Fecsegjetek már arról is egy kicsit, hogy mi lesz hétvégén, ki mikor érkezik, mi lesz a program, mikor van hazafelé menés, stb.
Én most gondolkozom, hogy pénteken vagy szombaton menjek-e, megnéztem, hol van Zkaros, jól gondoltam, nem a szomszédban. Ha péntek, akkor szabi, ha szombat, akkor meg alig vagyok ott. Szóval egy kis "háttérinformációra" lenne szükségem, hogy eldöntsem magam.
Jön egyáltalán valaki? A dátumot (okt.22-24) legalább jól tudom ugye?
A Killer Nyúl a Gyalog Galopp c. filmben volt a főgonosz ezért félek csak tőle, most már lehet hogy érted félelmem okát, ha nem nézd meg a filmet és megtutod mi az igazán szőrnyű.Más Balázsék nyaralnak vagy mi, csak hétvégén lesz képben, Robi írta! Na csőváz rohanok melózni, basszus, úgy fáj a fejem majd szét szakad/ a sörök miatt ugye/.
Ne izgulj, Nyúl, most pénteken megyek, a következő héten nem.
Ice, ne aggódj, nem szóltál be, Nyúl egy KTM-es motoros (szegény, eltévelyedett), arra lakik, ahol én, péntekenként összeröffenünk pár mocissal, eszünk meg dumálunk, erről beszélt.
Tegnap próbáltam Balázst hívni, hogy foglaljak én is szállást, de egész nap nem volt elérhető. Tud valaki valamit, hogy mikor hívhatom, vagy ilyesmi?
Szerintem én is délkörül indulok, egyenlőre egyedül, valahol Siófok környékén találkozhatnánk, ez persze még csak terv, a megvalósulás még odébb lesz. Vagy itt vagy majd telefonon még rögzítjük a pontos időpontokat.
Szasztok!
Elöre bocsátanám hogy, az árak nem mérvadóak.
Cimborám segitségével hajtottuk fel egy hét alatt./nem kereskedésben/
V lánc 11000 új- felső lánc kerék 8000nem új de fasza - alsó5000
-himba7000/db új -v tengely 14000. Aszem ilyesmi.
-A lánc feszitő is cserés de az télre marad no meg az öninditó fogaskerék egyik foga is hiányzik ez is téli ügy.
-Okta ésICE halloták milyen beteg a blokk, most király lessz.
-Okta:pénteken indulok,reggel van egy munkám kb2-3 órás utánna felcuccolok gondolom dél körül ok.
Hard! Te mikor akarsz indulni pénteken? Meg mások is! Ha tudjátok, mikor indultok, írjátok és egyeztessünk! Azt tudom, hogy Zsiráf +1 Biges pénteken du. akarnak indulni. Én még nemtom pontosan, péntek az tuti, de vagy de. vagy du.
Holnap egy találka egyeztetni a pestiekkel?
Szasz! Kicsit gyanus nekem ez az ár ugyanis a piaci értéke 6-700eFt körül mozog állapottól függően, lehet hogy nem rendszámos, vagy 123eKm van benne, stb...? Mindegy engem nem igazán érint, de mindenképpen köszi az infót! Ciao!
Piros, '90-es 800-as, kicsit lehasználva, az órában 23E Km...(?), 360E Ft!
Elég jó ár érte, nem?
Ki van téve az utcára, a Csömör felé vezető úton egy Keeway motorbolt elé...
Üdv: TenereMiki
Ui: Hogyha Pesten jártok holnap a belvárosban, vigyázzatok, mert a Keletitől a Blaha felé valahol félúton egy lámpánál valakinek kifolyt az út közepére kb. 2L olaja, és rohadt veszélyes! Nekem ma tettük fel az új gumit, de, ha ez tegnapi olaj lenne, akkor már tegnap szarrá törtem volna magamat! Ma este is majdnem sikerült...
