A fórumot a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutyaiskola – ezen belül is Fiera és kölykei – iránti rajongás indította útjára. De nemcsak róluk lesz szó, hanem MINDENről, ami a kutyatartást, és a felelős gazdivá válást segítheti. Tippek, praktikák, nevelés, ápolás, egészségvédelem, állatvédelem, kortól, nemtől, fajtától függetlenül. És persze igyekszünk majd nyomon követni a 6 vakvezető-tanonc útját is, nem feledve küldetésük fontosságát.
Az ilyen adások a "nyugalom megzavarására alkalmasak". Én már leszoktam róluk, mert a tehetetlenségtől szétvet az ideg. (Na jó, azért persze, hogy néha ott ragadok, és vérzik a szívem az emberi pusztítást látva.) Fiera kölykei - ahogy elnézem, póráz nélkül flangáltak - behívhatók voltak valamennyire már, vagy ment az "üldözés", kiabálás, hogy Justin, gyere...?!
A kis "váltóorrú". Érdekes, hogy a labiknak - de szerintem a goldeneknek is - váltóorruk van. Télen kivilágosodik, nyáron befeketedik. Vajon hogy találta ki ezt a "természet"?
Üdv. a Csapatban! Köszönjük Hello-nak, hogy átcsábított ide. Jöhet mindenféle cicás fotó, sztori - szerintem a többiek is így gondolják. Én is világ életemben kutyás voltam "fejben", de csak 2,5 éve van kutyus a háznál, viszont 25 éve folyamatosan voltak cicáink. Ő Pisti - akit tavaly augusztusban el kellett engednünk 14 évesen -, a 3 lábú cicánk, Panni legelső jó barátja. Ahogy hazakerült Panka, az első pillanattól elfogadta, és együtt "bandáztak", szinte elválaszthatatlanok voltak.
Mielőtt végigolvastalak volna, azonnal tudtam, hogy Te vagy! :-))
Köszi, hogy elfogadtad az invitálásomat, nagyon örülnék, ha ez nem csak egyszeri vizit lenne részedről!
Érezd itt jól magad, kizárólag állatbarátok között, akiket, szerintem, más, jobb emberekké tesz ez a pozitív töltetű érzelem.
Odaát ezt nem mindig tapasztalhatja az ember - de erről legalább annyi "élményed" volt már, mint nekem.
Kikapcsolódásként is kiváló alkalom itt beszélgetni a többiekkel, olvasni a sztorijaikat.
A legújabb élményt közülünk hatan múlt szombaton éltük át együtt: a 6 labrador kölyökből 4 és Fiera, a mamájuk, valamint még több gyönyörű és kedves kutyus találkozott a Hajógyári szigeten. Ez a kép néhányuk érkezésekor készült, a boldog viszontlátás izgalma van a képükön!
Ha lesz időd kicsit visszaolvasni az itteni előzményeket - annyira nem régi ez a fórum, még nem túl időigényes megtenni -, az én kutyás előéletemet is megismerheted.
Teljesen természetes, hogy macskásként is itt a helyed: minden állatbarát a barátunk!
Ha van fotód a macsekról, mutasd őt meg nekünk is!
Bocsássátok meg nekem, hogy fórumidegenként ide tolom a képemet, de ha már egyszer barátokról van szó, akkor úgy gondolom ez minden állatbarátra vonatkozik. Márpedig én annak tartom magam.
Remélem nem fogtok kigolyózni, amiért huszonegynéhány éve - az addig nem különösebben imádott - másik csoportnak, nevezetesen a macskáknak vagyok rajongója. De ennek története van.
A macska egy furcsa lény. Megosztó, ahogy egy volt kolléganőm definiálta. Az ember vagy allergiás rá, vagy függő lesz. Középút nincs.
Gyermekkorom óta javíthatatlan kutyabarát voltam - és vagyok ma is. Szüleim és nagyszüleim kertes házában mindig volt kutyánk, bár tenyésztéssel soha nem foglalkoztunk. Irtó büszke voltam magamra, hogy - jó, nem Cesar Millan szintjén - megtanultam bánni a kutyákkal, és mindig jó haverok voltunk. Később albérletben házigazdám spánieljén kamatoztattam szerzett ismereteimet, és esküszöm, a blöki jobban szeretett, mint a gazdáját.
