"Az egyik modell a T03, egy városi kisautó, amelynek árcédulája biztosan 20 ezer euró, vagyis nagyjából 7,7 millió forint alatt lesz - legalábbis ezt ígérte Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója. Első körben 9 európai ország kapja meg, név szerint: Németország, Hollandia, Belgium, Olaszország, Görögország, Románia, Spanyolország, Portugália, és Franciaország. A T03 mindössze 3,62 méter hosszú, 1,65 méter széles, a magassága pedig 1,59 méter. A 41,3 kilowattórás akkumulátor a kínai CLTC ciklus szerint 403 kilométerre elegendő energiát tud eltárolni, a hajtásról pedig egy 107 lóerős villanymotor gondoskodik."
Köszi.... Igazából nem volt nagy dolog ezt a fogyit összehozni. Eléggé félek a trafitól, hogy ne rohanjak, így közlekedve meg ennyi... Hegyek nincsenek, kiránduláson meg nem az a cél, hogy nagyon gyorsan vége legyen. :) Csak lazulni akartunk. Költségben szinte semmi, kb 1200 Ft számoltam a konnektoros áramból. A 2 hekk a Balaton partján többe volt :)
Belvárosokban tudom elképzelni, városok belső köreibe. Hogy semmi sem mehet be, csak olyan jármű ami elektromos, és olyan módon önvezető, hogy más járművel és a város forgalmomszervezö szoftverével is tud kommunikálni...
Nem tudok jobbat mondani, olvasd el a MErcedes kezelési útmutatóját. Benne van mit csinál a Drive Pilot, és mikor tudod bekapcsolni. Amikor ennek nem felelnek meg a feltételek, akkor egy kormányasszisztens működik, ami pedig megköveteli hogy fogd a kormányt. Megkockáztatom még csak nem is ugyanaz az agya a két rendszernek, bár nem szedtem szét meg kapcsolásit se nézegettem róla, de a videon egy olyan rendszer látszik, ami pontosan azt csinálja, amit a kormányzási asszisztens az én autómban is csinál, kb pont ugyanúgy. Ettől még lehet köpködni meg számonkérni rajta olyan dolgokat amit sosem állítottak, ha ettől jobb, csak rajta, nekem teljesen mindegy.
Hápog és totyog, és úgy néz ki, mint egy kacsa, mi az? Hát kacsa.
Nos ezek a kísérleti járgányok nem hápognak, nem totyognak, csak esetleg hasonlóan néznek ki mint egy tyúk, amelyiknek a nyakába van téve egy tábla, kacsa...
A level 4 csakis kontrollalt kornyezetben jelent teljes onvezetest, es az autopalya bizony rengeteg szempontbol NEM minosul kontrollalt kornyezetnek. Jelen fogalmaink szerint ugy lehet valamit kontrollaltta tenni, ha elozetesen eltavolitod / igen eroteljesen korlatozod az osszes nem kontrollalt tenyezot a rendszer mukodesi teruleten. Te mennyi eselyt latsz arra, hogy a belathato jovoben emberek nem vezethetnek jarmuveket kozuti forgalomban, ha meg a sokkal kisebb rendszerszintu valtozassal jaro elektromos mobilitas bevezetese is csak ennyire nyogvenyelosen megy? :)
Jelenleg egyaltalan nem realis a 4-es szintu autonomia gyakorlati alkalmazasa barmifele kozuti forgalom elol nem elzart es az emberi forgalom szamara igen eroteljesen korlatozott kornyezetben.
hidegebb időben pláne diszkófelnivel (17") ami nálunk van, az is evett rendesen... de most 16-ossal egész meglepő dolgokat produkál, simán jön 13 körüli átlag
Model Y RWD-vel tegnap mentem egy 250 km-es kört az első és utolsó néhány km kivételével gyakorlatilag végig autópályán, ahol csak lehetett a legnagyobb megengedett sebességet tartva, 14,2 kWh lett a túra átlagfogyasztása (60%-nyi töltés fogyott el). Pár nappal korábban a feleségemnek ugyanezen az úton pont ugyanennyi fogyott. Városban az utóbbi hetekben (mióta nem fűtünk) 10-12 kWh-t eszik.
A szintek bevezetése mindössze marketing érdekeket szolgál.
Pedig ez nem önvezetés. Nem az az autó önvezető, mely egyedül beparkol (az enyém is), vagy sávot vált. AZ, amelyiknek beötöd, menjel le Szegedre - beírod a barátnőd címét pontosan - majd az autó gond és dráma nélkül kellő tempóban levisz oda, miközben te elintézed laptopodról az ületi levelezésedet, vagy alszol, közben hol süt nap, hol szakad az eső, több ehelyen útépítés s más forgalomkorlátozás van.
Nos ez a rendszer nem a Holdon, hanem sok fényévre innen van még...
A többi az marketing, némi szerény műszaki teljesítménnyel, óvodás szinten...
Nem egészen. A level 2 arról szól, hogy állandó emberi felügyelet szükséges, ezt betartva bármit megtehet.
Nem úgy kell elképzelni a Driver Assistancet, hogy level 3-ban mindent tud, elvezet a világ végéig, level 2-ben csak egy egyszerű vezetéssegítő, jól lebutítják.
Éppenhogy ellenkezőleg, teljesen logikusan nem butítják le L2-re váltva az autopilotot, nem hagyja, hogy L2-ben falnak menjen az autó, ha L3-ban meg tud állni előtte. Éppenhogy ellenkezőleg.
A Driver Assist ugyanabban a szituációban logikusan jobban vezet L2-ben, mint L3-ban, mivel nem korlátozza a 60 km/h.
A Mercedes, ahogyan a Tesla is, képes önállóan vezetni az autót, önállóan sávot váltani például, ami ugye nem működne, ha közben az ember is kormányozna. Különbséget kell tenni a kormány megérintésére való felhívás és a vezetés visszavételére szóló felhívás között. Az előbbi ellenőrzi az emberi felügyelet meglétét, az utóbbi pedig visszaadja a vezérlést, jelezve a vezetéssegéd korlátait, ami a Merci esetében éppen úgy történik L3-ban is, mint L2-ben. Hiába nem kell odafigyelnie állandóan a soförnek a forgalomra, készen kell állnia, hogy bármikor visszavegye a kormányzást.