Sziasztok!Hardraider:én is a himbákra meg vez.m.tengelyre várok,ha szabad kérdeznem mennyibe került pontosan,és honnan rendelted meg?Én még nem kaptam árajánlatot sem,tehát tuti hogy kocsival érkrezem :-(( !!!De Gyuszi motorral jön,egyedül képviselve Sz.hely BIGeseit...Balázsék nyaralnak szombatig,igy nem tudtam pontos infót kipréselni belőle,hogy kb hányan leszünk!Mi Ritával már csütörtökön érkezünk Szeged irányából...Gyusziéknak 5 éves jubileumi koncertjük lesz itt Sz.helyen,meghivott vendég az OSSIAN,és a Morpheus!Asszem nem lesz unalmas a hétvégénk :-)) !!!Üdv. MINDENKINEK:DRobi
-Szasztok!- -Sikerült megszereznem mindent./láncok,himba,v tengely/.
Úgy néz ki hétvégére egyben lessz a gép.
Tehát biztos hogy,motorral megyek Zkar ra valószinüleg pénteken.
Úgyhogy gyüjtsél Okta nem felezünk!
SZIASZTOK!Itthon vagyok végre Magyarországon,már csütörtök óta,ez gondolom meg is látszik az ékezeteken :-)) !A BIG nem fagy meg,és nem forr fel!Nulla fok körül kell a hűtőt egy darab "valamivel" teljesen letakarni,ennyi az egész!Aki nem tud,vagy nem akar BIGgel jönni,jöjjön autóval,sajna én is azzal érkrezem!Csütürtök éjjel fél három körül az osztrák oldalon kb 50KM-re a házamtól fullra megpakolva sűrű ködben kegyetlen zakatolásba kezdett a blokkom...megijedtem ám,de mivel más választásom nem volt,hát hazapöfögtem.Szombat délután kikaptuk a blokkot és fény derült a zaj forrására:a vez.műlánc feszitőben eltört a rugó.Tán nem kell részleteznem,hogy mi történt volna,ha átugrik a v.m.lánc :-(( !Hogy őszinte legyek,számitottam már mindenre igy 90ezernél,és büszke vagyok az eddigi teljesitményére,meg arra,hogy haza hozott Tirolból is még...mert BIG :-)) !Az alapméretes gyári dugó meg a henger még "szép" állapotban vannak,a váltó is stb,a főtengelycsapágyam viszont...!De mivel a nyáron sikerült szert tennem egy 800-as blokkra (19ezer KM),most szépen kicserljük.Viszont a szelephimbákból,vezerműtengelyből és annak fogaskerekéből újat szeretnék,ezért nem hiszem,hogy Z.karosig újra életképes lesz a "Csőrős"!Tehát gyertek,hogy mivel az teljesen mindegy,a részvétel most a fontos,az ismerkedés és a "JÖVŐnk" miatt!A betervezett májusi nemzetközi találkozóra talán már mindenki üzembiztos BIGjével érkezik majd úgyis,ugye :-)) ???!!!Leirom azoknak a mobilszámát,akik eddig hajlandóak voltak azt megadni nekem,aztán egyeztessetek:Hudák István Miskolc 3090722773 / Juhász Attila K.kun.F.háza 205834180 / Molnár Gábor Gyöngyös 309533312 / ifj.Faragó István Bp 309313106 / Laczó Gyula Sz.hely 705047354 / Takács József Bp 209380353 / "Zsiráf" Bp 303342121 / "Okta" Bp 309059681 / "Freewind" Gyuri Bp 209580555 / Varga Balázs Zalakaros 309861272 (szállásadónk!)na,hát nekem ennyi szán van meg,nemtom ezzel most segitettem e egyáltalán!Később irok még,megyek tovább BIGezni,Gyula Barátom jóvoltából nem szenvedek hiányt BIGből,és kurva jó idő van :-)) !Sziasztok:DRobi
