A HTHS viszkozitás az olaj dinamikus viszkozitása 150 °C-on, magas (106 s-1) nyírófeszültség mellett. Azért mérik az olaj dinamikus viszkozitását ilyen körülmények között is, mert ez jól szimulálja az olaj viselkedését nagy terhelésnek kitett tengelycsapágyak esetében. A magasabb HTHS érték alacsonyabb csapágykopást és hosszabb motortartósságot jelent, viszont rontja az üzemanyag-fogyasztást és csökkenti a leadott teljesítményt.
A másik, meg, hogy ha nem lesz üzemanyag akkor az önmegsemmisítőkkel gazdagon felszerelt (pl. N47, lásd lejjebb. Vagy bármelyik EUROsok csoda) sem fog tudni közlekedni.
mondjuk ez nem rajtad fog múlni, mert ha kitalálják egyik napról a másikra, hogy nem lesz üzemanyag( v kva drága), vagy ne adj isten hatóságilag csak 10litert tankolhatsz per hónap akkor max nézegetni fogod...
Egyre nagyobb értéke lesz az életben tartható autóknak.
Aki nem hetente kerüli a földet annak egy öreg, jó, MEGNYUGTATÓ gép mindennél többet ér.
AZ én öregemet lecserélni sincs SEMMI, pedig lehetőségem lenne rá sokkal több, mint sokaknak. Marad.
Több vevőjelöltem van rá akik rendszeresen kérik, hogy ha eladnám feltétlen neki szóljak.
Beülök, beindul, 100 méter múlva tombol a klíma, stb. eszembe sem jut más. Benzines, turbó nélkül, bár kettőstömegű van benne, de az olyan passzos, mint új korában. Tízen pár éve van nálam, kopók, olaj, mosás, porszívózás. Mióta nálam van fél évente vízet töltök rá, mert -már megtaláltam- egy csonknál cseppen a víz a blokk hátulján.
Ööööéén nem hallok semmit, de gondolom nálam van készülékhiba. =)
Ha a szíjcsere előtt nem volt hang, akkor ott lesz baj, feszítővel, vagy bármivel, ami ezzel kapcsolatos. Told vissza a mesternek az autót garanciában.
Hever itt az udvaron egy E36 318i,valami M43B18, nemrég hoztam Olaszországból. Végig egy családé volt, eleinte Verona-Bécs,utána meg Verona-Róma között ingáztak vele.Rozsda semmi, karc az van gazdagon. Most van benne 336000 km,ha jól emlékszem,valami 286000-ig van pecsételve a szervízkönyve. A motor és a hajtáslánc doxa,nem füstöl,nem folyik belőle semmi, a kétzónás klíma hibátlanúl hűt-fűt. Akkor erre most vigyázzak nagyon,mert ez még működőképes Bmw? :-))))))
~~150ezer km felett, ha "nyomják neki", ismerten szétveri a csapágyakat az N47, olajpumpa gond "nélkül" is (vagyishát kitudja milyen addigra az is ezekben)
Ugyanitt -márkaszerviz- azt is mondják, nem nagyon "illik" utángyártott csapágyat tenni, a gyári horror árban van:
Gépmunka itt nemjácc, nem tudom hol találsz N47hez túlméretes csapágyat, de kéregedzettek a csapok, leküszörültetni belőle nem igazán szokás.
És a blokk a végletekig ki van feszítve, ld fenti videóban fejtegetés erről..vagyis a megköszörül, másik csapágy-->mehet, az ha fizikailag össze is lehet így rakni(?), jó az biztos nem lesz.
Eleve ekkora bontásnál már a pumpa csere, lánc csere, tömítések, lomok, a csavarok, a jöhőhét is, még idehaza is annyi a költség, mint állat,... csak itt nincs jó állapotú, "biztosan" ismert km-es bontott motor.
Mire az import motorra megfizet a magyar csóró mindent, szállítás, vámáfa, céghaszna, mitúró, addigra ott van ,hogy lehet mégis "megéri" a felújítás. Itt.
És nem ott.
Viszont semmiféle "garancia" itt használt blokkra nem lesz soha, a felújítottra, ha mindent rendbetettek inkább.
Ott az más világ.
Ráadás: van a hajtórúd csavarok körül is valami kavarás, de ez mintha nem csak az N47 lenne, másban (N43) is rémlik ez a "melyik csavar milyen nyomatékra" téma.
Nem teljesen világos, kétféle gyárilag a csavar/hajtórúd(?) alapból, vagy ez valami visszahívás jellegű upgrade, mintha utóbbi lenne.
Tehát bejött még egy csapágyszétverési faktor, mert "ok nélkül" a bmw nem cserél csavart:
A facen ,autós csoportokban hirdeti magát egy gyömrői srác,hogy korrodált autókat javítanak. Valami Slifka,vagy hasonló neve van. Persze kérdés,hogy mi az a szint, aminél még megéri. A jó osztrák eredetű W 203 természetes úton lebomlik,mint a tescos nylonzacskó....
nem szerelős, hanem lakatolás de hátha tudtok segíteni:
havernak van egy w203-s gépe és keresne karosszériást, de pest környékén akiket idáig talált az mind pattintotta, hogy vagy biztosítóznak, vagy nem foglalkoznak mercivel, vkinek vmi tuti tipp? elvinné bárhova csak legyen jó, akár külföldre is..
Van esetleg tippje valakinek , hogy mi lehet a linkelt videóban hallható , ütemtelen kattogó hang? 1 hónapja volt ékszíjkészlet és vezérlés cserén az autó . (Opel Insignia 2010 A20DTH).