A fórumot a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutyaiskola – ezen belül is Fiera és kölykei – iránti rajongás indította útjára. De nemcsak róluk lesz szó, hanem MINDENről, ami a kutyatartást, és a felelős gazdivá válást segítheti. Tippek, praktikák, nevelés, ápolás, egészségvédelem, állatvédelem, kortól, nemtől, fajtától függetlenül. És persze igyekszünk majd nyomon követni a 6 vakvezető-tanonc útját is, nem feledve küldetésük fontosságát.
Rengeteg fotót csináltam annak idején róla, de a költözésnél valahogy sajnos nyomuk veszett - így csak az emlékeimben él a drága lénye.
Sokszor próbáltam a neten keresni hozzá hasonló pofit, ilyen céllal nézegetem pl. a Noé barátai gazdira váró kutyusait is, de rá is igaz, mint Kosztolányi Dezső az emberről írja a "Halotti beszéd"-ben: "egyedüli példány".
Képzelj el egy okkersárga, göndör szőrű, közép termetű, nem csak kölyöknek, felnőttként, sőt, öregedve is egy nagyon bájos, vidám természetű, élénk tekintetű, nagyon látszik rajta, hogy boldog kutyát.
Olyan mélyen tud aludni, hogy néha nem hiszem el, hogy kutya.
Szereti a papucsomat :)
Ez a séta utáni varacskos disznó állapot.
Nálunk, ha talál egy pocsolyát, azonnal belefetreng, és mindenbe, amitől jó sáros lehet. A legkisebb, békanyállal benőtt tavakat is azonnal megtalálja.
Van még kép ilyesmi, de azok túl nagyok, majd a mélre :)
A "lábhoz" nálunk is szokott működni séta közben elterelésként, persze szigorúan jutalomfalattal, illetve még az, amikor annyit megyünk, hogy "kulturáltra fáradja" magát a kutya. Mondjuk ez legyen a legnagyobb bajom vele, de majd dolgozunk rajta.
Csibész volt az első kutyusod? Esetleg kép róla? Ó, hát a papucs sztori az nagyon ismerős. A mi kutyánk úgy ki tudja csenni egy pillanat alatt a lakásból, hogy az ember észre sem veszi. Aztán jön a kergetőzés a kertben - a "kukkolós" szomszéd bácsi nem kis örömére.
Ahogy egyesével megnyitod a képeket, a jobbkezed felől fenn látsz egy I betűt is. Arra kattints rá, és akkor már látni fogod - hacsak a géped valamiért nem jeleníti meg.
Ja, és az elindulás előtt mindig ránk néz, megerősítésért. Ilyenkor szoktuk neki mondani, hogy "mehetsz", és akkor elnyargal :)
Mi is sok C. Milan videót néztünk, de nem mindent követtünk, inkább csak irány mutatásul használtuk, vagy ha valami nem akart gördülékenyen sikerülni a tanulásban.
Mivel labrador (kajafüggő), mi a "lábhoz" utasítást tanítottuk meg, még kölyök korában. Persze, nem csak kutyák feltűnésekor :) Ha megcsinálta, a láb melletti kézben mindig volt számára valami juti falat, vagy nagyon nagy simi, dicséret. A falat volt többször eleinte, aztán szép lassan ritkítottuk, de a simiért is nagyon boldog volt.
Ügyesen megtanulta :) Sok mindent szinte észrevétlenül, pl, hogy ő figyel ránk, ha kirándulunk, és nem fordítva. Nagyon keveset van pórázon, sokkal szófogadóbb, ha rajta múlik.
Sunny inkább azt szokta csinálni, hogy először a gazdihoz megy oda, begyűjti a simit, és csak utána szagol össze a másik kutyussal. Ezért a gazdik is imádják, pedig erre sose tanítottuk :)
Azt a vakvezető tanulóknak is el kell sajátítaniuk, hogy idegen kutyák jelenlétében hogyan illik viselkedni. A vakvezető munka során "kutyázni" nem szabd nekik, közömbösnek kell maradniuk. Erre vannak technikáink. Én kiképzőként azt mondanám, hogy sok kontrollos feladat kell hozzá (a cél, hogy önmagát kontrollálja a kutya, se szóval se fizikálisan nem tartom vissza, saját elhatározásából nem ront a másikra). Kutyakiképzést nem lehet gép előtt oktatni, ahogy nincs két egyforma kutya-gazdi sem, úgy nincs bárkire ráhúzható megoldási séma sem. ;)
Csibész talán a mamájának gondolt, onnan volt ez a nagyon bensőséges kapocs közöttünk, mert 1 napos korától amikor tehettem, ott voltam vele: a szomszédunkban született, épp vakáció volt, a kertben meghallottam, hogy a baloldali szomszédban a puminak megszületett 2 kiskutyája. Attól a perctől kezdtem anyut fűzni, hogy az egyik hadd legyen az enyém. A szomszéd néni nagyon szeretett, hívott, jöjjek át, nézzem meg a piciket. Onnantól szinte minden szabad percemet velük töltöttem. Mind a kettőnek göndör volt a szőre, az egyik szürke, mint az anyjáé, a másik okkersárga, mint a papa foxi foltjai. Utóbbi volt a kislány, őt kunyiztam el, mikor már el lehetett választani a mamájától. Cukor csibészes pofija volt, ettől kapta a nevét. Később, mintha csak tudta volna, rá is szolgált! Pl. mikor hazajöttem az iskolából, felkapta az egyik papucsomat, és kirohant vele a kert végébe, hogy természetesen utána menve dögönyözzem meg és játsszak vele kicsit, mielőtt bármi másba kezdenék! Mikor ilyenkor azt mondtam neki, hogy "te cafat!", persze nem haraggal, félrecsapta a fejét, az egyik füle fönn, a másik lenn, és szabályosan vigyorgott: meg volt győződve róla, hogy ez valami extra nagy dicséret! :-))
Nálunk valahol 1 éves korban alakult ki - tán akkor kezdett picit komolyodni -, hogy elkezdett nagyon figyelni rám. Későn érő típus... Kipróbálom legközelebb az oldalba bökést, hátha. Bár az összes C. M. könyvet elolvastam, de valahogy nekem nem teljesen jött be az ő hozzáállása nevelés terén. Nálunk Victoria Stilwell az, akitől a legtöbbet tanultam, leginkább az ő módszereit tudtam hasznosítani. Mindjárt megnézem T. Anitát, hátha ott is okosodhatok. Aztán ha semmi nem használ, leülök a "gyerekkel" elbeszélgetni komolyabban.
Hát igen. Közben azért néha "fut" is. És nyüszög és röfög. Kár, hogy hangot nem tudok küldeni. A meglepi pedig nagyon jó! Mi is tudunk képet fellőni oda?
Hajdan Csibésszel nem volt ilyen gondom, még a pórázt se ismerte, pici korától úgy alakult ki, hogy nagyon figyelt rám, értette, követte, akármit mondtam neki - külön nevelés nélkül, szerintem ösztönösen, ilyen volt a természete. Egy drótszőrű foxi, pumi keverék volt, nagyon okos, figyelmes, vidám, nagyon értettük egymást. Borzasztóan igényelte a szeretetemet, azért mindenre hajlandó volt. Én meg ezer módon mutattam ki neki.
Viszont évtizedekkel később Cesar Millan sorozatát érdeklődve néztem. Ő arra tanította a problémás kutyák gazdáit, hogy olyankor ki kell a kutyát zökkenteni abból az izgatott lelkiállapotából, ami adott esetben, séta közben egy oldalba bökéssel oldható meg.
Tornóczky Anita nevét nyilván sokan ismeritek. Ő kinn volt Millannál is tudományos szintű, kutyanevelő tanfolyamon, a nehezen kezelhető kutyák "visszaszocializálásában" továbbképezni magát.
Én nem vagyok a facén, de aki igen, érdemes megkeresni a honlapját, biztos sokféle hasznos tanácsot ír ő is.
Sziasztok! Köszi a meglepit!
