Keresés

Részletes keresés

11_11 Creative Commons License 2023.10.02 -1 0 5337

A Zsoltárok 82:1 A GONOSZ BÍRÁK FIGYELMEZTETÉSE

1(Aszaf zsoltára.) Isten fölkel a hatalmasságok tanácsában, az istenek körében tart ítéletet. 2„Meddig ítéltek még igazságtalanul, meddig pártoljátok még a gonosz ügyet? 3Fogjátok pártját az elnyomott özvegynek, szerezzetek igazságot a gyengének, szegénynek. 4Az elnyomottat és a szűkölködőt tegyétek szabaddá, mentsétek ki a gonoszok kezéből!” 5De ők nem hallják és nem értik ezt, mivel sötétségben járnak; a föld minden erői meginognak. 6Bár azt mondtam: „Isteneknek mondanak titeket, és a Magasságbeli fiai vagytok mind.” 7Mégis meghaltok, mint az emberek, és elhulltok, mint a többi nagyok. 8Kelj föl, Istenünk, ítéld meg a földet, mert valóban a tied minden nép!

                2.Mózes 15: 11  Győzelmi ének.

11 Uram, ki hasonlít hozzád az istenek közül? Kit övez a szentség úgy, mint téged? Félelmetes vagy tetteidben, csodákat művelsz.

Dániel 11:36

(1--7, 10-13, v ) + (8-9, 14-45 v)                     Antiochusz Epifanész vallásüldözése.

36 Közben a király a maga kénye-kedve szerint jár el. Felfuvalkodik és arcátlanul viselkedik az összes istennel szemben, a legfölségesebb Isten ellen pedig fennhéjázó módon beszél. Szerencsésnek is látszik, míg utol nem éri az (isteni) harag, és végzete be nem teljesedik.

Zsoltárok 135:5  DICSŐÍTŐ ÉNEK

5 Tudom jól, hogy nagy az Úr, a mi Istenünk, nagyobb, mint mind az istenek.

 

 

 

 

11_11 Creative Commons License 2023.10.02 -1 0 5336

1.Mózes 1:26. 26Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.”

 Jób 38:1 A teremtés megszégyeníti Jóbot. 1Ekkor az Úr felelt Jóbnak a viharból, és így  szólt:

2Világraszóló tervemet ki homályosítja el oly szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás?

   1.Mózes 3: 5. A bűnbeesés. 5 Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.”

   1.Mózes 5:22 A vízözön előtti ősatyák.

22 Hénoch Isten színe előtt járt. Hénoch Metuselach születése után még 300 évig élt, és fiai meg lányai születtek.

    Zsoltárok 97:7  AZ ÚR DIADALMENETE

7Szégyent vallanak, kik képek előtt hajtanak térdet, akik bálványokkal dicsekszenek: az istenek mind térdre hullnak előtte.

  Zsoltárok 95:3 FELHÍVÁS DICSÉRETRE

3Mert nagy Isten az Úr, fölséges király minden isten fölött.

         Zsoltárok 138 :1 HÁLAÉNEK

1(Dávidtól.) Szívem mélyéből áldalak, Uram, mert meghallgattad ajkam könyörgését. Az angyalok színe előtt énekelek neked, 2 s leborulok szent templomod előtt.

        5. Mózes 10:16 A szív megtisztítása.

6 Ezért metéljétek körül szíveteket, s ne legyetek többé keménynyakúak!

Józsué 22:22  A Jordánon túli törzsek válasza.

(1-2, 4, 7-10, 12-16, 18, 22-25, 28-29, 32-34, v) + ( 3, 5-6, 11, 17, 19-21, 26-27, 30-31, v)

22„Az Istenek Istene, az Úr, az Istenek Istene, az Úr tudja, de tudja meg Izrael is: Ha lázadás részünkről vagy hűtlenség az Úr ellen, akkor ma ne mentsen meg minket; 23ha azért építettünk oltárt, hogy elforduljunk az Úrtól, s égőáldozatot, ételáldozatot s közösségi áldozatot mutassunk be rajta, az Úr kérje számon rajtunk. >>>>

 

 

Leslie07 Creative Commons License 2023.10.01 -1 0 5335

1.Mózes 1:26És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.

 

Jób 38:1Majd felele az Úr Jóbnak a forgószélből és monda:2Ki az, aki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel?4Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!7Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?

