Tsókoltati a vaspálya! 2010-ben az egyik etetés az Arad-Makó-Újszeged-Szeged-Szabadka vonal megújítása volt! Ehelyett úgy alakították a menetrendet, hogy az utazók teljesen leszokjanak a délmagyarországi vasutazásról, busznak minden igéretükre, az elhanyagoltság következtében a teherforgalom is 0-ra csökkent! Mi ez, ha nem szándékos vasútrombolás? 2006-ben még Uzsgyik, a 2010-es ékekben már csak Bazmotok közlekedtek az egyre erőszakosabb buszulás, és mind rosszabb -utas ellenes- máv menetrend miatt. Épész a vonal elektromosítását, és a falu-állomás közötti rövidtávú Ebusz közlekedést feljesztette volna.
"Csak a tehervonatokat hátráltatják folyamatosan, főleg az állomás-távolságú közlekedéssel, bizt.ber híján."
A Föld meg lapos,korong.
A szerb oldalon sincs,a magyaron sem lesz térközi közlekedés,nincs is értelme.Szabadka állomás vágányhelyzete és a VÁM vizsgálatok hossza határozza meg alapvetően a közlekedtethető vonatok számát.
"de legalább a tranzit rugalmasságán sem segítenek egy csöppet sem, hogy esetleg előmozdítsák a TEN-T projektek eredeti értelmét, mely szerint miért lenne érdemesebb inkább vasúton szállítani a Balkánra.."
"Mikor is beszéltünk erről? Másfél hónapja. Ez idő alatt nagyon sok minden tud változni..."
Tud,de érdekes módon nem változott semmi,csak az történt amit írtam.
"De ettől még kötve hiszem, hogy a jövő év vége előtt 100%-osan újra nyitnák a Szabadka és Halas közti szakaszt,"
Nem is kell 100 %-os a tehervonatozáshoz.A röszkei sem az.
"Főleg, hogy a szerbek már idén őszre terveznek végezni Szabadkával, tehát onnantól már fizikai akadálya sem lenne hivatalosan, hogy beindulhassanak dróton. "
Csak az áramellátást kell megépíteni a magyar oldalon,ami 2025-re várható.
"Pedig kellene, mert irtózatos szívás a magánoknak dízeleztetni emiatt a pár km-es kimaradó szakasz miatt."
Nemcsak az miatt Dieseleznek,Kelebia felé is az volt az utolsó szakaszban.
"Különösen, hogy sokuk csak mindenféle csehszlovák meg román szil-szar hulladékokkal operál, a sokszor többezer tonnás vonatok élén is."
Ez egy nagy blődség,főleg,hogy Kelebia felé is azzal fognak,ameddig az az olcsóbb energiailag.
"Annyira sok nem kell, a 140-ről kell majd egy kicsit följebb vinni a 136 felújítás óta valamivel magasabb töltésére a deltát, és kész."
Azért a téglagyári tavak és környékük nem nyújtanak egy betonozott alapot.
A kitérők beépítése önmagában semmit sem jelent, lehet betenni kitérőt hónapokkal a kapcsolódó pálya megépítése előtt.
Aztán a pálya kész, vasúti járművel járható pálya esetében is életszerű lehet, hogy még hónapokig nem használható vonattal, például a biztosítóberendezési munkák miatt - és azok itt a 140-es vonal forgalmi miatt nem biztos, hogy megkerülhetők
Akár fél-háromnegyed év eltelhet a kitérők beépítésétől addig, hogy tehervonat üzemszerűen a deltán megy, és ez idő alatt ha nem is kész, de azon a szinten, amin a 136-on indult a teherforgalom, a 150-is használható lehet majd.
Akármekkora földmunkák is lesznek vele - egyáltalán nem sok amúgy, és nem csak a szakasz rövidsége és sík jellege miatt, jobb helyeken az ilyet néhány hetes munkával megoldják - bekötni szeptemberben fogják. Ez kész tény, legalábbis a kapella szerint. És hol lesz akkor még a 150...
Egyébként ennél is jobb lett volna, ha azt a bizonyos 5-ös főúti (meg gyálai úti) aluljárót megcsinálták volna már minimum 20-30 évvel ezelőtt, és akkor most nem kellene erről beszélnünk, hogy ez miért ilyen sürgős. De ez is olyan, mint a harmadik híd, állandó vesszőparipája ennek a városnak.
A magánok se szeretnek annyira bejárni a "csúcsformában" lévő (főleg ha a hátsó 5 fogadóvágányt nézzük) és rendszeresen megtelő rendezőbe, de amíg a 136-nak napi 5-6 tehervonatpár az ÖSSZ-kapacitása, addig még ez a kisebbik bajuk. És ha el is készül a delta, de a 136 még mindig nem, akkor az se fog változtatni érdemben a dolgokon - illetve max Szabadka őszi elkészülte - csak onnantól a mindössze 3 (jobb esetben 4) félreállóvágánnyal rendelkező Dorozsmán lesz majd több gépcsere, ami egyébként most is gyakori.
Sok földmunka lesz vele. - Értem, értem. De nem állomás távolságról beszélünk, "csak" egy ívről. Ezt csak rövidebb idő alatt meg lehetne csinálni (kellő kapacitással), mint egy teljes alépítménycserét állomás távolságban, egy egyenes szakaszon.
"A példát mutatja a 121-es vonal sorsa, déli híd építése helyett megszüntették!"
A kettőnek mi köze is van egymáshoz? Eleve a 136 is csak azért lett újranyitva, és még ráadásul teljesen át is építve, mert a 150-esről erre tudtak terelni. Ha az nincs, vagy nem így csinálják, ahogy (évekre kizárva egy teljes fővonalat a forgalomból) akkor ehhez se nyúltak volna hozzá egy ujjal se, ezt biztosra veheted.
Az, hogy ha már ilyen fasza vadiúj pályát csinálnak hozzá bizt.berrel, felsővezetékkel meg mindennel, és emiatt úgy döntöttek, hogy akkor már újraindítják a személyforgalmat is, csak egy plusz. De itt fordítva van az ok-okozat: nem azért újították fel a vonalat, mert annyira újra akarták nyitni eredetileg a személyforgalmat, hanem azért indították újra, mert ha már úgyis felújítottak...
Ami egyébként most - illetve azóta is - csak egy teljesen fölösleges dolog a jelen adottságú vonalra. Csak a tehervonatokat hátráltatják folyamatosan, főleg az állomás-távolságú közlekedéssel, bizt.ber híján. Annyira nem versenyképes a menetidő a Vmax.60-nal, meg a lassú határellenőrzésekkel, de legalább a tranzit rugalmasságán sem segítenek egy csöppet sem, hogy esetleg előmozdítsák a TEN-T projektek eredeti értelmét, mely szerint miért lenne érdemesebb inkább vasúton szállítani a Balkánra..
Mikor is beszéltünk erről? Másfél hónapja. Ez idő alatt nagyon sok minden tud változni... Elég jól haladnak a kínaiakkal az Újvidék-Szabadkával, az tény.
De ettől még kötve hiszem, hogy a jövő év vége előtt 100%-osan újra nyitnák a Szabadka és Halas közti szakaszt, Kelebiánál például nem úgy néznek ki a dolgok, mint ami egyhamar készen lesz.
Most felteszem rá, hogy a 136 villamos vontatása előbb megvalósul, mint a 150 alsó szakasza teljesen. Főleg, hogy a szerbek már idén őszre terveznek végezni Szabadkával, tehát onnantól már fizikai akadálya sem lenne hivatalosan, hogy beindulhassanak dróton.
"Nem kell sietni."
Pedig kellene, mert irtózatos szívás a magánoknak dízeleztetni emiatt a pár km-es kimaradó szakasz miatt. Különösen, hogy sokuk csak mindenféle csehszlovák meg román szil-szar hulladékokkal operál, a sokszor többezer tonnás vonatok élén is.
"Sok földmunka lesz vele."
Annyira sok nem kell, a 140-ről kell majd egy kicsit följebb vinni a 136 felújítás óta valamivel magasabb töltésére a deltát, és kész. Még az Osztrák-híd pillérjét - bár elég rendesen kipucolták a déli oldalát - és a magastöltést sem kell megbontani állítólag, mert elviszik majd mellette. + már amúgy is elkezdték az alapokat.
"Villamosvontatás is majd jövőre várható a röszkei vonalon,addigra meg járnak majd Kelebia felé/felől a tehervonatok."
De. Szeptemberben kötik be a 140-be egy kéthetes vágányzár keretében. Az egykori Osztrák-híd környékén komolyabb földmunkák is voltak már az utóbbi időkben, illetve néhány új felsővezetéktartó oszlopot is felállítottak az elmúlt hónapban.
Nem sok km lehet bennük, es vélhetően a váz itt is jó állapotban lehet. Kérdés mennyit kellett volna pár évvel ezelőtt, illetve kellene most költeni rãjuk, hogy valóban működőképes stabil kocsikká váljanak. Egyáltalán szükségesek-e Szegedre úgy, hogy hamarosan forgalomba áll a 4db Sor troli. Lassan a 706 es a 863 talán kiáll a rendszerből, akit lehet pár éven belül követi a T800, ami már jó régen kapta meg a felújítását. Talán eme 2db használt Solaris ügyét az önkormányzati előterjesztésben szereplő, 60-60milli forintból tervezett 2db citaro troli felújításával lenne érdemes összehasonlítani. Melyik esetén mennyiből, milyen járművet kapunk. A citaro trolik váza 99-es, eme két solarisé 2007-es.
Indormácioim szerint egyelőre nem tervezi a város az opciós két db Sor lehívását, megvásãrlását.
“A Riviera Transporti ekkor már a végére taszította a vevő korábbi évek problémáit, és 2021-ben fizetésképtelenné vált. A cég tartozásai elérték a 32 millió eurót (kb. 832 millió cseh koronát), de a hitelezők meg tudtak állapodni egy szerkezetátalakítási tervben, amely a depóterület és a felesleges járművek eladását is magában foglalta. Közöttük megjelent egy pár Solaris Trollino 12 AC trolibusz 2007-ből, amelyek már nem voltak vezethetők. Noha a trolibuszok iránt többek között egy szegedi közlekedési cég is érdeklődött, a kommunikáció „Olaszországban” zajlott (tehát az Appenninek-félsziget felőli megmagyarázhatatlan csenddel), értékesítésre nem került sor.”
Elkészültéig marad a teherforgalom a Szabadka-Szeged Rendező+ között -SztMihály-Kecskés-Hattyas lakóinak legnagyobb "örömére"!
Kecskés, Rendező környéke majd elkerülhető lesz az új deltavágányon, bár amikorra az elkészül, már a Szabadka-Kiskunhalas szakasz is közel kész lehet.
- - -
Amiről viszont nem ír a cikk: Szeged esetében volt szó egy, a 136-os vonalból Szentmihályteleknél kiágazó vonalról, ami aztán a 4-es vonalra csatlakozik, egy nyomvonalváltozat szerint aztán lekanyarodna róla a Nagyállomás felé.
A Szabadka-Szeged vasútvonal gyatra, emiatt sürgeti őket a forgalom eredeti vonalának üzemeltetése akkor is, ha a magyar szakasz sehol sincs még. Elkészültéig marad a teherforgalom a Szabadka-Szeged Rendező+ között -SztMihály-Kecskés-Hattyas lakóinak legnagyobb "örömére"!
"Arról beszéltünk, hogy a szerbeknek jelenleg sokkal fontosabb a belföldi forgalomban is számottevő Újvidék-Szabadka szakasz, amely ezáltal abszolút prioritást is élvez a határig tartó szakasszal szemben. "
Talán a jövőben a kedves városunkba, hogy a dízeles csuklós szegmenst tartalékállományba parkoltassa? Megjelenésre jó, utasként a szólókkal jó eddig a tapasztalatom... én nem volnék szomorú ilyen csuklósok érkezése miatt.
A 4-es felújítása alatt pedig a Pick-nél parkolnak és indulnak a pótlók, de úgy láttam van amelyik a rendezőnél lévő alsóvárosi benzinkútig is elmegy, gondolom ott tudnak fordulni.
A szerbiai teherforgalom meg viszonylag szépen zajlik, az 5-ös főúti és hattyasi átjárót használók nem kis bosszúságára. Múltkor egy olyan jelenség volt, hogy három vonatot eresztettek be egyetlen - majdnem 10 perces - sorompó alatt a következő sorrendben: a Metrans egy hosszú konténervonatát a 136-ról; egy késett IC-t a 140-ről; és harmadjára akkor már a nagyon is pontos csabai személy is beesett a 135-ről. Az autósor meg valószínűleg a harmadik körútig, de lehet hogy a Vám térig is állt már addigra a délutáni csúcsforgalomban.
Cserébe legalább vasúti szempontból olyan tehervonatokat és gépeket lehet látni erre, amiket azelőtt nem nagyon.