatokat tesz. Ikerítve: ürögfürög, ürögforog, űrőgsürög. Hangváltozattal: ireg. Gyöke űr, rokon értelmü azon vastag hangu ir gyökkel, melyből a sebes mozgásra vonatkozó iram, iramlik, ironga, rongál származtak, továbbá fir, fűr és vir előtétes gyökökkel, a firgev. fürge, firgencz v. fürgencz, virgonczszármazékokban. V. ö. R,gyökhang.
Sereg szavunk katonai szakszóként való alkalmazása lehetővé teszi az ürög szavunk kapcsolódását a fogalomhoz.
SEREG v. SERĚG, (ser-ěg) fn. tt. sereg-ět, némelyek újabb korban írnak sergět is; de mivel e szó rendesen nem hangugrató (az e az utóbbi szótagban ki nem esik), az oda mutat, hogy ezen e nem zárt ě; mert csak az ilyenekben van hangugratás pl. nyerěg, nyergět; melyet az általános nyelvszokás nem ejt így: nyereget; harm. szr. ~e, v. ritkábban ~je. 1)Mint gyűnév jelent általán sokaságot, melyet egy csapatba gyült, együtt levő, mozgó emberek, s más állatok képeznek.
SÜRÖG, (sür-ög) gyak. önh. m. sürög-tem, ~tél, vagy sürgöt-tem, sürgöt-tél, sürg-ött, htn. ~ni v. sürg-eni. Bizonyos tevékenységet gyakorolva, vagy valamiről gondoskodva frisen ide-oda jár-kel, mozog, forog. A fris gazdasszony, a dolgos leány sürög forog. A vendégek körül sürögnek a pinczérek. Egy jelentésü vele ürög v. irěg azon finom különbséggel, hogy amabban az s előtét a gyors v. fris mozgásnak hangját is kifejezi. Alapfogalomban egyezik vele azon ir gyök, melyből iram, iramlik, s v előtéttel virgoncz származik. Ide tartoznak fireg, fürög, fürge is. V. ö. SÜR, SIR.
ÜRÜ, fn. tt. ürű ~t. tb. ~k. Kiherélt kos; máskép: berbecs, mely a latin vervex-bőlalakult. Mongolul: irge(mouton châtré). Vámbéry szerént csagataj nyelven is űrü. Budenz J. ezen szókkal is rokonítja: lapp varjes, finnlap vares, finn oraha (nominat. oras), orasa, oro, valamennyi am. hímállat, orihi (nom. oris), ori ménló, liv vórki ártány disznó, mordvin urïs, urïs vadkan stb. Ha általán a hímállat jelentő szókkal rokonítást elfogadjuk, akkor még közelebb áll az ürűszóhoz a mongol ere(mari; le mâle, masculin), és a latin ari-es. Azonban valószinübbnek látszik, hogy e szó az ir-t, or-t szó gyökével áll viszonyban, melyben a metszés (kimetszés) fogalma rejlik. Ezen alapfogalomból értelmezi Adelung is Wachter után a német Hammel és Schöpps szókat; amazt a hammen, hammeln, angolszász hamelan (= verstümmeln, abshneiden), emezt a kappen, schneiden szóktól származtatva.
úr – ‘a hatalom birtokosa’: urak és szolgák; ‘férfi udvarias megszólítása, címzése’: Molnár úr, uram!; ‘valamit kézben tartó, irányító’: ura a helyzetnek, úrrá lett a nehézségeken; ‘férj’: az én drága uram; ‘‹nagybetűvel› Isten, Krisztus, Jahve’: az Úr kegyelme, Krisztus úr, az Úr népe. Származékai: úri, úrias, uras, uraság, uraskodik, ural, uralkodik, uralkodás, uralkodó, uralom, uralmi, uradalom, uradalmi, uraz, urizál. Bizonytalan eredetű szó. Talán finnugor örökségünk része: finn uros, urhoon (‘férfi, hős’), lapp varesz (‘hím állat’). Mivel az egyeztetés csak távoli rokon nyelveket érint, a megfelelés nem teljesen meggyőző. Lásd még ország, úrbér.