 

1.Mózes 3:. 5. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat."/SZIT/

 

1.Mózes 5:22És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen:


Zsoltárok 97:7Megszégyenülnek mind a faragott képek szolgái, akik bálványokkal dicsekednek; meghajolnak előtte mind az istenek.

 

Zsoltárok 95:3Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.

 

Zsoltárok 138:1Dávidé. Magasztallak téged teljes szívemből; énekkel áldlak az istenek előtt.

 

5. Mózes 10:16Metéljétek azért körül a ti szíveteket, és ne legyetek ezután keménynyakúak;17Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, aki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad.

 

 

Józsué 22:22Az Istenek Istene az Úr, az Istenek Istene az Úr: ő tudja, és az Izráel is megtudja. Ha pártütésből és ha az Úr ellen való vétekből van ez: ne tartson meg minket e napon!

 

A Zsoltárok 82:1Aszáf zsoltára. Isten áll az Istennek gyülekezetében, ítél az istenek között.6Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan:6Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan:

 

2.Mózes 15: 11Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicső, félelemmel dícsérendő és csudatévő?

Dániel 4:5. Utolsónak aztán bejött elém Dániél, kinek neve Béltsacczár – istenem neve szerint – s a kiben a szent istenek szelleme van; s az álmot elmondottam előtte:/IMIT/EMIH/

 

Dániel 11:36 Fölmagasztalja és nagyobbnak tartja magát minden istennél, és szörnyűségeket mond még az istenek Istene ellen is. De csak addig boldogul, amíg véget nem ér a harag, mert ami el van határozva, annak meg kell történnie./MBT/

 

Zsoltárok 135:5Én bizony tudom, hogy nagy az Úr, és a mi Urunk minden istennél különb.

 

 

 

 

11_11 Creative Commons License 2023.10.01 -1 0 5334

  Apostolok Cselekedetei  2. fejezet

Péter beszéde. 17 A végső napokban – mondja Isten – kiárasztok Lelkemből minden testre. Fiaitok és lányaitok prófétálni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak. 18 Még szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom Lelkemet ezekben a napokban, és prófétálni fognak. 19 Csodákat teszek fenn az égben, és jeleket adok lenn a földön: vért, tüzet és gomolygó füstöt. 20 A nap elsötétül, a hold vérbe borul, mielőtt eljön az Úrnak nagy és nyilvánvaló napja. 21 Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.

 

 

11_11 Creative Commons License 2023.10.01 -1 0 5333

8 De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész

 

Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” 9 Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől.

 

Szentlélek = Stentszellem.

 

ÁMEN.

polária Creative Commons License 2023.10.01 -1 0 5332

Nem tartozik rátok – felelte –, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket.

Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában.

11_11 Creative Commons License 2023.10.01 -1 0 5331

      Máté evangéliuma  20. fejezet :  

 

    Zebedeus fiai.   23 Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.

           Apostolok Cselekedetei   1. fejezet

 

  Jézus mennybemenetele. 7„Nem tartozik rátok – felelte –, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában. 8 De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” 9 Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől.

 

            Zsidóknak írt levél  4. fejezet

 

12 Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit.

 

 

11_11 Creative Commons License 2023.09.29 -1 0 5330

A leviták buzgósága. 25 Mikor Mózes látta a magáról megfeledkezett népet – mivel Áron engedte, hogy ellenségei közepette átadja magát a bálványimádásnak –, 26Mózes a tábor kapujához lépett és ezt kiáltotta: „Aki az Úrral tart, jöjjön hozzám!” A leviták mind odagyűltek hozzá. 27 Mózes ezt mondta nekik: „Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: mindenki kösse a kardját oldalára. Járjátok be a tábort egyik kaputól a másikig és öljétek meg testvéreiteket, barátaitokat, rokonaitokat is.” 28 A leviták végrehajtották Mózes parancsát, és azon a napon közel háromezer férfi esett el a népből. 29 Ekkor Mózes így szólt: „Ma az Úr papjainak bizonyultatok, egyik a fia árán, a másik a testvére árán, ezért ő ma megáld benneteket.

Mózes újabb könyörgése.

30  Másnap reggel Mózes így beszélt a néphez: „Nagy bűnt követtetek el. Azért most fölmegyek az Úrhoz, talán kieszközölhetem bűnötök bocsánatát.” 31 Mózes tehát ismét az Úr elé járult és így szólt: „Nézd, a nép nagy bűnt követett el és aranyból csinált magának istent. 32 Mégis bocsásd meg vétkét… ha nem, akkor törölj ki engem a könyvedből, amelyet írtál.” 33 Az Úr így felelt Mózesnek: „Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem. 34 De most menj és vezesd oda a népet, ahová parancsoltam neked. Íme, angyalom előtted halad. De ha a látogatás napja elérkezik, megtorlom bűnüket.” 35 Az Úr azért verte meg a népet, mert megcsinálták a borjút, amelyet Áron készített.