Aztán külföld, család, emeleti lakás, ami nem volt igazán nyerő környezet kutyatartásra. Történt viszont egy koranyári napon, hogy lányom azzal fogadott, hogy az iskolából hazafelé jövet talált az utcán egy pici macskát. Olyan keservesen sírt szegény, hogy megesett rajta a szíve, és hazahozta. Csipás volt koszos volt, de mire hazaértem már meg is járták az anyjával az állatorvost, ahol ellátták, beoltották. Kapott valami zacskós macskaeledelt is, azt befalta, és egy kis takarón elájult.
Nem tudom ki szereti, ha kész tények elé állítják. Mondtam is, kislányom én úgy kiváglak vele együtt, ha nem tünteted el három napon belül a lakásból, hogy csak na! Mindegy, hogy barátnődhöz, a nagyihoz, vagy akárkihez viszed, csak innen el! Válasz: brühühü...
Másnap arra érek haza, hogy a hatalmas franciaágyon elnyúlva alszik a feleségem, mellette ugyanúgy elnyúlva a lányom, és kettejük közt ugyanabban a pózban ez a vakarék. Mondom, ilyen nincs! Ez a dög már családtagnak érzi magát. :( Mondanom sem kell, hogy neki lett igaza...
Később annyira lenyűgözött az állat szépsége, a kecses harmonikus mozgása, hogy valósággal beleszerettem. Kissé átalakítottuk számára a házat (!) hogy az első emeletről ki tudjon járni a kertbe, így élt velünk 6 évet. Sajnos az utcára is kimerészkedett, ahol elgázolták...:(
Azóta is macskatulajdonosok vagyunk, hétvégi házunkban két generációt is felneveltünk. Ha van akit érdekel, később mutatok róluk felvételt is.
Kedves hello26!
Igazából miattad, invitálásodnak engedve jöttem át ide. Jól ismersz, de más nicken. Csak a végére biggyesztett szám ugyanaz. Milyen igazad van, hogy kell egy kis politikamentes kikapcsolódás. És elnézést a hosszúra nyúlt CV miatt, de úgy érzem ezzel tartoztam a fórumtársaknak.
Ahogy az is, hogy a természet legkártékonyabb tönkretevője, nem ritkán kifejezett ellensége, elpusztítója az ember, legyen szó növényzetről, állatfajokról vagy a klíma alakulására gyakorolt, káros hatásairól.
Mikor szinte naponta látok erről filmeket a BBC Earth-ön, a tehetetlenségtől ökölbe szorul a kezem. Ezeket Trump elnöknek miért nem vetítik le, aki "nagyvonalúan" elutasítja és ki is gúnyolja a nemzetközi klímaegyezményt?!
Nem szeretnék üres kézzel menni a találkozóra, de azt sem akarom, hogy olyan jutifalatot vigyek, amit nem szívesen adnak a kutyáknak. Egyszer Mesi említette a ustream-en, hogy mivel eteti a kicsiket és az Ő nagykutyáit. Nem emlékszik erre valaki hogy mi volt az? Vagy nincs valami egyéb ötletetek? Őt nem akarom ezzel zavarni, úgyis megy a készülődés és biztos nincs ideje.
Boldogan vagyok Veletek, mert az állatok iránti feltétlen és végtelen szeretetem összeköt Veletek.
Igazándiból egyrészt én is Csányi Vilmos munkásságán, könyvein, interjúin nevelkedtem, másrészt igazi, felhőtlen örömöt csak az állatokban találok, már nagyon régóta.
Amúgy lelkesen várom az újabb Baráthegyi almot, erősen bízom benne, hogy az új picurok fejlődését is módunk lesz majd végigkövetni.
Kedves Dömm, nagyon kérlek, ne haragudj ránk, hogy nem köszöntöttünk ide érkezésedkor, sőt, még a kedves húsvéti jókívánságodra se reagáltunk!
Hadd pótoljam ezt most: érezd jól magad ezen a fórumon, ahol azok vagyunk itt együtt, akik szeretjük az állatokat, első helyen persze a kutyákat, hiszen a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutyaiskola hozott minket össze: ahogy az első saját nevelésű alom 6 tüneményes labrador kölykük cseperedését 8 hétig végig követhettük élő adásban!
E mellett természetesen más állatokat is kedvelünk (ami engem illet, a madarakat és az emlősöket). Hogy Te is így vagy vele, ez nagyon pozitív, mert úgy tartjuk, aki szereti az állatokat, jobb ember.
Az szerintem is egy totál elmebeteg állítás! Hogy tovább már ne is menjünk: akkor hogy lehetne pl. a vakvezető, a segítő, a terápiás kutyákat millió dologra megtanítani?
Számomra evidencia - és nem csak azért, mert Csányi Vilmos írásait, könyveit, a vele készült riportokat, beszélgetéseket, a nézeteit előszeretettel faltam és imádom, mióta csak megismertem -, hogy a kutyák éreznek, gondolkoznak, van emlékezetük, tudnak kombinálni, vannak hangulataik, van lelkük, van jellemük (nem ritkán különb, mint némely homo sapiensnek!), az alkalmazkodási készségük és képességük bámulatos. Ez utóbbira gyakran rácsodálkozom, amikor hűségesen kitartanak a lecsúszott, pláne lezüllött gazdáik mellett emberi ésszel vállalhatatlan helyzetekben és körülmények között is.
Nagyon kíváncsi leszek rá, hogy mi a véleményed a könyvről. És szívesen kölcsönkérem majd, ha arra érdemesnek ítéled, és nem csak azért írták, hogy újra lehúzzanak egy bőrt a rókáról... Én - gyakorlatilag amióta olvasni tudok - faltam a kutyás könyveket, arra készülve, hogy majd egyszer nekem is lesz. Aztán amikor elérhető közelségbe került a kutyatartás, akkor szinte szó szerint mindent megvettem, hogy ne érjen meglepetés. Persze az élet rácáfolt a sok-sok "okosságra". Pl. több helyütt olvastam, hogy a kutyák nem emlékeznek dolgokra. Szerintem ez egy orbitális marhaság. Mit gondolsz erről? Pl. Panni - szerintem - emlékezett rá, hogy a méh/darázs veszélyes (6 hónaposan megcsípte egy, feldagadt a pofája, rohanás az orvoshoz - szombat este mindez), mert azóta még a közelükbe se megy. És sajnos emlékezik arra is, hogy a vizsla és a német juhász nem barát (kisebb korában mindkét fajta 1-1 képviselője megtámadta őt). Ez utóbbi annyiból gond, hogy még a legjobb indulatú képviselőinek is kapásból leugatja a fejét, esélyt sem adva arra, hogy valahogy "kiengeszteljék" a múltbéli sérelmek miatt. Nem agresszív, nem támad, csak közli velük verbálisan, hogy "rossz kutyák"...
Én is a szeretetterápiát alkalmaztam, és ha Csibész valami csibészséget produkált, leültettem és "a lelkére beszéltem". Szerintem a szomorú, ill. korholó hangomból meg is értette.
Felteszem, aki ezt kitalálta, arra gondolt, a kutya érzi, hogy ezzel a fotózással valami nem gömbölyű. Vagy, ha ott helyben többen gúnyolódva kinevették, akkor abból leszűrhette, hogy ez valamiféle megtorlás a gazdi részéről?
Ez a kép nagyon jóóóóóóóóóó! Lopom, ha nem baj :-D. Olvastad a könyvet? Én sokáig szemeztem vele, de aztán lemondtam róla, mivel kb. a 20. könyv után megfogadtam, hogy többet nem veszek.
A "szivárványos" és a "zoknis" kép jópofa nagyon, de ebben mi a fegyelmezés??? Mondjuk én alapban a szeretet alapú tanítást, helyeztem előtérbe, de jókat mosolyogtam a képeken.
