A fórumot a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutyaiskola – ezen belül is Fiera és kölykei – iránti rajongás indította útjára. De nemcsak róluk lesz szó, hanem MINDENről, ami a kutyatartást, és a felelős gazdivá válást segítheti. Tippek, praktikák, nevelés, ápolás, egészségvédelem, állatvédelem, kortól, nemtől, fajtától függetlenül. És persze igyekszünk majd nyomon követni a 6 vakvezető-tanonc útját is, nem feledve küldetésük fontosságát.
Ez egy annyira édes sztori: egy vakvezető kutya gazdija, Barbi meséli:
„Nyugodt, ragaszkodó, segítőkész. Sosem felejtem el, amikor a balatoni kutyás strandon alig bírtam fürödni, mert folyton ki akart menteni a vízből, úgy féltett” – emlékezett vissza Barbara.
Etnát Franciaországból vásároltuk, vakvezető vonalas szülőktől származik (felmenői között voltak vakvezetők), és abban bízunk, hogy évek múlva majd sok kölyökkel ajándékoz meg minket. Előtte azonban kiképezzük, hogy ő is megtanulja a vakvezető munkát. Látszik rajta, hogy élvezni fogja. Három nap alatt a következőket tanulta meg: ül, fekszik, lábhoz igazodik és már majdnem behívható, persze mindenre jut idő, mert elsősorban sok alvásra és játékra van szüksége.
Nagyon sok múlik azon, hogy kisgyerekként milyen élményeket szereztek, vagy a szüleik miként óvták - pontosabban idegenítették el - őket akár csak a kutyáktól, akár minden állattól!
Sajnos van ilyen személyes tapasztalatom is: a keresztfiam felesége a 2-3 éves korban lévő kisfiukat féltette túl kutyától, macskától egyaránt. Aztán, mikor megszületett a kislányuk, ő olyan elementáris ösztönnel kezdett vonzódni az állatokhoz már pici korában is, hogy őt ettől nem tudta eltéríteni! :-)) Azóta a gyereke felnőttek, évek óta van saját kutyájuk is, akiről rendszeresen kapok is fotókat, mert tudják, hogy nekem természetes, hogy ő is a családjukhoz tartozik.
Egy nagytestű kutya nincs igazán tisztában a méreteivel és a súlyával. Ha megszokta, hogy kiskorában a gazdi felemelte, az ölébe ülhetett, ez továbbra is természetes marad a számára. Számtalan ilyen fotó kering a neten.
A malamutjaim megérezték, ki nem kedveli őket, és mindent megtettek, hogy ez másként legyen. Más kérdés, hogy volt, aki a méretük miatt féltek tőlük. Ők meg ugye, ezt nem értették. Jelzem, én sem.
Akkor nyilván a szolgálati feladatát hajtotta végre.
Erről megint egy sztori jut eszembe: hajdan a Kisstadionba egy Omega koncertre igyekeztem, és az egyik mellékúton álltam meg a Trabival, mikor nyilván szintén oda tartva elment mellettem egy fiatal rendőr egy álomszép, szolgálatban lévő német juhásszal. Épp szálltam ki, és persze azonnal kibukott belőlem, hogy "De gyönyörű vagy!" A rendőr rám nézett, mire én: "A kutya!"
Látod, a yorki is, mint szerintem minden kutya, ösztönösen megérzik, ki az, aki minimum szimpatizál a kutyákkal, arról már nem is beszélve, ha valaki úgy rajong értük, mint én, úgyhogy ezért is, nem csak a virsli ott maradt illatát kiszagolva ugrott fel a térdedhez.
Számomra egy kutya - pláne egy idegen kutya - bizalmát elnyerni, felér egy kitüntetéssel! Jó emberismerőknek tartom őket: az orrukkal csodákra képesek.
Ahogy mondták, a német juhászokat általában járőrözésre és védelemre használják. A kisebb termetű kutyák könnyebben beférnek a szűkebb helyekre pl. az autókban.
Szívesen megsimogattam volna, elvileg lehetett is, de legalább 30 gyerek várt ugyanerre, úgyhogy inkább békén hagytam. Kárpótlásul egy yorki odajött, felugrott a térdemre, és megnyalogatta az ujjaimat. Nem a személyes érdeme, de az enyhén virsliszagú ujjaim miatt.
Annyira okosak tudnak lenni ezek a különböző szolgálatokra megtanított kutyák! Az általad látott collie is a bizonyíték rá, hogy az ilyen feladatokra messze nem csak a német juhász fajta alkalmas! Ma már akár a rendőrség, akár a repterek, de számos egyéb területen is a legkülönbözőbb fajták válnak be kíválóan. Nagyon sok ilyen riportot lehet látni nem csak kifejezett kutyás adásokban, de híradók számára is hálás téma, úgyhogy szívesen mutatnak be ilyen kutyás sikereket.
Gondolom, élvezted a látványt: ahogy leírod, nem csak okos és ügyes, de nagyon szép is volt a kutya! Sok sikert, jó egészséget neki és a társainak is!