 

 

11_11 Creative Commons License 2023.09.29 -1 0 5329

 Kivonulás könyve   32. fejezet: 1-35 v !!!!!

 ((1-8, 10-12, 14, 16-18, 21-22, 24, 31-32, ) +

(9, 13, 15, 19-20, 23, 25-30, 33-35,v )

 

5. IZRAEL HŰTLENSÉGE ÉS A SZÖVETSÉG MEGÚJÍTÁSA

 

 

 Az aranyborjú. 1 A nép látta, hogy Mózes késik lejönni a hegyről, azért összegyűlt Áron körül és követelőzött: „Készíts nekünk isteneket, akik előttünk járnak. Nem tudjuk, mi történt azzal a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból.” 2 Áron így válaszolt: „Szedjétek le az aranyfüggőket feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléről és hozzátok ide.” 3 Az egész nép leszedte füléről az aranyfüggőket és Áronhoz vitte. 4 Ő átvette a kezükből, összeolvasztotta és aranyborjút öntött belőle. Azok így kiáltoztak: „Izrael, ez a te istened, aki kihozott Egyiptomból.” 5 Mikor Áron ezt látta, oltárt épített előtte és kijelentette: „Holnap az Úr ünnepe lesz.” 6 Másnap reggel korán fölkeltek, égőáldozatot és közösségi áldozatot mutattak be. Az egész nép letelepedett enni és inni, azután újra fölkeltek és mulatoztak.

 

Az Úr tájékoztatja Mózest. 7 Az Úr így szólt Mózeshez: „Siess, menj le, mert vétkezett a nép, amelyet kihoztál Egyiptomból. 8 Hamar letértek az útról, amelyet előírtam nekik. Öntött borjút csináltak maguknak, azt imádták, áldozatot mutattak be előtte, és így beszéltek: Izrael, ezek a te isteneid, akik kihoztak téged Egyiptomból.” 9 Az Úr még ezt mondta Mózesnek: „Látom jól, hogy keménynyakú nép ez, 10 engedd, hadd gyúljon fel ellenük haragom, hadd töröljem el őket, és téged teszlek nagy néppé.”

 

Mózes imája. 11 Mózes igyekezett kiengesztelni az Urat, az Istent, s így szólt: „Uram, miért lobbannál haragra néped ellen, amelyet nagy hatalommal és erős kézzel hoztál ki Egyiptomból? 12 Az egyiptomiak nemde megállapítanák: csalárdul kivezette őket, hogy a hegyek között megölje és eltörölje a föld színéről? Lohadjon le tehát haragod és vond vissza a csapást, amellyel a népet sújtani akarod. 13 Gondolj Ábrahámra, Izsákra és Jákobra, a szolgáidra, akiknek megesküdtél magadra, és akiknek megígérted: utódaitokat úgy megsokasítom, mint az ég csillagait, s azt az egész földet, amelyről beszéltem, utódaitoknak adom, hogy az övék legyen örökre.14 Erre az Úr visszavonta a csapást, amellyel népét megfenyegette.

Mózes összetöri a törvény tábláit. 15 Mózes ezután elindult visszafelé és lejött a hegyről, kezében a tanúság két kőtáblájával. A táblák tele voltak írva mindkét oldalukon: elöl és hátul írás volt rajtuk. 16 Isten maga készítette a táblákat, az írás Isten írása volt, bele volt vésve a táblákba. 17 Amikor Józsue a nép lármáját hallotta, így szólt Mózeshez: „A táborban csatazaj van.” 18 Ő így felelt: „Ez nem győzelmi ének, nem is a legyőzöttek jajgatása. Én énekkarok váltakozó énekét hallom.” 19 Amikor aztán a tábor közelébe ért, s látta a borjút meg a kartáncot, Mózes haragra gerjedt, elhajította kezéből a táblákat és szétzúzta a hegy lábán. 20 Azután fogta a borjút, amelyet készítettek, elégette, porrá zúzta, beleszórta a vízbe és megitatta vele Izrael fiait. 21 Azután Mózes megkérdezte Áront: „Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy bűnt hoztál rá?” 22 Áron ezt válaszolta: „Ne haragudj, uram! Te magad is tudod, hogy ez a nép mennyire hajlik a rosszra. 23 Így követelőztek: Készíts nekünk isteneket, hogy előttünk járjanak, mivel az a Mózes, aki kihozott bennünket Egyiptomból – nem tudjuk mi lett vele. 24 Én erre megkérdeztem őket: kinek van közületek aranya? Ők idehozták nekem, én a tűzbe vetettem, s ez a borjú lett belőle.”

