Az élet azt dobta, hogy azóta se repültem kisgépen, de azért ez egy pótlandó dolog:), és igen, jó és éles elmék:), annak ellenére, hogy tulajdonképp milyen rég is volt ez. Köszi:)
OFF Örülök, hogy a sikertelen repülésből is jó emlék lett. :)
Igen, meglett a hivatásos jogsi, dolgoztam meg oktattam tizenpár évig, mígnem valami apró szívnyavalya miatt elhajtottak a repülésből. Utólag már nem bánom: jobb ha az orvos küld el, mintha aggkori elhülyüléstől beleállok a földbe, vagy a reptéren szólnak, hogy tata, húzzál már haza, mielőtt letarolsz itt valamit. :)
Huszonpár éve volt, hogy beneveztem egy kisgépes repülésre, Farkashegyen. De, nem volt üzemanyag a reptéren, ezért nem repültünk, viszont visszavezethettem a gépet a tárolóhelyre.
Akkor még sosem repültem előtte, szóval, ebből lett egy anekdota az életemben, hogy ugyan nem repültem, de repülőt már vezettem. Azóta ez persze módosult, arra, hogy előbb vezettem repülőt, minthogy repültem volna:)
Régi élmény volt, Te voltál a pilóta.
Sikerült a kereskedelmi pilóta licencet megszerezni? (Ez is emlék, akkorról, hogy ezért vállaltad, hogy legyen repóra).
Amióta bevezették a vármegye, országbérletet illetve amikor elszaporodtak a a fülhallgatóval zenét hallgatók bizony a vezető jegyvizsgáló " kalauz" se tudja az esetek többségében, , hogy a kedves utas hova utazik.
Ha az utas figyelmetlen nem tud olvasni arról nem a vasút tehet, ritkán romlik el a Vultron meg többi utastájékoztató inkább figyelmetlenség az utazóknál...
Utasok egy része kérdez ha nem biztos, hogy melyik egység hova megy...
A mezei dunaújvárosi, dombóvári személy a 4210 kivételével általában az eleje Dunaújvárosba a második egysége ( Új) Dombóvárra a vége ha van 3-ik Pusztaszabolcsig közlekedik a Déliből.
3 egységnél Pusztaszabolcstól Bp felè , az eleje Stadler bázisról kijött AB-BD a közepe Dombóvárról jön az utolsó Dunaújvárosból...
A múltkor egy Dunaújváros- Simontornya vonaton utazott egy " eltévedt" utas aki a Bajai IR re akart volna átszállni úgy hogy Bp Sárbogárd között személyvonattal utazik.
Rétszilason megállt a kb 20 perc késésben levő bajai így sikerült átszállnia.
Bajai IR forgalmi okból ill. a menetirány rendelkezésére Ic ről átszálló miatt állt meg, Rétszilason ugyanis egy korábbi üzemzavar miatt késések voltak. Mi is segítettünk az eltévedt utasnak átszállni akinek akkinek mázlija volt, mett elérte azt amire eredetileg Sárbogárdon kellett volna átszállni...
Látom, többször előkerült a napokban a Diósjenő-Romhány vonal.
Szerintetek lenne értelme, van még olyan állapotban a bája, hogy Diósjenő-Tolmács viszonylaton kitakarítva (hasonlóan a Palotabozsoki történethez) hajtánypálya lehessen belőle?
A FLIRT vezetője státuszban motorvonatvezető, míg aki a vezérálláson van lehet mozdonyvezető is ( kivétel a végig asszonyság, hiszen neki csak ....rá van tipusa -?? )
Természetesen (mondjuk, most lebuktál, hogy meg se nyitottad a nagy gonddal megszerkesztett írásom :)), de nekem nem volt gondom a futásminőséggel, teljesen vállalható, látszott, hogy karban van tartva az egész.