IRG, elavult vagy elvont törzsök, melyből irgalom, irgalmas stb. származékok erednek. Révai szerint főnév, am. misericordia; de hihetőbb, hogy elavult gyakorlatos ige, s rokon képzésü a sürg, fürg, forg, csurg stb. igékkel. A régi halotti beszédben: jorg, t. i. a jorgat (irgalmaz) származékban, minélfogva gyöke alkalmasint: jó, melyből lett jor, s öszvehúzva ir, (mint juhász, ihász, jonkább inkább). Alapértelme: jóakaró érzés, könyörülő indulat.
JARGALÁS, (2), elavult fn. Jelentett kegypénzt vagy zsoldot. Megelégedjetek tü jargalástokon. (Tatrosi v. Münch. cod.). Gyöke valószinüleg a szinte elavult irg, jorg (irgalom, jorgalom); a jorg törzsökből lett jorgal v. jargal ige; tehát sajátlag: jorgalás.
---
Ám talán a legvalószínűbb, hogy sokkal egyszerűbb a képlet, mint hinnénk. Ez tiszta és elegáns magyar etimológia:
Urog ennyi tesz csak, mint Úr + GUR, hasonlóan mint HUN + GAR, MA + GAR (esetleg mag+gar) Jelentése: ÚRI NÉP/FÖLD.
Gyarmat, garmada, Gara (sz.név) szavaink is hozzátehet ehhez valamit, ami területre vonatkozik. Horgadással-hegy, kerítéssel-terület, csoport - szófejlődéssel.
kert/garád/vár - etimológiai kapcsolataival.
Az ugor pedig származéknépek és idegen leiratok nyomán eltorzult formája csupán ennek.
Ennek pedig itt vannak a párhuzamai:
Kárrum - KUR
Kanis ókori település Anatóliában (Törökország), régészeti lelőhely Kültepe falu mellett, Kayseritől nem messze, 20 kilométerre délnyugatra. Ismert még Kanesz, Kanes, Kárum Kanes néven. Az akkádkārumszó jelentése „kikötő”, de később ezzel a szóval jelölték a kereskedőtelepeket, kereskedőkolóniákat, a városokban a kereskedelmi negyedeket (lásd Kār-Kamiš). A település 20 kilométerre a mai Kayseritől északkeletre a bronzkorban a Marasszanta (vagy Marasszantija, a klasszikus Halüsz) folyó völgyében keletkezett.
Az i. e. 3. évezred második felében asszír kereskedők létesítettek itt kereskedőtelepet. A város a fénykorát az i. e. 20–18. században élte, amikor a kanesi fejedelmi központ (citadella) mellett az alsóvárosban egy asszír kereskedőtelep is virágzott. Ebben az időben az Assurból érkezett kereskedők Anatólia területén 10 nagyobb telepet (kárumot) és 10 kisebb kolóniát (wabartumot) hoztak létre. Kanis az Assurból érkező és oda induló karavánok egyik végállomása volt.
A település az anatóliai Nesza városból – amely az elsőhettitaállam fővárosa volt – és a külső körzetben létesült asszír kereskedőtelepből (kárumból) állt. A nagyjából 4 hektáros területen 500-700 ember lakott, kereskedők és családjaik Asszíriából, Szíriából és Anatóliából.
-----
(Kánaán és a kert fogalma így kapcsolódik össze etimológiailag...)
Az egy a "Go" gyök kerekdedséget jelentéséből ered, mert az égben (az ég kerek boltozatán túl) lakozó istenség a nevét a lakhelyéről kapta, így lett Egy a neve.
Jól látható, hogy az alábbi példában csak a magyar szavak logikai kapcsolata magyarázza a rokonértelmű fogalombővülést. A nyelvészeink ismét bebizonyították, hogy nem tudnak magyarul.
Árad, ered, jár, iram, érni, érteni - szavaink etimológiai szókapcsolatából érthető meg, mit jelent a magyar "-ár" végződés.
Se szeri, se száma pedig. Pl.: magyar, megyer, huszár.
Folyó ere, kút ere. Innen lett, ered...