 

>>>>>>>>>>>>>>>  >>>>>>>

 

11_11 Creative Commons License 2023.09.29 -1 0 5328

 

   Rómaiaknak írt levél  14. fejezet:7-13 v

 

7 Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. 8 Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.

   9 Krisztus ugyanis azért halt meg és támadt fel, hogy halottnak, élőnek ura legyen. 10 Miért ítéled el tehát testvéredet vagy miért nézed le embertársadat? Hiszen mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk. 11 Ezt mondja az Írás: Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr –, előttem meghajlik minden térd, s minden nyelv magasztalja az Istent. 12 Tehát mindegyikünk magáról ad számot Istennek. 13 Ezért többé ne ítélkezzünk egymás fölött, inkább legyetek azon, hogy a testvér miattatok ne ütközzék meg s ne botránkozzék.

 

 

 

Előzmény: 11_11 (5327)
11_11 Creative Commons License 2023.09.29 -1 0 5327

  Szombat napja.

 

  Máté evangéliuma  12. fejezet:1-7 v

A szombati kalászszedés. 1  Abban az időben Jézusnak egy szombati napon vetések között vezetett az útja. Tanítványai megéheztek, ezért tépdesni kezdték a kalászt és eszegették. 2 Ezt látva a farizeusok szóvá tették: „Nézd, a tanítványaid olyat tesznek, amilyet szombaton nem szabad tenni!” 3 Erre így felelt: „Nem olvastátok, mit tett Dávid is, amikor társaival megéhezett? 4 Bement az Isten házába és megette a szent kenyereket, amelyeket sem neki, sem társainak nem volt szabad megennie, csak a papoknak. 5 Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombatonként a papok a templomban megszegik a szombati tilalmat, mégsem követnek el vele bűnt? 6 Mondom nektek: itt nagyobb dologról van szó, mint a templom. 7 Ha tudnátok, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem pedig áldozatot, nem ítélnétek el az ártatlanokat. 8 Az Emberfia ura a szombatnak is!”

 

  Zsidóknak írt levél   4. fejezet: 10-11 v

 

10 Aki ugyanis belép nyugalma országába, az megpihen minden munkájától, mint ahogy az Isten is megpihent a magáétól. 11 Törekedjünk tehát rá, hogy bejussunk nyugalmának ebbe az (országába), nehogy valaki éppúgy elessék, mint előbb a hitetlenség példáján láttuk.

 

Ezért az Újszövetség a hetedik napon való megnyugvást az örök mennyei közösségre vonatkoztatja.

 

  János evangéliuma   5. fejezet:

 Gyógyítás a Beteszda-fürdőnél.

17 Jézus azonban azt mondta nekik: „Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom.” 18 Emiatt a zsidók még inkább az életére törtek, hisz nemcsak hogy megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel.

 

 Rómaiaknak írt levél  14. fejezet 5-6 v

 

5 Van, aki különbséget tesz a napok között, a másik meg minden napot jónak tart. Kövesse mindegyik a meggyőződését. 6 Aki tekintettel van a napokra, az Úrért teszi, aki meg eszik, az Úrra való tekintettel eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki viszont nem eszik, az Úrra való tekintettel nem eszik, és ő is hálát ad az Istennek.

 

 

 

polária Creative Commons License 2023.09.28 -1 0 5326

A trónon ülő jobbjában egy kívül-belül teleírt könyvtekercset láttam, amely hét pecséttel volt lepecsételve.

Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki nagy hangon kérdezte: „Ki méltó rá, hogy kibontsa a tekercset, feltörje pecsétjeit?” De senki sem tudta, sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt kibontani és elolvasni a tekercset.

Erre sírva fakadtam, hogy senki sem volt méltó a tekercset kinyitni és elolvasni. Ekkor a vének közül az egyik így szólt hozzám: „Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja. Ő majd kinyitja a könyvet, feltöri hét pecsétjét.”

11_11 Creative Commons License 2023.09.27 -1 0 5325

  János evangéliuma   7. fejezet:1-53 v

 

                (1-14, 16, 18-22, 24, 27, 33, 37-38, 45,v) +  

          ( 15, 17, 23, 25-26, 28-3234-36, 39-44, 46-53, v)

 

V. A SÁTOROS ÜNNEP

Jézus fölmegy az ünnepekre és tanít. 1 Jézus ezután bejárta Galileát. Júdeába nem akart menni, mert a zsidók az életére törtek. 2 Közeledett a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. 3 Ezért testvérei így szóltak hozzá: „Kelj útra, és menj el Júdeába, hogy tanítványaid is lássák tetteidet. 4 Hisz senki sem működik titokban, ha azt akarja, hogy tudomást szerezzenek róla. Ha képes vagy ilyenekre, akkor lépj a világ színe elé.” 5 Testvérei sem hittek ugyanis benne. 6 Jézus ezt válaszolta nekik: „Nekem még nem érkezett el az időm, de nektek mindig megfelelő az idő. 7 Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl, mert bizonyítom, hogy gonoszak a tetteik. 8 Menjetek hát föl az ünnepre, én azonban nem megyek föl erre az ünnepre, mert még nem telt be az időm.”

>>>>>>  >>>>>> >>>>

 

János evangéliuma   15. fejezet: 1-27 v

(1-2, 4-10, 12, 14-15, 23, 26, v) + (3, 11, 13, 16-22, 24-25, 27,v)

 

Az igazi szőlőtő. 1 Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. 2 Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. 3 Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. 4 Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. 5 Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.

 

>>>>>>>>  >>>>> >>>>>

fhrfl Creative Commons License 2023.09.26 -2 0 5324

Te mitológiának tartod, én hiszem, hogy nem az. - ezen nincs mit vitáznunk.

Tényleg nem szeretnék egyetlen hitvallást sem választani. A Biblia - ha nem lehet felekezetek szerinti hitvallás, akkor én nem leszek felekezetek tagja, mert a Biblia egésze olyan nekem, amiben hiszek, mióta egyáltalán hívőnek merem mondani magam.

 

Előfordul velem is, hogy úgy gondolom : most aztán tényleg elkentmondást találtam a Bibliában. Aztán rendszerint rájövök, hogy azt csak ellentmondásnak találtam, mert arréb-odébb, visszább - előrébb megvan annak a látszólagos ellentmondásnak a feloldása is benne. A magyarázata a kérdésességnek. 

 

Nyilván nem könnyű arról meggyőzni egy kételkedőt, hogy Isten jóságos, kegyelmes, amikor a kételkedő pl. az Özönvízről olvas, kérdez. 

Amennyiben az Özönvízről a Biblia alapján beszélünk, úgy azt  mondom, hogy Isten kegyelme volt az az "ember" felé. Gyomlálás, ha így megfelelőbbnek találod. 

 

 

Előzmény: eroberter3 (5323)
eroberter3 Creative Commons License 2023.09.26 0 1 5323

Ja igen, persze, okés, elvégre te HISZEL. Nem tartozol egyik vallás keretébe sem, csak a hit, a zsidó-keresztény mitológia főszereplőinek valóságos létében való rendíthetetlen HIT, ami benned van. Értem. Akkor ezt is tudom rólad. :)

És akkor hogy állsz a bibliával, ha tisztelettel megkérdezhetem? Nem fedeztél fel benne sosem ellentmondásokat, furcsaságokat, amik nem illettek pl e jóságos mindenható szerepébe, azaz: sosem gondoltad annak olvasása közben, h egy jóságos, valóban szerető mindenható nem ÍGY, ilyen primitív módon oldana meg dolgokat? 

Na, ha te próbálsz szelídebben, kevésbé pikírten írni, akkor én is maradok a maximális korrektségnél, csak a témát feszegetem, és nem a te személyedet, az ilyesmit mindig is utáltam. 

Szóval: hogy állsz a bibliával, ha tisztelettel megkérdezhetem? Itt úgyis ontopik, hisz ez a topik címe :) 

Előzmény: fhrfl (5322)
fhrfl Creative Commons License 2023.09.26 -1 0 5322

Szia! - a legnagyobb szelídséggel mondva, bár én nem vagyok vallásos. 

Előzmény: eroberter3 (5321)
eroberter3 Creative Commons License 2023.09.26 0 2 5321

Valóban így volt, csak a rendszer - ha írok vmit - időről időre feloldja a tiltásaimat, választ még sosem kaptam rá, csak a bosszúság megy veletek, ikszellek is vissza mihamar, nem bírom a stílusodat, amilyen beképzelt macsó stílusban nyomod, de csak az üresfejűség és a hozzánemértés süt az írásaidból, és meg sem próbálsz korrekt lenni... 

"Isten beparázott" - igen, a szövegből egyértelműen ez derül ki, ahogy beszél a csávó.

"Istenre veszélyt jelentett?" - vagy legalábbis elég egyértelműen úgy beszél, mintha úgy érezné, ezért is rakta ki a szűrüket a paradicsból... 

"gondolhatod Istent esetleg babfőzeléknek is, csak hát az sem lesz a Bibliában. " - nem is csoda, hisz a bab Amerika felfedezése után terjedt el Európában, a biblia írói még nem tudták, mi az, nem is írhatták a jehovajenőt babfőzeléknek. 

"A fejedben lehet." - ne magadból indulj már ki, ha lehet, nem mindenkinek van a fejében babfőzelék, elég ha a tiedben van... 

"már voltál akkora penge, hogy letiltottad magadnak a hozzászólásaim olvasását" és nem is bántam meg, csak azt, h elkezdtem a pengeségeidre válaszolni, egyszerűen nem szeretek veled beszélgetni, személyeskedsz, pikírt figura vagy, a vallásosok nem ilyenek kéne legyenek, hanem ahogy a fő-fő sztárotok mondta, szelídek, mint a galambok... 

Előzmény: fhrfl (5320)
fhrfl Creative Commons License 2023.09.26 -1 0 5320

Isten beparázott? - ez van odaírva? Hát nem, ezt te kitaláltad.

Istenre veszélyt jelentett? - ezt is kitaláltad. Ilyesmik egyszerűen nincsenek a Bibliában, de gondolhatod Istent esetleg babfőzeléknek is, csak hát az sem lesz a Bibliában. A fejedben lehet.

 

Hiszen már voltál akkora penge, hogy letiltottad magadnak a hozzászólásaim olvasását. - ha igazat írtál. 

Most akkora penge lettél, hogy elfelejtetted? 

Előzmény: eroberter3 (5319)
eroberter3 Creative Commons License 2023.09.26 0 0 5319

Na, akkor leírod, BIZONYÍTVA is, h mi van benne valójában, vagy inkább ikszeljelek vissza, mert kezdesz fárasztani a mellérizsáddal. Én nem gondolok semmit, csak azt mondtam vissza, ami oda van írva. V szerinted más van odaírva, mint ami oda van írva? 

Előzmény: fhrfl (5318)
fhrfl Creative Commons License 2023.09.26 -1 0 5318

Segíthet megérteni a Bibliát valami, az igaz. Az is, amit te gondolsz róla, amiket kitalálsz. 

Olyanokat, mint hogy Isten baparázott, Istenre veszélyt jelentett valami, és a többi sületlenségeid, kitalációid.

Ilyenkor egy normális ember fellapozza a Biblia idevágó passzusait, aztán - igen, nevethet a feltételezéseiden. 

Nem érted, mi? Pedig csak kitalációk, amiket írsz. Nincsenek a Bibliában. Valahogy a gondolataid nem kerültek bele. 

Előzmény: eroberter3 (5316)
polária Creative Commons License 2023.09.26 -1 0 5317

én a jogi karon voltam igy a római jog cimü tantárggyal : kettes alá tulbillenni és örökre elfelejteni !

Előzmény: eroberter3 (5314)
eroberter3 Creative Commons License 2023.09.26 0 1 5316

Nem kitaláció, csak leírtam, ami ott van a bibliában, olvasd el te is, oké? Segíthet neked is megérteni, hátha...

Előzmény: fhrfl (5315)
fhrfl Creative Commons License 2023.09.26 -1 0 5315

Ezt nem is vitatom, csak épp azt nem értem, az emberi tudás (jónak és rossznak tudása, ahogy itt a bibliában szerepel) miért is jelent akkora veszélyt a jehovajenőre, miért parázott be úgy az emberpártól, h még eztán akár kajáznak az örök élet fájáról (érdekes, azelőtt ez nem volt nekik tiltva), és akkor mi lesz, ezért inkább kivágta a párocskát, nem nullázta minden6ó erejével ama tudásukat, és cupp, tabula rasa... "

 

Nem meglepő, hogy nem érted. Csináltál egy kitalációt, amit nem értesz. Találj ki valami olyat, amit értesz, oké? - segíthet. 

Előzmény: eroberter3 (5312)
eroberter3 Creative Commons License 2023.09.26 0 0 5314

Megint más, h engem ez a filozófiai szakrális tudás vagy mi, soha életemben nem bírt érdekelni :)

Bőven elég az a tudás, amivel a mindennapokban elboldogulok, a többi csak feleslegesen foglalja az elmét, fölös időpazarlás... ÉN így látom, és sosem győződtem meg az ellenkezőjéről... Mikor főiskolán, egyetemen tanultam anno decibel, rengeteg minden cuccal voltam úgy hogy csak a vizsgára tanuljam meg, aztán törölni ezerrel az agyamból... Értéktelen, használhatatlan tudás volt már akkor is, csak a félévhez, majd a diplomához kellett, valós életben sosem hasznosítottuk... Nincs is értelme az efféléknek... 

Előzmény: polária (5313)
polária Creative Commons License 2023.09.26 -1 0 5313

az ember a gondolkodása által nem juthat hibamentes bölcsességhez az a KÖZÖSSÉG / isten / szintjén van.A mindennapos életben persze a józan ész helyes csak éppen a lényeges filozofiai szakrális tudás nem az egyén /ember/ által érhető el igazán mert KÖZTULAJDON:

Előzmény: eroberter3 (5312)
eroberter3 Creative Commons License 2023.09.26 0 1 5312

Ezt nem is vitatom, csak épp azt nem értem, az emberi tudás (jónak és rossznak tudása, ahogy itt a bibliában szerepel) miért is jelent akkora veszélyt a jehovajenőre, miért parázott be úgy az emberpártól, h még eztán akár kajáznak az örök élet fájáról (érdekes, azelőtt ez nem volt nekik tiltva), és akkor mi lesz, ezért inkább kivágta a párocskát, nem nullázta minden6ó erejével ama tudásukat, és cupp, tabula rasa...

 

"Dicsőitsük Istent ! Ámen!"

Felőlem aztán, engem nem zavar... csak az okát nem igazán értem, mi szüksége rá... 

 

Előzmény: polária (5311)
polária Creative Commons License 2023.09.26 -2 0 5311

Különbség van hatalmas az egyéni tudás gondolkodás általi intellektus

és a BÖLCSESSÉG KARIZMA között.

Dicsőitsük Istent ! Ámen !

Előzmény: eroberter3 (5310)
eroberter3 Creative Commons License 2023.09.26 0 1 5310

"el tudta hitetni az Isten képmására teremtett emberrel, hogy a „tudás megszerzésével” istenekhez válik hasonlóvá"

A poén az, h nemcsak elhitette, hanem valóban úgy is történt, épp amiatt vágta ki őket a jehovajenő a paradicsból: "És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közűlünk egy, jót és gonoszt tudván." Még a biblia is ÍGY írja... 

És ugye, mivel a hallhatatlanság olyan erőt v mit adott volna az embernek, h még a jehovajenő sem bírt volna tán vele, ennek megelőzésére mi történt: "Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen: 23Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből"

Előzmény: 11_11 (5309)
11_11 Creative Commons License 2023.09.26 -1 0 5309

1. A vallástört-ben a K-i mitológia és sok más folklór számára gazdag jelentéstartalmú állat, →keveréklény a sárkány különféle formáiban (szárnyas ~, vörös ~ stb.). Bajokozó és bajelhárító (éltető) szerepet egyaránt tulajdonítottak neki. A babilóniaiak és az arabok körében a ~k és a gonosz démonok összetartoztak. - Egyiptomban, Babilóniában, Kánaánban és Görögo-ban a ~ szt állat, sok isten jelképe volt, mindenekelőtt az életet v. gyógyulást adó isteneké (Anath, Aszklépiosz). Kultikus tiszt-ben részesítették Babilóniában (Sahan ~isten), Kánaánban és Kréta szg-én. - A gyűrűzve tekergő, saját farkába harapó ~ (a →körhöz hasonlóan) az örökkévalóságnak és az →idő körforgásának ókori jelképe. -

2. A Szentírás 9 különféle szóval (legáltalánosabb a héb. nahas) jelöli a Palesztinában és a Sínai-fszg-en található ~kat, de nem tudjuk, hogy melyik szó milyen ~t jelöl. A ~k ált. kövek között (vö. Ám 5,19), sziklák hasadékában (vö. Péld 30,19) v. a pusztában a meleg homokban tanyáznak, némely ~fajták azonban nedves vidéket keresnek. - A →teremtéstörténetben a ~ a →Sátán eszköze, Éva és Ádám engedetlenségének (→bűnbeesés) oka (Ter 3). A föld minden állatánál ravaszabb ~ (Ter 3,1) el tudta hitetni az Isten képmására teremtett emberrel, hogy a „tudás megszerzésével” istenekhez válik hasonlóvá (→istenképiség, →istenivé válás, →jó és rossz tudásának fája). Büntetésként a ~ a hasán csúszik és a föld porát eszi (Ter 3,14; Iz 65,25; Mik 7,17). Mérges marása miatt veszedelmesnek tartották (Bölcs 17,9; Zsolt 140,4), a becstelenség (Ter 49,17), rágalom (Zsolt 140,4), halál (Péld 23,32; Sir 21,2) képét látták benne, a Bölcs 2,24: az →ördög megtestesítője. A ~bűvölés is ismert volt (Zsolt 58,5; Préd 10,11; Sir 12,13; Jer 8,17). Az óriási hétfejű tengeri ~, a →leviatán Izr-ben és Föníciában az istenellenesség, a rossz megtestesítője (Jób 3,8; Zsolt 74,13; Iz 21,1;. 9,13). - A bot ~vá, majd újra bottá változása Mózes számára az isteni küldetés jele (Kiv 4,2-4): az egyiptomi varázslók által elbűvölt ~kat a Mózes botjából lett ~ fölfalta (7,8-13). A Szám 21,4-9: Isten a lázadókra tüzes ~kat küldött, marásuktól sokan meghaltak, de Mózes közbenjárása után a póznára erősített →rézkígyó meggyógyította azokat, akik fölnéztek rá. - Az ÚSz-ben a ~ az →okosság mintája: „legyetek okosak, mint a ~k, és szelídek, mint a galambok” (Mt 10,16). E szavak nem a ~ ravaszságát állítják mintaként, hanem a keresztény okossághoz nélkülözhetetlen észbeli racionalitást (földönjárást) kötik egybe a lélek Istenből táplálkozni képes →bölcsességével (melynek ősi szimbóluma a →galamb). - A Jn 3,14 előképi értelemben utal a Szám 21,8-ra. - Ugyanakkor a ~ az álnokság és a bűn képe is (Mt 3,7; 23,33), a →farizeusokat Jézus „viperák fajzatának” mondja (Mt 23,3). -

 

 

 

eroberter3 Creative Commons License 2023.09.26 0 0 5308

Ide inkább bepasszol témailag...

 

Ha az édeni kígyó ama fejezet szerint csupáncsak egy kígyó volt, egy állat, egy mezei vad (ahogy a jehovajenő is nevezi aztán, és amiként bünteti is abban a fejezetben - tehát nem a retttttttentetetetes sátányként), mégha minden más állatnál ravaszabb is, akkor vajh honnan tudhatta, mik is lesznek ádámék, ha esznek arról a fáról? Merthogy aztán - mint láttuk a sztoriban - tényleg úgy lett, ahogy ő mondta, valóban nem haltak meg, sőt olyanok lettek, mint az istenek (Károli szerint egyes, másik fordítás szerint többesben), jóknak és gonosznak tudói (be is parázott tőlük a jehovajenő ezért)... Honnan tudhatta mindezt állítólagos mezei vadként? Azt meg firtatni sem merem, h a Károliban ott van, h mezei barom... A barom szó a régi magyarban haszonállatot jelentett... Kinek a 'haszonállatai voltak, ha akkor még csak ádámék üzemeltek mint 'ember', azok is az édenkertben, azaz kb egy zárt helyen dekkoltak, nem a 'mezőn'... És miféle hasznára, szolgálatára lehettek volna akkor és ott az embernek, ha egyszer neki - akkor még - nem kellett szántania-vetnie, csak a kert fáiról (egy kivételével) ennie? És ugye a húsevés nem is volt a paraméterei közé beállítva, csak növényeket, pontosabban akkor még csak gyömölcsöket ettek... A jehovajenő is úgy átkozta meg, h kenyeret eszik majd, meg a mezőnek füvét (az ember állítólag meg sem tudja emészteni a füvet), húsról egy kanyi szó nem volt sehol... Hej, nem gondoltak ezekbe (sem) bele a biblia oly szent írói...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!