4x évvel ezelőtt az egyik vidéki vasut igazgató mondta;
"Az utastájékoztatás is felesleges,mert az utas mindent jobban tud! Ráadásul a bizonytalan/eltévedt vasutast is eligazitja , mi lenne a teendője.Ezek után minek törni magunkat"
Ja, a külsős cég tök jó ötlet. Meg, célszerű lenne bevonni pl a mindenféle fogyatékkal élők szervezeteit, a nyugdíjas szervezeteket, iskolákat (fiatalság), stb. + Külföldi példák.
ui: az informatika is hírhedt a hétköznapi ember számára teljesen zagyva és érthetetlen hibaüzenetektől. :)
Szerintem tökre egyről beszélünk. Én például a MÁV utastájékoztatást alapjaiban gondoltatnám újra egy KÜLSŐ céggel amiben nincsenek vasutasok, hogy ne az gondolja ki a szükséges tájékoztatást, aki a II. számú utasítással a párnája alatt alszik :) Ahogy egy sikeres IT cégnél sem a programozók tárgyalnak a vevőkkel, hanem olyan emberek akik kicsit értenek csak az informatikához, de sokkal többet az emberekhez.
"Ez így igaz, viszont ez a "vonatbuzulls" csoport, a résztvevőktől nem várhatod el hogy laikusként álljanak egy témához. "
A téma az utastájékoztatás fontossága, szerepe és pont az, hogy aki nem tök laikus, hogy látja ezt a kérdést, lényegileg: külső személőként, nem csak a saját szemén keresztül, a vonat az utasért van.
Ez is - szerintem - hozzá tartozik a "vonatbuzulls"-hoz.
Hogy ellenpéldát is mondjak, múltkor az Eurostarral mentem Lille-ből Brüsszelbe, a vonat érkezése előtt 10 perccel egy vasúti egyenruhás hölgy mindenki jegyét megnézte, és szólt, hogy hova állj ahhoz, hogy a lefoglalt helyedhez a legközelebb szállj fel a vonatra, ezzel is gyorsítva az utascserét.
Az utastájékoztatás határozottan NEM a vonalat jól ismerőknek szól
Ez így igaz, viszont ez a "vonatbuzulls" csoport, a résztvevőktől nem várhatod el hogy laikusként álljanak egy témához.
Én csak kedvelem a vasutat de ritkán használom és tökre nem értek a napi dolgokhoz, így engem is párszor már megtréfált a MÁV vagy általában a vasút. Pl. két éve RAILJET: kiírták a Keletiben, hogy 50-60 perc késéssel érkezik a szerelvény, az indulási táblán nem is volt vágányszám kb 15 perccel az eredeti indulás előtt. Erre én LAIKUS beültem a Railjet váróba NAIVAN, gondolva, hogy megiszok egy jó kávét abban az 50-60 percben és majd úgyis tájékoztatnak. Hát nem így lett, majdnem lekéstem a vonatot és egy üzleti találkozót, mert valahonnan kerítettek egy tartalék szerelvényt az eredeti indulás előtt 5 perccel és az pontban a kiírt induláskor el is indult. Egy utas szólt rám, hogy "maga nem a Müchenire vár? mert 3 perc múlva indul". A Railjet váró dolgozói meg minden kérdésemre vonogatták a vállukat, hogy ők csak büfések, úgyhogy sprinteltem a szerelvényhez.
Hazafelé meg Salzburgban át kellett szálni egy másik Railjet szerelvénybe három vágánnyal arrébb, de erről kizárólag egy bajor dialektusban elhadart német tájékoztatás volt és semmi más, aztán egy informatikus srác aki Salzburg és Bécs között ingázik mondta nekem, hogy "jah ez sokszor így van de nem mindig" hmm oké...
A 76-os vonalat nyugodtan bejárhatod, az hivatalosan már nem is vasút. De kullancsriasztó, kullancskiszedő, macséta, zárt ruházat és három napi hideg élelem legyen nálad, mert igencsak elburjánzott rajta a növényzet.
>én is elutaztam pár napra ebbe a talán nem annyira felkapott vagy közismert városba, ...
Utaztál azon az egysínű vasúton? Az is zötyög? Utaztam a Seattle-in, az annyira zötyög a pályaelemek összeillesztésénél, hogy nem is vitték ki a repülőtérre, ahogy tervezték.