ÉR, (1), fn. tt. eret v. ért, tb. erek. Eredeti általános értelme: bizonyos téren, irányban valahová elhatás, jutás, folyás, menés, vagyis azon vonal, út, csatorna, melyen valamely test tovább halad, jut, foly, terjed. Különösen 1) azon pont, hely, honnan valami kihat, kifoly, kifakad, hogy tovább jusson, haladjon. Folyó ere, kút ere. Innen lett, ered, és származékai. 2) Az állati és növényi testek azon csatornái, csövei, melyeken a vér és nedvek folydogálnak, szivárognak. Vérerek, életerek, öregerek, nedverek. Eret vágni v. vágatni. 3) Elszivárgó forrásvíz, melyet kicsinsége miatt pataknak vagy csermelynek nem mondhatni. 4) Vizenyős vidékeken áradás előtt és után kifakadó, s bizonyos mederben tovább szivárgó vízfolyás, mely szárazságban eltünik. Érben megsülyedt szekér. Keresztűl hajtani az éren. Ér mellett termett fű. 5) A meder, vagy vágmellékiesen szólva neder szóban (med-ér, ned-ér) am. folyóvíz teknője. Vágnedre, Vág-Duna nedre. 6) A bányászoknál, földalatti vonal, mely érczeket foglal magában. Közelebbi származékai (mint főnévnek és önható igének): erdő, ered, ereget, eres, eresz, ereszt, erez (mind ékvesztők) és ezek származékai. Egészen azonos ér önható igével, l. alább; s mindkettővel rokon a szanszkrit ar v. ár (am. megy, ér), ri v. rí [foly, fut], lat. rivus, hellén ρεω, ρεζω, persa: resz-íden (érkezni, jönni), német rinnen stb. A török er-mek, a magyar ér-ni többi jelentéseivel is bír (arriver; toucher; mûrir. Hindoglu).
AR, elvont gyök, mely némely származékaiban jelent 1) metszést, vágást: arat, előtéttel gyar, gyarat, sar sarol, sarabol, tar tarol, rokonai: or, ir, az ort, ortvány, irt, irtovány, előtéttel, csor, csoroszol, dor, doroszol, nyir, nyirbál származékokban. 2) értéket, becset, az arany-ban, s rokonai: ár (becs) és ér, érték. 3) terjedést, mértéket ezekben: arasz, arány, s rokona er, ér, honnan: ered, ereszt, erdő, 4) fordítva ra jelent magasságot, fölszint, pl. ház-ra, fal-ra; hangzóváltozattal rokonai a magasságra vonatkozó: or, orr, orcza, orom, orj, előtéttel: mar, marj, morj. 5) több helynevek gyöke, mint: Arács, Ardó, Arak, Ardány, Arló, Arma, stb. Az idegen nyelvekbeli rokonságokat lásd részint a származékok, részint az érintett magyar rokonszók alatt.
ÁRAD, (ár-ad) önh. m. árad-t. Mondjuk vízről, folyóról, midőn nagyobb tömegben öszvegyűlvén, dagad, emelkedik, illetőleg mind szélességében, mind magasságában vett árja növekedik. Árad a Duna, Tisza. Két, három lábnyit áradt huszonnégy óra alatt. Igekötőkkel: kiárad, szétárad, elárad, megárad. Átv. ért. szaporodik, sokasodik, terjed. Ránk áradt a sok baj. Szanszkrit nyelven: ardh, am. nő, szaporodik, növekedik, a török art-mak, szintén am. nőni, nevekedni, nagyobbodni.
JÁR, (rokon vele a török jürü-mek, [honnan jürüs = járás], mongol irrene, latin gradior, magyarir gyök, iram szóban s er gyök ered, ereszt szókban); önh. és gyak. Gyöke vagy gyökeleme a mozgást jelentő j v. i (l. I. elvont gyököt, és j betü jelentését, melyekből a képzővel lett az igenév ia v. ja, s ebből gyakorlatot jelentő ar képzővel ja-ar, j-ár,
És itt a bohókás szóeredet is, a hozzá nem értőktől:
