A fórumot a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutyaiskola – ezen belül is Fiera és kölykei – iránti rajongás indította útjára. De nemcsak róluk lesz szó, hanem MINDENről, ami a kutyatartást, és a felelős gazdivá válást segítheti. Tippek, praktikák, nevelés, ápolás, egészségvédelem, állatvédelem, kortól, nemtől, fajtától függetlenül. És persze igyekszünk majd nyomon követni a 6 vakvezető-tanonc útját is, nem feledve küldetésük fontosságát.
- a meztelen csigákra vonatkozik a védekezési módszer - a házzal élő, azaz ún. éti csigák védettek, meg is büntetik, aki azokat irtja: ezt olvastam épp tegnap.
- Sajtot összetéveszted Halley-vel, a másik, a nála jóval fiatalabb labradorkislánnyal: őt ismertük meg 8 hetesen, amikor Bea Baráthegyiéktől megvásárolta, mert épp a szertelenségre való hajlama miatt vakvezető kutyának alkalmatlan lett volna.
Sajt idősebb nála, és az ő szőre világosabb is, ha együtt vannak, ettől is rögtön meg lehet különböztetni őket.
Igen, ezt a sörös veriot régebben olvastam én is, de a szívem szakadna meg értük, ha látnám őket megfulladva:-((. Én már attól rosszul vagyok, ha véletlenül rálépek egyre, és hallom, ahogy reccsen a háza.
Amíg meg hajlik a derekam, addig nincs gond.
Sajt nagyon gyönyörű kutyus lett, nemrég még milyen csepp volt. Ő egyébként fiú????
Egész nyáron van klub? Vagy lesz esetleg nyaralasi szünet?
Ma Orka és Sajt volt velünk, és már kinn voltunk az udvarban velük! Mind a ketten a legszebb férfikorban vannak! Minden játékra készek, aktívak, közben lehetetlen jó képet csinálni róluk, ezért fotózni csak ülve lehet őket.
Szörnyű! Tisztellek, hogy képes vagy s.k. összeszedni őket, az undorodat legyőzve!
Tegnap olvastam, hogy egy sörrel megtöltött nem túl lapos edényt érdemes ott beleásni a földbe, ahol sokan vannak - szeretik, belemásznak, kijönni már nem tudnak, belefulladnak.
Kérdés, mi van, ha vannak antialkoholista csigák? :-))
Plusz, ahol a kerttulajdonos is szereti a sört, mit szól hozzá, hogy a csigák eligyák egy részét előle? :-))
Bea tegnap nevetve mesélte, hogy az összes kutyájával kinn voltak Belgiumban valami nemzetközi programon. Hazaérve, a megtett kb. 1200 km után az összes kutya elnyúlt a fekhelyén, Gaia viszont fel-alá szaladgált, ugrált, többek között Orka fejére is. Ő rámordult ugyan, de ez Gaiát 1 cseppet se érdekelte. Úgyhogy látnunk kellett volna Orka szemrehányó ábrázatát - mondja Bea -, ahogy rá nézett, hogy csináljon már valamit, zárja be a hordozójába ezt az ördögfiókát, hadd tudjon végre pihenni tőle!
Miután Gaiát Orkával együtt hozza hozzánk mindig, Gaia hozzá hozzászokott, tőle egyáltalán nem tart. A nagyokkal: a 2 labival és a 2 belga juhásszal nyilván nagyobb tisztelettel viseltetik. :-))
A minkettőnk által tisztelt és szeretett Csányi Vilmos sokszor leírta, hogy a kutyák bizony gondolkodnak, mert képessé váltak rá!
A tanításodat "eltette maganak", és mikor szükség volt rà, készségesen alkalmazta. Szerintem, ha a kertben valami olyan szituáció adódna, ott is engedelmeskedne, hogy elkerüljetek valami bajt vagy rosszat.
Nagyon aranyosak, mester és tanítványa💗. Kicsiként, bár hamar elfáradnak, de nagyon gyorsan tanulnak, ha kedvükre való a feladat, és általában nem is felejtenek.
Érdekes, Pannival hosszú hónapokig gyakoroltam a kertben a "lábhoz"-t, mert bár ő nincs közterületen soha elengedve, de úgy voltam vele, jól jön az séta közben is, ha úgy adódik.
Esze ágában nem volt (látszólag) megtanulni, mígnem lemondtam róla, nem erőltettem tovább.
Aztán vagy egy év elteltével eszembe jutott, hazafelé bandukolva, miközben bőszen szaglászott, szóltam neki, és úgy beigazodott láb mellé, hogy nem győztem pislogni.
Akkor gondolkodtam el azon, hogy a kertben (ahol tényleg semmi értelme, hogy a lábam mellett legyen) vajon azért hederített rám, mert ő is értelmetlennek tartotta abban a szituban, azon a helyen???
Na majd ma: ismét Orka és Gaia volt velünk - nyomon lehet követni a képeimen mennyit nő Gaia 1-1 hét alatt - azt meg mi tapasztaljuk, hogy mi mindent tanul.
Sőt, ma szemtanúi voltunk, hogy először nem tudta, hogy kell az eldobott játékát visszahozni annak, aki eldobta. Aztán Orka persze megcsinálta, a kicsi látta, a következő dobás után ő is nem csak érte szaladt, de vissza is hozta, oda is adta! :-))
Ha nem látjuk a saját szemünkkel, el se hittük volna!
Bea is mondja, öröm őt tanítani, nagyon okos, mint egy szivacs, úgy szívja magába az ismereteket, és szinte büszke is rá, amit sikerrel megcsinál! Meg rögtön kapja érte a dicséretet és a jutifalatot, tehát rögzül nála, hogy OK, ezt jól csináltam! Így kell legközelebb is! :-))
„Csacsi öreg medvém” – Garfield után egy újabb mesefigura öltött testet Kolodko Mihály által
2023. 06. 24. 10:30
A termékeny művész ezúttal a híres író, Karinthy Frigyes születésének évfordulójára helyezett el egy miniszobrot.
Az alkotás a VII. kerületi Damjanich utca 27. szám alá került, ahol az író emléktáblája áll, aki ebben a házban született. A szobor egy mézescsuprot a feje fölé tartó Micimackót formálja meg, arra utalva, hogy Karinthy fordította le a meseregényt. Pontosabban a nyersfordítást nővére készítette, ő pedig irodalmi formába öntötte a csekély értelmű medvebocs kalandjait.
Azért izgalmas belegondolni: beírsz valamit pl. a Google keresőjébe, és fogalmad sincs róla, robot kreálja-e rá a választ, vagy hús-vér szakemberek töltötték-e fel.
Egyébként én pl. nem tudom, a temérdek információ ki mindenki által és miként kerül fel akármelyik kereső programba.
Én főleg a szobrász mini alkotásainak a rajongója vagyok, bár még csak fotókról ismerem a zömüket, 1-2-vel találkoztam még élőben is.
Konkrétan nem, Mayáról csak annyit, hogy egy XI. kerületi rendelőben teljesít szolgálatot - és ahogy Noémi meséli, rendkívül lelkesen, amit az is táplál, hogy a rendelésre érkezők szinte kivétel nélkül nagyon megörülnek neki, agyon szeretgetik, ezzel el is felejtve, hogy fogorvoshoz jöttek! :-))
Ma Noémi Mayával látogatott vissza hozzánk, Beát pótolva.
Maya nem csak minket de az összes helyiséget is rendkívül otthonosan beszaladgálva, jókedvűen felpörögve üdvözölte.
Noémi szerint a velünk töltött sok-sok órányi gyakorlás, a tőlünk kapott rengeteg szeretet egy életre az emlékezetébe égett, ahányszor újra elhozza, ez mindig ezt fogja Mayából kiváltani.
Noémi csinált neki egy kosárkát, azt körbe hordozza a feladatlapokkal, a labdáját is a szájába kapva bele tudja ejteni a kosárba - egyre újabb dolgokat tanul meg.
Már van állandó munkája: egy fogorvosi rendelőben praktizál segítő, terápiás kutyaként, gyerekeknek, felnőtteknek bátorítást jelentve, ahogy kedvesen odabújik hozzájuk 1-1 simogatásra.
Én tévében láttam ezt a gyöngyösi borzalom helyszínt, és hogy Dolly szabadkozott ezerrel. Akárhogy is, akinek csak tudomására jut egy ilyen helyzet, és nem tesz semmit, ugyanolyan tettestársává válik az elkövetőnek.
Garfield macska, a népszerű képregényhős, különleges ajándékot kapott 45. születésnapjára. Kolodko Mihály művész egy új miniszobrot alkotott, amelynek középpontjában Garfield áll. Az alkotás megünnepli a macska születésnapját, hiszen 1978. június 19-én jelent meg az első Garfield képregény.
A szobor a budapesti hetedik kerületben található, és a Kolodko-rajongók már azonosították is a pontos helyszínt. Garfield a Dembinszky utcában, az Állatorvostudományi Egyetem hátsó kerítésénél található, egy kutyafejet ábrázoló dombormű mellett. Ezúttal a szobor színesben pompázik, amely még inkább kiemeli a karakter ikonikus jellemzőit.
A foglalkozás végén Orka mindenkihez odamegy búcsúpacsit adni. Már hívni se kell, készségesen körbemegy mindenkihez.
Gaia ezt még nem tudja, ezért, aki szeretné, búcsúként Bea az illető ölébe teszi pár percre.
Gaia egyébként is egyfolytában nyüzsög, ezért hiába próbálom foglalkozás közben fotózni, szinte lehetetlen, így azonnal máris ficánkol, lekívánkozik mindenkitől, menne tovább.
Mikor hozzám került, 1 pillanat alatt elégedetten elhelyezkedett, lenyugodott, békésen ült hosszasan az ölemben.
Mondtam is Beának, nézze, ahogy Vikka is tette mindig, milyen otthonosan érzi magát, ezek szerint ennyire érzi, már ilyen kiskölyökként is a belőlem sugárzó szeretetet!
De azért Vikkát persze nem tudja pótolni - remélem, a közeljövőben megint elhozza őt Bea látogatóba!
Egy komondornak az teljesen természetes mérete - a viselkedése viszont muris. Tudod róla, hogy mennyi idős? Mert lehet, hogy ez a kamaszkori állapota, amikor még nem tudja, hogy kihez hogyan viszonyuljon. Még benne lehet a kölyökkori ösztönös érdeklődés és barátkozási hajlam, miközben az ösztönei már arra inspirálják, hogy ugassa meg a kerítéshez közeledőt.
A farokcsóválás egyébként többféle jelentést hordozhat, nem csupán örömében, pl. zavarában is teheti.
Beszélj hozzá, "beszélgess" vele, hogy megismerjen, hogy megjegyezze, bár nem a családjához tartozol, akiket védenie kell, de jóbarát vagy Te is, Panni is.