Keresés

Részletes keresés

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.31 0 0 6999

Krisztus feltámadt, valóban feltámadt, és velünk van

Neki kétezer év egy pillanat

És mivel semmi sincs, ami titok maradjon az új Égre, ezért eléd lesznek tárva a nyílt titkok

Nyíl mindazoknak, akik megismerték a jelenlévő Jézust

Mint ahogy a Szentírás nyelvezete is megadta az önösnek az igazolásait a vakságában, hogy az önelégültségében tehetetlenné váljon a gonoszságokra

Jézus szemlélésében eltöltött fél óra, a mennyben ezer év fejlődése

Ami nemcsak annyit jelent, hogy mit kezdesz egy óráddal, hanem azt is, hogy a tiszta környezetben kimondott igen, az természetes, hogy az önmagában a tiszta környezetében nem emel téged

Ugyan nyilvánvalóvá válik a jelenlévő Krisztus, de nem mindenki tér meg

Sót, aki a sötétségében felismeri azt a gúnyt, amit magára kimond a bűnös, és akit a sötétsége gyilkosságra késztet, gyilkolni is fog a sötétségében

Így önmagában a felismerés nem élet, hanem csakis a választás hozhatja el valakinek az életet

Így ne gondold, hogy a felismerés önmagában az életbe emel, hanem csakis te tudsz életbe lépni, vagy a halálban maradni

Hogy a felismerés az kegyelem, igen valóban kegyelem

Hogy a felelősséget és a döntést a kezedbe teszi, hiszen eddig is megvolt a felelősséged

Csak a sarlatán teszi, hogy először megöli a beteget, majd aztán kezd el gondolkodni, az orvos beteget gyógyít, sőt megmutatja, hogyan kerüld el a betegségeket

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.30 0 0 6998

Tanúságot teszek a feltámadt Krisztusról

Arról, Aki velünk maradt

Aki befogadott engem, és aki helyet foglalt a szívemben

A méltatlant, és az alkalmatlant fogadta be

Azt fogadta be, akinek nem sok újat tudsz mutatni

Hogy tanúságot tegyen

De nem úgy, mint aki újat hoz, hanem úgy, aki ismétel

Ha kell, kigúnyollak, ha azt teszed, hogy rám állsz

Hogy ne hozzám gyere, hanem ahhoz, akiről tanúságot teszek

Ugyan most még lehet, hogy azt gondolod, hogy amíg nem tapintom, addig nem érintem, és csak azt fogadom el, amit megérinthetek

Pedig amikor megérint téged, azt tapasztalod, megérintetted

Az első várat próbálom ledönteni, ami azt bizonygatja, elég vagyok magamnak

Amikor megérint, megtudom, milyen kevés vagyok a magam számára

Semmi sincs bennem, ami értékes, és ami tőlem származna

Hanem minden értékem annyi, amennyire birtoklom

És annyira birtoklom, amennyire meghalok a magam számára

Ha belegondolsz, ketten adnak ki egy párt

És amilyen mértékben meghalnak a maguk számára, olyan lesz a boldogságuk

Ebből építkezik az a boldogságuk, amiről az éppen egymásra találó pár, még csak álmodhat

És amint majd választanak, úgy részesülnek

És hiába gondolod, hogy fogadjon be az irgalom

Amikor az irgalmasnak mondja, gyere, lépj be az örömömbe

Ami pedig nincs másban, az irgalom nem más, mint kiküzdés, lemondva magunkról

És ne gondold, hogy az ima és a lemondás nem lenne más, mint a lényegében irgalom

És a lelki értelemben annyit teszek magamért, amint másoknak megteszek

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.29 0 0 6997

Ha nem hiszel, akkor csakis akkor hallgatsz meg másokat, ha valóban keresed az igazságot

Ha meg keresed az igazságot, ha kutatod Isten létét, és istenségét, akkor eljutsz oda, hogy nem tudsz elképzelni más Istent, csakis egy mindenek fölött jóságos Istent

És amikor szétnézel a világban, azt találod, vannak gazdagok, és mérhetetlenül gazdagok, és vannak éppen elélő rétegek

És ha megkérdezed, mért van ez a különbség oda lyukadsz, hogy azért, hogy akinek van, annak még többje legyen

Ez pont az a válasz, mint amikor megkérdezed, mért kell a frissen ültetett szőlő oltványt betakarni, és azt a választ kapod, hogy ne száradhasson ki az oltvány

Hát ez a válasz egy megszolgált elégtelenhez elegendő, hiszen kimaradt belőle a lényeg

Mert a takarás azt a célt szolgálja, hogy legyen a gyökerének ideje megerősödni, mielőtt elkezdene hajtani, ez a tartalmas válasz

Éppen ezért tartják távol tőled a Világosságot

Hogy nehogy megtörténjen, hogy a jómódú ne tudjon munkást keresni magának, hiszen nincs más, csak jómódú

És bármennyire is olyan mint egy ellentmondás, éppen a vallást használták fel minden időben, arra használták fel, hogy meg ne ismerd az Istent a valójában, és a Tanításában

Nem megismertetve az Istent, hanem a céljuk szerintinek mutatva

Mert amilyen mértékű volt az istenismeret, olyan mértékű volt a gazdagság

És bár most nem látható, olyan mértékűvé válik a gazdagság, amilyen mértékben kiárad az ismeret

Ugyanakkor meg a valódi szükséged a szükség, hogy elkezd keresni az igazságot

És ezért engedi meg az Isten a szükséget, hogy magad legyél az, aki elkezd keresni

Hogy meg más mondja meg neked milyen az Isten, és azt mondja, felesleges Hozzá menned, miközben magad is megtapasztalhatod, azt ne nézd máshogy, mint a kihasználásod lehetőségét, ami a kihasználásodra irányul

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.28 0 0 6996

Hogy az Egyház felismerést ad a kezedbe, az úgy legyen, amiben az úgy azt jelenti, szükséges a figyelmed

Hogy az Isten az alkalmatlant hívja tanúnak, attól még nagyobb küszöböt kell átlépnie

Hogy az alkalmasságból akarsz felismerni, de azt találod, nem kell magas küszöböt átlépned, akkor az első feltevésedet újra kell gondolnod

Hogy egyedül képes vagy, azt is gondold újra

Egyházközséged papja igen fontos a számodra, hiszen megadhatja neked a jó vezetést, amivel magasabbra jutsz

Neki meg te vagy a fontos, hogy emelkedjen, hogy tudjon emelni téged

És nem közömbösek a gondolataid vele szemben

Hiszen a gondolataidat következmények követik

Mint ahogy minden gondolataid következményeket vonzanak

Ha meg el akarsz jutni a Főhöz, amúgy mért is ne akarnál eljutni Hozzá?

Egész egyszerűen egyedül kell maradnod Vele

Ami egyedülléted azt jelenti, hogy a gondolataid Vele foglalkozzanak, és semmi mással

Minden más gondolataidat átadva Neki is

És azt találod, elkezdenek vonzani az együttléted percei

És elkezdenek a gondolataid tisztulni, mint ahogy a szemed is mutatja, amint tisztul

És a láthatatlan vezetése nem mindent zúdít rád, hanem egyesével teszi tisztába a gondolataidat

És megtudod, hiszen megmutatja mire képes a Sorsod

Hiszen a Sorsnak célja van, és ez a felemelkedésed

Bevonzva téged az örök életbe

Ha meg nem találkoztál magas küszöbbel, aki milyen mélyről jön, olyan mértékű az őt emelő Kegyelem

Ha meg küszöbbel találkozol, akkor már magasságba emelt a Kegyelem

És hogy le tudd győzni a küszöböt, meg kell találnod az alkalmatlanságodat, hogy képessé válj a ragaszkodáshoz

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.27 0 0 6995

Mikor a felnövekvő gyermeked rossz irányba halad, és nem hallgat a jó szóra, sőt bosszankodik törekvéseden, ugyan melyikőtök fájdalmai a nagyobbak, sőt a sokkal nagyobbak, ha nem a te fájdalmaid

És mennyivel nagyobbak a fájdalmaid, ha meglátod, hogy a gyermeked a halálba tart

És mit meg nem tennél, miközben tehetetlennek érzed magadat, az önpusztító akaratával szemben

És mennyivel nagyobb az Atya fájdalma a fájdalmadhoz képest, amikor meglátja a halálba tartó akaratodat

És ugyan még láthatatlan az Egyház egységének a hiányának a következménye, ami lehetővé teszi ezeket a tévedéseket

Ugyan azzal, aki maga akarja tudatosan a halálát, a lelki halálát, azzal az akarattal szemben nem sokat lehet tenni

De azzal az akarattal szemben, ami tévedésből fakad, az ellen fel lehet lépni, jó eséllyel gyógyítható a betegsége

Az a gyógyító erő pedig ott van a papságban, mégha nem is igen érted

Amikor maga is lelki életével törődik, aminek a része, hogy a lelki fejlődéseddel törődik

Amikor már megszólal benne a Lélek

Amikor ugyanez a Lélek megjelenik a Szóban, és felismered a Lelket

És találkozik veled, és beköltözik a lakásodba

És Aki tanácsot ad neked, és adhatja, hiszen a tanácsát kéred

És minden szándékos tévedés lelepleződik

És minden kérdés megmutatja a valódi lényegét

És ahogy eggyé válsz a Lélekben, úgy meglátsz másokban

És avval a megértéseddel kiárad a béke a világra

Ebben van a béke, és másban nincs béke

És amikor megvalósul az egység, amikor Isten Háza újra egy lesz

Akkor majd rácsodálkozol a Lélek igazságára

A Szeretet lángja szikrát gyújt benned, és megmutatja mindennek az értéket

És az majd arra késztet téged, hogy hagyd el az értéktelent, sőt megragadod, és magadtól messze hajítod

És még rá is kiáltasz - vissza ne gyere, itt nincs semmi keresni valód!

Ezt hozza neked az egység, ezt kínálja fel, hogy örvendezhess

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.26 0 0 6994

Az Isten Irgalmasság, és Igazságosság

És ugyan a hatalmasságok mit gondolnak arról - ugyan mi dolgunk lehet közös veletek?

Csakhogy az Isten Hatalom, a Hatalom meg azt mondja, eddig, és ne tovább

Nem az van, hogy mi lesz az eljövőben, hanem az van, mi történik az Érkezőben

Az óhazában a gonoszság embere felépítette a tíz tornyát, tíz tornyot a tíz bűn tornyát

Tízen viselik a koronáját

És mint a vízözön árad ki a hazugság tengere, hogy elemésszen népeket és nemzeteket

Ne reménykedjetek abban, hogy láthatatlanok maradtok

Mert a Hatalom lép elétek, és letaszít titeket a trónotokról

És ugyan most könnyet ejt az alázatos, de a felismerésben csak neveti azokat a tornyokat

Forrás fakad a templom sarkában, és semmilyen erőszak nem tudja visszatartani

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.25 0 0 6993

Gondolni, mondani, és cselekedni

Nyilván, ha mondom Jézusnak, hogy szeretlek, az akkor teljes, ha mögötte van a gondolat

És nyilván, ha mondom Jézusnak, a gondolatomban ott van az Atya is

És az ösztönzésemben ott van elrejtve a Lélek

És hogy a vallomásomért sok bűnöm bocsánatot nyer, elfér bennem az a felismerés is, a tudatosságomban is

És mivel nem adhatok neki semmit, ami nem az Övé lenne, ezért amit másoknak adok, abban neki is adok, Neki is szánom

Így beteljesedik az, amit mondok, és gondolok

Ebben van a gyermekség

És a vallomásom egyben az önmagam megkérdezése is

Megkérdezve a gondolataimat, együtt vagytok a beszédemmel, vagy lemaradtatok

Hogy az igazságot kutatom, azzal magamat is kutatom

Hogy a paradicsomi helyzetemet a paradicsomban ismerjem fel, és ne a hiányát ismerjem fel a kilépésemmel

Hiszen a paradicsomba belépni az könnyű, de kilépve onnét visszalépni az keserves

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.24 0 0 6992

Olyanok vagytok, mint a téglák, és Jézus fel tud használni titeket háza újjáépítéséhez

Ha megengeditek, mindegyikőtöket felhasználod

Szíved izzik és lángol, és kész felizzítani titeket!

Csupán be kell lépnetek Szentséges Szívébe, és elragadtatásba hoz titeket iránta, az Istenünk iránt

 

És mért is ne ismernéd fel a küldőt, és mért is ne ismerd fel a lépcsőt

A lépcsőnek meg nincs más küldetése, minthogy könnyedén lépj be a házba

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.23 0 0 6991

Felajánlás

Kérdés

És válasz

És amikor igen a válasz, a felajánlás életbe lép

Magyarország megkapta a felajánlást – legyél az engesztelő népem

És arra az első válasz megérkezett az engesztelőtől, akik körbe veszik az országot imáikkal

És felajánlást kaptunk a Szent Anna réten épülő kápolnára

Ahol helyet kapott a Kegyelem, és ahova beköltözött a Kegyelem

Így aki befogadja a Kegyelmet, az befogadja a hatalmat

Úgyhogy mondhatjuk, rettegjetek sötét erők és sötét hatalmak, mert közeleg a végetek

Amilyen ütemben válaszolunk igennel a kérdésre, olyan mértékben veszíti el a sötétség a sötétségét, hogy helyét átvegye a Világosság

Hogy helyére kerüljön az élet, hogy eltöltsön minket az élet, és életet adjon

Hogy beköltözzön hozzánk a Béke

Hogy Fényoszlop emelkedjen a világ fölé

Meghívást küldve a nemzeteknek a békébe

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.22 0 0 6990

Hogy én mint a toronynak az őre, nem lépek be a toronyba, és másokat sem engedek a toronyba lépni, azzal felelni fogok azokért, akiket kint rekesztettem

Jeruzsálem toronyfalainak hagytál negyven évet, az őrizői nem hallgattak meg téged, az a torony leomlott

Most itt vagyunk, hogy lassan kitelik a negyven év

Haraggal a szívedben mondod, ne fenyegess

Valóban fenyegetnélek, ha nem lenne kőbe vésve az a negyven év

És valóban fenyegetnélek, ha nem itt jönne, hogy kitelik a negyven év

Ha meg tudod tenni bármelyik negyven évvel, hogy ne legyen, ne hallgass a Szavára

De ha nem tudod megtenni, akkor vagy rettenj meg attól, amit nem tettél, és amit megtettél, vagy változtass a sorsokon

A most letelő negyven év tanúságot hordoz magában, attól, Akinek hatalma van az évek felett is

Hogy az egyik tanúsítja, hogy találkoztam a Tanúval, magam meg nem találkoztam Vele, az nyilván az én hiányosságom, amikor ragaszkodtam az életemhez, és evvel elveszítettem az életemet

Hogy a vaknak a vakságomban azt mondjam, ne menj arra

Azzal beteljesítettem a sorsomat, mint vak vezettem a világtalant

Mit is lehet velem tenni, amikor pedig meg lettem hívva a Vőlegény menyegzőjébe

És hogy azt látom, koldusokat öltöztetnek ünneplő ruhába, hát végül is én maradtam távol

És hogy megvárjam az utolsó pillanatot, hiszen itt van a pillanata

Az igába fogott okosabb nálam, hiszen arra megy, amerre szóval ösztökélik

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.21 0 0 6989

Ugyan amikor a világgal foglalkozom, merre járnak a gondolataim, az bizonyos, hogy nem az égben

Hanem célokat és vágyakat fogalmazok meg magamnak, és az is megtörténik, hogy eszközöket

És amint engedem, hogy eszközeim egyek legyenek a bűnnel, úgy lekötözöm magam a bűnbe, és meggátlom a gondolataimnak, hogy szabadon fussanak

A gondolataimat vezetem rács mögé, és onnét más nem is tudja kihozni őket, csakis én

És megtehetik a gondolataim, hogy lefejtem mindazt rólam, amivel bírok, és amíg a gondolataimat a bűn fogságában tartom, addig azt találom, hogy nincs semmim

Ha viszont a gondolataim szabadok, és kvázi nincstelennek veszem magamat, azt találom, mégis birtokolok

A bűn lekötözi a gondolataimat, és avval a lehetőségeimet az eszmélésre

Amíg a bűnbánat nem szabadít meg attól a gúzstól, addig lekötözött is maradok

És amikor megkérdezik tőled, mivel bírsz, arra is gondolj, hogy mid van a föld múlandó kincsei nélkül

És az örök kincsek, az nem egy igen, hanem egy kiküzdés

És nem csak egy kiküzdés, hanem egy építmény, alappal, falakkal

Ami pedig nemcsak munka, hanem tervezés, latolgatások, és döntések, azaz küzdelmes gondolatok, és küzdelmes szív

És a gondolat meg olyan, ha tiszta az alapja, tiszta marad maga a gondolat is, bármerre jár, tiszta

Megragadva az alapot, és sarokkövet

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.20 0 0 6988

Az Úr jó, mert Ő tanít engem. Őt arról ismerik, hogy tanítja és oktatja a szegényt és a nyomorúságost…

És hogy a Szavát adja, de magát is adja

És hogy megmutatja magát az megtörténik

De ne gondold, hogy csak úgy tud eljönni a számodra, mint egy Bíró, mint egy áradat

Hanem képes a megismerést cseppenként is átadni, ahogy adod az akaratodat, annak a mértékében, azt adva, ami a már a vágyad a megismerésben

Így nem történhet más veled, mint az akaratod, de mégis megismerésben

És ahogy két fiatal szíve is akkor dobban meg a másik iránt, amikor egymásra néznek, így a megismerésed is egymásra nézés

Hogy már úgy gondolj rá, mint a szerelmedre, mint ahogy arról beszélek, aki a Szerelmem

Aki rám nézet, és Akire rá néztem

És akire ránézek örömömben és bánatomban, hogy megosszam az örömömet Vele, és megvigasztaljon bánataimban

Hogy örömöddé váljon a felismerésben, és bánatoddá váljon az értetlen

De végül is az értetlent tette és teszi értővé, így megmarad a reményünk

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.19 0 0 6987

A lélek épülésére szolgáló könyörgéseket meghallgatod

Ha megtérést kérek, azaz kérsz, azt meghallgatod

Ha még csak a keresésem, az igazság keresésem kezdetén tartok, akkor minden kérésemet meghallgatod

Ha ötször vetek keresztet sebeid tiszteletére, és Szűzanya Szeretetlángjának kiáradását kérem, avval megvakítom a Sátánt, azaz Te vakítod meg, azaz Szűzanya vakítja meg, Te leszel az, Aki megvakítod

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.18 0 0 6986

Hogyan is tudom szeretni az Istent?

Egyszerűen mindenben, és mindenkiben

Ami pedig figyelem, és akarat

És válasz

És teljesen tökéletes paradicsom építése

Ha hibádzik a tökéletessége, akkor hibádzik az akarat tökéletessége is

Építek, és abban épülök

Hogy teljes erőmből szeressem az Istent, és minden igyekezetemmel, az abból indul ki, amiben részesít

Isten megtalálása keskeny ösvény, a Vele járás meg szemhatárig terjedő tér

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.17 0 0 6985

A látható világ minden élete, muszájba lekötözött élete törekszik a tökéletesedésére, a felismert Isten ismeretében

Az ember a megkapott szabadságában, a teste szerint törekszik a jólétre, és a kényelmére

Felismerésében, a lelke szerint meg ismét törekszik a tökéletesedésre

A test uralma látványos, és törtető

A lélek ébredése láthatatlan, és visszahúzódó

Hogy önmagam szerint törekszek a tökéletesedésemre, vagy Isten szerint, ha Isten szerint, akkor a jelenléte adja hozzá az erőt

Amiben az erő a megismerése, ami ajándék, olyan ajándék, amiért megéri

Hogy elvárom, vagy megcselekszem, az meg kettő, mert amíg csak elvárom, az nem adja a jelenlétét

Hogy megcselekszem a tisztát, az meg arra készteti, hogy jelen legyen nálam

És előtte az, hogy azt mondom Uram, az még semmi

Hiszen a világ is az érdeke szerint beszél

Hanem amikor megadom a tartozásaimat, visszaadom amit elvettem, és úgy viszonyulok másokhoz mint magamhoz, az előtte az egyenes beszéd

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.16 0 0 6984

Ne feledd, hogy a felismerés az kegyelem

Így mi mással lenne összekötve, mint az imádsággal, ami kieszközli a kegyelmet

Akik meg most megszenvedtetnek téged, ők is imádni fogják az Istent

Ezért bocsáss meg nekik, mert amit ellened követnek el, azt neked kell megbocsátanod, amit Isten ellen követnek el, azt Ő bocsátja meg, amikor bocsánatot kérnek Tőle

És mi a bűnbocsánata, elsősorban az elkövető bűnbánó akarata, másrészt a megváltozni akaró szándéka, és a jóvátétel

Mert amit jogtalanul oroztam, azt vissza kell adnom, amit már nem tudok visszaadni, azt majd visszaadja az Isten, amikor látja a törekvésemet

Segítségemre lesz az Isten, ha komoly a tisztaságra törekvő szándékom

Az igazság órája meg megmutatja mit rontottam el, és megadja a lehetőséget, hogy jóvátegyem

Ugyan nem mindenki fog megtérni, de mindenki megkapja a felismerést

Annyian fognak megtérni, amennyi a megbocsátás

És amennyi a felismerésből fakadó felvállalt áldozat

Nem mondhatom, hogy tehetetlen vagyok, hiszen van mit megbocsátanom

És nem mondhatom, hogy tehetetlen vagyok, hiszen van miért bocsánatot kérjek

És bőven van miért jóvátételt adnom

És hogy azt a tisztítótűzre hagyjam, az az értetlenségem, ami még mindig az önösségemből fakad, így többet kell lefejteni rólam, mint amit magamnak kellene lefejtenem

A halogatás idegen az élettől, a halál halogat

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.15 0 0 6983

Mint ahogy Melkizedek elénk tárta az igazságot a Rendje szerint

Úgy elküldted a Fiadat, hogy elénk tárja az igazságot a Rended szerint

Ezért felesleges utána kérdeznek Melkizedeknek, hanem sokkal inkább hallgasd meg a Fiút, hogy eléd tárhassa a Bölcsességet

És ahogy lelépett a földre, úgy felemelkedhetsz az égbe, hogy találkozhass a Fiúval

Hogy felismerd, ki hajolt le hozzád

Fehér lovon közelít, és nem visel kardot

Mért is ne lépnél be az ég felhői közé, hogy felismerd, Ki a Csodatevő, Mindenható Örök Isten, Ki a Béke Fejedelme, Örök Atya, Aki megszólította a gyermekét

Téged szólítottalak meg, ne nézz másra, hanem nézz a szívedbe

Egyszerű velem találkozni a szív egyszerűségében

Ha keresel, ott leszel, ahol vagyok, veled vagyok

rhemaáb Creative Commons License 2024.03.14 0 0 6982

tamás evangeliuma 77

 

Jézus mondta:

Én vagyok a fény, mely minden fölött van. Én vagyok a mindenség, és a mindenség tőlem jött ki, és hozzám tér vissza. Hasítsatok fát, én ott vagyok. Emeljétek meg a követ, ott találtok engem.

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.14 0 0 6981

El sem tudod képzelni, mennyire tévedésben vagy magaddal szemben

Mint ahogy abból fakadóan nem tudod elképzelni mennyire tévedésben vagy másokkal szemben

Mert ha értened kellene, akkor mégsem értesz, az akaratodból kifolyólag

És amikor nem is tudnál érteni, mégis azt gondolod, hogy értesz

Máshol nincs megértés az igazságban, egyedül Isten szeretetében

És nem máshol indul meg az akarat, mint Isten jelenlétében

Hogy az értelmem megelőz engem, ahogy megelőz, úgy le is marad

Amikor azonban azt teszed, amit megértettél, akkor már a helyeden vagy

Csakhogy az nincs máshol, mint Istenben

Azaz annyi a jóságom, amennyi a jelenléte

És az értelmem is annyi, amennyi a jóságom

Nem más jön hozzám, mint ahogy hozzád, mint a Kegyelem

Nem azért jön hozzám, ami a természetem, hanem azért, mert a természetemmé akarja tenni

Ha a környezetem tiszta, tisztává válok, ha fekete, magam is fekete leszek

Ha meg együtt vannak jelen, akkor ugyan mit választok?

Nem tudom átlátni, mint ahogy nem tudom belátni, hogy egy folt a lelkemen milyen hatással lesz a jövőmben

Abban kikeményedek, és lelassulok, és alkalmatlanná válok az égre

Így nemcsak az az érdekes a számomra, tisztaságom szerint ki vagyok, hanem az is érdekes a számomra, hogy az aki vagyok, mennyire befolyásolja a jövőmet

Így a munkálkodásom magamon helyénvaló

Úgy kerül a helyére a munkálkodásom, hogy az irányát azt nem magamra a bízom, hanem a Fiúra

Az akaratát az akaratomba fogadva

rhemaáb Creative Commons License 2024.03.13 0 0 6980

Budapesti Katolikus Kórházlelkészség
Országos Onkológiai Intézet, 26-os épület
1122 Bp., Ráth György u. 7-9.
Tel.: +36-1-224-86-40
www.facebook.com/korlelk/

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.13 0 0 6979

Van abban hasonlóság, ahogyan másokat megismerünk, úgy ismerjük meg az Istent

És amint másokkal szemben közömbösek vagyunk a távolságainkban, ugyanúgy közömbös maradok a távolságomban az Istentől

És egészen máshogy vagyok azokkal szemben, akiket megismerek

És egészen máshogy állok az Istenhez, ha megtörtént már a találkozásunk

Hogy eljöhet hozzám, ahogy eljöhet hozzád, amikor akar, úgy, ahogy akar, teheti azt a szívünk útjain, anélkül, hogy abban lenne számunkra bármilyen kényszer

De magam is tehetem, hogy elmegyek Hozzá, és annak a legegyszerűbb módja, ha betartom a Tízparancsolatot

És sokkal is közelebb mehetek hozzá, egészen a találkozás szintjén, ha belépek a csendbe

Ha meghozom azt az áldozatot, aminek az eredménye a figyelmem

Ki fogja tölteni azt a teret, amit felkínáltam Neki

És már nem leszek közömbös, és nem leszek idegen, jobban mondva, nem teszem idegenné a számomra, hanem a barátságomba fogadom, ahogy a barátságába fogad

Ugyan úgy jön, ahogy akar, de mégis én vagyok az, aki vagy távol tartom magamtól, vagy befogadom

És amikor a Szavából veszem, hiszen vehetem, és kapom, lefejtem a külsőség kérgét magamról, hogy be tudjam fogadni a lényegben

Amint mond, az Lélek és élet

És amit mond, annak Lélekben van az értelme

Annak a megfejtése meg ott van a befelé hallgatózásomban

És az nem értelem, hanem szív, miközben amit kapok, azt megosztom az értelmemmel, és ő is részesedik

Mint ahogy másokat a szívembe fogadok, és az egyáltalán nem korlátozza le az értelmünket, hanem sokkal inkább a lényeg megismerésére nyitja

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.12 0 0 6978

Végül is, ha a szomszédomban lakik egy csábos lány, de még nem emésztett el engem a bujaság, és nem vonzódom iránta, bármilyen közel van hozzám, én akkor is távol vagyok tőle

És ha a megindít engem egy szempár, bár legyenek köztünk országok, rettenetes hegyek, és óceánok, akkor sem fog a távolság elriasztani engem, és megkeresem, és attól kezdve el nem engedem

És bármennyire értesz, és nem értesz, de amíg a szemed a földre szegezed, nem fog megindulni a szíved, és nem is indulhat meg, amíg a szemed meg nem találta a célját

És bár még nem jött el hozzám a felismerés, de ami a szememet a földön tartja az a bűn

És ami ki tudja tépni a szememet a halál irányából, az a tisztaság cselekedetei

Fülem hall, az értelmem dolgozik, de amit mások ellen teszek, és amiben vétkezek, azok nem engedik a szívemet, hogy megértsek

Ugyan most még nem értem, de nem is érthetek, amíg meg nem ismerek a találkozásban

És bármilyen távolságokat is kell legyőzzek a szívem tűzében, az semmi

Mikor valójában nem távolságok vannak, hanem közelségek, és az ellenállásom a jóra

Most még csak abban tudok lépni, ami külsőség

De a megismerésem abból ered, ami rejtett

Ugyan rejtett, de nyilvánvalóvá és egyértelművé válik

És hiába ért az értelmem, de mégis az érintés teszi lángolóvá a szívemet

Most még segítségre szorulok, hogy meg tudjak különböztetni, de bennem felébredő tűz majd megvilágítja, és elválasztja a rosszat a jótól

Ugyan most még abban vagyok, hogy hallgatásra bírtam a lelkiismeretemet, de oda jutok, hogy majd amit súg, azt is komolyan veszem

És eljutok oda, hogy ami a vágyad, hogy megtegyem, azt minden ellenállás ellenére is megteszem, ha Te leszel a társam

Most még hangoztatom igaz voltomat, amivel szomorúvá teszem azt, Aki engem boldoggá akar tenni

Majd amikor kiejtem a bocsánatkérés szavait, majd avval teszem boldoggá

Azt gondoltam, igaz életet tudok élni a magányomban

De a megismerésemben azt találtam, egyedük Istenben tudok igaz életet élni

Most még abban tudod azt megtenni, amit megértesz, és az megéri

Hogy eljuss oda, már ő legyen benned cselekvő a Tüzében

Legyőzve minden országokat, és távolságokat

És az attól kezdve nem jelentenek semmilyen nehézségeket

Hanem sokkal inkább a boldogságodat

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.11 0 0 6977

Mikor két fiatal összejön, és együtt akarják leélni az életüket, akkor átadják egymásnak az akaratukat, és megszületik a te, és a mi benne

Ahol megmarad a te, és elenyészik az én, ott boldog öregkort élnek meg, sokkal boldogabbat, mint a fiatalság keresése

Akik nem engedik el az én-t a te-javára, ott az a házasság egészen könnyen felbomolhat

Mindketten abban őrlődnek, hogy én

És az Isten megismerése is abban kezdődik, hogy te és mi

És valójában mindegy, hogy az a felemben kezdődik, vagy Isten megismerésemben, mert ugyanoda jut

Mert a másikért lemondásomban van láthatatlanul elrejtve a szeretet

Hogy így, vagy úgy jutok el arra, hogy önként lemondjak magamról, az mindegy, és az eredmény ugyanaz

Ha Istenben jutok el a felismerésre, akkor tovább megyek mások irányába

Ha a felemben, vagy másokban jutok el a felismerésre, akkor onnét egészen könnyen eljutok Isten felismerésére, és megszeretésére

A mindenáron én tévutakra vezet, fájdalmas utakra, amik azzal kezdődnek, hogy fájdalmat okozok, majd oda torkollnak, hogy fájdalmat kapok

Istenben van a felismerés, ha így, ha úgy, de tőle jön a felismerés

Aminek az egyik része a Tanítása, a másik része az érintése

Az az érintés, ami az ifjú párt is eggyé teszi, és ami eggyé olvaszt Istenben, amikor lemondok az önös akaratomról Érette

De nem úgy mondok le, hogy valamit elhagyok, és nem kapok helyette semmit

Hanem éppen mindent megkapok

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.10 0 0 6976

Amikor majd az Isten átvonul közöttünk, és az igazaknak megmutatja önmagát a lényegében

És amikor az eltávolodtaknak megmutatja önmagukat a lényegükben, nem teheted meg, hogy azt gondold, lélek nélküli test vagyok

Ugyan most még úgy gondolhatsz magadra, mint egy elmúlásra ítélt test, de csak az fogod felfedezni, hogy örök és boldog életre meghívott lélek vagyok

És megtudod, nem mindegy hogyan élek: - tisztaságban, vagy lélek szerint az önösségem szennyében

És amint mindenki a halálában kap még egy esélyt a bűnbánatra, úgy kapsz egy esélyt, hogy beismerd bűnös mivoltodat

És az, hogy legyetek szentek, mert szent vagyok, az új értelmet kap a szent a felismerésében, és új értelmet kap, önmagunk felismerésében

És a felismerésben, nem vagyok tehetetlen a jóra, és hogy azt elérjem, nem vagyok egyedül

És hogy egy rám vetett felismert pillantás mennyire meg tud változtatni engem, igen a felismerésemben, és az akaratomban

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.09 0 0 6975

Mikor visszanézel a nemzedékekre, úgy veszed, hogy feljebb állsz, mint álltak, hiszen alapvetően minden fejlődik az időkben

De mégiscsak az van, hogy ami látható, az ítélet, és le van kötözve a muszájban, és ez azt is jelenti, hogy testünk szerint lekötözöttek vagyunk

Lelkünk szerint meg inkább az van, mint a piacon árult válogatható gyümölccsel, előbb az kel el, ami szebb

Így lelkünk szerint nem vagyunk más, mint sápadt maradék, az előző nemzedékekhez képest

De végül is minél nagyobb a mélységünk, annál nagyobb a Kegyelem, amelyik azon van, hogy felébresszen minket

A kegyelem meg nem az, hogy rád mondja, hogy élj, hanem azt mondja, gyere hozzám, és bevezetlek az életbe

Így az, hogy azt lehet ránk mondani, hogy maradék, az az akaratunkból fakad

És az, hogy éljünk, az sem származhat másból, mint akaratból

Az akaratot meg nyilván meg kell előznie az értelemnek

És mennyivel könnyebb dolga van az akaratnak, ha a társa a hála

És mért is venné el tőled bárki is a hálát avval, hogy értetlenségben tart

Mint ahogy az íztelen gyümölcsöt is félretoljuk

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.08 0 0 6974

Azt csak az átgondolatlan gondolhatja, hogy az Isten gyors megtérést vár tőlünk

Hanem sokkal inkább az igazságkeresőket keresi

Akik az egyik tégláról a másikra építkeznek

Ráadásul aki hű a tévedéseihez, az majd sokkal inkább hű lesz a megtalálásaihoz az igazságban

Aki meg nem keres, az nem is találhat, hiszen egyáltalán nem mérlegeli a lehetőségeket

Akinek meg mindegy, hogy merre megy, az még nyilván nem érett meg a megértésre

A langyosak meg jobb, ha távol tartják magukat az igazságtól, hiszen az igazság az tűz

Az élet küzdelem, és kiküzdés, felismerés, és az abban hozott áldozat

A világ hatalomban mutatkozik, az ég kicsinységben és szelídségben

Mindig hatalmasat vetem össze a kicsivel

És azt találom, a hatalmas könnyűnek mutatkozik, és nem tudja maga felé süllyeszteni a mérleg serpenyőjét

Aki meg külsőségekben mér, az nem tud megkülönböztetni, még szüksége van időre, hogy elforduljon a zajtól

A hatalmaskodás az nem bátorság

A bátorság sokkal inkább az, ha állva maradok a hatalmaskodóval szemben, miközben fenyeget

Isten jelen van, és sőt végez, hogy megtudjam ezt, az a kiküzdésem

A Szeretetet ismerem meg a szelídségében

Azt ismerem meg, Akinél szeretek lenni

Lassúságom nem tartja vissza, hogy megvárjon

T_Ilona Creative Commons License 2024.03.07 0 0 6973

A tegnapi írásodban az alázatot kerestem, mert a Sátánt egyedül az alázat győzi le, de akkor mondhatjuk úgy, hogy a töléletes alázatban Isten ajándékaként elnyert Szeretetlángja megvakítja a Sátánt? És akkor vagyok képes tenni Isten akaratát? Én így is tartok attól, hogy Isten Szeretete az Ő tudásában elviszi az embert az alázatból a tudás gőgjébe.

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.07 0 0 6972

Aki keresed az igazságot, neked mondom, - Jézus, kielégíthetetlenül szomjazik a szeretetre!

 

És aki úgy gondolod, hogy látsz, és megértesz, neked mondom

Mi a hit, és egyáltalán hol kezdődik, és hol végződik, ha végződik?

A hit elsősorban Kegyelem, és mellette van az akarat, amelyik cselekszi

Ez a hegyeket döngető hit

És amikor az akarat meggyengül, mert nem cselekszik, akkor a hit is meggyengül

Hiszen a hit elsősorban Kegyelem, majd az abból fakadó kiküzdés, azaz nem más, mint áldozat

Amikor megszűnik az áldozat, a Kegyelem elfordul, és várja a visszatérésemet

Ezért a hit kezdete a Kegyelemé, megtartása meg az akaratomé, amikor eggyé válik a Kegyelemben

Így történhet meg, hogy nem hallgatod meg a kiáltásomat, amikor hangosan kiáltom, Uram, Uram

Hogy az értelmem tud, az még nem az a hit, ami él

Hanem a cselekvésemben teszem élővé a hitemet

A hit a Kegyelemé, amikor megcselekszem az akaratodat, aki meg másban nem képes, mint az alázatomban, az alázatom meg egyenes következménye az akaratomnak, aki Téged keres

Ebben válsz az erőmmé, ebben adhatod, és adod is az erődet

 

A rodoszi imacsoportodnak: amikor elkezdtem diktálni az Üzeneteimet, már akkor értékeltétek az én érdekeimet, és vidáman felülkerekedtetek az üldöztetéseken és megpróbáltatásokon. Mindnyájatokat kivettem a sötétség hatalma alól, és megbocsátottam bűneiteket. Most arra emlékeztetlek benneteket, hogy lobbantsátok lángra az irántam való szereteteteket! Olvassátok Üzeneteimet, és tanuljatok meg jobban szeretni engem! Tegyetek jót, és ismerjetek meg minél jobban engem! Keressetek menedéket bennem, és én a ti Éneketek leszek! Mindenki szívében tudok olvasni, és tökéletesen ismerem szükségleteiteket. Ezért jöjjetek hát hozzám, a ti Megmentőtökhöz! Legyetek az én élő Egyházam! Vidítsátok fel szívemet, gyűljetek össze és fogadjátok be gyengédségemet! Tagadjátok meg mindazt, ami nem én vagyok, és dolgozzatok keményen a megváltásotokért és mások megváltásáért! Fogadjátok szent csókomat homlokotokon. A Szeretet mindnyájatokat szeret! IC

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.06 0 0 6971

Mikor minden évben a Szent Sír Bazilikában a Lélek meggyújtja a Lángot, ami nem éget, és mégis ég

Nem másról tesz tanúságot, mint a Szeretete Lángjáról

Felébresztett a Lángjával, és maga a Láng adta a tanúságát, és ide helyezett közétek

Hogy felismerjétek a Tanítások értelmét, és befogadjátok a Lángot

Hogy bátorságot vegyetek, és áldozatot hozzatok, hogy elmenjetek oda, ahonnan jöttem

Befogadva a Szeretet Lángját, ami önmagában Tanúsít, a Tanú teszi le a névjegyét, hiszen mondja is, vagyok

Hogy már ne úgy vegyétek, amit mond, hogy másoknak mondja, hanem úgy, amint nektek mond, s azt másoknak is mondja

Már nemcsak magatokban nézve, és semmiképpen sem egyedül

Hanem gondolatot adva, kapva, és megosztva

Hogy nyugodt szívvel mondhassátok, tanúvá tett engem a Tanú

Hogy Tanúvá válhasson bennetek

Égve, és mégis láthatatlanul

És ugyan úgy adod, ahogy mondod, mégis úgy is adhatod, sőt igazából abban adod, amint cselekszed

És amint benned él, könnyűvé teszi a Lángja, hogy abban is add, amint Benne cselekszel

És az égve tartja a Tüzet, és amint adod, egyre jobban ég

A Szeretet tüzében eloltva a Sátán lángját, ami feléget, és ami után nem maradna semmi

Tűzzel tüzet oltva

Szomorú szemek elveszejtésére

Hogy a helyét átvegye az új, amint a szívéből mosolyog

Szeretetláng Creative Commons License 2024.03.05 0 0 6970

Ígéretet kapott a keleti és a nyugati Egyház, és külön ígéretet kapott az orosz Egyház

És ígéreteket kaptak a nemzetek, és ígéretet kaptak a személyek

És mit hoz, a beteljesített ígéret

Egyrészt békét hozz a világra, másrészt békét hoz a szívekbe és beteljesedést a gyermekségben

Hogy Jézus lehessen a cselekvő

Mint ahogy egy kápolna a beteljesített ígéretben képes megrendíteni a sötét világot

Végül is mi a hit?

A hit cselekvés, ígéretben cselekvés

Már nem az akaratomban, hanem eggyé válva az akaratában, ez a hit

És amikor nem teljesítem be a nekem adott ígéretet, hát az a legkevesebb amit rám lehet mondani, hogy nem lehetek magamra büszke

Ha nem akartam megérteni a jó sorsomban, nem lehet velem mást tenni, mint essen rám az akaratom a  rossz sorsomban

Nem voltam sietős az értetlenségemben, rossz sorsomban meg elvárom, hogy sietős legyél velem szemben

Hát ne gondold, hogy ez a képlet gúnyolódik rajtad, hanem csakis az van, hogy az értetlenségemben én gúnyolom ki magamat

Holott már az van, hogy semmi se maradjon elrejtve

És azt se gondoljam, hogy az értelmem az értetlen, hanem éppen a megértésemben válok értetlenné, hogy nehogy cselekednem kelljen

És ez most valóban gúnyolódás rajtad

És hogy ellened gúnyolódok rajtad, ez a fejre állítása az igazságnak

Akin meg nem lehet gúnyolódni, helyetted szenved a sorok rád olvasott súlya miatt

És bárhogy akarsz kikerülni a rád olvasottból, de az a van, hogy a bűnöd adja a súlyát

Mindazoknak, akik azt állítják, hogy értenek, de nem cselekszik az akaratát magukban

A kezedben van az az ostor, ami suhog feletted

És senki más sem fenyeget téged, csakis önmagad

Nincs is arra szükség, hogy megmagyarázd a bizonyítványodat

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!