Még annyit speed témában: volt 1000-es Kawám, jó dolog gyorsan menni, jó dolog 160-ról úgy gyorsítani, mintha akkor indulnál el. DE! Valóban nem egy életbiztosítás önmagában sem a közúton való száguldozás, és ezt a rizikót megtöbbszörözi az ún. Magyarország-tényező: ritka szar utak, közlekedési kúltúra teljes hiánya, az emberek intoleráns hozzáállása a dolgokhoz (hogy képzeled, hogy gyorsabb vagy a Fócvágenemnél?), stb. Ha elkezd józanul gondolkodni az ember, oda jut, hogy egy nagyobb enduró az, ami a legmegfelelőbb számunkra. Amióta megvan a BIGem, a kopók egyszer sem állítottak meg gyorshajtásért!!! A Kawával nem egyszer 100%-os túllépést kellett kidumálnom vagy kifizetnem... Szóval sokkal jogosítványbarátabb ez a kategória. Az utasom is sokkal kényelmesebben ül, én is jobban élvezem az ismeretlen tájakon való motorozást. És ha elémugrik egy földút, lépcső vagy járda sem kell visszafordulnom. (A Kawa hasidoma pl. egy kocsilejárón is már leért.) Valahol itt nyer létjogosultságot a divatos "túra-enduró" (kicsit vicces az enduró jelző), pl. Varadero vagy V-Strom, de sajnálnék egy ilyennel bezúzni az erdőbe. Egyszerűen nem értem, hogy miért nem gyártanak ilyen motorokat, mint a BIG. (Egyedül a KTM az Adventure-rel lép be ebbe a kategóriába, csakhát egy kicsit szervízigényesebb, és ezt még a KTMesek sem titkolják.) No, kicsit elkanyarodtam az eredeti témától, még akkor annyit, hogy nem rossz a sportmotor (én voltam a Hringen 2x még az RGV250-mel, és qrva jó volt), de tök felesleges a magyar közutakra, mármint a motorerő, mert a futómű meg pont kevés. A BIG futóműve bőven jó pl. a Szentendrei-útnak csúfolt crosspályára, a teljesítmény meg elég, hogy lámpától ellépjek, a maximális sebességhatárt kényelmesen betartsam, és legyen tartalékom az előzéshez, ha kell. Na jó, itt nem dícsérem tovább a lovam, pont itt, ahol mindenki tudja, hogy mi a jó. :-)))
Én ezt a kijelentést elsem olvastam! Én a speedeseket csak sajnálni tudom, szegényeknek sebesség hiányuk van amit csak 200km/h felett tudnak kielégíteni, hát ez nem a hosszú élet titka! Nyugottan motorozni ilyen motorokkal szerintem lehetetlen ill. akkor meg minek ha lassan motoroznak, szóval teljesen zsákutca.
Szasz ! Sajnálom ami történt a mociddal, bízok benne hogy két hét múlva elkészül, jó lenne ha tudnál vele jönni, vagy ha nem lesz kész, akkor valaki eltudna hozni Zkarosra! Csőváz !
...esetleg ha valamrlyiktek tudna FREEWINDre középállványt és bukócsövet az nagyon jó lenne.Bontóban nem létezik mert nagyon kevés van ebből a tipusból .Vagy 1 készítőt,aki vágja ezt a dolgot.Köszi.
Hello Big-club!
Végre van egy fél órám,átfutni a forumot.
De ahogy látom nem keveset ültök a monitor elött.
-Lehet hogy,veszélybe kerül Z-karos számomra.
Merthogy szétszettük a blokkot,nem csoda hogy,csattogott.
A himbák homorura koptak, a láncokat kis hiján le lehet emelni a fogaskerékről.
De a szelepek hibátlanok.
Nem tudom meg tudom szerezni egy hónapon belül.
-Találtam a forumon egy felvetett problémát ha megengeditek hozzá szólnék:
-A blokk szélsöséges lehülése nem okozhat gondot ezeket a motorokat nagy hő ingadozásra tervezték.Gondoljátok végig ha fél órát külditek neki terepen /izzik a blokk/ és utána 10 méteres hűs hegyi patak az elég nagy hőingadozás?!
Szerintem a hidegtől nem lehet baj.
Csak a térdem birja.
No meg legyen motorom egyben.
Na szasztok.