Én ugyan nem védtem senkit, de a tény tény marad: nem a Szikrások voltak és semmi közük nem volt az egészhez.
Mit is védtem tehát? A szennyes rágalmatok ellen az ártatlanokat.
Azóta sem merült fel semmiféle adat arra, hogy ezeknek az antifáknak bárminemű köze lett volna a Szikrához, azt ti csak álmodtátok és naphosszat csak rágalmaztatok valakiket, teljesen alaptalanul.
Ebben nem csak az a szép, hogy zöldbaromként milliókat taxizott el, hanem az, hogy elkölti a közpénzt kényelmi dolgokra. Érdemes lenne megnézni, hogy az a gyalog is 14 perces távolság mennyibe kerül taxival, illetve miért nem a hivatali autót használta? Szerintem azért, mert csak elszámolta a taxipénzt. Novák Előd pár érdekes dolgot elsorol itt az Újbudai hivatalról:
Nem dicsekedtem, tényt írtam le. Én sajnos olyan vagyok, hogy odafigyelek azokra, akit szeretek, és (meg)védem őket. Te viszont kretén vagy, aki még olvasni sem tud rendesen:
Eszembe jutott egy régi eset. Még karonülő volt a gyerek, amikor lerúgtam egy hajléktalant a buszról, mi ültünk, és leült elénk. Olyan szaga volt, hogy ha nekitámaszkodsz, akkor megtart. Elsőre megkértem, hogy menjen innen/szálljon, a gyerek miatt. Egyből ugatás, faszozás, így lerúgtam a buszról.
Csak azért ismételtem amit írtam, mert a tény az tény, először szóltam, de hát van, akire fölösleges olyan szavakat pazarolni, hogy kérem, legyen szíves, elnézést és hasonlók. Persze mindegy, mert te egy aljas kretén vagy, és minden örömöd az életben az, hogy itt (is) próbálsz fellengzősen okoskodni, de mivel ostoba vagy, ezért nem megy. Bár úgy sem számít, mert ezt is letagadod/elfelejted.
Nincs olyan, hogy gyerekkocsi. Babakocsi van, dehát honnan is tudnád?
Elgondolkoztam, mit kellett volna tenni, amikor a szar leugatott, majd nem szállt le:
Felhívni egy szociális gondozót?
Beírni a BKV-nak?
Feljelenteni az aktuális kormányt?
Bíróságra citálni a buszsofőrt, mert jegy nélkül engedte fel a szart, aki nem tartotta be a közösségi közlekedés szabályait?
Vagy hazáig csendben, magamban puffogni, mert egy gyáva szar vagyok, és otthon jól kiposztolni a többi gyökérnek, hogy micsoda elképesztő atrocitást kellett elszenvednem, miközben egy fizetek az utazásért, és micsoda fertőzésveszélynek tette ki a BKV, a főpolgármester, és az elnök a gyereket, és már csomagolom is a bőröndöt, mert élhetetlen ez az ország?
Vigyél magadnak haza ilyen hányatott sorsú csövest, legalább lenne kihez szólnod, és nem napi 88 órában pötyögnél faszságokat.
Mennyire védte őket az antifás topicban. Akkor ezek szerint ő egyetértett vele és az belefér a polgári nevelésébe, hogy embereket vernek össze az utcán.
Most már engem rágalmazol? Eljuthatna a csöpp agyadig, hogy rajtad kívül más nem kommentel itt egész nap, nem véletlenül van csak egyedül neked csak ebben a topicban többtízezer hozzászólásod. Azt meg ne szabd meg senkinek, hogy mihez kell hozzászólnia.
"dehát én polgári nevelésben részesültem" Kiváncsi lennék milyen lenne, ha nem polgári nevelésben részesültél volna. Akkor még a mostaninál is többet hazudoznál?
Egy árva szavazatok nem volt nscattohoz, amikor ezzel itt eldicsekedett. Sőt, még ahhoz sem, hogy szerinte micsoda dolog, hogy a nénik a banyatankjukat felvonszolják a buszra.
Engem úgy neveltek, hogy ilyenkor segítek, akárhány éves is vagyok, sőt, a gyerekkocsisoknak is szoktam, dehát én polgári nevelésben részesültem és ez számomra természetes dolog.
Mivel szépen hallgattatok, így látható, hogy ti helyeslitek nscatto ilyen tahó és undorító dolgait.
Ezért van a többesszám. Sőt, még a közületek való epres is megpróbálta relativizálni a dolgot, ő tehát még rosszabb, mint nscatto.
"Mégsem lehet ezt összehasonlítani azzal, amikor valaki - nem is ismerve a másikat- egy szerencsétlen embert lerúg a buszról. Undorító, meg az is, aki akkora tahó, hogy ezzel még dicsekszik is. "
Azért ez kurva nagy öngól! :)
Éppen most, amikor a terrorista ülyeicsából (hp) képviselőt akarnak csinálni az EP-ben karigeciékkel egy húron pendűlő progresszívék. Ez a hp nem a buszról "rúgott" le valakit, hanem félholtra vert.
"Benneteket így neveltek? Ti ilyenek vagytok? Banyatankos néniket kifogásoltok, ahelyett, hogy segítenétek nekik? És szerencsétlen hajléktalanokat rugdostok le a buszról? Még jó, hogy nem tört be a feje, akkor aztán nscatto mehetne a börtönbe.2
Mégsem lehet ezt összehasonlítani azzal, amikor valaki - nem is ismerve a másikat- egy szerencsétlen embert lerúg a buszról. Undorító, meg az is, aki akkora tahó, hogy ezzel még dicsekszik is.
Benneteket így neveltek? Ti ilyenek vagytok? Banyatankos néniket kifogásoltok, ahelyett, hogy segítenétek nekik? És szerencsétlen hajléktalanokat rugdostok le a buszról? Még jó, hogy nem tört be a feje, akkor aztán nscatto mehetne a börtönbe.
A jogi szakértő szerint hűtlen kezelés, sikkasztás, pénzmosás és költségvetési csalás gyanúját is felveti az öt évvel ezelőtti főpolgármester-jelölti kampány külföldi finanszírozása.
Ez elég érdekes, mert tudtommal minden fórumon láthatnak IP-címet a moderátorok, dehát te tudod, mert te annyira zseni vagy, a legeslegokosabb, ahogy ezt itt naponta kinyilvánítod, hihetetlen gőgödben és beképzeltségedben.
Akkor még nem volt talán Jobbik sem, nemhogy Mi Hazánk, de mindegy.
Írhatnék, sok mindent, pl. hogy amikor a banyatankodat rángatod a buszra, pont egy ilyen összeszart kedves hajléktalan telepedjen melléd, de nem írok ilyet, mint ahogy azt sem, hogy az, aki összehugyozza magát, és rekordbüdös, az nem ember. Inkább azt kívánom neked, hogy amikor egy részeg, esetleg cigányokból álló horda pénzt kér tőled, az idő után érdeklődik, akkor ne legyen ott olyan férfi, aki a Mi Hazánk gondolatvilágát tartja szimpatikusnak.
Próbáld megjegyezni: azoknak a véleménye érdekel, akit megkérdezek. Amúgy X alatt vagyok, tehát nem is tudsz olvasni engem, vagy nem? Tudom, a fórummotor...