A mai napon pedig a csepeli retro május elsején vettem részt. Évek óta járok oda május elsején, általában ugyanaz a műsor, persze apróbb változtatásokkal, és ezt így is szeretem. Pontosan a rendőrkutya bemutatóra érkeztem oda, jó sokan várták, Szándékosan használom az egyes számot, mert csak egy szépen ápolt, sima szőrű és felemás szemű collie szerepelt egy fiatal nővel, a vezetőjével. A neve Fanfan, és keresőkutya, kábítószert, dohányárut, ilyesmiket keres. Talál is! Mind szóbeli parancsra, mind kézjelre egyaránt engedelmeskedik, ez utóbbi akkor lehet hasznos, ha túl nagy a zaj, vagy éppen csöndben kell lenni. Egyébként jelre ugat is, ha kell. A vezetője eldobott egy fémpénzt, a kutya megkereste, Nem vette föl, csak éppen mutatta, hol is van, kérésre többször is, ha már az emberek ilyen nehéz a felfogásuk! Nem is kell mondanom, hogy sikere volt! A bemondótól megtudtuk, hogy egy év múlva nyugdíjba megy – mármint a kutya – és a kiképzőjénél marad. A bemondó közölte, hogy neki is van egy nyugalmazott, 16 éves rendőrkutyája. A hátsó lábait már nem tudja használni, kis kocsifélén jár, de az orra és az esze változatlan!
Annyira aranyosak tudnak lenni - pontosan tisztában vannak vele, hogy valami olyat csináltak meg sikeresen, ami csodálatot és elismerést vált ki nem csak a gazdiból, de mindenki másból is, aki látta!
Ugyanezt éljük meg a klub kutyafoglalkozásain: különböző játékokat játszunk a kutyákkal - van, amikor Bea kettőt hoz be - 6 kutyája van -, amíg ez egyik dolgozik, a másikat lefekteti pihenni. Ám, amikor eldobjuk a labdát, amit a játékban levőnek vissza kell hoznia, és annak a kezébe adnia, aki eldobta, előfordul, hogy aki "kipihente magát", felpattan, és ő is ráveti magát a labdára. Ha tényleg ő ér előbb oda érte - ez a másik szoba valamelyik sarkát jelenti, mint távolságot - olyan diadalmas pofácskával hozza vissza, mint aki tűpontosan tudja, hogy ő most ugyan tök szabálytalan volt, de a győzelem mámora kiül a képére! :-))
És mert a társaság jót nevet rajta, Bea nem szidja meg érte, hiszen ő is látja rajta, milyen boldogan vigyorog!!!
A másik kutya konstatálja, mi történt, aztán onnantól már szabályosan versenyezhetnek egymással.
A volt BNV területén is volt egyszer-kétszer, ott is bőven volt hely. Emlékszem, egy alkalommal kutyakiképző iskola mutatkozott be, ott a reménytelennek minősölő eseteket nevelték át. Bemutatót tartottak, volt egy kedvencem, erre tíz év múlva is emlékszem. Egy komondor parancsszóra lefeküdt, egy yorki némi kísérletezés után felkúszott a hátára, büszkeségtől ragyogva körültekintett, majd újabb parancsszóra leugrott. A komondor meg sem mozdult, a produkciót nagy tapssal fogadták,
Az úgy sokkal kellemesebb élmény lehetett, mint tolongani egy zsúfolt kiállítóhelyiségben, amilyeneket tévéhiradós riportokban szoktam látni.
A kutyakiállításokban az is jó volt, hogy mindig kellő méretű szabad területeken rendezték. Az egyik ilyen kellemes helyszín volt a hajdani Népstadion mellett az Olimpiai Park. Annyira jó volt gyönyörködni a jó kiállású, szépen gondozott kutyákban. Az agyoncicomázottakat pedig kifejezetten sajnáltam, mit kellett kiállniuk a
Pár évvel ezelőtt én is jártam kutyakiállításra, no meg a FeHoVa kiállításra is, holott sem fegyverkezni, sem horgászni, sem vadászni nem áll szándékomban, viszont szeretek nézegetni. Aztán leszoktam róla, mert néhány kitömött állatfej láttán folyton olyan érzésem volt, hogy szemrehányóan néznek rém, és nem is hibáztattam őket. No, ott is voltak kutyák, és nem csak vadászkutyák, Viszont olyan zsúfoltság volt, hogy a kisebb ebeket alig láttam. Na jó, egy orosz agarat vagy egy újfundlandit elég nehéz eldugni, de a zsebkutyákat a bámészkodóktól alig lehetett látni. Aztán találtam egy padot leültem, és előbb- utóbb a legtöbb kiállító kihozta a kutyáit egy kicsit sétálni, és a legtöbben nem kifogásolták, ha egy kicsit nézegetem-simogatom őket.
A szelfi nagy divat, tudom, főleg hírességekkel szeretik magukat megörökíteni, és nem csak a fiatalok. Én nem alkalmazom.
Ha valami nagyon szép helyen jártam, többnyire megkértem valakit, fotózzon le az előtt a háttér előtt - nem bizonyítékként, hogy tényleg ott jártam, mert ahhoz elég egy egyszerű photoshop-trükk is. :-))
Ha én fényképeztem, az az utazásaim során tájak, műemlékek, utcai hangulatok stb. megörökítéséről szólt.
Plusz nagyon szeretek riportfotókat csinálni különböző eseményekről.
Évtizedekkel ezelőtt kinn voltam minden kutyakiállításon, akkor még hagyományos, filmes fényképezőgéppel természetesen.
Mikor még Baráthegyiék szerveztek Budapesten nyílt napokat, azokon is örömmel vettem részt. Mostanában már nincs ilyen, nyilván anyagi okokból, hiszen miskolci székhelyű az iskola, és a stábot + a képzés alatt álló kutyákat idehozni, itt gondoskodni róluk egész nap, nem olcsó mulatság.
Mutatok pár fotót 2018-ból, a Hajógyári szigeten tartott találkozóról:
Gondolom, tudod, hogy az V. ker. Falk Miksa és Szt. István körút sarkán van Columbo szobra, a kutyájával együtt! Ahányszor arra járok, mindig rájuk mosolygok -persze nem is én lennék, ha nem főleg a kutyára! :-))
A természetfilm csatornákat én is szívesen nézem, bár ezeket elég gyakran ismétlik. Ebben is van jó, mert ha lemaradtam valamiről, könnyen pótolhatom. Időnként meglepő dolgokat láthatok-hallhatok.
A főzőműsorokat is nézem, bár a magyarokat nem szívesen.
A krimisorozatokat is gyakran ismétlik, no meg kezdem kissé túl szupernek érezni a nyomozókat. Ez alól üdítő kivétel Columbo hadnagy, az ő módszere az, hogy mindenkinek az agyára megy.Nem is csoda, hogy a bűnözők csüggedten feladják.
Ez inkább abban a szituációban tipikus, ha valami olyasmi nem hiányzik, amit még nem ismerünk, sohase próbáltuk.
Erről egy kiskamaszkori történet jut eszembe: 7-8.-osok lehettünk, az egyik osztálytárs barátnőm bizalmasan beavatott, hogy megtetszett neki egy fiú, és szerinte a srác is észrevette őt.
Aztán teltek a hetek, majd egyik nap Zsuzsi félrehívott és elmondta, összejöttek, sőt, a fiú meg is akarta csókolni, de ő nem hagyta, hogyisne! Majd pár nap múlva elújságolta, hogy hát, mégis megtörtént! Ezzel a szöveggel: "Amíg nem tudtam, hogy ez ilyen, nem hiányzott. De már tudom, és többé már nem tiltakozom!"
A tévére visszatérve: pláne több csatorna esetén azért lehet találni érdekes, értékes néznivalót, ha az ember kicsit körbenéz a lehetőségek között.
Én pl. nagyon szeretem a népszerű természettudományos témákat, a különböző országokat bemutató filmeket és persze az állatfilmeket. Többféle állatorvosos sorozatot néztem végig, ahol élesben mutattak be különböző eseteket, és azok műtéti vagy egyéb módokon való kezelését, gyógyítását. Túl azon, hogy csodáltam az ott dolgozók szaktudását, sok esetben a szükséges találékonyságukat 1-1 megoldás alkalmazásánál, annyira jó volt látni, hogy a sérült, beteg állatokkal milyen gondossággal, szeretettel bánnak, és hogy 1-1 szomorú végtől eltekintve általában visszaadták az egészségüket. Az orvos és az ápoló együtt örült az állat gazdájával, és annyira jó látni, hogy a kutya, macska, madár, bármi mennyire boldogan fedezi fel, hogy újra tud járni, futni, rágni, repülni, hogy már nem fáj, ami előzőleg megkeserítette a mindennapjait.
Sőt, végignézem olyan műtétet, ahol a diagnosztizált eset, amit közben az orvos pontosan elmagyarázott, nagyon hajazott az én műtétem előzményeire és körülményeire - mondhatni, abból értettem meg igazán és pontosabban, hogy velem mi is és hogyan történt. Nagyon izgalmas és tanulságos volt. Tényleg.
Persze nézek hírműsorokat, játékfilmeket is. A boxnak az is az egyik nagyszerű adottsága, hogy ha bármi olyannak előlegeztem meg a bizalmat, ami mégse tetszik, mikor elkezdem nézni, sutty, 1 mozdulattal törlöm is ki a felvételt. És ezt bármikor tehetem, amikor épp időm és kedvem van belenézni: a beprogramozott adást a box rögzíti, és türelmesen várja, mikor kerítek sort rá. Olyan szabadságfok, amit nagyon élvezek, és már maximálisan hozzászoktam.
